A megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mm. törvény) 23. § (5) bekezdése értelmében a tárgyév első napján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összegének kilencszerese/fő/év, ami 2022-ben 1,8 millió forint/fő/évet jelent.
Az Mm. törvény 23. § (1) bekezdése értelmében a munkaadó a rehabilitációs hozzájárulás fizetésére akkor köteles, ha az általa foglalkoztatottak létszáma a 25 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a létszám 5 százalékát. Tehát, hogy a munkaadót egyáltalán terheli-e fizetési kötelezettség és, ha igen, milyen összegben, alapvetően a létszámadatoktól függ.
A rehabilitációs hozzájárulás tekintetében létszámon a KSH munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz kiadott útmutatójában [3/2010. (IV. 2.) KSH közlemény] foglaltak szerinti tárgyévi átlagos statisztikai állományi létszámot kell érteni, amit egy tizedes jegyre kerekítve a kerekítés általános szabályai szerint kell meghatározni. Amennyiben a munkáltató létszáma csak 25 fő vagy ennél kevesebb, akkor további számításra nincs szükség, mivel a foglalkoztatót nem terheli rehabilitációs hozzájárulás. Ám, ha a munkavállalók átlaglétszáma meghaladja a 25 főt, akkor a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak számát is meg kell határozni, hogy kiszámíthassuk a kötelezettséget.
A munkavállalói létszám megállapítása
Mielőtt a KSH említett útmutatóját elővennénk, induljunk ki a jogszabály 23. § (1) bekezdésének első fordulatából, miszerint a rehabilitációs hozzájárulás a munkaadót terheli. Az 1. § (2) bekezdés 7. pontja értelmében e szabály alkalmazásában munkaadónak a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (a továbbiakban: Flt.) szerinti munkaadót kell tekinteni. Az Flt. 58. § (5) bekezdés d) pontja alapján munkaadó az, aki munkavállalót foglalkoztat. Munkavállalónak viszont az minősül, aki az Flt. 58. § (5) bekezdés a) pontja szerinti jogviszonyban (azaz munkaviszonyban!) áll. Tehát a létszám meghatározása során csak a foglalkoztatási törvény szerinti munkaviszonyban álló dolgozókat lehet alapul venni.
Így a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 6. § (1) bekezdés a) pontjában felsorolt jogviszonyok közül kimarad például az ösztöndíjas foglalkoztatási viszony. De nem kell figyelembe venni az iskolaszövetkezet nappali tagozatos tanuló, hallgató tagját, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet öregségi nyugdíjban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülő tagját és a szociális szövetkezet tagi munkavégzésre irányuló jogviszonyban munkát végző tagját sem.
Ugyanakkor az Flt. alapján munkaviszonyban állónak minősülő dolgozók közül is figyelmen kívül kell hagyni a törvény 23. § (2) bekezdés értelmében
- a közfoglalkoztatási jogviszonyban, valamint a közfoglalkoztatás támogatásáról szóló kormányrendelet szerint támogatott munkaviszonyban foglalkoztatott személyeket,
- az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai szerint jogszerűen alkalmazott munkavállalót,
- az önkéntes tartalékos katonai szolgálati viszonnyal rendelkező munkavállalót, és
- a munka törvénykönyvéről szóló törvény alapján más munkáltatónál történő átmeneti munkavégzés során foglalkoztatott munkavállalót,
- a honvédek jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó hivatásos és szerződéses állományú katonát,
- a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyban álló személyt annál a munkaadónál, aki őt nevelőszülőként foglalkoztatja.
A KSH említett útmutatója szerint a részmunkaidőben foglalkoztatott munkavállalót csak abban az esetben kell a létszám megállapítása során figyelembe venni, amennyiben a munkaidő havi átlagban (tört havi munkaszerződés esetén egész havi teljesítésre átszámítva) eléri a 60 órát.
A szülési szabadságon lévő dolgozót a szülési szabadság első napjától nem kell beszámítani. Szintén nem kell számolni a különböző gyermekgondozási ellátásban részesülőkkel a fizetés nélküli szabadságuk első napjától, kivéve, ha ennek tartama alatt a munkáltató foglalkoztatja őket.
Keresőképtelenség esetén egy havi folyamatos távollét után lehet a munkavállalót kihagyni a létszám megállapítása során. Ugyanez vonatkozik az egyéb okból fizetés nélküli szabadságon lévőkre. A felmentési idejüket töltő, illetve bármely egyéb okból, a munkavégzés alól mentesített munkavállalók a munkavégzés alól történő felmentés első napjától nem számítanak a létszámba. Nem tartoznak a létszámba a magyarországi székhelyű vállalkozás külföldi fióktelepén dolgozók. Munkaerő-kölcsönzés esetén a kölcsönzött munkavállalót főszabály szerint a kölcsönvevőnél kell figyelembe venni, vagy a kölcsönbeadónál, ha erre vonatkozóan a kölcsönvevőnek nyilatkozik. Amennyiben a kölcsönző cég külföldi, akkor viszont ilyen nyilatkozat megtételére nincsen mód.
Az átlaglétszám megállapítását, ha eltérő utasítás nincs (márpedig az Mm. törvény ilyent nem tartalmaz), a tényleges létszám alapján kell elvégezni, vagyis minden személyt a munkaidő hosszától függetlenül, egy-egy egész főnek kell tekinteni.
Kit lehet megváltozott munkaképességű személyként számon tartani?
A munkavállalói létszám meghatározását követő lépés annak megállapítása, hogy e létszámból kit lehet megváltozott munkaképességű személyként számon tartani.
Az Mm. törvény 22. §-a értelmében a rehabilitációs hozzájárulás tekintetében megváltozott munkaképességűnek minősül,
- akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60 százalékos vagy kisebb mértékű,
- aki legalább 40 százalékos egészségkárosodással rendelkezik, az erről szóló szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás, hatósági bizonyítvány, minősítés időbeli hatálya alatt,
- akinek a munkaképesség-csökkenése 50–100 százalékos mértékű, az erről szóló szakvélemény időbeli hatálya alatt, vagy
- aki fogyatékossági támogatásban vagy vakok személyi járadékában részesül, és a munkaszerződése szerinti napi munkaideje a 4 órát eléri.
Ezen túlmenően (2021. január 1-jétől) a megváltozott munkaképességű személyekkel egy tekintet alá esik az a személy is (legutoljára a 23. életévének betöltése szerinti naptári évben), aki
- köznevelési intézményben – a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint megállapított – sajátos nevelési igényű gyermeknek vagy
- felsőoktatási intézményben – a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerint megállapított – fogyatékossággal élő hallgatónak
minősült.
A megváltozott munkaképességű személyekkel egy tekintet alá esik az a személy is, aki – a munkaszerződése szerint – jogszabályban [327/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet] meghatározottak alapján rehabilitációs mentori tevékenységet lát el, és a munkaszerződése szerinti napi munkaideje a 4 órát eléri. A munkáltatónál
- 20 vagy annál kevesebb megváltozott munkaképességű munkavállaló esetén 1 fő,
- 21–100 megváltozott munkaképességű munkavállaló esetén legfeljebb 4 fő,
- 101–250 megváltozott munkaképességű munkavállaló esetén legfeljebb 8 fő,
- 251–500 megváltozott munkaképességű munkavállaló esetén legfeljebb 10 fő,
- 500 feletti megváltozott munkaképességű munkavállaló esetén legfeljebb 12 fő
rehabilitációs mentort lehet figyelembe venni.
Ahogy láttuk, megváltozott munkaképességűként csak azt a munkavállalót lehet beszámítani, akinek a munkaideje a napi 4 órát eléri. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben valaki egyidejűleg két munkáltatónál áll napi 4 órás munkaviszonyban, mindkét munkaadó figyelembe veheti őt.
A megváltozott munkaképességű nyugdíjas
Gyakran merül fel kérdésként, hogy a nyugdíjas megváltozott munkaképességű személyt számba lehet-e venni? Nincs olyan konkrét szabályozás, amely ezt tiltaná. Ugyanakkor emlékeztetnünk kell az Mm. törvény 38. § (1) bekezdés a) pontjának azon előírására, hogy a törvény 38/C. szerint a komplex minősítés alól mentesülő személy a rokkantsági ellátás időtartama alatt tekinthető megváltozott munkaképességűnek. Így tehát, aki életkorára tekintettel mentesül a felülvizsgálat alól és rokkantsági ellátásban részesül, de a nyugdíjazására tekintettel megszűnik ez az ellátása, a továbbiakban a rehabilitációs hozzájárulás vonatkozásában nem lehet megváltozott munkaképességűnek tekinteni, míg ha a rokkantsági ellátást választja, akkor igen.
A foglalkoztatónak a megváltozott munkaképességű munkavállalókról – a rehabilitációs hozzájárulás megállapítása céljából – nyilvántartást kell vezetnie. Ennek tartalmaznia kell az érintettek személyazonosító adatait és TAJ számát, a megváltozott munkaképességű munkavállaló munkaképesség-változásának, egészségi állapotának, egészségkárosodásának mértékét, a sajátos nevelési igény vagy fogyatékosság tényét, továbbá az ezek igazolására szolgáló okiratok másolatát. A nyilvántartást a munkáltató a foglalkoztatás megszűnését követő 5 évig köteles megőrizni. A sajátos nevelési igényre vagy a fogyatékosságra vonatkozó adat a foglalkoztatás megszűnését követő 5 évig, de legfeljebb a 23. életév betöltését követő 5 évig kezelhető.
Széles Imre (2022-02-09)
Szeretnék ilyen híreket kapni a jövőben
