Ha egy munkavállalót üzemi baleset ér vagy foglalkozási megbetegedésben szenved, akkor abban a tagállamban, amelyben biztosított, jogosult az üzemi balesettel összefüggésben igénybe venni az egészségügyi ellátásokat. Ez elég magától értetődő szabály, viszont bonyolultabb a helyzet akkor, ha a munkavállaló lakóhelye és a biztosítás helye szerinti tagállamok eltérőek.
Amennyiben tehát a munkavállaló lakóhelye és a biztosítás helye szerinti tagállamok különböznek, a Rendelet értelmében a munkavállaló a lakóhelye szerinti tagállamban is jogosult a munkahelyi balesettel összefüggő természetbeni ellátásokat igénybe venni. Ennek igénybevételéhez a biztosítók általában megkövetelik a DA1 jelű igazolást.
Amennyiben a magyar biztosított munkavállaló kiküldetésének időtartama alatt, a munkavégzés helye szerinti államban szenved munkahelyi balesetet, az egészségügyi ellátásokat Európai Egészségbiztosítási Kártyával veheti igénybe. Amennyiben nem rendelkezik ilyen kártyával, akkor az egészségügyi szolgáltató (például kórház) kérheti a magyar biztosítót ún. kártyahelyettesítő nyomtatvány kiállítására. Gyakran előfordul azonban, hogy az egészségügyi szolgáltató a baleseti többletszolgáltatásokat nem nyújtja Európai Egészségbiztosítási Kártyára – ugyanis az kizárólag az orvosilag szükséges ellátásra nyújt fedezetet – vagy kártyahelyettesítő nyomtatványra. Ekkor kéri az ún. DA1 jelű igazolás kiállítását az illetékes szervtől, amely megvizsgálja, hogy a munkavállaló a kiküldetés időtartamára rendelkezett-e érvényes A1 jelű nyomtatvánnyal.
A munkáltatónak kötelessége a munkabaleseti jegyzőkönyv, az üzemi baleseti jegyzőkönyv és az orvosi iratok beszerzése, amelyeket meg kell küldeni az illetékes egészségbiztosítási szervnek.
Ha a kiküldetés megfelel a jogszabályoknak, akkor az egészségbiztosítási szerv erre az időtartamra is kártyahelyettesítő nyomtatványt állít ki a biztosított részére, amellyel a munkavégzés helye szerinti tagállamban igénybe veheti az üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés kezeléséhez szükséges egészségügyi ellátásokat addig, amíg a baleset üzemiségét megállapítják és kiállítják a DA1 jelű nyomtatványt.
Az igazolás beszerzését kezdeményezheti közvetlenül a munkáltató vagy a biztosított is az egészségbiztosítási szervnél.
A pénzbeli egészségbiztosítási ellátások megállapítása szempontjából a Rendeletek egyik legnagyobb jelentősége a biztosítási idők összeszámítása elvének az alkalmazásában áll. Ez azt jelenti, hogy a valamely EGT-tagállam jogszabályai alapján megszerzett biztosítási időszakokat hozzá kell adni a magyar jogszabályok alapján megszerzett biztosítási időhöz, feltéve, hogy ezek az időszakok nem fedik egymást.
Az összeszámítási szabálynak nagy jelentősége lehet a táppénz iránti kérelmek elbírálása során akkor, ha
Ha kizárólag a magyar biztosítási ideje alapján az igénylőnek nincs elegendő biztosítási ideje a táppénz – legfeljebb – 1 évig történő folyósításához, illetve annak 60 százalékos mértékben történő megállapításához, azonban a biztosított nem rendelkezik igazolással a más EGT-tagállamban megszerzett biztosítási idejére vonatkozóan, úgy a kifizetőhelynek – az ellátatlanság elkerülése érdekében – a táppénzt a rendelkezésre álló adatok alapján (50 százalékos mértékben) kell megállapítani, és a folyamatos biztosítási időn belül Magyarországon megszerzett biztosításban töltött napoknak megfelelő számú napra kell folyósítani.
Ezzel egyidejűleg intézkedni kell – az illetékes kormányhivatal megkeresése útján – a külföldi biztosítási idő beszerzéséről, az igazolás beszerzését követően pedig – amennyiben szükséges – módosítani kell a táppénz megállapításáról hozott döntést.
A táppénz iránti kérelmek elbírálására irányuló eljárásokban csak akkor van szükség a külföldi biztosítási időt igazoló nyomtatvány beszerzésére, ha az a táppénz időtartamát, illetve annak mértékét befolyásolja. Ennek megfelelően nem kell intézkedni az S041 jelű nyomtatvány beszerzése iránt, ha a rendelkezésre álló adatokból (az igénylő nyilatkozatából) az állapítható meg, hogy a külföldi biztosítási idő utolsó napja és a magyar biztosítási jogviszony létesítése között 30 napnál hosszabb idő telt el.
(Cikkünket teljes terjedelmében a Munkavédelmi Tanácsadó decemberi számában olvashatják)