Társadalombiztosítási és Bérszámfejtési Módszertani Szemle

« Vissza

Nyugdíjon innen, korhatáron túl

A nyugdíjjogosultság kérdése, a nyugdíj folyósítása melletti továbbfoglalkoztatás számos kérdést felvet. Ilyen kérdés a sajátjogú nyugdíjas jogállása, a nyugdíjigény visszamenőleges érvényesítése vagy a nyugdíjrögzítés lehetősége.

A sajátjogú nyugdíjas, pontosabban a kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő személy társadalombiztosítási jogállása jelentősen különbözik a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő személytől. Nem terjed ki rá a biztosítás, nem terheli járulékfizetési kötelezettség, illetve a munkaadó is mentesül a vele kapcsolatos szociális hozzájárulási adó fizetésétől. 
Az említett szabályok alkalmazása semmilyen problémát sem jelent, ha a munkaadó már eleve nyugdíjasnak minősülő személlyel létesít munkavégzésre irányuló jogviszonyt. Egészen más a helyzet azonban, ha a nyugdíjazás egy fennálló jogviszony tartama alatt következik be, és egyik napról a másikra változnak az érintettre vonatkozó biztosítási és járulékfizetési szabályok.  

És akkor még nem is említettük azt a lehetőséget, hogy a nyugdíjigény visszamenőlegesen akár hat hónapra érvényesíthető. Ez utóbbi esetben – mivel a nyugdíjazással megszűnik az érintett biztosítási és járulékfizetési, illetve a foglalkoztató szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettsége – az önellenőrzést nem tudja elkerülni a foglalkoztató vagy az egyéni vállalkozó.

Nem visszamenőleges igény esetén pedig a munkaadó (vagy a vállalkozó) döntésén múlik, hogy a nyugdíjigényben feltüntetett kezdő naptól már nyugdíjasnak tekinti-e a biztosítottat, vagy megvárja a nyugdíjbiztosítás határozatát.  Általánosságban kijelenthetjük, hogy a korhatárt betöltött igénylő esetében ez talán mellőzhető, ám a „nők 40” kedvezményes nyugdíjnál, illetve olyan esetben, amikor külföldi szolgálati idővel is rendelkezik az igénylő, mindez már kockázattal jár, hiszen elutasításra is kerülhet az igény vagy elhúzódhat annak elbírálása. Ezekben az esetekben legalább az előleg megállapító határozatot célszerű megvárnunk. Már csak azért is, mert a biztosítás megszűnésének bejelentését követő 46. naptól az érintett nem jogosult egészségügyi szolgáltatásra sem.

A teljesség kedvéért meg kell említenünk, hogy társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.)  83. §-a értelmében a megállapított nyugellátásról – a kivételes nyugellátás kivételével – a megállapító határozat véglegessé válását követő 15. napot követően nem lehet lemondani. Tehát, ha teljesen „biztosra” szeretne menni a munkaadó, még a jogerős határozat sem volna elegendő a számára, hiszen a munkavállaló 15 napon belül meggondolhatja magát. 
Megjegyezzük, hogy lemondás esetén a felvett nyugellátást, nyugdíjelőleget vissza kell fizetni.

A nyugdíjjogosultság lehetőségei

A nyugdíjjogosultság alapvetően két esemény bekövetkeztéhez köthető: a korhatár betöltéséhez, illetve (nők esetében) a 40 év jogosultsági idő eléréséhez. Érdemes röviden megvizsgálni, hogy az egyik vagy másik körbe tartozó személyek helyzete, döntési lehetősége miként alakul az igény benyújtását megelőzően. 

Munkajogi szempontból nézve a korhatárt betöltött személy (amennyiben rendelkezik a nyugellátáshoz szükséges 20 vagy 15 év szolgálati idővel), nyugdíjasnak minősül és határozatlan idejű munkaviszonya indoklás nélkül felmondható, illetve nem jogosult felmondás esetén végkielégítésre. 
A 40 év jogosultsági idővel rendelkező hölgy viszont a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alkalmazásában még nem nyugdíjas, ráadásul amennyiben már betöltötte a 60. életévét, fokozott munkajogi védelem alatt áll. 

Társadalombiztosítási szempontból a tényleges nyugdíjazást követően a 40 év jogosultsági idővel rendelkező nők, és a korhatárt betöltött személyek társadalombiztosítási jogállásában nincs különbség. 

Mindkét esetben sajátjogú öregségi nyugdíjasnak minősülnek (ami alapján megilleti őket az egészségügyi szolgáltatás) és minden korlátozás nélkül végezhetnek keresőtevékenységet, de ennek folytatása nem keletkeztet számukra biztosítási és járulékfizetési kötelezettséget, amiből az is következik, hogy e tevékenységük alapján semmilyen társadalombiztosítási ellátás sem illeti meg őket. 
Státuszukban talán az jelenti az eltérést, hogy nyugdíjas személy elhunyt házastársa, élettársa után járó állandó özvegyi nyugdíja szintén csak az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően éled fel.  

Ugyanakkor a nyugdíj megállapítását megelőzően a korhatárt betöltött biztosított két olyan jogintézménnyel is élhet (a nyugdíjrögzítéssel, illetve a nyugdíjnöveléssel), amely viszont nem válaszható a kedvezményes nyugdíjjogosultsággal rendelkező hölgyek számára. 

Kapcsolódó
tarsadalombiztositas-2023-koltsegvetes

Társadalombiztosítás és nyugdíj 2023. évi költségvetésben

A 2023-as költségvetés számos társadalombiztosításra vonatkozó rendelkezést tartalmaz, köztük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó nyugdíjszabályokat. Különösen érdekes lehet majd az „inflációkövető nyugdíjemelés” alakulása kiváltképp, hogy az számos más, nyugdíjszerű ellátásra is vonatkozik.

A nyugdíjrögzítés lehetősége

A nyugdíjrögzítésre vonatkozó szabályokat a Tny. 82. szakaszában találjuk. E szerint, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt elérte és eddig az időpontig legalább húsz év szolgálati időt szerzett, kérheti a nyugdíja összegének folyósítás nélküli megállapítását. 

Amennyiben a nyugdíjra jogosító korhatáron túl tovább dolgozik úgy, hogy legalább 365 naptári napra szolgálati időt szerez, és ez idő alatt nem kéri a nyugdíja folyósítását, a tényleges nyugdíjba menetel idején – amennyiben számára kedvezőbb – választhatja a nyugdíjkorhatár betöltésekor rögzített nyugdíjként kiszámított, és az évenkénti emelésekkel növelt nyugdíját a tényleges nyugdíjba vonuláskor kiszámított összeg helyett. 
Ugyanakkor az érintett ezen időtartam alatt nem minősül öregségi nyugdíjasnak. Nem érvényesíthető a kedvezmény abban az esetben sem, ha a nyugdíj rögzítését követően, a tényleges nyugdíjazásig eltelt idő legalább fele részében özvegyi nyugdíjat folyósítottak.
A nyugdíjrögzítés tehát garanciát nyújt arra, hogy a nyugellátás összege semmi esetre se lehessen kisebb azáltal, hogy az érintett tovább dolgozik. 
Ennek az esélyét egyébként eleve csökkenti az előzőekben említett nyugdíjnövelés. A Tny. 21. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy aki húsz év szolgálati idővel rendelkezik és a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 30 naptári napra szolgálati időt szerez, nyugdíjnövelésben részesül. A nyugdíjnövelés mértéke minden 30 nap után az öregségi nyugdíj 0,5 százaléka. Ebben az esetben az öregségi nyugdíj a megállapítása alapjául szolgáló havi átlagkeresetet meghaladhatja.

Például, ha valaki 65 éves korában nem veszi igénybe a nyugdíjat, hanem 1 évet rádolgozik, akkor a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkeresetének 12 x 0,5 = 6 százalékkal magasabb összegét veszik alapul, (amely mértéket tovább növel 1-2 százalékkal a további egy éves szolgálati idő.)

Térjünk vissza a nyugdíjazás időpontjához!

Ahogy utaltunk rá, a nyugdíjazás időpontja az esetek egy részében a fennálló jogviszony tartama alatt következik be, ami azt is jelenti, hogy az érintett tárgyhavi, vagy adott időszakra vonatkozó jövedelmét társadalombiztosítási szempontból meg kell osztani. 
Ezzel összefüggésben fel kell hívnunk a figyelmet a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 30. szakaszára, ami akként rendelkezik, hogy a biztosítással járó jogviszony megszűnését követően, e jogviszony alapján kifizetett (juttatott) járulékalapot képező jövedelmet úgy kell figyelembe venni, mintha annak kifizetésére a jogviszony fennállásának utolsó napján került volna sor.
Abban az esetben tehát, ha a nyugdíjazást megelőző időszakra kerül sor kifizetésre a nyugdíjazást követően, a díjazást úgy kell tekinteni, mintha annak kifizetése a nyugdíjazást megelőzően történt volna, és ennek megfelelően terheli a társadalombiztosítási járulék. Így, ha az adott személy továbbfoglalkoztatásra kerül, akkor adott esetben a havi munkabérét, illetve díjazását ennek megfelelően meg kell osztani: járulékalapot képező és járulékalapot nem képező jövedelemre. 

Például egy 2022. január 1-jétől március 31-ig fennálló megbízási jogviszony esetében (az érintett február 1-jei nyugdíjazását alapul véve) az április hónapban elszámolásra és kifizetésre kerülő 300.000 forintos megbízási díjból (pontosabban a 10 százalékos költséghányadra tekintettel 270.000 forintos jövedelemből) 90.000 forint képez járulékalapot, míg 180.000 forint (tehát a nyugdíjazást követő időszakra járó rész) már járulékmentes. 

A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szocho tv.) viszont nem tartalmaz előírást arra vonatkozóan, hogy utólagos kifizetés esetén az adóalapot vissza kell helyezni.
Ugyanakkor a törvény 1. § (9) bekezdése akként rendelkezik, hogy adóalapot képez az a jövedelem is, amelynek kifizetése (juttatása) olyan időszakra tekintettel történik, amely időszakban a Tbj. alapján biztosítási jogviszony állt fenn, függetlenül a kifizetés (juttatás) időpontjától. 

E szabályból következően a társadalombiztosítási járulékalapot képező jövedelem után a szociális hozzájárulási adót is le kell róni. 

Így a példánk szerinti járulékalapot képező 90.000 forintos jövedelem egyben szociális hozzájárulási adónak is alapja, míg a nyugdíjas státuszban megszerzett másik, 180.000 forintos rész nem. 

A Szocho tv. 5. § (1) bekezdés g) pontja értelmében ugyanis nem keletkezik szociális hozzájárulási  adó fizetési kötelezettsége e tevékenysége, jogállása alapján szerzett jövedelme tekintetében a kifizetőnek a Tbj. szerint kiegészítő tevékenységet folytató személyre tekintettel.

Széles Imre (2022-06-08)
Szeretnék ilyen híreket kapni a jövőben