Társadalombiztosítási és Bérszámfejtési Módszertani Szemle

Ez a tartalom 1041 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

« Vissza

SZÉP kártya használata járvány idején

Érdekes helyzetet teremtett a jogalkotó azzal, hogy – bár a veszélyhelyzeti korlátozások hónapok óta élnek – nem korlátozta a díjfelszámítást a SZÉP-kártyákon felhalmozódott és a korlátozások miatt nehezen felhasználható lejárt egyenlegekre.

Még 2021. március 27-én került kihirdetésre az a rendelet, amely ismételten megtiltja a lejárt SZÉP-kártyás egyenlegekre a díjfelszámítást 2021. március 28-tól, egészen a veszélyhelyzet végét követő 60. napig, azaz 2021. július 22-ig. A Kormányrendelet szerint a pénzforgalmi szolgáltatóknak a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül tájékoztatniuk kell a kártyabirtokosokat arról, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő 61. naptól kezdve milyen mértékű díjat számítanak fel a fel nem használt pénzeszközre. 
Jogszabályi rendelkezés hiányában mindhárom szolgáltató, az OTP, az MKB és a K&H is jogosult volt felszámítani a maximális 3 százalékos díjat a lejárt egyenlegekre 2021. március 27-ig.  2021. március 28-tól viszont a rendelet előírása szerint a 3 százalékos díj nem számítható fel. 

Átjárás a SZÉP-kártya alszámlák között 

Ugyancsak SZÉP Kártyához kapcsolódó hír, hogy az április 15-én kihirdetett Kormányrendelet (178/2021. (IV. 15.) Korm. rendelet) értelmében bármilyen alszámláról lehet majd költeni SZÉP-kártya által engedélyezett célra. A szálláshelyekre felhalmozódott juttatások így éttermi szolgáltatásokra is elkölthetők lesznek az év végéig. 

dr. Veress Júlia (2021-04-22)
Szeretnék ilyen híreket kapni a jövőben