Társadalombiztosítási és Bérszámfejtési Módszertani Szemle

Ez a tartalom 42 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

« Vissza

Keresőképtelenséget jelent-e a poszt-Covid állapot?

A járvány még mindig nem ért véget, a következmények annál kevésbé. A betegségen átesettek jelentős hányada küzd poszt-Covid tünetekkel, újabb elemmel bővítve a koronavírus-járvánnyal összefüggő speciális munkajogi és HR kérdések körét: hogyan foglalkoztathatók a poszt-Covid tünetekkel rendelkező munkavállalók, és mi történjék akkor, ha alkalmatlanná válnak korábbi munkafeladataik ellátására?

Mikor eredményez a poszt-Covid állapot keresőképtelenséget?

A Covid-fertőzésen átesett munkavállaló már negatív teszteredményt tud felmutatni, tehát nem küzd akut Covid-betegséggel, és már nem is kell karanténban maradnia, vagyis saját betegsége, illetve járványügyi korlátozás okán nem keresőképtelen.  Mégis kérdésessé válhat, hogy vissza tud-e állnia munkába. A poszt-Covid tünetei ugyanis továbbra is jelentősen ronthatják életminőségét, és befolyásolhatják munkavégző képességét. 
A poszt-Covid tünetek – akárcsak magának a betegségnek a tünetei – rendkívüli sokfélék lehetnek. Gyakran fordulnak elő a fáradékonyság, a mellkasi fájdalom, a tartós tüdőkárosodás, az ízlelés- és szaglásvesztés, az ízületi panaszok, szív- és érrendszeri problémák, memóriazavarok, bőrtünetek különféle formái. Hogy mely tünetek eredményezhetnek az érintett esetében további keresőképtelenséget, és mely tünetekkel dolgozhat tovább, általános érvénnyel nem mondható meg. 

A keresőképességet vagy annak hiányát mindig egy adott munkakörre vetítve lehet csak eldönteni. 

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (továbbiakban: Ebtv.) a 41. § a) pontja szerint keresőképtelennek – saját betegsége okán – az minősül, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni.  E törvény szerint a betegség okozta keresőképtelenség elbírálásánál azon foglalkozás, illetve az a munkakör irányadó, amelyben a biztosított (munkavállaló) a keresőképtelenségét közvetlenül megelőzően dolgozott.  
A kapcsolódó rendeleti szabályok [33/1998. (VI. 24.) NM rendelet a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről, 1. § a) pont] szerint a keresőképtelenség elbírálásának célja, hogy a betegszabadság, illetőleg táppénz igénybevételéhez megállapítsa és igazolja, hogy a munkavállaló (biztosított) a munkáját betegsége vagy beteg gyermeke ápolása miatt ellátni nem tudja.  Ezzel összefüggésben e rendelet előírja, hogy az érintett a keresőképtelenségének elbírálásához köteles az orvost tájékoztatni munkavégzésének (tevékenységének) az egészségi állapotával összefüggő körülményeiről, annak egészségi szempontból lényeges elemeit a betegdokumentációban rögzíteni kell.  Vagyis a keresőképtelenség elbírálásánál a munkavállaló köteles minden információt megadni az elbíráló orvosnak ahhoz, hogy döntést tudjon hozni a munkakör követelményeinek és a fennálló tüneteknek az összefüggéseiről, és abban az esetben kiírni a munkavállalót keresőképtelennek, ha a munkavégzés orvosi szempontból nem javasolt. 

Ha valaki egyszerre több munkaviszonyban is áll, a döntést hozó orvosnak minden egyes jogviszonyban külön-külön kell elbírálnia az adott munkakör vonatkozásában a keresőképtelenséget, és azt megfelelően adminisztrálnia.  A keresőképtelenséget akkor is az arra jogosult orvosnak kell elbírálnia, ha az érintett bármely okból nem jogosult táppénzre (pl. nincs meg a szükséges biztosítási előzménye, vagy kimerítette a táppénzjogosultságát).  A keresőképtelenség ugyanis ez esetben is fennállhat, amelynek alapján a munkaviszonyban a munkavállaló mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól, vagyis igazoltan van távol a munkahelyétől. 

Mindebből az következik, hogy minden esetben egyedi elbírálás eredménye, hogy a poszt-Covid tünetes munkavállaló keresőképesnek fog-e minősülni, vagy nem.

Például ha valakinek a Covid után ízlelés- és szaglásvesztéses tünetei maradtak vissza, az igen sok kellemetlenséggel jár a hétköznapi életben, azonban a legtöbb munkakör betöltésének nem akadálya. Ellenben igencsak elképzelhető, hogy az ilyen szimptómák keresőképtelenséget eredményeznek például vendéglátóiparban vagy oktatási intézményekben dolgozó szakácsok, konyhai kisegítők esetén.  A jelentős megterheléssel járó fizikai munkákhoz való visszatérést a szervezet terhelésére jelentkező légzési nehézségek, mellkasi fájdalmak megakadályozhatják egy időre, míg talán ugyanezek a panaszok egy könnyebb, irodai munkát nem tesznek lehetetlenné.  A saját betegség okán megállapítható keresőképtelenség tehát az elhúzódó poszt-Covid tünetek alapján akár még sokáig fennállhat a fertőzés elmúlta után is. 

A keresőképtelennek nyilvánított személy együttműködési kötelezettsége

Kevésbé közismert, hogy a keresőképtelennek nyilvánított személynek különféle együttműködési kötelezettségei vannak a gyógyulása érdekében. Köteles betartani az orvos utasításait, így különösen a gyógyulását elősegítő, meghatározott idejű ágynyugalomra, valamint a tartózkodási helyről való kijárás korlátozására vonatkozóan. Köteles az elrendelt vizsgálatokon megjelenni, továbbá ha a keresőképtelensége alatt más orvos is kezeli, erről a keresőképtelen állományban tartó orvost tájékoztatni.  Vagyis, bár a poszt-Covid szindróma kezelését illetően az orvostudomány még gyerekcipőben jár, az érintett személy nem hanyagolhatja el egészségi állapotát, hanem az előbbiek szerint a lehetőségek mértékéig együtt kell működnie kezelőorvosával az egészségi problémák megoldása érdekében.

Mikor eredményez a poszt-Covid szindróma munkaköri alkalmatlanságot?

Jellemzően előfordul, hogy a poszt-Covid nem csak néhány hétre keseríti meg az ember életét, hanem tartós, vagy akár – a tudomány jelen állása szerint – maradandó károsodásokat okoz a szervezetben. Ilyenkor, amennyiben a tünetek a munkavégzésben is akadályt jelentenek, felmerül az egészségi szempontú munkaköri alkalmasság kérdése.

A munkaköri alkalmassági vizsgálat a jogszabályi definíciója szerint annak megállapítására irányul, hogy egy meghatározott munkakörben és munkahelyen végzett tevékenység által okozott megterhelés a vizsgált személy számára milyen igénybevételt jelent, és annak képes-e megfelelni.  

A munkaköri alkalmasság és a keresőképesség tehát bizonyos szempontból rokon fogalmak: mindkettő annak felmérésén alapul, hogy a munkavállaló egy adott munkakör betöltésére egészségi szempontból alkalmas-e. 

Azonban míg a munkaköri alkalmasság megítélése, a munkavállaló általános egészségi kondíciójának és a munkakör követelményeinek egymásra vetítésének eredménye, a keresőképtelenség jellemzően egy, a munkakörre egyébként egészségileg alkalmas (vagy korlátozásokkal alkalmas) személy rendkívüli módon, átmenetileg jellemző egészségromlása kapcsán állapítható meg.

A munkaköri alkalmasság előzetes, időszakos, illetve soron kívüli foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton dől el.  Az előzetes munkaköri alkalmasság vizsgálat minden új munkaviszony esetén, a munkaviszony megkezdését megelőzően kötelező, továbbá egyes esetekben a munkakör, munkahely, munkakörülmények megváltoztatása előtt is.  A vonatkozó NM rendelet meghatározza az alkalmassági vizsgálat időszakos ismétlésének szabályait is.  Témánk szempontjából a soron kívüli alkalmassági vizsgálatoknak van a legnagyobb jelentőségük. 

A soron kívüli vizsgálat és a Covid

Soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsgálatot kell előírni a munkavállalónak – egyéb esetek mellett – minden olyan esetben, ha egészségi állapotában olyan változás következett be, amely feltehetően alkalmatlanná teszi az adott munkakör egészséget nem veszélyeztető és biztonságos ellátására, a szakma elsajátítására, illetve gyakorlására.  Vagyis ha a munkáltatóban akár a munkavállaló jelzése alapján, akár saját tapasztalatai alapján gyanú ébred arra, hogy a munkavállaló által átélt Covid-betegség még a munkába való visszatérés után is olyan egészségi állapotot eredményezett, mely az előbbiek szerint tartósan akadályát képezheti a munkavégzésnek, úgy a soron kívüli üzemorvosi vizsgálaton való részvételt el kell rendelnie. 

A soron kívüli vizsgálat nem mellőzhető legalább 30 napig tartó keresőképtelenség esetén sem, tekintet nélkül a keresőképtelenség okára. Egyes biológiai tényezők hatásának kitett munkavállaló esetén már 10 napos keresőképtelenséget követően is soron kívüli vizsgálatnak van helye.  Ez utóbbi rendelkezések is sok, Covid-ot átélt munkavállalót érinthetnek: maga a Covid-betegség is jellemzően 2-3 hét keresőképtelenséggel jár (ideértve az esetlegesen elrendelt hatósági karantén által eredményezett keresőképtelenséget), így könnyen elképzelhető, hogy a munkavállaló akár 1-2 hét súlyosabb poszt-Covid tünettel eléri azt a 30 napos betegállományt, amelynél már kötelező a soron kívüli üzemorvosi vizsgálat, függetlenül az aktuális hogylététől. 

(Cikkünket teljes terjedelmében a Humán Tanácsadó szeptemberi számában olvashatják)

Dr. Halmos Szilvia (2021-08-17)
Szeretnék ilyen híreket kapni a jövőben