Társadalombiztosítási és Bérszámfejtési Módszertani Szemle
Ez a tartalom 666 napja jelent meg, lehetséges, hogy az itt szereplő információk már nem aktuálisak.
Önnek válogatott legfrissebb tartalmainkat személyes kezdőlapján mindig elérheti.

« Vissza

Munkaidő-nyilvántartás –tanulságos bírósági jogeset

A munkáltatót terheli felelősség a jelenléti ív munkavállalók általi vezetésének hiányosságaiért. A munkáltató felelőssége az is, hogy a munkavállalók a munkaidő-nyilvántartás és jelenléti ív vezetés körében nem kaptak kellő tájékoztatást, mivel az Mt. a munkáltató kötelességeként jelöli meg a munkaidő nyilvántartás feladatát.

A jogeset kiindulópontja az elsőfokú hatóság ítélete, amely megállapította, hogy a munkáltató megsértette a munkaidő-nyilvántartás vezetésére vonatkozó jogszabályi előírásokat (57.M.3058/2017/5.).

Az I. fokú határozat indokolásában rögzített tényállás szerint az eljáró állami tisztviselők a helyszíni ellenőrzés során 2017. január 04. napján munkavégzés közben találtak 6 munkavállalót, akik egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy a munkaidőt jelenléti íven tartják nyilván, azon a túlórákat is feltüntetik a valósságnak megfelelően.
A helyszíni ellenőrzéskor bemutatásra került a 2017. január hónapra vonatkozó munkavállalónként külön vezetett munkaidő- nyilvántartás, amely a „Jelenléti ív” felirat alatt a munkáltató nevét tartalmazta. A jelenléti íven a bal felső sarokban került megjelölésre a munkavállaló neve, közvetlenül alatta pedig a 2017. január felirat. A jelenléti ív 8 oszlopot tartalmazott, amelyek a következőek: dátum, munkaidő kezdete-vége, munkaközi szünet kezdete-vége, tiszta munkaidő, túlóra, délutános műszak. A jelenléti íveken szereplő munkaidő adatok kézírással szerepeltek.

Az eljáró állami tisztviselők a második helyszíni ellenőrzés során 2017. január 18-án munkavégzés közben találtak és tanúként hallgattak meg további hat munkavállalót, akik elmondták, hogy a munkaidőt jelenléti íven tartják nyilván. Azokon a túlórákat feltüntetik a valóságnak megfelelően. Bemutatásra került a helyszíni ellenőrzés során a 2017. január hónapra vonatkozó munkavállalónként külön vezetett nyilvántartás, amelyen a „Jelenléti ív” felirat a lap tetején középen szerepel, alatta egy sorral a munkáltató neve került feltüntetésre. A jelenléti íven a bal felső sarokban került megjelölésre a munkavállaló neve, közvetlenül alatta pedig a 2017. január felirat. A jelenléti ív 8 oszlopot tartalmazott, ezek az alábbiak: dátum, munkaidő kezdete-vége, munkaközi szünet kezdete-vége, tiszta munkaidő, túlóra, délutános műszak. A jelenléti íveken szereplő munkaidő adatok kézírással szerepeltek. A munkáltató képviseletre jogosult vezetője úgy nyilatkozott, hogy a cég összlétszáma körülbelül 130 fő, ebből a raktárban körülbelül 68 fő végez munkát. Az állami tisztviselő bemutatta az ügyfélnek a munkavállalók által a helyszínen ellenőrzéskor átadott egyéni munkaidő- nyilvántartásait. A törvényes képviselő előadta, hogy ezek számára ismeretlenek, nem tekinti azokat hitelesnek.

A munkáltató becsatolta a közigazgatási eljárás során a munkavállalók 2017. január hónapra vonatkozó egyéni munkaidő-nyilvántartásait. Ezeknek, valamint a helyszínen bemutatott munkaidő- nyilvántartásoknak az összevetéséből a hatóság megállapította, hogy azok egymásnak ellentmondó adatokat tartalmaznak. Megállapítást nyert, hogy a felperes által bemutatott, valamint a helyszínen bemutatott jelenléti ívek között egyetlen formai különbség volt. A felperes által becsatolt jelenléti íveken a munkaidő adatok géppel kerültek kitöltésre, a munkavállalók által a helyszínen bemutatott munkaidő nyilvántartások kézírással tartalmazták az adatokat.
A munkáltató a közigazgatási eljárásban úgy nyilatkozott, hogy az általa vezetett nyilvántartások minősülnek hivatalosnak. A helyszínen bemutatott nyilvántartásokat nem tekintette hivatalosnak.

A határozat az indokolásában rögzítette, hogy az Mt. 134. § (1) bekezdés a) pontja szerint a munkáltató nyilvántartja a rendes és a rendkívüli munkaidő tartamát. Ebből pedig az következik, hogy a munkaidő- nyilvántartás vezetése a munkáltató kötelezettsége.
A határozatban a közigazgatási hatóság megállapította, hogy a munkáltató a munkavállalók munkaidejéről kettős nyilvántartást vezetett és ezzel megsértette az Mt. 134. § (1) bekezdés a) pontját, valamint a 134. § (2) bekezdésében foglaltakat, mely szerint a nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lenni a teljesített rendes és rendkívüli munkaidőnek, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának is.
A határozat ellen a munkáltató fellebbezéssel élt. A fellebbezés folytán eljárt hatóság határozatával az I. fokú határozatot helybenhagyta helyes indokainál fogva, figyelemmel arra, hogy a II. fokú hatóság megállapította, hogy az I. fokú hatóság a tényfeltárási kötelezettségének eleget tett, az általa feltárt tényekből a II. fokú hatóság álláspontja szerint helyesen vonta le az I. fokú hatóság azt a következtetést, hogy a munkáltató megsértette az Mt. 134. § (1) és (2) bekezdésében a munkaidő- nyilvántartásra vonatkozó kötelezettségeit.
A bíróság megállapításai szerint a kereset nem volt megalapozott.

A munkáltató érvei

Munkáltató szerint az alperesi határozat is megállapította, hogy a munkáltató eleget tett a munkaidő nyilvántartásra vonatkozó kötelezettségének, mivel a 2016 márciustól 2017 január hónapig terjedő időszakban mindösszesen 12 munkavállaló esetében talált az alperes álláspontja szerinti eltérést. A felperes ezáltal véleménye szerint eleget tett a munkaidő-nyilvántartási kötelezettségének.

Hivatkozott a munkahelyen töltött idő és a munkavégzéssel töltött idő különbségére, ebben a körben hivatkozott az Mt. kommentárjára, amely szerint a munkahelyre érkezés nem azonos a munkaidő megkezdésével, továbbá a munkahely elhagyása nem azonos általában a munkavégzés befejezésével. Az Mt. kommentárja rögzíti, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak a munkaidőt kell tartalmaznia, a nyilvántartás nem tartalmazhatja a munkavégzés idején kívül a munkahelyen tartózkodás idejét. Előadta, hogy az alperesi határozatnak ezért azon megállapítása, miszerint a munkahelyen tanúként kihallgatott munkavállalók csak munkavégzési céllal tartózkodhattak téves és ez a tévedés a tanúk nyilatkozataiból ered. A tanúk azért tettek nyilvánvalóan ilyen nyilatkozatot, mert nincsenek tisztában a munkahelyen töltött idő és a munkavégzéssel töltött idő különbözőségével. Hivatkozott továbbá arra miszerint a tanúk minden esetben a jelenléti ívre hivatkoztak, amely a következetes bírói gyakorlat szerint nem azonos a munkaidő- nyilvántartással. Véleménye szerint a tanúk minden esetben előadták, hogy az ügyvezető összegyűjtötte a munkavállalók kézzel írt jelenléti ívét, amelyen a munkavállalók a munkahelyen töltött időről nyilatkoztak és nem a munkavégzéssel töltött időről. Azon álláspontját, mely szerint a munkavállalóknak a jelenléti íven rögzített ideje az a munkahelyen töltött időt és nem csak a munkavégzéssel töltött időt jelölte arra alapozta, hogy ez a munkavégzési hely a XV. kerületnek egy távol eső helyén van. A kollégák gyakran megvárták egymást, hogy hazajussanak, illetve volt, hogy taxira vártak és ezeket az időtartamokat a jelenléti íven feltüntették.


Hivatkozott továbbá arra, hogy mindebből következően tévesen állapította meg a hatóság, hogy a munkáltató által vezetett munkaidő- nyilvántartásból nem állapítható meg a rendes és a rendkívüli munkaidő. A felperes által becsatolt nyilvántartásokban látható és jól elkülönítetten szerepel a rendes és a rendkívüli munkaidő, ebből következően megállapítható azoknak az időpontja. A munkáltató vezette a munkaidő -nyilvántartást, és abban a munkavégzéssel időt tüntette fel, megbontva a rendes és a rendkívüli munkaidőt.
A naprakészséggel kapcsolatban pedig arra hivatkozott, hogy a becsatolt iratokból megállapítható, hogy a munkaidő- nyilvántartás folyamatosan történt, minden nap vezette azt a munkáltató, azaz naprakész volt.
Előadta, hogy a hatóság súlyos eljárásjogi jogsértést követett el, amikor nem tett eleget indokolási kötelezettségének arra vonatkozóan, hogy miért hagyta figyelmen kívül a felperes által vezetett és 11 hónapos időszakra becsatolt nyilvántartásokat. Álláspontja szerint, ha egyes munkavállalók vezetettek is nyilvántartást, akkor azt magáncéllal vezették, amelyre nem támaszkodhat az alperes, mint munkaidő- nyilvántartásra és nem hivatkozhat arra, hogy a felperes kettős nyilvántartást vezetett.
A munkáltató szerint maradéktalanul eleget tett az Mt. 134.§-ában rögzített kötelezettségének. A munkaidő- nyilvántartás alapján készült bérlapokat minden hónapban átadta a munkavállalóknak, akiknek azt volt módjuk ellenőrizni. Nem vezetett kettős nyilvántartást és maga a hatósági határozat is rögzítette, hogy az egyik nyilvántartást a munkavállalók készítették.
Hivatkozott továbbá arra, hogy a terhére rótt tanúvallomások szembetűnően hasonlóak vagy azonos szövegezésűek, amelyek megkérdőjelezik azok hitelességét.

A bíróság megállapításai

A bíróság a rendelkezésre bocsátott iratok alapján megállapította, hogy a hatóság határozatában helyesen állapította meg a kettős nyilvántartást. A kettő között formailag mindösszesen az a különbség, hogy az egyiket a munkavállalók kézzel írták, a másikon pedig géppel rögzítették az időpontokat. Azt is helyesen állapította meg az alperes, hogy a kézzel írott és a géppel írott nyilvántartások időpontjai között eltérés található.
Maga a munkáltató elismerte, hogy ezek a munkavállalók által vezetett nyilvántartások valósak. Azokkal kapcsolatban azonban nyilatkozata a közigazgatási eljárásban meghallgatott tanúkéval ellentétes volt, mivel azt állította, hogy annak a vezetésére a munkáltató nem kérte a munkavállalókat, a munkavállalók viszont azt állították, hogy ezt a kézzel írt jelenléti ívet a műszakvezetőnek átadták.
A tanúk az igazmondási kötelezettségükre való figyelmeztetés és a hamis tanúzás következményeinek tudatában egybehangzóan nyilatkoztak, amiből a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperesi munkáltató tudott ezeknek a jelenléti íveknek a létezéséről, tudott arról, hogy a munkavállalók ezeket a jelenléti íveket vezetik és annak is ismeretében volt, hogy mely időpontokat tüntették fel ezeken a jelenléti íveken a munkavállalók.
Másfelől a munkáltató által tett nyilatkozatból és az általa csatolt géppel vezetett jelenléti ívekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy a munkavállalók által vezetett nyilvántartás adatait a munkáltató nem egy az egyben emelte át és készített belőle egy géppel írt nyilvántartást, hanem a munkáltató az azokban foglalt adatokat módosította, ugyanakkor a módosítások okáról a munkavállalókat nem tájékoztatta, illetve az iratanyagban erre vonatkozó nyilatkozat nem található.
Kiemelten fontosnak értékelte ezt a bíróság arra figyelemmel, hogy a felperes hivatkozott arra, hogy a tévedések és a félreértések eredményezték a hatóság megállapításait, amelyek mind abból eredtek, hogy a munkavállalók nem voltak tisztában a munkaidő és a munkahelyen töltött idő különbözőségével. Ugyanakkor – figyelemmel arra, hogy a munkavállalók részére ezeket a nyilvántartásokat átadták – mindebből az következik, hogy a munkáltató birtokában volt ennek az információnak, illetve látta a munkavállalók által rögzített adatokat, amelyekből már korábban tapasztalhatta ezt a tájékozatlanságot munkavállalók körében.

Mindez azt eredményezi, hogy – mivel a munkáltató kötelessége a munkaidő nyilvántartása –, ezért kötelessége a munkavállalókat tájékoztatni a nyilvántartás rendjéről és arról, hogy mit kell a jelenléti íveken rögzíteni. Ennek megfelelően a munkáltatónak kötelessége lett volna intézkedni a munkavállalók felé a jelenléti ív és a munkaidő - nyilvántartás megfelelő vezetéséről.

Összefoglalva: a munkáltatónak legalább utasítania kellett volna lett volna a munkavállalókat arra, hogy hogyan vezessék a jelenléti ívet, illetve tájékoztatni őket arról, hogy a munkaidő és a munkahelyen való jelenlét nem azonos időtartam, konkrétan meg kellett volna határoznia, hogy a munkaidőbe mi tartozik bele és mi nem, és ennek megfelelően vezettetni a munkavállalókkal a jelenléti ívet, vagy más módon megoldani a munkaidő-nyilvántartást.

Ha elfogadjuk is a felperesi munkáltató érvelését, amely szerint a munkavállalók félreértésén alapulnak a hatóság megállapításai, akkor is tény, hogy a munkavállalók vezettek kézzel egy ugyanolyan formátumú nyilvántartást, mint amit a munkáltató gépen vezetett, ezeket a nyilvántartásokat a hatóság kérésére átadták és egyúttal azt közölték, hogy ezt át kell adniuk a munkahelyi vezetőjük részére is.

A munkáltatót terheli a felelősség azért, hogy a munkavállalók a munkaidő-nyilvántartás és jelenléti ív vezetés körében nem kaptak kellő tájékoztatást, mivel az Mt. a munkáltató kötelességeként jelöli meg a munkaidő nyilvántartását.

Munkáltató arra is hivatkozott, hogy a munkavállalók önszorgalomból vezették a jelenléti ívüket, ugyanakkor nem nyilatkozott arról, hogyan lehetséges, hogy a munkavállalóknak, akik a jelenléti ív vezetésére nem voltak kötelesek, vagyis azzal sohasem találkoztak, ugyanolyan formátumú volt a kézzel „önszorgalomból” vezetett jelenléti íve, mint a munkáltató által vezetett, kivéve azt, hogy a munkáltatóé géppel volt kitöltve.

Nem találta megalapozottnak a bíróság a munkáltató azon hivatkozásait, amely a tanúvallomások megkérdőjelezhetőségére utalt, ugyanis a bíróság megállapította, hogy a tanúk a hamis tanúzás következményeire és az érdektelenségre való figyelmeztetést követően tettek vallomásokat, így a tanúvallomás valóságtartalmának a megkérdőjelezhetősége sem állhat fent.
Mindezek alapján a bíróság megállapította, hogy a közigazgatási szervek határozataik meghozatalakor eleget tettek tényfeltárási kötelezettségüknek és a helyesen feltárt tényállás alapján helyesen alkalmazták a jogszabályi rendelkezéseket, vagyis a határozatok megalapozottak, nem tekinthetőek jogsértőnek.

Adópraxis (2019-07-17)
Szeretnék ilyen híreket kapni a jövőben