Ki minősül nyugdíjas munkavállalónak?
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) Záró Rendelkezései között [Mt. 294. § (1) bekezdés g)] találjuk meg a nyugdíjas munkavállaló meghatározását is. E szerint nyugdíjas munkavállaló, aki
- az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte és az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel ren-delkezik (öregségi nyugdíjra való jogosultság),
- az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjban részesül,
- a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított öregségi, rokkantsági nyugdíjsegélyben (nyugdíjban) részesül,
- egyházi jogi személytől egyházi, felekezeti nyugdíjban részesül,
- öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül,
- növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban részesül, vagy
- rokkantsági ellátásban részesül.
Kiemelést érdemel, hogy az 1. pont szerinti esetben nem szükséges, hogy a munkavállaló a nyugdíjellátást ténylegesen igénybe is vegye, elegendő az öregségi nyugdíjra való jogosultság megnyílta (a 2.–7. pont alatti esetekben az ellátás folyósítása viszont feltétel). Az öregségi nyugdíjra való jogosultság szabályait a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 18. §-a határozza meg. Fontos hangsúlyozni, hogy minden esetben az adott munkavállalóra irányadó nyugdíjkorhatárt kell vizsgálni, amely tekintetben a Tny. 18. § (1) bekezdése az 1952. és 1957. között születettekre egyedi életkori határokat állapít meg, az 1957-ben vagy azt követően született személyek tekintetében a betöltött 65. életév az öregségi nyugdíjkorhatár. Továbbá minden esetben szükség van legalább húsz év szolgálati időre [Tny. 18. § (2) bek. b)]. Nyugdíjas munkavállalónak minősül az a nő is, aki életkorától függetlenül legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és így öregségi teljes nyugdíjra válik jogosulttá [Tny. 18. § (2a) bek.].
2018. július 25-ig élt az a szabály, miszerint az öregségi nyugdíjra való jogosultság további feltétele volt, hogy a kérelmező azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi nyugdíjat megállapítják részére, ne rendelkezzen biztosítási jogviszonnyal [Tny. 18. § (2)-(3) bek.]. Ez a gyakorlatban többnyire azt jelentette, hogy arra a napra, amikor az öregségi nyugdíjat a hatóság megállapította, a munkavállaló munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették a felek, és a döntést követő napon újra munkaszerződést kötöttek. Ez a szabály azonban 2018. július 26. napjától nem hatályos, tehát ha a munkavállaló a munkaviszony folytatása mellett szeretné az öregségi nyugdíjat igénybe venni, ezt a munkaviszony megszakítása nélkül teheti meg.
Itt kell megemlítenünk a védett korú munkavállaló fogalmát is, amelyet az Mt. kifejezetten nem definiál, de két speciális szabály kapcsán rendelkezik az olyan munkavállalóról, aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül van [Mt. 66. § (4)-(5) bek., 77. § (4) bek.]. Tehát a védett kor vizsgálatakor is mindig az adott munkavállaló születési dátuma alapján kell a Tny. rendelkezései szerint vizsgálni az irányadó nyugdíjkorhatárt.
A nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó eltérő munkajogi szabályok
A nyugdíjas munkavállalókra vonatkozó első különleges rendelkezése az Mt.-nek, miszerint a munkáltató a határozatlan tartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül [Mt. 66. § (9) bek.]. Ez a szabály tehát csak a határozatlan idejű munkaviszonyra vonatkozik, a határozott idejű munkaviszony felmondással történő megszüntetését a munkáltató ugyanazon szabályok szerint köteles indokolni nyugdíjas munkavállaló esetében is [Mt. 66. § (8) bek.]. Továbbá a munkaviszony megszüntetésének minden más esete is változatlanul alkalmazandó nyugdíjas munkavállalóra. Így, ha például egy nyugdíjas munkavállaló követ el súlyos kötelezettségszegést, munkaviszonya az Mt. 78. § (1) bekezdése szerinti azonnali hatályú felmondással megszüntethető.
Ezt a munkajogi szabályt – amelyet a korábbi, 1992-es Mt. is tartalmazott – az Alkotmánybíróság is vizsgálta. Az Alkotmánybíróság a 11/2001. (IV. 12.) AB határozatban a diszkriminációra hivatkozó indítványokat elutasította. A taláros testület a munkaviszony szabad felmondásán alapuló szabályozási koncepcióját emelte ki, és az indokolási kötelezettség hiányát nyugdíjas munkavállalók esetén nem találta diszkriminatívnak, mivel egy nyugdíjas munkavállaló munkaviszonya elvesztése esetén nem marad ellátatlanul, a nyugellátásra való jogosultsága megmarad. Ezt a Kúria is megerősítette Mfv.II.10.450/2018. számú ügyben hozott határozatában, miszerint ha a felmentés oka valós (tehát a munkavállaló nyugdíjasnak minősül), indokolás hiányában annak okszerűsége nem vizsgálható. Ugyanakkor indokolási kötelezettség hiányában sem valósíthat meg a felmondás joggal való visszaélést. A BH2021. 114. számú ügyben a Kúria döntésében megerősítette a joggal való visszaélést, mivel a munkáltató a nyugdíjas munkavállaló határozatlan időtartamú munkaviszonyát három nappal azt követően szüntette meg indokolás nélküli felmondással, hogy a munkavállaló aláírt egy petíciót, amelyben a szakmunkásokat megillető mindenkori minimálbér, valamint az egyes szociális juttatások (munkaruha, védőfelszerelések) és a szükséges munkaeszközök visszamenőleges biztosítását követelték.
A nyugdíjasokat érintő másik speciális szabály a végkielégítés hiánya, ugyanis, ha a munkavállaló a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában nyugdíjasnak minősül, nem jár neki végkielégítés [Mt. 77. § (5) bek.]. Az Mt. ezen rendelkezését is megtámadták Alkotmánybíróság előtt. A 600/B/2000. AB határozatban a testület akként foglalt állást, hogy „[…] a végkielégítéshez való jog nem része az alapvető jogok katalógusának, ezért a végkielégítés feltételeinek meghatározásánál a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg, alkotmányellenesség csak egészen szélsőséges esetben állapítható meg.” Kiemelte az Alkotmánybíróság azt is, hogy a végkielégítés funkciója egyrészt az anyagi elismerés, az adott munkáltatónál viszonylag hosszabb ideje fennálló jogviszony felszámolásakor a teljesített munkavégzés honorálása, másrészt a létfenntartást szolgáló rendszeres jövedelem elvesztésével járó hátrányok kiküszöbölése. Utóbbi a nyugdíjasok esetén nem áll fenn, hiszen megélhetésük a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében folyósított nyugellátások révén biztosított.
A fenti két eltérő rendelkezésen túl a munkaviszonyban álló nyugdíjasokat is ugyanúgy megilletik a munkaviszonyból eredő jogok (és terhelik ugyanazok a kötelezettségek), tilos a hátrányos megkülönböztetés. A munkaviszonyban álló nyugdíjas nyugdíjára vonatkozó rendelkezések nem érintik a munkaviszonyban álló nyugdíjas e jogviszonyából eredő jogait, így különösen munkabérét, a szabadságának tartamára járó díjazást, a munkaszüneti nap miatt kiesett munkaidőre járó távolléti díját stb. [MK 74. szám].
A nyugdíjas munkavállaló foglalkoztatásának közterhei
2019. január 1-jétől az Mt. szerint munkaviszonyban álló saját jogú nyugdíjas munkavállaló kikerült a biztosítottak köréből, így a munkabérükből csak személyi jövedelemadót kell vonni, mivel az nem minősül járulékalapot képező jövedelemnek. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a nyugdíjas munkavállaló nem szerez jogosultságot a társadalombiztosítás ellátásaira. 2020. július 1-jétől ez a szabály akként módosult, hogy nemcsak a munkaviszonyban, hanem bármilyen foglalkoztatási jogviszonyban álló saját jogú nyugdíjas nem minősül biztosítottnak.
Szociálishozzájárulásiadó-fizetési kötelezettség sem merül fel, mivel a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (a továbbiakban: Szochotv.) 5. § (1) bekezdés g) pontja szerint nem terheli adófizetési kötelezettség a kifizetőt az Mt. szerinti munkaviszonyban foglalkoztatott saját jogú nyugdíjas személy után. Ez a szabály 2021. június 10. napjától akként módosult, miszerint a Tbj. szerint saját jogú nyugdíjasnak minősülő adófizetésre köteles személynek nincs adófizetési kötelezettsége, az Szjatv. szerinti egyéb jövedelme kivételével, tehát már nemcsak a munkaviszonyban foglalkoztatott, hanem bármilyen jogviszonyban foglalkoztatott saját jogú nyugdíjas személyre tekintettel nincs szociális hozzájárulásiadó-fizetési kötelezettség [Szochotv. 5. § (1) bek. j)].
(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkaügyi Tanácsadó márciusi számában olvashatják)
dr. Jónás Tünde (2022-02-10)
Szeretnék ilyen híreket kapni a jövőben
