A
A
A
SZÍNEZŐS

1997. évi LXXXI. törvény

a társadalombiztosítási nyugellátásról

Az Országgyűlés az Alkotmányban foglalt elveknek megfelelően az időskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné válók, valamint hozzátartozóik megélhetésének biztosítása érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról az alábbi törvényt alkotja:
E törvény célja, hogy a biztosítottak és hozzátartozóik részére nyújtandó társadalombiztosítási nyugellátásokat - figyelemmel a magánnyugdíjrendszerre is - egységes elvek alapján szabályozza.

Az Országgyűlés az Alaptörvényben foglalt elveknek megfelelően az időskorúak és a tartósan vagy véglegesen munkaképtelenné válók, valamint hozzátartozóik megélhetésének biztosítása érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról az alábbi törvényt alkotja:
E törvény célja, hogy a biztosítottak és hozzátartozóik részére nyújtandó társadalombiztosítási nyugellátásokat - figyelemmel a magánnyugdíjrendszerre is - egységes elvek alapján szabályozza.

I. FEJEZET
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapelvek

1. §
(1) A kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer működtetése és fejlesztése az állam feladata. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer öregség, megrokkanás, megrokkanással járó baleset esetén a biztosított részére, elhalálozása esetén a hozzátartozója részére egységes elvek alapján nyugellátást biztosít.
(1) A kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer működtetése és fejlesztése az állam feladata. A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer öregség esetén a biztosított részére, elhalálozása esetén a hozzátartozója részére egységes elvek alapján nyugellátást biztosít.
(2) Államközi egyezmény hatálya alá tartozó személyre e törvény rendelkezéseit az egyezmény szabályai szerint kell alkalmazni.
(2) A szociális biztonsági tárgyú nemzetközi szerződés, illetve szociálpolitikai egyezmény hatálya alá tartozó személyre e törvény rendelkezéseit az adott nemzetközi szerződés (egyezmény) szabályai szerint kell alkalmazni.
(3) A fegyveres erők és rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak nyugellátásával kapcsolatos eltérő szabályokról külön törvény rendelkezik.
(3) A Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak nyugellátásával kapcsolatos eltérő szabályokról külön törvény rendelkezik.
(4) A nyugdíjbiztosítás szervezetéről külön törvény rendelkezik.
2. §
(1) A társadalombiztosítási nyugdíj fedezetére, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény (a továbbiakban: Tbj.) rendelkezései szerint járulékot kell fizetni.
(1) A társadalombiztosítási nyugdíj fedezetére, a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Tbj.) rendelkezései szerint járulékot kell fizetni.
(2) Az állam a társadalombiztosítási nyugellátások kifizetését akkor is biztosítja, ha a Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásai meghaladják a bevételeket. Ha a Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett kiadásai meghaladják a bevételeket, a központi költségvetés a különbség összegét előirányzatként biztosítja.
(3) A társadalombiztosítási nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik.
(4) Az, aki szolgálati idejének legalább egy részében a magánnyugdíjrendszer keretében is fizetett tagdíjat, és ennek alapján szolgáltatásra jogosultságot szerzett, a kizárólag társadalombiztosítási nyugellátásra (a továbbiakban: nyugellátás) jogosultakhoz képest eltérő mértékű társadalombiztosítási nyugdíjra jogosult.
(5) Ha a biztosított élt a Tbj.-ben biztosított azon jogával, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben, valamint a magánnyugdíjrendszerben is részt vesz, és ennek megfelelően a magánnyugdíjrendszerben tagdíjat fizetett, illetőleg azt a foglalkoztató a keresetéből, a jövedelméből levonta, majd ennek összegét a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer számára a biztosított döntése alapján átutalták, akkor nyugellátását, baleseti rokkantsági nyugdíját úgy kell megállapítani, mintha biztosítási idejének teljes tartama alatt kizárólag nyugdíjjárulék fizetésére lett volna kötelezett.
(5) Ha a biztosított élt a Tbj.-ben biztosított azon jogával, hogy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben, valamint a magánnyugdíjrendszerben is részt vesz, és ennek megfelelően a magánnyugdíjrendszerben tagdíjat fizetett, illetőleg azt a foglalkoztató a keresetéből, a jövedelméből levonta, majd ennek összegét a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer számára a biztosított döntése alapján átutalták, akkor nyugellátását úgy kell megállapítani, mintha biztosítási idejének teljes tartama alatt kizárólag nyugdíjjárulék fizetésére lett volna kötelezett.
(5) Ha a biztosított a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben, valamint a magánnyugdíjrendszerben is részt vesz, és ennek megfelelően a magánnyugdíjrendszerben tagdíjat fizetett, illetőleg azt a foglalkoztató a keresetéből, a jövedelméből levonta, majd ennek összegét a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer számára a biztosított döntése alapján átutalták, akkor nyugellátását úgy kell megállapítani, mintha biztosítási idejének teljes tartama alatt kizárólag nyugdíjjárulék fizetésére lett volna kötelezett.
(6) Az a személy, aki
a) 2011. január 31-ét követően létesít magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszonyt, a jogviszony létesítésének időpontjától, de legkorábban 2011. december 1-jétől kezdődően,
b) 2011. január 31-éig kezdeményezi a magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszonyának fenntartását, 2011. december 1-jétől kezdődően
a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben további szolgálati időt nem szerez, és az ezt követően szerzett keresete, jövedelme a társadalombiztosítási nyugellátások megállapítása során nem vehető figyelembe, azonban a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 32/B. §-ában meghatározott feltételek szerint az időskorúak járadékára jogosult.
3. §
(1) Az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján megszerzett jogosultságot megszüntetni, illetőleg korlátozni nem lehet.
(2) A nyugellátással összefüggő jogot vagy kötelezettséget érintő intézkedéssel szemben jogorvoslatnak van helye.
(3) A nyugdíjbiztosítási feladatokat ellátó igazgatási szerv a jogszabályban meghatározott hatáskörébe tartozó ellátások iránti igények érvényesítéséhez segítséget nyújt, az igénylőt tájékoztatja jogairól és kötelezettségeiről.
(3) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a jogszabályban meghatározott hatáskörébe tartozó ellátások iránti igények érvényesítéséhez segítséget nyújt, az igénylőt tájékoztatja jogairól és kötelezettségeiről.
(4) Az e törvény szerinti hatósági ügyekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 160-162. §-a szerinti elektronikus formában a következő eljárási cselekmények gyakorolhatók:
a) az ügyfél nyilatkozatának, bejelentésének, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervekhez intézett egyéb beadványának (fizetéskönnyítési, tartozás-mérséklési-, elengedési kérelmek, panaszok, közérdekű bejelentések) előterjesztése;
a) az ügyfél nyilatkozatának, bejelentésének, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez intézett egyéb beadványának (fizetéskönnyítési, tartozás-mérséklési-, elengedési kérelmek, panaszok, közérdekű bejelentések) előterjesztése;
b) az ügyfél tájékoztatására, értesítésére és felhívására vonatkozó hatósági közléseknek az ügyfél tudomására hozása;
c) az ellátások megállapításával, folyósításával, a jogalap nélküli ellátások visszafizetésével, illetve a megtérítésre kötelezéssel összefüggő kérelmek benyújtása, ideértve a fellebbezési, az újrafelvételi és az igazolási kérelmet is;
d) az idézés;
e) a 97. § (2) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése.

Alapfogalmak

4. §
(1) E törvény alkalmazásában
a) saját jogú nyugellátás és a hozzátartozói nyugellátás: olyan keresettől, jövedelemtől függő rendszeres pénzellátás, amely meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén a biztosítottnak (volt biztosítottnak), illetve hozzátartozójának jár;
b) öregségi nyugdíj: meghatározott életkor elérése és meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén járó nyugellátás;
c) nyugdíjjárulék: a 2020. július 1-jét megelőzően elért keresetek, jövedelmek tekintetében a nyugdíjjárulék, a 2020. július 1-jétől elért keresetek, jövedelmek tekintetében a társadalombiztosítási járulék és a nyugdíjjárulék;
c) nyugdíjjárulék: a 2020. július 1-jét megelőzően elért keresetek, jövedelmek tekintetében a nyugdíjjárulék, a 2020. július 1-jétől elért, társadalombiztosítási járulékköteles keresetek, jövedelmek tekintetében a társadalombiztosítási járulék, a Tbj. szerint nyugdíjjárulék-köteles keresetek, jövedelmek tekintetében a nyugdíjjárulék;
c) rokkantsági nyugdíj: megrokkanás mellett meghatározott szolgálati idő megszerzése esetén járó nyugellátás;
d) baleseti rokkantsági nyugdíj: üzemi baleset (foglalkozási betegség) következtében történő megrokkanás esetén szolgálati időtől függetlenül járó nyugellátás;
e) özvegyi nyugdíj: az elhunyt nyugdíjas, illetve nyugdíjban nem részesülő, de nyugdíjjogosultságot szerzett elhunyt személy házastársának, meghatározott feltételek mellett élettársának, valamint elvált házastársának járó nyugellátás;
f) árvaellátás: az elhunyt nyugdíjas, illetve nyugdíjban nem részesülő, de nyugdíjjogosultságot szerzett elhunyt személy gyermekének, örökbe fogadott gyermekének, meghatározott feltételek esetén nevelt gyermekének, testvérének, unokájának járó ellátás;
g) szülői nyugdíj: az elhunyt biztosított (nyugdíjas) szülőjének, nagyszülőjének, meghatározott feltételek fennállása esetén nevelőszülőjének járó ellátás;
h) szolgálati idő: az az időszak, amely alatt a biztosított nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett volt, illetve megállapodás alapján nyugdíjjárulékot fizetett. A nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettség nélkül szolgálati időnek minősülő időszakokat e törvény külön határozza meg;
i) tartásra köteles és képes hozzátartozó: az az árvaellátást, illetve a szülői nyugdíjat igénylő tartására törvény alapján, - a tartási kötelezettség sorrendjében - az elhunyt jogszerzőt megelőzően köteles személy,
ia) akivel szemben bíróság elrendelte az árvaellátást igénylőt, illetve a szülői nyugdíjat igénylőt megillető tartás teljesítését, vagy
ib) akinek - a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerint - a családjában az egy főre jutó jövedelem meghaladja az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összegének két és félszeresét, kivéve, ha a bíróság úgy döntött, hogy vele szemben nem rendeli el az árvaellátást igénylőt, illetve a szülői nyugdíjat igénylőt megillető tartás teljesítését,
azzal, hogy az ismeretlen helyen tartózkodó személyt tartásra képtelennek kell tekinteni;
i) nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset: a biztosított nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségének külön törvényben meghatározott alapját képező keresetnek, jövedelemnek az e törvény rendelkezései szerint számított átlaga.
j) EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Közösség és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.
k) megváltozott munkaképességű: az a személy, akinek a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló törvényben foglaltak szerint az egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos.
l) üzemi baleset: a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény szerinti üzemi baleset és foglalkozási megbetegedés.
(2) A biztosítottak és foglalkoztatók körével, továbbá a járulékfizetéssel összefüggő fogalommeghatározásokra a Tbj. rendelkezései az irányadók.

A törvény hatálya

5. §   E törvény hatálya kiterjed:
a) a Tbj. szabályai alapján biztosítottnak minősülő személyekre és a foglalkoztatókra;
a) a Tbj. szabályai alapján biztosítottnak minősülő személyekre és a foglalkoztatókra, továbbá
a) a biztosítottnak minősülő személyekre és a foglalkoztatókra, továbbá
b) az e törvényben meghatározott saját jogú nyugellátásban, hozzátartozói nyugellátásban részesülő személyekre;
b) az e törvényben meghatározott saját jogú és hozzátartozói nyugellátásban részesülő személyekre, valamint
c) a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervekre [64. § (6) bekezdés], ideértve a MÁV Rt. Nyugdíjigazgatóságot és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt.-t (ez utóbbi a továbbiakban: GYSEV Rt.).
c) a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998. évi XXXIX. törvény 6. §-ában foglalt nyugdíj-biztosítási igazgatási szervekre;
c) a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervre és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervre,
c) a nyugdíjmegállapító szervre és a nyugdíjfolyósító szervre (a továbbiakban együtt: nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv), valamint a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervre.
c) a nyugdíjfolyósító szervre, a központi nyugdíjbiztosítási szervre, valamint a nyugdíj-megállapítás során és az e törvény szerinti egyéb eljárásokban eljáró szervekre (a továbbiakban együtt: nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv).
d) a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóságra és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Rt.-re (a továbbiakban: GYSEV Rt.).
d) a vasutas nyugdíj-megállapító és -folyósító szervre.

A nyugdíjszolgáltatások

6. §
(1) A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó saját jogú nyugellátások
a) az öregségi nyugdíj,
b) a rokkantsági nyugdíj,
c) a baleseti rokkantsági nyugdíj.
d) a külön jogszabály alapján járó rehabilitációs járadék.
(2) A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó hozzátartozói nyugellátások
a) az özvegyi nyugdíj,
b) az árvaellátás,
c) a szülői nyugdíj,
d) a baleseti hozzátartozói nyugellátások.
e) az özvegyi járadék.
(3) Az, aki egyidejűleg
a) több saját jogú nyugellátásra, vagy
b) több hozzátartozói nyugellátásra
is jogosult - ha törvény másként nem rendelkezik - mind a saját jogú, mind a hozzátartozói nyugellátások közül a számára kedvezőbbet választhatja azzal, hogy a jogosultra kedvezőtlenebb nyugellátás folyósítása szüneteltetésre kerül. A bányásznyugdíj, a korengedményes nyugdíj, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíja, a szolgálati nyugdíj és az előnyugdíj az öregségi nyugdíjjal esik egy tekintet alá. Ugyanazon üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés alapján baleseti rokkantsági nyugdíj és baleseti járadék egyidejűleg nem jár.
(3) Az, aki egyidejűleg
a) több saját jogú nyugellátásra, vagy
b) több hozzátartozói nyugellátásra
is jogosult - ha törvény másként nem rendelkezik - mind a saját jogú, mind a hozzátartozói nyugellátások közül a számára kedvezőbbet választhatja azzal, hogy a jogosultra kedvezőtlenebb nyugellátás folyósítása szüneteltetésre kerül. Ugyanazon üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés alapján baleseti rokkantsági nyugdíj és baleseti járadék egyidejűleg nem jár.
(3) Az, aki egyidejűleg
a) több saját jogú nyugellátásra, vagy
b) több hozzátartozói nyugellátásra
is jogosult - ha törvény másként nem rendelkezik - mind a saját jogú, mind a hozzátartozói nyugellátások közül a számára kedvezőbbet választhatja azzal, hogy a jogosultra kedvezőtlenebb nyugellátás folyósítása szüneteltetésre kerül.
(4) Ha jogszabály kivételt nem tesz, a bányásznyugdíjra, a korengedményes nyugdíjra, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjára, a szolgálati nyugdíjra, az előnyugdíjra, a mezőgazdasági szövetkezeti járadékra, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékra és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékára a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátásokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(4) Ha jogszabály kivételt nem tesz, a bányásznyugdíjra, a korengedményes nyugdíjra, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjára, a szolgálati nyugdíjra, az előnyugdíjra, a mezőgazdasági szövetkezeti járadékra, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékra és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékára a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátásokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A rehabilitációs járadékra a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátásokra vonatkozó szabályokat a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell alkalmazni.
(4) Ha jogszabály kivételt nem tesz, a mezőgazdasági szövetkezeti járadékra, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékra és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékára a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátásokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(4) Ha jogszabály kivételt nem tesz,
a) a saját jogú mezőgazdasági szövetkezeti járadékra, mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékra és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok saját jogú növelt összegű járadékára az öregségi nyugdíjra,
b) a hozzátartozói jogon szerzett mezőgazdasági szövetkezeti járadékra, mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékra és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok hozzátartozói jogon szerzett növelt összegű járadékára a hozzátartozói nyugellátásokra
vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
(5) Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatáról és egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről szóló, 1968. február 29-i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet (a továbbiakban: SR.) VIII. melléklet 11. cikk (1) bekezdése alapján erre jogosult személy kérheti a szerzett nyugdíjjogosultság biztosításmatematikai egyenértékének a Nyugdíjbiztosítási Alapnak történő átadását. Az SR. VIII. melléklet 11. cikk (1) és (2) bekezdésének végrehajtásához szükséges egyéb szabályokról külön törvény rendelkezik.

A tizenharmadik havi nyugdíj

6/A. §
(1) Tizenharmadik havi nyugdíjra az jogosult, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév januárjára társadalombiztosítási nyugellátásban vagy a 6. § (4) bekezdése szerinti ellátásban részesül.
(1) Tizenharmadik havi nyugdíjra az jogosult, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára, valamint a tárgyév februárjára társadalombiztosítási nyugellátásban vagy a 6. § (4) bekezdése szerinti ellátásban részesül.
(2) Ha a jogosult több társadalombiztosítási nyugellátásban vagy a 6. § (4) bekezdése szerinti ellátásban részesül, a tizenharmadik havi nyugdíjra való jogosultságot ellátásonként kell vizsgálni.
(3) A tizenharmadik havi nyugdíj összege megegyezik a tárgyév január hónapjára a jogosultat megillető, a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára is folyósított, tizenharmadik havi nyugdíjra jogosító társadalombiztosítási nyugellátások és a 6. § (4) bekezdése szerinti ellátások együttes összegével.
(3) A tizenharmadik havi nyugdíj összege megegyezik a tárgyév február hónapjára a jogosultat megillető, a tárgyévet megelőző év legalább egy napjára is folyósított, tizenharmadik havi nyugdíjra jogosító társadalombiztosítási nyugellátások és a 6. § (4) bekezdése szerinti ellátások együttes összegével.
(4) A tizenharmadik havi nyugdíjat a nyugdíjfolyósító szerv a tárgyév első negyedévében, hivatalból, külön határozat meghozatala nélkül folyósítja.
(4) A tizenharmadik havi nyugdíjat a nyugdíjfolyósító szerv a tárgyév februárjában, hivatalból, külön határozat meghozatala nélkül folyósítja.

A tizenharmadik havi nyugdíj

6/A. §
(1) Tizenharmadik havi nyugdíjra jogosult az a személy, aki
a) a tárgyévet megelőző év legalább egy napján és
b) az ideiglenes özvegyi nyugdíj kivételével a tárgyév november hónapjában
társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátásban részesül.
(1) Tizenharmadik havi nyugdíjra jogosult az, aki
a) a tárgyévet megelőző hónap legalább egy napján, valamint
a) a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint
b) a (4) bekezdésben esedékes folyósítás hónapjában
a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátásban - ide nem értve a 47. § (1) bekezdésében említett ideiglenes özvegyi nyugdíjat - részesül.
(1) Tizenharmadik havi nyugdíjra jogosult az, aki
a) a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint
b) a (4) bekezdésben esedékes folyósítás hónapjában
a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó nyugellátásban - ide nem értve a 6. § (1) bekezdésének d) pontjában említett rehabilitációs járadékot és a 47. § (1) bekezdésében említett ideiglenes özvegyi nyugdíjat - részesül.
(1) Tizenharmadik havi nyugdíjra az jogosult, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint a (4) bekezdés szerint esedékes folyósítás hónapjában a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó vagy azzal a 6. § (4) bekezdése alapján egy tekintet alá eső
a) rokkantsági nyugdíjban vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, vagy
b) hozzátartozói nyugellátásban - ide nem értve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat - részesül, vagy
c) az a)-b) pontban nem említett nyugellátásban - ide nem értve a rehabilitációs járadékot - részesül, és 62. életévét a tárgyévet megelőzően betöltötte.
(2) A tizenharmadik havi nyugdíj összege megegyezik a tárgyév november havi nyugellátás összegével.
(2) A tizenharmadik havi nyugdíj összege megegyezik a tárgyév november hónapra járó nyugellátás összegének
a) 50 százalékával 2004. évben,
b) 75 százalékával 2005. évben,
c) 100 százalékával 2006 évtől.
(2) A tizenharmadik havi nyugdíj összege a tárgyév november hónapjára járó nyugellátás összegével azonos, de nem lehet több a (3) bekezdésben meghatározott összeghatárnál.
(3) A szociálpolitikai (szociális biztonsági) egyezmény alapján megállapított nyugellátásnál a magyar jogszabályok szerint elismert szolgálati idő tartamának megfelelő - a magyar szerződő felet terhelő - arányos részt kell a tizenharmadik havi nyugdíj kiszámításánál figyelembe venni.
(3) A tizenharmadik havi nyugdíj éves összeghatára 2009. évben 80 000 forint, azt követően az összeghatár évente a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvényben kerül meghatározásra.
(4) A tizenharmadik havi nyugdíjat minden évben november hónapban kell folyósítani.
(4) A tizenharmadik havi nyugdíjat a jogosultak részére évente két részletben - legkésőbb május, illetve november hónapban - kell folyósítani. Az első részletnek folyósításra kerülő összege megegyezik a tárgyhavi nyugellátás összegének
a) 25 százalékával 2004. évben,
b) 37,5 százalékával 2005. évben,
c) 50 százalékával 2006 évtől.
A tizenharmadik havi nyugdíj november hónapban folyósításra kerülő összege megegyezik a (2) bekezdés szerinti tárgyévi összeg és a május hónapban folyósított részösszeg különbözetével. Az így folyósításra kerülő összeg nem lehet kevesebb a tárgyév november havi nyugellátás összegének a (4) bekezdés a)-c) pontja szerinti mértékénél.
(4) A tizenharmadik havi nyugdíjat a jogosultak részére évente két részletben - legkésőbb május, illetve november hónapban - kell folyósítani. Az első részlet folyósításra kerülő összege megegyezik a tárgyhavi nyugellátás összegének
a) 25 százalékával 2004. évben,
b) 37,5 százalékával 2005. évben,
c) 50 százalékával 2006. évtől.
A tizenharmadik havi nyugdíj november hónapban folyósításra kerülő összege megegyezik a (2) bekezdés szerinti tárgyévi összeg és az első részletben folyósított részösszeg különbözetével. Az így folyósításra kerülő összeg nem lehet kevesebb a tárgyév november havi nyugellátás összegének az a)-c) pontja szerinti mértékénél.
(4) A tizenharmadik havi nyugdíjat évente két részletben - legkésőbb május, illetve november hónapban - kell folyósítani. Az első részlet folyósításra kerülő összege megegyezik a tárgyhavi nyugellátás összegének - de legfeljebb a (3) bekezdés szerinti összeghatár - ötven százalékával. A tizenharmadik havi nyugdíj november hónapban folyósításra kerülő összege megegyezik a (2) bekezdés szerinti tárgyévi összeg és az első részletben folyósított részösszeg különbözetével. Az így folyósításra kerülő összeg a nyugellátás összegének évközi csökkenése esetén sem lehet kevesebb a tárgyév november hónapra járó nyugellátás - de legfeljebb a (3) bekezdés szerinti összeghatár - ötven százalékánál.
(5) A tizenharmadik havi nyugellátás megállapításánál a folyósítási hónapra járó nyugellátás összegének
a) a 47. § (1) bekezdés szerinti ideiglenes özvegyi nyugdíj,
b) a nem társadalombiztosítási ellátás,
c) az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel, valamint a semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés,
d) a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék,
e) az 1991. évi XII. törvény alapján megszüntetett nyugdíj-kiegészítés helyébe lépő pótlék
nélküli összegét kell figyelembe venni.
(5) Aki egyidejűleg több nyugellátásban részesül, annak a tizenharmadik havi nyugdíj a (2)-(4) bekezdésben - a számára folyósított nyugellátások együttes összege alapulvételével - meghatározott összegben jár.
(6) A tizenharmadik havi nyugellátás megállapításánál a folyósítás hónapjára járó nyugellátás összegének az (1) bekezdés szerint tizenharmadik havi nyugdíjra nem jogosító ellátások - ideértve a külön jogszabályok alapján járó pótlékokat, nyugdíjszerű rendszeres pénzellátásokat is - nélküli összegét kell figyelembe venni.
(7) A szociálpolitikai (szociális biztonsági) egyezmény alapján megállapított nyugellátásnál a magyar jogszabályok szerint elismert szolgálati idő tartamának megfelelő - a magyar szerződő felet terhelő - arányos részt kell a tizenharmadik havi nyugdíj kiszámításánál figyelembe venni azzal, hogy az összeg meghatározásánál a (2)-(6) bekezdésben foglaltak az irányadók.

II. FEJEZET
AZ ÖREGSÉGI NYUGDÍJ

A nyugdíjjogosultság

Az 1997. december 31-ét követő és 2009. január 1-jét megelőző időpont között megállapításra kerülő öregségi nyugdíj

7. §
(1) Öregségi teljes nyugdíjra az 1997. december 31-ét követő és 2009. január 1-jét megelőző időponttól az jogosult, aki a hatvankettedik életévét (a továbbiakban: öregségi nyugdíjkorhatár) betölti, és legalább húsz év szolgálati időt szerez.
(2) Öregségi teljes nyugdíjra jogosult az a nő és az a férfi is, aki 1991. január 1-je előtt az ötvenötödik, illetve a hatvanadik életévét betöltötte, és eddig az időpontig tíz év szolgálati időt szerzett.
(3) Öregségi résznyugdíjra jogosult az a nő, illetve az a férfi, aki húsz évnél kevesebb szolgálati időt szerzett, azonban
a) az ötvenötödik, illetve a hatvanadik életévét 1990. december 31-ét követően és 1993. július 1-jét megelőzően töltötte be, és eddig az időpontig legalább tízévi szolgálati időt szerzett, valamint az, aki
b) a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt 1993. június 30-át követően és 2009. január 1-jét megelőzően eléri (elérte) és eddig az időpontig legalább tizenöt év szolgálati időt szerez (szerzett).
(4) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nő öregségi nyugdíjkorhatára, amennyiben
a) 1940. január 1-je előtt született, az 55.,
b) 1940-ben született, az 56.,
c) 1941-ben született, az 57.,
d) 1942-ben született, az 57.,
e) 1943-ban született, az 58.,
f) 1944-ben született, az 59.,
g) 1945-ben született, a 60.,
h) 1946-ban született, a 61.
betöltött életév.
(5) A (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a férfi öregségi nyugdíj korhatára, amennyiben
a) 1938. január 1-je előtt született, a 60.,
b) 1938-ban született, a 61.
betöltött életév.

A korkedvezmény

8. §   Aki 2000. január 1-je előtt a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzett, az 1997. december 31-én hatályos rendelkezések szerint korkedvezményben részesül.
8. §   Aki 2001. január 1-je előtt a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzett, az 1997. december 31-én hatályos rendelkezések szerint korkedvezményben részesül.
8. §   Aki 2003. január 1-je előtt a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzett, a 2000. december 31-én hatályos rendelkezések szerint korkedvezményben részesül.
8. §   Aki 2005. január 1-je előtt a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzett, a 2000. december 31-én hatályos rendelkezések szerint korkedvezményben részesül.
8. §   Aki 2007. január 1-je előtt a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végzett, a 2000. december 31-én hatályos rendelkezések szerint korkedvezményben részesül.
8. §
(1) Aki a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá az egészségre különösen ártalmas munkát végez, korkedvezményben részesül.
(2) Az igénylőre irányadó öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest kétévi korkedvezményben részesül
a) az a férfi, aki legalább tíz és az a nő, aki legalább nyolc éven át korkedvezményre jogosító munkakörben, továbbá
b) az, aki legalább hat éven át 100 kPa-nál nagyobb nyomású légtérben
dolgozott.
(3) A korkedvezmény további egy-egy év
a) a korkedvezményre jogosító munkakörben végzett minden újabb öt-, nőnél négyévi, illetőleg
b) a 100 kPa-nál nagyobb nyomású légtérben végzett minden újabb háromévi
munka után.
(4) A korkedvezményre jogosító különböző munkakörökben (munkahelyeken) eltöltött időket egybe kell számítani. A 100 kPa-nál nagyobb nyomású légtérben végzett munka alapján figyelembe vehető idő minden harminc napját ötven nappal kell a korkedvezményre jogosító egyéb munkakörben (munkahelyen) eltöltött időhöz hozzászámítani.
(5) A táppénzes állományban (betegszabadságon) eltöltött időt abban az esetben lehet korkedvezményre jogosító időként figyelembe venni, ha az igénylő keresőképtelenségének bekövetkezésekor korkedvezményre jogosító munkakörben (munkahelyen) dolgozott.
8/A. §
(1) A korkedvezményre jogosultság szempontjából figyelembe kell venni az 1. § (3) bekezdésben említett szerveknél (a továbbiakban: fegyveres szerv)
a) hivatásos szolgálatban ténylegesen eltöltött szolgálati időt,
b) nem hivatásos szolgálatban vagy más állam hadseregében eltöltött és az a) pont szerinti hivatásos szolgálatba beszámított időt.
(2) A korkedvezményre jogosultság szempontjából figyelembe kell venni a fegyveres szerveknél továbbszolgáló állományban 1960. december 17-e után eltöltött időt is.
(3) Továbbszolgáló állományban 1960. december 18-a előtt eltöltött időt, valamint a katonai szolgálatban eltöltött időt abban az esetben lehet a korkedvezményre jogosultság szempontjából számításba venni, ha az igénylő e szolgálatát megelőző és követő harminc napon belül korkedvezményre jogosító munkakörben (munkahelyen) dolgozott.
8/B. §
(1) A korkedvezményre - 2010. december 31-éig - a 2006. december 31-én hatályos rendelkezések szerinti munkakörök (munkahelyek) jogosítanak. 2010. december 31-éig a 2006. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni az egyes munkakörökre (munkahelyekre) vonatkozó különös számítási szabályokra is.
(1) Korkedvezményre - 2010. december 31-éig - a 2006. december 31-én hatályos rendelkezések szerinti munkakörök (munkahelyek) jogosítanak azzal, hogy a munkaköri jegyzékben szereplő, menetrendszerű tömegközlekedésben (személyszállításban) járművezetői munkakörben 2008. május 1-jétől végzett munka a jármű típusától függetlenül korkedvezményre jogosít. 2010. december 31-éig a 2006. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni az egyes munkakörökre (munkahelyekre) vonatkozó különös számítási szabályokra is.
(1) Korkedvezményre - 2012. december 31-éig - a 2006. december 31-én hatályos rendelkezések szerinti munkakörök (munkahelyek) jogosítanak azzal, hogy a munkaköri jegyzékben szereplő, menetrendszerű tömegközlekedésben (személyszállításban) járművezetői munkakörben 2008. május 1-jétől végzett munka a jármű típusától függetlenül korkedvezményre jogosít. 2012. december 31-éig a 2006. december 31-én hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni az egyes munkakörökre (munkahelyekre) vonatkozó különös számítási szabályokra is.
(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv - a munkabiztonságért felelős miniszter által vezetett minisztérium véleményére is figyelemmel - engedélyezheti a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkakörben eltöltött idő korkedvezményre jogosító időként történő figyelembevételét akkor is, ha a jegyzék szerint a korkedvezmény ágazati hatálya az adott munkahelyre nem terjed ki.
(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv - a munkabiztonságért felelős miniszter által vezetett minisztérium véleményére is figyelemmel - engedélyezheti a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkakörben 2008. január 1-je előtt eltöltött idő korkedvezményre jogosító időként történő figyelembevételét akkor is, ha a jegyzék szerint a korkedvezmény ágazati hatálya az adott munkahelyre nem terjed ki.
(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv - a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter véleményére is figyelemmel - engedélyezheti a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékében felsorolt munkakörben 2008. január 1-je előtt eltöltött idő korkedvezményre jogosító időként történő figyelembevételét akkor is, ha a jegyzék szerint a korkedvezmény ágazati hatálya az adott munkahelyre nem terjed ki.
(3) Ha a munkakör azonosítása tekintetében vita merül fel, a munkakör (munkahely) szerint illetékes ágazati minisztérium és a szakmai, ágazati érdekképviselet, szakszervezet központi szerve véleményének a kikérése után a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv dönt.
(3) Ha a munkakör azonosítása tekintetében vita merül fel, a munkakör (munkahely) alapján feladatkörrel rendelkező miniszter és a szakmai, ágazati érdekképviselet, szakszervezet központi szerve véleményének a kikérése után a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv dönt.
(4) Ha a hatóság külön törvényben foglaltak szerint a foglalkoztatót, egyéni vállalkozót a kérelmében megjelölt munkahelyen az adott munkakör tekintetében a korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetési kötelezettsége alól mentesíti, az adott munkakör a mentesítés időpontjától annak visszavonásáig korkedvezményre nem jogosít.
8/C. §   A 2011. január 1-jétől a korkedvezményre jogosító feltételek meghatározásáról külön törvény rendelkezik.
8/C. §   2013. január 1-jétől a korkedvezményre jogosító feltételek meghatározásáról külön törvény rendelkezik.

Az előrehozott öregségi nyugdíj

9. §
(1) Az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárnál legkorábban öt évvel alacsonyabb életkorban, de legfeljebb az ötvenötödik életév betöltésétől, előrehozott öregségi nyugdíj jár annak a nőnek, aki
a) 1945. december 31-e után született és legalább 38 év,
b) 1945-ben született és legalább 37 év,
c) 1944-ben született és legalább 36 év,
d) 1943-ban született és legalább 35 év,
e) 1943. január 1-je előtt született és legalább 34 év
szolgálati időt szerzett.
(2) Az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárnál alacsonyabb életkorban, de legfeljebb a hatvanadik életév betöltésétől, előrehozott öregségi nyugdíj jár annak a férfinek, aki
a) 1939. január 1-je előtt született és legalább 37 év,
b) 1938. december 31-e után született és legalább 38 év
szolgálati időt szerzett.
(3) Az (1) bekezdésben és a 11. §-ban meghatározott jogosultsághoz előírt szolgálati idő számításánál, ha abból legfeljebb három év hiányzik, a hiányzó szolgálati időt az 1947. január 1-je előtt született nőnél el kell ismerni, amennyiben gyermeket szült, vagy saját háztartásában legalább tíz éven át nevelt. Ily módon gyermekenként egy év, de legfeljebb három év pótolható. E rendelkezést kell alkalmazni a (2) bekezdésben említett 1940. január 1-je előtt született férfire is.
(4) Amennyiben a gyermek tartósan betegnek, illetve fogyatékosnak minősül (minősült), a (3) bekezdés szerinti kedvezmény gyermekenként 1,5 év.
(5) Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági, illetve a baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát is.
9. §   A 62. életév betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult
a) az a nő, aki az 57. életévét betöltötte,
b) az a férfi, aki a 60. életévét betöltötte,
feltéve, hogy legalább 38 év szolgálati időt szerzett, és a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.

A csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj

10. §
(1) Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj jár - ideértve az öregségi nyugdíj legkisebb összege szerinti ellátást is - annak, akinek a 9. § (1)-(2) bekezdésében a születési éve szerint meghatározott szolgálati idejéből legfeljebb öt év hiányzik.
(1) Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult - ideértve az öregségi nyugdíj legkisebb összege szerinti ellátást is - az a személy, aki 33 év szolgálati időt szerzett, és megfelel a 9. §-ban meghatározott egyéb feltételeknek.
(2) Az öregségi nyugdíj összegét annak, aki
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,1 százalékkal,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,2 százalékkal,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,3 százalékkal,
d) 1096-1460 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,4 százalékkal,
e) 1461-1825 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,5 százalékkal,
kell csökkenteni, ahányszor 30 naptári nap hiányzik az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár betöltéséhez.
(2) Az öregségi nyugdíj összegét annak, aki a 38 év szolgálati időnél
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,1 százalékkal,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,2 százalékkal,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,3 százalékkal,
d) 1096-1460 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,4 százalékkal,
e) 1461-1825 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkezik, annyiszor 0,5 százalékkal,
kell csökkenteni, ahányszor 30 naptári nap hiányzik az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár betöltéséhez.
(3) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése a csökkentést nem érinti.
11. §
(1) A korkedvezményt szerzett személynek a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest az előrehozott öregségi nyugdíj annyi évvel alacsonyabb életkorban jár, ahány évvel korábban őt a korkedvezményre jogosultság nélkül az előrehozott öregségi nyugdíj megilletné.
(2) Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság és a nyugdíjcsökkenés mértékének meghatározásánál a megszerzett szolgálati időt a korkedvezmény időtartamával növelve kell figyelembe venni.
(3) A korkedvezményre jogot szerzett személy részére az előrehozott és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj a 9. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott életkort megelőző időponttól is jár.
(3) A korkedvezményre jogot szerzett személy részére az előrehozott és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj a 9. §-ban meghatározott életkort megelőző időponttól is jár.
11/A. §
(1) A 9. § (1)-(2) bekezdésben, illetőleg a 10. § (1) bekezdésében meghatározott jogosultsághoz előírt szolgálati idő számításánál
a) gyermekenként egy évet,
b) tartósan beteg, illetve fogyatékosnak minősülő gyermekenként másfél évet
szolgálati időként kell elismerni annál a személynél, aki gyermeket szült, vagy saját háztartásában legalább tíz éven át nevelt.
(1) A 9. §-ban, illetőleg a 10. § (1) bekezdésében meghatározott jogosultsághoz előírt szolgálati idő számításánál
a) gyermekenként egy évet,
b) tartósan beteg, illetve fogyatékosnak minősülő gyermekenként másfél évet
szolgálati időként kell elismerni annál a személynél, aki gyermeket szült, vagy saját háztartásában legalább tíz éven át nevelt.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti kedvezmény legfeljebb három gyermek után vehető igénybe.
(3) Az előrehozott öregségi nyugdíjra és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági, illetőleg a baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát.

A nyugdíj összege

Az 1997. december 31-ét követő és 2013. január 1-jét megelőző időpont között megállapításra kerülő öregségi nyugdíj

12. §
(1) Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és a figyelembe vehető havi átlagkereset összegétől függ. Ezek alapján az öregségi nyugdíj összege
     
  szolgálati idő havi átlagkereset
  év százaléka
  10 33,0
  11 35,0
  12 37,0
  13 39,0
  14 41,0
  15 43,0
  16 45,0
  17 47,0
  18 49,0
  19 51,0
  20 53,0
  21 55,0
  22 57,0
  23 59,0
  24 61,0
  25 63,0
  26 64,0
  27 65,0
  28 66,0
  29 67,0
  30 68,0
  31 69,0
  32 70,0
  33 71,0
  34 72,0
  35 73,0
  36 74,0
  37 75,5
  38 77,0
  39 78,5
  40 80,0
és minden további évre 1,5-1,5 százalék.

  40 80,0
és minden további évre 2-2 százalék.

(2) Az (1) bekezdés szerint megállapított öregségi teljes nyugdíj nem lehet kevesebb a (3) bekezdésben meghatározott legkisebb összegnél.
(2) Az (1) bekezdés szerint megállapított öregségi teljes nyugdíj nem lehet kevesebb a (3) bekezdésben meghatározott legkisebb összegnél. Ha az öregségi teljes nyugdíj alapját képező havi átlagkereset a (3) bekezdés szerinti összeget nem éri el, az öregségi teljes nyugdíj összege azonos a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegével.
(2) Az (1) bekezdés szerint megállapított öregségi teljes nyugdíj nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj külön jogszabályban meghatározott legkisebb összegénél. Ha az öregségi teljes nyugdíj alapját képező havi átlagkereset az öregségi nyugdíj külön jogszabályban meghatározott legkisebb összegét nem éri el, az ellátás összege azonos a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegével.
(3) Az 1997. december 31-ét követő és a 2009. január 1-je előtti időponttól megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege évenként egyszer a nyugdíjemelés januári mértékének megfelelően emelkedik. Első bázisévként 1998-ban az öregségi nyugdíj legkisebb összegét úgy kell megállapítani, hogy az 1997. december 31-én hatályban lévő összeget növelni kell az öregségi nyugdíjak emelésének 1998. januári mértékével.
(3) Az 1997. december 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege évenként egyszer a nyugdíjemelés januári mértékének megfelelően emelkedik. Első bázisévként 1998-ban az öregségi nyugdíj legkisebb összegét úgy kell megállapítani, hogy az 1997. december 31-én hatályban lévő összeget növelni kell az öregségi nyugdíjak emelésének 1998. januári mértékével.
(4) A 21. § rendelkezéseit a 2013. január 1-je előtti időponttól megállapított (megállapításra kerülő) öregségi nyugdíjra is alkalmazni kell.
(5) A 2009. január 1-je előtt a 10-19 évi szolgálati idő alapján megállapított öregségi résznyugdíjat akkor is a nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetnek a szolgálati időtől függő százalékában kell megállapítani, ha ez nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegét.
(5) A 10-19 évi szolgálati idő alapján megállapított öregségi résznyugdíjat akkor is a nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetnek a szolgálati időtől függő százalékában kell megállapítani, ha ez nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegét.
(6) Az öregségi nyugdíj összegét - ha a biztosított kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, vagy a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz átutalták - az (1) bekezdés szerint kell meghatározni.
(6) Ha a biztosított magánnyugdíjpénztárnak nem tagja, az öregségi nyugdíj összegét az (1)-(5) bekezdés szerint kell meghatározni.
(7) Ha a biztosítottnak a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget saját döntése alapján nem utalták át a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, az öregségi nyugdíj összege a (6) bekezdés szerint kiszámított összeg hetvenöt százaléka.
(7) Ha a biztosított magán-nyugdíjpénztári tag, az öregségi nyugdíj összegét - figyelemmel a 2. § (6) bekezdésében foglaltakra is - úgy kell megállapítani, hogy az (1)-(5) bekezdés szerint kiszámított összeget meg kell szorozni az 1. mellékletben meghatározott szorzószámmal.
(8) Ha a 39. §-ban előírt arányos beszámítás miatt a biztosított szolgálati ideje nem éri el a tíz évet, az öregségi nyugdíj összegét - a (2)-(3) bekezdés alkalmazása nélkül - úgy kell meghatározni, hogy a havi átlagkeresetnek a tíz évhez tartozó (1) bekezdés szerinti százalékos mértékét annyiszor 2 százalékponttal kell csökkenteni, ahány év a tíz év szolgálati időből hiányzik.
13. §
(1) A 2013. január 1-je előtti időponttól megállapított (megállapításra kerülő) öregségi nyugdíj összegét a 22. § alapján meghatározott havi átlagkeresetből kell kiszámítani azzal, hogy az 1987. december 31-ét követően és 2013. január 1-jét megelőzően elért kereseteket, jövedelmeket - ideértve a minimálbér összegét is - naptári évenként a személyi jövedelemadónak erre az összegre képzett összegével csökkenteni kell.
(1) A 2013. január 1-je előtti időponttól megállapításra kerülő öregségi nyugdíj összegét a 22. § alapján meghatározott havi átlagkeresetből kell kiszámítani azzal, hogy az 1987. december 31-ét követően és 2013. január 1-jét megelőzően elért kereseteket, jövedelmeket - ideértve a minimálbér összegét is - naptári évenként csökkenteni kell
a) a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályokban meghatározott járulékmértékek figyelembevételével számított egészségbiztosítási járulék, nyugdíjjárulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj, valamint munkavállalói járulék, illetve vállalkozói járulék összegével, továbbá
a) a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályokban meghatározott járulékmértékek figyelembevételével számított természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, nyugdíjjárulék, magán-nyugdíjpénztári tagdíj, munkavállalói járulék, vállalkozói járulék, valamint 2010. január 1-jétől egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék összegével, továbbá
b) a személyi jövedelemadónak a keresetek, jövedelmek a) pont szerinti csökkentése után fennmaradó összegre képzett összegével.
b) a személyi jövedelemadónak
ba) - 2010. január 1-jét megelőzően elért keresetek, jövedelmek esetén - a keresetek, jövedelmek a) pont szerinti csökkentése után fennmaradó összegre képzett összegével,
bb) - 2009. december 31-ét követően elért keresetek, jövedelmek esetén - a keresetek, jövedelmek a) pont szerint csökkentett összege és az ezen összegre számított - a személyi jövedelemadó szabályai szerinti - adóalap-kiegészítés együttes összegére képzett összegével.
(2) A havi átlagkereset megállapítása előtt a nyugdíjazást megelőző harmadik év előtti naptári években elért keresetet, jövedelmet a nyugdíjazást megelőző második naptári év kereseti szintjéhez igazításánál az országos nettó átlagkereset egyes években történő növekedését kell alapul venni.
(2) Ha a 2013. január 1-je előtti időponttól megállapításra kerülő öregségi nyugdíj összegének kiszámítása során a 22. § (5) bekezdését kell alkalmazni, az 1988. január 1-je előtti kereseteket, jövedelmeket a nyugdíjjárulék 1988. január 1-jén érvényes mértékének alapulvételével kell csökkenteni.
(3) A havi átlagkereset megállapítása során a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet az országos nettó átlagkereset egyes években történő növekedését alapul véve a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani.
(4) Az (1) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően 1991. évben munkavállalói járulék címén 0,2 százalékos, 2006. évben egészségbiztosítási járulék címén 4,6 százalékos, munkavállalói járulék címén 1,1 százalékos mértéket kell alkalmazni.
14. §   Az öregségi nyugdíjra jogosultság azon a napon nyílik meg, amelyen a 7. §-ban, illetőleg a 18. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott feltételek mindegyike teljesült.
14. §   Az öregségi nyugdíjra jogosultság azon a napon nyílik meg, amelyen a 7. §-ban, illetőleg a 18. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott feltételek mindegyike teljesült.
14. §   Az öregségi nyugdíjra jogosultság azon a napon nyílik meg, amelyen a 18. §-ban meghatározott feltételek mindegyike teljesült.
15. §
(1) A rokkantsági nyugdíjas és a (2) bekezdésben foglaltak esetén a baleseti rokkantsági nyugdíjas öregségi nyugdíjra nem jogosult.
(2) Az öregségi nyugdíjra jogosultságot a baleseti rokkantsági nyugdíj abban az esetben zárja ki, ha ennek összegét szolgálati időként figyelembe vehető jogviszonyban elért kereset alapján állapították meg.
16. §   Ha az 1997. december 31-ét követő és 1999. január 1-je előtti időponttól megállapításra kerülő öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset 35 000 forintnál több
a 35 001-40 000 forint közötti átlagkeresetrész kilencven százalékát,
a 40 001-45 000 forint közötti átlagkeresetrész nyolcvan százalékát,
a 45 001-50 000 forint közötti átlagkeresetrész hetven százalékát,
a 50 001-55 000 forint közötti átlagkeresetrész hatvan százalékát,
az 55 001-60 000 forint közötti átlagkeresetrész ötven százalékát,
a 60 001-70 000 forint közötti átlagkeresetrész negyven százalékát,
a 70 001-80 000 forint közötti átlagkeresetrész harminc százalékát,
a 80 001-90 000 forint közötti átlagkeresetrész húsz százalékát,
a 90 000 forint feletti átlagkeresetrész tíz százalékát kell az
öregségi nyugdíj megállapításánál figyelembe venni.
17. §   1999. január 1-jétől kezdődően a 16. § szerinti összeghatárok, a tárgyévet megelőző naptári év I-III. naptári negyedévi és az azt megelőző naptári év IV. negyedévi országos nettó átlagkereset-növekedés, továbbá az ehhez hozzászámított évenkénti nyolcszázalékos növelés együttes mértékének megfelelő - ezres számra kerekített - összeggel emelkednek. A járulékfizetési felső határt meghaladó átlagkeresetrészre a járulékfizetési felső határnak megfelelő összegre vonatkozó százalékos mértéket kell alkalmazni.
17. §
(1) 1999. január 1-jétől kezdődően a 16. § szerinti összeghatárok, a tárgyévet megelőző naptári év I-III. naptári negyedévi és az azt megelőző naptári év IV. negyedévi országos nettó átlagkereset-növekedés, továbbá az ehhez hozzászámított évenkénti nyolcszázalékos növelés együttes mértékének megfelelő - ezres számra kerekített - összeggel emelkednek. A járulékfizetési felső határt meghaladó átlagkeresetrészre a járulékfizetési felső határnak megfelelő összegre vonatkozó százalékos mértéket kell alkalmazni.
(2) 2003. január 1-jétől kezdődően az előző évi összeghatárok évente, a tárgyévet megelőző naptári év I. naptári félévi és az azt megelőző naptári év II. félévi országos nettó átlagkereset-növekedés, továbbá az ehhez hozzászámított évenkénti nyolcszázalékos növelés együttes mértékének megfelelő - ezres számra kerekített - összeggel emelkednek. A járulékfizetési felső határ személyi jövedelemadóval csökkentett összegét meghaladó átlagkeresetrészre a járulékfizetési felső határ személyi jövedelemadóval csökkentett összegére vonatkozó százalékos mértéket kell alkalmazni. 2003. évben az összeghatárokat az (1) bekezdés szerint 2002. évre meghatározott összeghatárok alapján kell megállapítani.
(2) 2003. január 1-jétől kezdődően az előző évi összeghatárok évente, a tárgyévet megelőző naptári év I. naptári félévi és az azt megelőző naptári év II. félévi országos nettó átlagkereset-növekedés, továbbá az ehhez hozzászámított évenkénti nyolcszázalékos növelés együttes mértékének megfelelő - ezres számra kerekített - összeggel emelkednek. A járulékfizetési felső határnak a 13. § (1) bekezdése szerint csökkentett összegét meghaladó átlagkeresetrészre a járulékfizetési felső határnak a 13. § (1) bekezdése szerint csökkentett összegére vonatkozó százalékos mértéket kell alkalmazni. 2003. évben az összeghatárokat az (1) bekezdés szerint 2002. évre meghatározott összeghatárok alapján kell megállapítani.

A nyugdíjjogosultság

A 2008. december 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő öregségi nyugdíj esetében

18. §
(1) Társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra a hatvankettedik életéve betöltésétől az jogosult, aki legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik.
(1) A társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra jogosító öregségi nyugdíjkorhatára annak, aki
a) 1952. január 1-je előtt született, a betöltött 62. életév,
b) 1952-ben született, a 62. életév betöltését követő 183. nap,
c) 1953-ban született, a betöltött 63. életév,
d) 1954-ben született, a 63. életév betöltését követő 183. nap,
e) 1955-ben született, a betöltött 64. életév,
f) 1956-ban született, a 64. életév betöltését követő 183. nap,
g) 1957-ben vagy azt követően született, a betöltött 65. életév.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott korhatárnál legfeljebb 3 évvel alacsonyabb életkorban előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a biztosított, aki legalább 40 év szolgálati időt szerzett.
(2) A 62. életév betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult, aki
a) 2012. december 31-ig 59. életévét betöltötte, és
b) legalább 40 év szolgálati időt szerzett, valamint
c) a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(2) Öregségi résznyugdíjra az jogosult, aki legalább tizenöt év szolgálati időt szerzett, és az (1) bekezdés szerint rá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte.
(2) Öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki
a) a születési évének megfelelő - az (1) bekezdésben meghatározott - öregségi nyugdíjkorhatárt (a továbbiakban: öregségi nyugdíjkorhatár) betöltötte, és
b) legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik, valamint
c) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(2) Öregségi teljes nyugdíjra az jogosult, aki
a) a születési évének megfelelő - az (1) bekezdésben meghatározott - öregségi nyugdíjkorhatárt (a továbbiakban: öregségi nyugdíjkorhatár) betöltötte, és
b) legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik.
(2a) Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki
a) legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi teljes nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(2a) Öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő is, aki legalább negyven év jogosultsági idővel rendelkezik.
(2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.
(2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel, vagy ezekkel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati idő.
(2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel, vagy ezekkel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati idő.
(2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, gyermekek otthongondozási díjában és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel, vagy ezekkel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati idő.
(2b) A (2a) bekezdés tekintetében jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint a terhességi-gyermekágyi segélyben, csecsemőgondozási díjban, örökbefogadói díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, gyermekek otthongondozási díjában és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel, vagy ezekkel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati idő.
(2c) A (2a) bekezdés alapján az öregségi teljes nyugdíj nem állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a harminckét évet, olyan nő esetén pedig, akinek a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, a harminc évet.
(2c) A (2a) bekezdés alapján az öregségi teljes nyugdíj nem állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a harminckét évet, olyan nő esetén pedig, akinek a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, vagy aki 1998. január 1-jét megelőzően ezzel egy tekintet alá eső szolgálati időt szerzett, a harminc évet.
(2c) A (2a) bekezdés alapján az öregségi teljes nyugdíj nem állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a harminckét évet, olyan nő esetén pedig, akinek gyermekek otthongondozási díját, vagy a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, vagy aki 1998. január 1-jét megelőzően ezzel egy tekintet alá eső szolgálati időt szerzett, a harminc évet.
(2d) A (2c) bekezdésben előírt jogosultsági idő - ha a jogosult a saját háztartásában öt gyermeket nevelt - egy évvel, minden további gyermek esetén további egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökken. Saját háztartásban nevelt gyermeknek azt a vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeket kell tekinteni, aki a jogosulttal életvitelszerűen együtt élt és annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak napközbeni időszakra került ki, vagy megfelelt a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 12. § (2) bekezdése szerinti feltételeknek.
(3) Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a biztosított, akinek a (2) bekezdésben előírt szolgálati időből legfeljebb 3 év hiányzik és az 59. életévét betöltötte.
(3) 2012. december 31-ét követően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az, aki
a) 60. életévét betöltötte, és
b) legalább 41 év szolgálati időt szerzett, valamint
c) a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(3) Öregségi résznyugdíjra az jogosult, aki
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és
b) legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik, valamint
c) azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi résznyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(3) Öregségi résznyugdíjra az jogosult, aki
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és
b) legalább tizenöt év szolgálati idővel rendelkezik.
(4) A csökkentés mértéke a társadalombiztosítási nyugdíj megállapításának időpontjától a hatvankettedik életév betöltéséig terjedő időszak minden 30 napjára
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,1 százalék,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,2 százalék,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,3 százalék.
(4) Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a biztosított, akinek a (2) bekezdésben előírt szolgálati időből legfeljebb 3 év hiányzik és az 59. életévét betöltötte, valamint akinek a (3) bekezdésben meghatározott szolgálati időből legfeljebb 4 év hiányzik és a 60. életévét betöltötte.
(4) Nem jogosult öregségi teljes, illetve résznyugdíjra
a) az a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó személy, aki EGT-államban,
a) az a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló uniós rendeletek (a továbbiakban: uniós rendeletek) hatálya alá tartozó személy, aki EGT-államban,
b) az a szociálpolitikai (szociális biztonsági) egyezmény hatálya alá tartozó személy - ha az egyezmény eltérően nem rendelkezik -, aki a szerződő államban
- az igénylő nyilatkozata, illetve az ügyben hatáskörrel rendelkező külföldi szerv adatszolgáltatása alapján - azon a napon, amelytől kezdődően az öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonynak megfelelő jogviszonyban áll.
(5) Az öregségi nyugdíjra jogosultság megnyílására a 14. § rendelkezéseit kell alkalmazni.
(5) A csökkentés mértéke a (2) bekezdés vonatkozásában a társadalombiztosítási nyugdíj megállapításának időpontjától a 62. életév betöltéséig terjedő időszak minden 30 napjára az előírt szolgálati időnél
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,1 százalék,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,2 százalék,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,3 százalék.
(6) Ha a biztosított az előrehozott öregségi nyugdíjra 2009. január 1-je előtt jogot szerzett, arra a 9-11. §-ok rendelkezései szerint az igényérvényesítés időpontjától függetlenül jogosult.
(6) A csökkentés mértéke a (3) bekezdés vonatkozásában a társadalombiztosítási nyugdíj megállapításának időpontjától a 62. életév betöltéséig terjedő időszak minden 30 napjára az előírt szolgálati időnél
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,1 százalék,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,2 százalék,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,3 százalék,
d) 1096-1460 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,4 százalék.
19. §   A 18. § (2) és (3) bekezdésének alkalmazása során az öregségi nyugdíjra történő jogszerzés szempontjából szolgálati időnek kell tekinteni a magyar állampolgár, illetve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy által az Európai Unió tagállamának területén székhellyel rendelkező nemzetközi szervezet szociális biztonsági rendszerében szerzett biztosítási időt, ha
a) ezen időszak más jogcímen nem ismerhető el szolgálati időnek,
b) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása során ezen időszak nem kerül figyelembevételre, és
c) az igénylő a magyar nyugdíjrendszerben legalább egy év szolgálati időt szerzett.
18/A. §
(1) 2012. december 31-éig a 62. életév betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a férfi, aki 60. életévét betöltötte, illetve az a nő, aki 59. életévét betöltötte, és legalább 40 év szolgálati időt szerzett, valamint a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(1) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a 60. életévét betöltött, 1950-ben született férfi és az az 59. életévét betöltött, 1952-ben vagy 1953-ban született nő, aki
a) legalább 40 év szolgálati időt szerzett, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően az előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(2) 2012. december 31-éig csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult, aki legalább 37 év szolgálati időt szerzett, és megfelel az (1) bekezdésben meghatározott egyéb feltételeknek.
(2) Csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az a 60. életévét betöltött, 1950-ben született férfi és az az 59. életévét betöltött, 1952-ben vagy 1953-ban született nő, aki
a) legalább 37 év szolgálati időt szerzett, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a csökkentés mértéke a társadalombiztosítási nyugdíj megállapításának időpontjától a 62. életév betöltéséig terjedő időszak minden 30 napjára az előírt szolgálati időnél
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,1 százalék,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,2 százalék,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező esetében havi 0,3 százalék.
(3) A (2) bekezdés szerinti esetben a csökkentés mértéke a társadalombiztosítási nyugdíj megállapításának időpontjától az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig terjedő időszak minden 30 napjára, de legfeljebb 1095 napra - 40 év szolgálati időnél
a) 1-365 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező személy esetében - havi 0,1 százalék,
b) 366-730 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező személy esetében - havi 0,2 százalék,
c) 731-1095 nappal rövidebb szolgálati idővel rendelkező személy esetében - havi 0,3 százalék.
(4) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése a csökkentést nem érinti.
(5) Az előrehozott öregségi nyugdíjra és a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultság, valamint a csökkentés mértékének megállapítása szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági nyugdíj és a baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát.
(6) Nem jogosult előrehozott öregségi nyugdíjra és csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra
a) az a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó személy, aki EGT-államban,
a) az az uniós rendeletek hatálya alá tartozó személy, aki EGT-államban,
b) az a szociálpolitikai (szociális biztonsági) egyezmény hatálya alá tartozó személy - ha az egyezmény eltérően nem rendelkezik -, aki a szerződő államban
- az igénylő nyilatkozata, illetve az ügyben hatáskörrel rendelkező külföldi szerv adatszolgáltatása alapján - azon a napon, amelytől kezdődően az előrehozott öregségi nyugdíjat, illetve a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonynak megfelelő jogviszonyban áll.
18/B. §
(1) 2013. január 1-jétől a 62. életév betöltését megelőzően előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult, aki
a) 60. életévét betöltötte, és
b) legalább 37 év szolgálati időt szerzett, valamint
c) a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(1) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően két évvel előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult az az 1950. december 31-ét követően született férfi, valamint az az 1958. december 31-ét követően született nő, aki
a) legalább 37 év szolgálati időt szerzett, és
b) azon a napon, amelytől kezdődően az előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonyban nem áll.
(2) Az (1) bekezdés szerinti előrehozott öregségi nyugdíj összegét úgy kell megállapítani, hogy az öregségi nyugdíj összegét
a) annyiszor 0,3 százalékkal kell csökkenteni, ahányszor 30 naptári nap hiányzik a 62. életév betöltéséhez, ha a jogosult a 61. életévét betöltötte,
b) 3,6 százalékkal, továbbá annyiszor 0,4 százalékkal kell csökkenteni, ahányszor 30 naptári nap hiányzik a 61. életév betöltéséhez, ha a jogosult a 61. életévét nem töltötte be.
(2) Az (1) bekezdés szerinti előrehozott öregségi nyugdíj összegét úgy kell meghatározni, hogy az öregségi nyugdíj összegét
a) annyiszor 0,3 százalékkal kell csökkenteni, ahányszor 30 naptári nap hiányzik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséhez, ha a jogosult az öregségi nyugdíjkorhatárnál legfeljebb egy évvel fiatalabb,
b) 3,6 százalékkal, továbbá annyiszor 0,4 százalékkal kell csökkenteni, ahányszor 30 naptári nap hiányzik az öregségi nyugdíjkorhatárnál egy évvel alacsonyabb életkor betöltéséhez, ha a jogosult az öregségi nyugdíjkorhatárnál több mint egy évvel fiatalabb.
Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése a csökkentést nem érinti.
(3) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése a csökkentést nem érinti.
(3) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl előrehozott öregségi nyugdíjra jogosult
a) az az (1) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő nő is, aki
aa) 1954-ben született és a 60 éves és 183 napos életkort betöltötte,
ab) 1955-ben született és 61. életévét betöltötte,
ac) 1956-ban született és a 61 éves és 183 napos életkort betöltötte,
ad) 1957-ben született és 62. életévét betöltötte,
ae) 1958-ban született és a 62 éves és 183 napos életkort betöltötte;
b) az az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feltételnek megfelelő és legalább 42 év szolgálati idővel rendelkező férfi is, aki
ba) 1952-ben vagy 1953-ban született és 60. életévét betöltötte,
bb) 1954-ben született és a 60 éves és 183 napos életkort betöltötte.
Az a)-b) pont szerinti esetekben a (2) bekezdés szerinti csökkentés mértéke nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj összegének 8,4 százalékát.
(4) Az előrehozott öregségi nyugdíjra való jogosultság szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni a rokkantsági nyugdíj és a baleseti rokkantsági nyugdíj folyósításának időtartamát.
(5) Nem jogosult előrehozott öregségi nyugdíjra
a) az a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó személy, aki EGT-államban,
a) az az uniós rendeletek hatálya alá tartozó személy, aki EGT-államban,
b) az a szociálpolitikai (szociális biztonsági) egyezmény hatálya alá tartozó személy - ha az egyezmény eltérően nem rendelkezik -, aki a szerződő államban
- az igénylő nyilatkozata, illetve az ügyben hatáskörrel rendelkező külföldi szerv adatszolgáltatása alapján - azon a napon, amelytől kezdődően az előrehozott öregségi nyugdíjat megállapítják, a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszonynak megfelelő jogviszonyban áll.
19. §   Aki a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá egészségre különösen ártalmas munkát végzett, korkedvezményre a 8. §-ban foglaltak megfelelő alkalmazásával jogosult. Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság meghatározásánál a 11. §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
19. §   Aki a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá egészségre különösen ártalmas munkát végzett, korkedvezményre a 8-8/C. §-ban foglaltak megfelelő alkalmazásával jogosult. Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság meghatározásánál a 11. §-ban foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
19. §
(1) Aki a szervezet fokozott igénybevételével járó, továbbá egészségre különösen ártalmas munkát végzett, korkedvezményre a 8-8/C. §-ban foglaltak megfelelő alkalmazásával jogosult.
(2) A korkedvezményt szerzett személynek az öregségi nyugdíjkorhatárhoz képest az előrehozott öregségi nyugdíj annyi évvel alacsonyabb életkorban jár, ahány évvel korábban őt a korkedvezményre jogosultság nélkül az előrehozott öregségi nyugdíj megilletné. Az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosultság meghatározásánál a megszerzett szolgálati időt, a nyugdíjcsökkenés mértékének meghatározásánál pedig a megszerzett szolgálati időt, illetve az elért életkort a korkedvezmény időtartamával növelve kell figyelembe venni.

Az öregségi nyugdíj összege

A 2012. december 31-ét követően megállapításra kerülő nyugdíjak esetében

20. §
(1) Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és a figyelembe vehető havi bruttó átlagkereset összegétől függ. Ezek alapján, ha a biztosított kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, vagy a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz átutalták, az öregségi nyugdíj összege
     
  szolgálati idő a havi bruttó átlagkereset
  év százaléka
  20 33,00
  21 34,65
  22 36,30
  23 37,95
  24 39,60
  25 41,25
  26 42,90
  27 44,55
  28 46,20
  29 47,85
  30 49,50
  31 51,15
  32 52,80
  33 54,45
  34 56,10
  35 57,75
  36 59,40
  37 61,05
  38 62,70
  39 64,35
  40 66,00
és minden további évre 1,65-1,65 százalék.

(1) Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati időtől és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegétől függ.
(2) Ha a biztosítottnak a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget saját döntése alapján nem utalták át a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, az öregségi nyugdíj összege a következő:
     
  szolgálati idő a havi bruttó átlagkereset
  év százaléka
  20 24,40
  21 25,62
  22 26,84
  23 28,06
  24 29,28
  25 30,50
  26 31,72
  27 32,94
  28 34,16
  29 35,38
  30 36,60
  31 37,82
  32 39,04
  33 40,26
  34 41,48
  35 42,70
  36 43,92
  37 45,14
  38 46,36
  39 47,58
  40 48,80
és minden további évre 1,22-1,22 százalék.

(2) Az öregségi nyugdíj összege az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegének [22. § (10) bekezdése] a megszerzett szolgálati időhöz tartozó, a 2. mellékletben meghatározott százaléka.
(3) Aki 2013. január 1-je előtt öregségi nyugdíjra jogot szerzett és kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, az igényérvényesítés időpontjától függetlenül a 12. § szerinti mértékű öregségi nyugdíjra jogosult.
(3) Az öregségi teljes nyugdíj összege nem lehet kevesebb az öregségi nyugdíj külön jogszabályban meghatározott legkisebb összegénél. Ha az öregségi teljes nyugdíj alapját képező havi átlagkereset az öregségi nyugdíj külön jogszabályban meghatározott legkisebb összegét nem éri el, az öregségi teljes nyugdíj összege azonos az alapját képező havi átlagkereset összegével.
(4) A (3) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha az öregségi nyugdíj kiszámítása során figyelembe vett szolgálati idő a 39. § szerinti arányos elismerés miatt nem éri el a húsz évet.
(4) A (3) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha az öregségi nyugdíj kiszámítása során figyelembe vett szolgálati idő a 19. §-ban foglaltak vagy a 39. § szerinti arányos elismerés miatt nem éri el a húsz évet.
21. §
(1) Az öregségi nyugdíj összege - a (3) bekezdésben foglalt kivétellel - az annak alapját képező havi átlagkeresetnél több nem lehet.
(2) Aki legalább 38 év szolgálati idővel rendelkezik és a 62. életévének betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 365 naptári napra szolgálati időt szerez, nyugdíjnövelésben részesül. A nyugdíjnövelés mértéke minden 30 nap után az öregségi nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj 0,3 százaléka.
(2) Aki az öregségi teljes nyugdíjra jogosultsághoz előírt szolgálati idővel rendelkezik és a - 7. § (1) és (4)-(5) bekezdése szerinti - reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 30 naptári napra szolgálati időt szerez, nyugdíjnövelésben részesül. A nyugdíjnövelés mértéke minden 30 nap után az öregségi nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj 0,5 százaléka.
(2) Aki húsz év szolgálati idővel rendelkezik és a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 30 naptári napra szolgálati időt szerez, nyugdíjnövelésben részesül. A nyugdíjnövelés mértéke minden 30 nap után az öregségi nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj 0,5 százaléka.
(2) Aki húsz év szolgálati idővel rendelkezik és a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése után a nyugdíj megállapítása nélkül legalább 30 naptári napra szolgálati időt szerez, nyugdíjnövelésben részesül. A nyugdíjnövelés mértéke minden 30 nap után az öregségi nyugdíj 0,5 százaléka.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott nyugdíjnöveléssel az öregségi nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj a megállapítása alapjául szolgáló havi átlagkeresetet meghaladhatja.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott nyugdíjnöveléssel az öregségi nyugdíj a megállapítása alapjául szolgáló havi átlagkeresetet meghaladhatja.
21/A. §
(1) Ha a biztosított, volt biztosított magánnyugdíjpénztár tagja, az öregségi nyugdíj összegét úgy kell megállapítani, hogy a 20. és 21. § alapján kiszámított nyugdíjösszeget meg kell szorozni az 1. mellékletben meghatározott szorzószámmal.
(1) Ha a biztosított, volt biztosított a 2010. október 1-je előtti időszakra magánnyugdíjpénztári tagdíjat fizetett, és az öregségi nyugdíj megállapításakor a magánnyugdíjpénztári tagsága fennáll vagy úgy szűnt meg, hogy az egyéni számláján lévő összeget nem utalta át az államháztartás részére, az öregségi nyugdíj összegét úgy kell megállapítani, hogy a 20. és 21. § alapján kiszámított nyugdíjösszeget meg kell szorozni az 1. mellékletben meghatározott szorzószámmal.
(2) Ha a magánnyugdíjpénztár a tag egyéni számláján lévő - törvényben meghatározott esetben csökkentett - összeget a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvényben (a továbbiakban: Mpt.) foglaltak szerint az öregségi nyugdíj megállapítását követően az államháztartás részére utalja át, az öregségi nyugdíj összegét a 20. és 21. §-ban foglaltak szerint, a megállapítás kezdő időpontjára visszamenőlegesen módosítani kell.
22. §
(1) Az öregségi nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig elért - a kifizetés idején érvényes szabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló -, a személyi jövedelemadót is tartalmazó, csökkentés nélküli bruttó kereset, jövedelem havi átlaga alapján kell meghatározni. Keresetként, jövedelemként kell figyelembe venni:
a) az 1988. január 1-je és 1996. december 31-e közötti, illetőleg az 1988. január 1-je előtti keresetek, jövedelmek esetén az 1996. december 31. napján érvényes társadalombiztosítási szabályok szerint a főfoglalkozásban elért jövedelmet, az ezen időszak alatt kifizetett év végi részesedést, prémiumot, jutalmat és a keresettel, jövedelemmel azonos időre járó baleseti járadékot,
b) 1997. január 1-jétől az 1998. január 1-je előtti rendelkezések szerinti, illetőleg 1998. január 1-jétől a Tbj.-ben meghatározott biztosítással járó jogviszonyból származó - nyugdíjjárulék-alapot képező - keresetet, jövedelmet, több biztosítással járó jogviszony esetén a nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségre meghatározott összeghatárig összeszámított keresetet, jövedelmet és 1997. évben a keresettel, jövedelemmel azonos időre járó baleseti járadékot,
c) amennyiben a nyugdíjjárulékot a biztosítási jogviszony keretében meghatározott összeg után kellett fizetni, ezt az összeget.
(1) Az öregségi nyugdíj összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig elért (kifizetett) - a kifizetés idején érvényes szabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló -, a személyi jövedelemadót is tartalmazó, csökkentés nélküli bruttó kereset, jövedelem havi átlaga alapján kell meghatározni. Keresetként, jövedelemként kell figyelembe venni:
a) az 1988. január 1-je és 1996. december 31-e közötti, illetőleg az 1988. január 1-je előtti keresetek, jövedelmek esetén az 1996. december 31. napján érvényes társadalombiztosítási szabályok szerint a főfoglalkozásban elért jövedelmet, az ezen időszak alatt kifizetett év végi részesedést, prémiumot, jutalmat és a keresettel, jövedelemmel azonos időre járó baleseti járadékot,
b) 1997. január 1-jétől az 1998. január 1-je előtti rendelkezések szerinti, illetőleg 1998. január 1-jétől a Tbj.-ben meghatározott biztosítással járó jogviszonyból származó - nyugdíjjárulék-alapot képező - keresetet, jövedelmet, több biztosítással járó jogviszony esetén a nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségre meghatározott összeghatárig összeszámított keresetet, jövedelmet és 1997. évben a keresettel, jövedelemmel azonos időre járó baleseti járadékot,
c) amennyiben a nyugdíjjárulékot a biztosítási jogviszony keretében meghatározott összeg után kellett fizetni, ezt az összeget.
d) a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Tft.) 3. §-a u) pontjának 2. alpontjában meghatározott mezőgazdasági termelő, annak segítő családtagja, alkalmazottja nyugdíj előtti támogatását.
d) az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról szóló törvény alapján a nyugdíjbiztosítási visszautalás során meghatározott beszámított jövedelmet, ha a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető összeget a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalták,
e) a felszolgálási díj 81%-át,
f) a vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló 81%-át.
g) azon egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) alap 50 százalékát, amely után a magánszemélyt terhelő ekho mértéke 15 százalék,
g) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti munka-rehabilitációs díjat.
g) azon egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) alap 50 százalékát, 2008. január 1-jétől 61 százalékát, amely után a magánszemélyt terhelő ekho mértéke 15 százalék,
h) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti munka-rehabilitációs díjat,
i) a Tbj. 30/A. § (2) bekezdésében meghatározott mezőgazdasági őstermelő esetében az éves bevételének 6 százalékát.
(1) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegét az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig elért (kifizetett), a kifizetés idején érvényes szabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereset, jövedelem havi átlaga alapján kell meghatározni. Keresetként, jövedelemként kell figyelembe venni:
a) az 1988. január 1-je és 1996. december 31-e közötti, illetőleg az 1988. január 1-je előtti keresetek, jövedelmek esetén az 1996. december 31. napján érvényes társadalombiztosítási szabályok szerint a főfoglalkozásban elért jövedelmet, az ezen időszak alatt kifizetett év végi részesedést, prémiumot, jutalmat és a keresettel, jövedelemmel azonos időre járó baleseti járadékot,
k) a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvényben meghatározottak szerinti egyéni vállalkozó társadalombiztosítási ellátásainak alapjául szolgáló, törvényben meghatározott összeget.
b) 1997. január 1-jétől az 1998. január 1-je előtti rendelkezések szerinti, illetőleg 1998. január 1-jétől a Tbj.-ben meghatározott biztosítással járó jogviszonyból vagy jogviszonyokból származó, nyugdíjjárulék-alapot képező keresetet, jövedelmet és 1997. évben a keresettel, jövedelemmel azonos időre járó baleseti járadékot,
b) 1997. január 1-jétől a biztosítással járó jogviszonyból vagy jogviszonyokból származó, nyugdíjjárulék-alapot képező keresetet, jövedelmet és 1997. évben a keresettel, jövedelemmel azonos időre járó baleseti járadékot,
c) amennyiben a nyugdíjjárulékot a biztosítási jogviszony keretében meghatározott összeg után kellett fizetni, ezt az összeget,
d) az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról szóló törvény alapján a nyugdíjbiztosítási visszautalás során meghatározott beszámított jövedelmet, ha a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető összeget a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalták,
e) a felszolgálási díj 81%-át,
e) a 2020. június 30-áig terjedő időszakra a felszolgálási díj 81%-át, az azt követő időszakra a felszolgálási díj teljes összegét,
f) a vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló 81%-át,
f) a 2020. június 30-áig terjedő időszakra a vendéglátó üzlet felszolgálójaként a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló 81%-át,
g) azon egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) alap 50 százalékát, 2008. január 1-jétől 61 százalékát, amely után a magánszemélyt terhelő ekho mértéke 15 százalék,
h) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti munka-rehabilitációs díjat,
h) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti munka-rehabilitációs díjat és fejlesztési foglalkoztatási díjat,
h) a 2020. augusztus 31-ét követő időszakra a Tbj. 27. § (2) bekezdése szerinti járulékfizetési alsó határ alkalmazása esetén a minimálbér 30 százalékát,
i) a Tbj. 30/A. § (2) bekezdésében meghatározott mezőgazdasági őstermelő esetében az éves bevételének 6 százalékát,
i) a Tbj. 41. § (2) bekezdésében meghatározott mezőgazdasági őstermelő esetében az éves bevételének 6 százalékát,
j) a főállású kisadózó társadalombiztosítási ellátásainak alapjául szolgáló, törvényben meghatározott összeget.
(2) Az 1997. december 31-e utáni időponttól megállapított (megállapításra kerülő) öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli segély, a gyermekgondozási segély, a nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások összegét - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli segély, a gyermekgondozási segély, a nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj) összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartama alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha azonban az igénylőre nézve kedvezőbb, akkor a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli segély folyósításának időtartama alatti biztosítási jogviszonyból származó jövedelem (kereset) és a felsorolt ellátások együttes összegét keresetként kell figyelembe venni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli segély, a gyermekgondozási segély, a nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj) összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartama alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha az igénylőre nézve kedvezőbb,
a) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli járadék,, a nyugdíj előtti munkanélküli segély összegét,
b) amennyiben az a) pontban meghatározott ellátás folyósításával egyidejűleg biztosítási jogviszonnyal is rendelkezik, az abból származó jövedelem (kereset) és az ellátás együttes összegét
kell keresetként figyelembe venni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a gyermekgondozási segély, nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolás díj) összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartam alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha az igénylőre kedvezőbb,
a) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás összegét,
b) amennyiben az a) pontban meghatározott ellátás folyósításával egyidejűleg biztosítási jogviszonnyal is rendelkezik, az abból származó jövedelem (kereset) és az ellátás együttes összegét
kell keresetként figyelembe venni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a gyermekgondozási segély, nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj), a külön jogszabály szerinti prémiumévek program, illetőleg a különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartam alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha az igénylőre kedvezőbb,
a) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a külön jogszabály szerinti prémiumévek program, illetőleg a különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét,
b) amennyiben az a) pontban meghatározott ellátás folyósításával egyidejűleg biztosítási jogviszonnyal is rendelkezik, az abból származó jövedelem (kereset) és az ellátás együttes összegét
kell keresetként figyelembe venni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a gyermekgondozási segély, nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj), a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Péptv.) 3-4. és 5. §-a szerinti prémiumévek program, illetőleg különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartama alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha az igénylőre kedvezőbb,
a) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a Péptv. 3-4. és 5. §-a szerint prémiumévek program, illetőleg különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét,
b) amennyiben az a) pontban meghatározott ellátás folyósításával egyidejűleg biztosítási jogviszonnyal is rendelkezik, az abból származó jövedelem (kereset) és az ellátás együttes összegét
kell keresetként figyelembe venni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli-járadék, vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a gyermekgondozási segély, nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj), a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Péptv.) 3-4. és 5. §-a szerinti prémiumévek program, illetőleg különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartama alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha az igénylőre kedvezőbb,
a) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli-járadék, vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a Péptv. 3-4. és 5. §-a szerint prémiumévek program, illetőleg különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét,
b) amennyiben az a) pontban meghatározott ellátás folyósításával egyidejűleg biztosítási jogviszonnyal is rendelkezik, az abból származó jövedelem (kereset) és az ellátás együttes összegét
kell keresetként figyelembe venni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli-járadék, vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a gyermekgondozási segély, nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj), a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Péptv.) 3-4. §-ai és 5. §-a szerinti prémiumévek program, illetőleg különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás, a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Rjtv.) szerinti rehabilitációs járadék összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartama alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha az igénylőre kedvezőbb,
a) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli-járadék, vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a Péptv. 3-4. és 5. §-a szerinti prémiumévek program, illetőleg különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás, továbbá az Rjtv. szerinti rehabilitációs járadék összegét,
b) amennyiben az a) pontban meghatározott ellátás folyósításával egyidejűleg biztosítási jogviszonnyal is rendelkezik, az abból származó jövedelem (kereset) és az ellátás együttes összegét
kell keresetként figyelembe venni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a munkanélküli-járadék, vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a gyermekgondozási segély, nyugdíjjárulék-köteles szociális ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj), a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Péptv.) 3-4. §-ai és 5. §-a szerinti prémiumévek program, illetőleg különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás, a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Rjtv.) szerinti rehabilitációs járadék és a rehabilitációs ellátás összegét, valamint a felsorolt ellátások folyósításának időtartama alatti biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet (keresetet) - a kifizetésük (folyósításuk) időpontjától függetlenül - figyelmen kívül kell hagyni. Ha az igénylőre kedvezőbb,
a) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, a munkanélküli-járadék, vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás, a Péptv. 3-4. és 5. §-a szerinti prémiumévek program, illetőleg különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás, továbbá az Rjtv. szerinti rehabilitációs járadék és a rehabilitációs ellátás összegét,
b) amennyiben az a) pontban meghatározott ellátás folyósításával egyidejűleg biztosítási jogviszonnyal is rendelkezik, az abból származó jövedelem (kereset) és az ellátás együttes összegét
kell keresetként figyelembe venni.
(2) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál
a) az álláskeresési járadék, a munkanélküli-járadék, a vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) összegét,
a) az álláskeresési járadék, a munkanélküli-járadék, a vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, a nyugdíj előtti álláskeresési segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás (a továbbiakban együtt: álláskeresési támogatás) összegét,
b) a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás és a gyermekgondozási díj összegét,
b) a gyermekgondozást segítő ellátás, gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás és a gyermekgondozási díj összegét,
c) a nyugdíjjárulék-köteles szociális és gyermekvédelmi ellátások (gyermeknevelési támogatás, ápolási díj) összegét,
c) a nyugdíjjárulék-köteles szociális és gyermekvédelmi ellátások (gyermekek otthongondozási díja, ápolási díj) összegét,
c) a nyugdíjjárulék-köteles szociális és gyermekvédelmi ellátások (gyermekek otthongondozási díja, ápolási díj) összegét, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti munka-rehabilitációs díjat és fejlesztési foglalkoztatási díjat,
d) a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Péptv.) 3-5. §-a szerinti prémiumévek program, illetve különleges foglalkoztatási állomány keretében járó juttatás összegét,
e) a rehabilitációs ellátás összegét,
f) a rehabilitációs járadék összegét, valamint
f) a rendvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítés, a rendvédelmi egészségkárosodási járadék, a honvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítés vagy a honvédelmi egészségkárosodási járadék összegét,
f) a rendvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítés, a rendvédelmi egészségkárosodási járadék, a honvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítés vagy a honvédelmi egészségkárosodási járadék, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti egészségkárosodási keresetkiegészítés, egészségkárosodási járadék összegét,
f) a rendvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítés, a rendvédelmi egészségkárosodási járadék, a honvédelmi egészségkárosodási keresetkiegészítés vagy a honvédelmi egészségkárosodási járadék, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti egészségkárosodási keresetkiegészítés, egészségkárosodási járadék, valamint a nemzetbiztonsági egészségkárosodási ellátás összegét,
g) a rehabilitációs járadék összegét, valamint”
g) a rehabilitációs járadék összegét, valamint
h) az a)-f) pont szerinti ellátások folyósításának időtartama alatt szerzett, biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet, keresetet
- a kifizetésük, folyósításuk időpontjától függetlenül - csak akkor kell figyelembe venni, ha az az igénylőre kedvezőbb.
g) az a)-e) pont szerinti ellátások folyósításának időtartama alatt szerzett, biztosítással járó jogviszonyból származó jövedelmet, keresetet
- a kifizetésük, folyósításuk időpontjától függetlenül - csak akkor kell figyelembe venni, ha az az igénylőre kedvezőbb.
(3) A havi átlagkereset megállapítása előtt a nyugdíjazást megelőző harmadik év előtti naptári években elért keresetet, jövedelmet a bruttó átlagkereset egyes években történő növekedését alapul véve a nyugdíjazást megelőző második naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani.
(3) A Péptv. 2011. január 1-jét megelőzően hatályos 4/A. §-a szerinti prémiumévek programban részt vevő biztosított esetében a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapításánál a részmunkaidőre megállapított, ténylegesen kifizetett kereset mellett a nyugdíjjárulék-, illetve nyugdíjbiztosítási járulékkiegészítés alapjaként számított összeget is figyelembe kell venni. Ha a prémiumévek programba történő belépése és munkaviszonya megszűnése közötti időszakban a biztosított prémiumévek programhoz kapcsolódó, részmunkaidőre szóló munkabérét emelték, akkor a járulékkiegészítés alapjaként számított összeget szintén ezen emelés százalékos arányával megemelten kell figyelembe venni. Többszöri béremelés esetén a prémiumévek programba történő bekerüléskor, illetve annak megszűnésekor érvényes bér közötti százalékos arányt kell alapul venni. A 39. §-ban foglalt rendelkezéseket ebben az esetben nem kell alkalmazni.
(3a) A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenységgel szerzett kereset, jövedelem összege az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset kiszámítása során nem vehető figyelembe.
(4) Amennyiben a biztosított az (1) bekezdésben meghatározott időszaknak legalább a felében rendelkezik a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló keresettel, jövedelemmel, a havi átlagkeresetet a tényleges - a kifizetés időpontjában érvényes jogszabályok szerint nyugdíjjárulék-alapot képező - kereset, jövedelem alapján kell meghatározni.
(4) Amennyiben a biztosított az (1) bekezdésben meghatározott időszaknak - vagy ha ennél a szolgálati idő kevesebb, e rövidebb időnek - legalább a felében rendelkezik a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló keresettel, jövedelemmel, a havi átlagkeresetet a tényleges - a kifizetés időpontjában érvényes jogszabályok szerint nyugdíjjárulék-alapot képező - kereset, jövedelem alapján kell meghatározni.
(5) Ha a (4) bekezdés szerinti időszakban, az átlagszámítási időnek legalább a fele részére a nyugdíjat igénylőnek nincs keresete, jövedelme, a hiányzó időre eső napokra a keresetet, jövedelmet az 1988. január 1-je előtti legközelebbi időszak keresete, jövedelme alapján kell a (3) bekezdés alkalmazásával növelten figyelembe venni. Ha ez sem áll rendelkezésre, keresetként a nyugellátás megállapítását megelőző naptári hónapban érvényes - külön jogszabályban meghatározott - minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni a hiányzó naptári napokra.
(5) Ha a (4) bekezdés szerinti időszakban, az átlagszámítási időnek legalább a fele részére a nyugdíjat igénylőnek nincs keresete, jövedelme, a hiányzó időre eső napokra a keresetet, jövedelmet az 1988. január 1-je előtti legközelebbi időszak keresete, jövedelme alapján kell a (3) bekezdés alkalmazásával növelten figyelembe venni. Ha ez sem áll rendelkezésre, keresetként - a nyugellátás megállapításának kezdő napjától folyamatosan visszaszámítva - a hiányzó időre érvényes, külön jogszabályban általánosan meghatározott minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni azokra a naptári napokra, amelyekre nyugdíjalapot képező kereset, jövedelem nem volt és a (7)-(8) bekezdés alkalmazásánál e naptári napok is osztószámot képeznek.
(5) Ha a (4) bekezdés szerinti időszakban, az átlagszámítási időnek legalább a fele részére a nyugdíjat igénylőnek nincs keresete, jövedelme, a hiányzó időre eső napokra a keresetet, jövedelmet az 1988. január 1-je előtti legközelebbi időszak keresete, jövedelme alapján kell figyelembe venni. Ha ez sem áll rendelkezésre, keresetként - a nyugellátás megállapításának kezdő napjától folyamatosan visszaszámítva - a hiányzó időre érvényes, külön jogszabályban általánosan meghatározott minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni azokra a naptári napokra, amelyekre nyugdíjalapot képező kereset, jövedelem nem volt és a (10) bekezdés alkalmazásánál e naptári napok is osztószámot képeznek.
(6) A kereseteket naptári évenként kell meghatározni, és ezt követően kell a (3) bekezdés alapján a nyugdíjazást megelőző harmadik naptári év előtti kereseteket a (3) és az (5) bekezdések szerint kiigazítani.
(6) Az 1988. január 1-jétől elért, (1)-(5) bekezdés szerinti kereseteket, jövedelmeket -ideértve a minimálbér összegét is - naptári évenként csökkenteni kell
a) a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályokban meghatározott járulékmértékek figyelembevételével számított természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, nyugdíjjárulék, magánnyugdíj-pénztári tagdíj, munkavállalói járulék, vállalkozói járulék, valamint 2010. január 1-jétől egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék összegével, továbbá
a) a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályokban meghatározott járulékmértékek figyelembevételével számított természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulék, nyugdíjjárulék, magánnyugdíj-pénztári tagdíj, munkavállalói járulék, vállalkozói járulék, valamint egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék összegével, továbbá
b) a személyi jövedelemadónak
ba) - 2010. január 1-jét megelőzően és 2012. december 31-ét követően elért keresetek, jövedelmek esetén - a keresetek, jövedelmek a) pont szerinti csökkentése után fennmaradó összegre képzett összegével,
bb) - 2010. január 1-je és 2012. december 31-e között elért keresetek, jövedelmek esetén - a keresetek, jövedelmek a) pont szerint csökkentett összege és az ezen összegre számított adóalap-kiegészítés együttes összegére képzett összegével.
(7) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetet úgy kell meghatározni, hogy az (1) bekezdés, illetőleg az (5) bekezdés szerinti időszak alatt elért és a (6) bekezdés szerint növelt kereset, jövedelem együttes összegét el kell osztani az átlagszámítási időszaknak a biztosításban töltött azon napjainak számával, amelyekre a nyugdíjat igénylőnek az (1) és (5) bekezdésekben említett keresete, jövedelme volt. Az így kapott napi átlagot meg kell szorozni 365-tel, és el kell osztani 12-vel.
(7) A (6) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően 1991. évben munkavállalói járulék címén 0,2 százalékos, 2006. évben egészségbiztosítási járulék címén 4,6 százalékos, munkavállalói járulék címén 1,1 százalékos mértéket kell alkalmazni.
(8) Az osztószám megállapításánál a heti pihenőnapokat, a munkaszüneti napokat és a szabadnapokat is figyelembe kell venni.
(8) Ha az (5) bekezdés alkalmazása során 1988. január 1-je előtti keresetet, jövedelmet kell figyelembe venni, az 1988. január 1-je előtti kereseteket, jövedelmeket a nyugdíjjárulék 1988. január 1-jén érvényes mértékének alapulvételével kell naptári évenként csökkenteni.
(9) A Péptv. 4/A. §-a szerinti prémiumévek programban részt vevő biztosított esetében - a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően - a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapításánál a részmunkaidőre megállapított, ténylegesen kifizetett kereset mellett a nyugdíjjárulék-, illetve nyugdíjbiztosítási járulékkiegészítés alapjaként számított összeget is figyelembe kell venni. Ha a prémiumévek programba történő belépése és munkaviszonya megszűnése közötti időszakban a biztosított prémiumévek programhoz kapcsolódó, részmunkaidőre szóló munkabérét emelték, akkor a járulékkiegészítés alapjaként számított összeget szintén ezen emelés százalékos arányával megemelten kell figyelembe venni. Többszöri béremelés esetén a prémiumévek programba történő bekerüléskor, illetve annak megszűnésekor érvényes bér közötti százalékos arány veendő alapul. A 39. §-ban szereplő rendelkezéseket ebben az esetben nem kell alkalmazni.
(9) A nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért és a (6)-(8) bekezdés szerint csökkentett keresetet, jövedelmet az országos nettó átlagkereset egyes években történő növekedését alapul véve naptári évenként a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani.
(10) Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetet úgy kell meghatározni, hogy a (9) bekezdés szerint növelt kereset, jövedelem együttes összegét el kell osztani az átlagszámítási időszaknak a biztosításban töltött azon napjainak számával, amelyekre a nyugdíjat igénylőnek az (1)-(5) bekezdés szerinti keresete, jövedelme volt. Az osztószám megállapításánál a heti pihenőnapokat, a munkaszüneti napokat és a szabadnapokat is figyelembe kell venni. Az így kapott napi átlagot meg kell szorozni 365-tel, és el kell osztani 12-vel.
(11) Ha a 2012. december 31-ét követő időponttól kezdődően megállapításra kerülő öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset 372 000 forintnál több,
a) a 372 001 és 421 000 forint közötti átlagkeresetrész 90 százalékát,
b) a 421 000 forint feletti átlagkeresetrész 80 százalékát
kell az öregségi nyugdíj megállapításánál figyelembe venni.
22/A. §
(1) Annak a saját jogú nyugellátásban részesülő, illetve a saját jogú nyugellátás szüneteltetését a 83/A-83/B. § alapján kérő személynek a nyugellátását, aki 2006. december 31-ét követően a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, kérelemre minden megszerzett 365 nap szolgálati idő után, a járulékalapot képező kereset, jövedelem havi átlagos - a 13. § (3) bekezdése szerint növelt - összegének 0,4 százalékával meg kell emelni.
(1) A saját jogú nyugellátásban részesülő személy - ideértve azt a személyt is, akinek nyugellátása a 83/A-83/B. § szerint szünetel - nyugellátását kérelemre minden, 2006. december 31-ét követően saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatása, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenysége 365 napja után, az általa ezen időszakban fizetendő nyugdíjjárulék alapja havi átlagos - a 13. § (3) bekezdése szerint növelt - összegének 0,5 százalékával meg kell emelni.
(1) A saját jogú nyugellátásban részesülő személy - ideértve azt a személyt is, akinek nyugellátása a 83/A-83/B. § szerint szünetel - nyugellátását kérelemre saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatása, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként végzett kiegészítő tevékenysége alapján a naptári évben elért, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege egytizenketted részének 0,5 százalékával növelni kell. A növelést megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet az országos bruttó átlagkereset egyes években történő növekedését alapul véve a növelést megelőző naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani.
(1) A saját jogú nyugellátásban részesülő személy - ideértve azt a személyt is, akinek nyugellátása szünetel - nyugellátását kérelemre saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatása, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként végzett kiegészítő tevékenysége alapján a naptári évben elért, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege egytizenketted részének 0,5 százalékával növelni kell. A növelést megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet az országos bruttó átlagkereset egyes években történő növekedését alapul véve a növelést megelőző naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani.
(2) Az (1) bekezdés szerinti átlagos havi összeget úgy kell meghatározni, hogy a nyugellátás folyósítása, illetve szüneteltetése alatt elért, járulékalapot képező kereset, jövedelem együttes összegét el kell osztani ezen időszaknak a biztosításban töltött azon napjainak számával, amelyekre a nyugdíjasnak keresete, jövedelme volt. Az így kapott napi átlagot meg kell szorozni 365-tel, és el kell osztani 12-vel.
(2) Az (1) bekezdés szerinti átlagos havi összeget úgy kell meghatározni, hogy a nyugellátás folyósítása, illetve szüneteltetése alatt elért, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem együttes összegét el kell osztani tizenkettővel.
(2) A saját jogú nyugellátásban részesülő személy kérelmére a nyugellátását az (1) bekezdés szerint kell növelni akkor is, ha arra a jogosultságot korábban, azóta megszűnt rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj vagy rehabilitációs járadék mellett szerezte. A saját jogú nyugellátás mellett folytatott kereső tevékenység időtartama szolgálati időként nem vehető figyelembe.
(2) A saját jogú nyugellátásban részesülő személy kérelmére a nyugellátását az (1) bekezdés szerint kell növelni akkor is, ha arra a jogosultságot korábban, azóta megszűnt rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj vagy rehabilitációs járadék mellett szerezte. A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység időtartama szolgálati időként nem vehető figyelembe. A sajátjogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenységgel szerzett, nyugdíjjárulék alapot képező kereset, jövedelem összege az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset kiszámítása során nem vehető figyelembe.
(3) A növelésre irányuló kérelmet évente egy alkalommal, legkorábban a kereset, jövedelem megszerzését követő naptári évben lehet benyújtani. Ha a növelés iránti kérelem több naptári évben megszerzett keresetre, jövedelemre vonatkozik, a növelés összegét naptári évenként kell meghatározni.
(3) A növelésre irányuló kérelmet évente egy alkalommal, legkorábban a kereset, jövedelem megszerzését követő naptári évben lehet benyújtani.
(4) Ha a növelés iránti kérelem több naptári évben megszerzett keresetre, jövedelemre vonatkozik, a növelés összegét naptári évenként kell meghatározni.
(5) Ha a növelésre jogosult személy a növelés megállapítása előtt elhunyt, a növelésre szerzett jog a hozzátartozói nyugellátásra jogosult személy kérelmére a hozzátartozói nyugellátás megállapítására irányuló eljárás során érvényesíthető. Ebben az esetben a (3) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók.
22/A. §
(1) A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység időtartama szolgálati időként nem vehető figyelembe. A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenységgel szerzett, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset kiszámítása során nem vehető figyelembe.
(2) Az öregségi nyugellátásban részesülő személy - ideértve azt a személyt is, akinek nyugellátása szünetel - nyugellátását a saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatása, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként végzett kiegészítő tevékenysége alapján a naptári évben elért, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege egytizenketted részének 0,5 százalékával - a jövedelem megszerzését követő naptári év január 1-től - növelni kell. A nyugdíjnövelés kiszámítása során az a nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem vehető figyelembe, amely után az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
(3) A nyugdíjnövelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv hivatalból állapítja meg a nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem megszerzését követő naptári év
a) szeptember 30-áig, ha kizárólag a Tbj. 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogviszonyból származó keresetet, jövedelmet kell figyelembe venni,
b) október 31-éig az a) pontban nem említett esetben.
(4) Az öregségi nyugdíj megállapítása esetén a kiszámított nyugellátás összegét meg kell növelni a jogosult részére korábban - azóta megszűnt saját jogú nyugellátás mellett szerzett, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem alapján - megállapított nyugdíjnövelésnek a megállapítását követő időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összegével, ideértve a korábbi saját jogú nyugellátás megszűnését követő időközi nyugdíjemeléseket is.
(5) Ha a nyugdíjnövelésre jogosult személy a nyugdíjnövelés megállapítása előtt elhunyt, a hozzátartozói nyugellátásra jogosult személy a nyugdíjnövelés iránti igényét a hozzátartozói nyugellátás megállapítására irányuló eljárásban - erre irányuló kérelemmel - érvényesítheti.

III. FEJEZET
A ROKKANTSÁGI ÉS A BALESETI ROKKANTSÁGI NYUGDÍJ

A rokkantsági nyugdíj

A nyugdíjjogosultság

23. §
(1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki
a) egészségromlás, illetőleg testi vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképességét hatvanhét százalékban elvesztette és ebben az állapotában javulás egy évig nem várható (a továbbiakban: rokkant),
b) a szükséges szolgálati időt megszerezte, és
c) rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti keresetnél.
(2) Az öregségi - ideértve az előrehozott öregségi nyugdíjat is - és a baleseti rokkantsági nyugdíjas rokkantsági nyugdíjra nem jogosult. Rokkantsági nyugdíj nem állapítható meg annak, aki saját rokkantságát szándékosan okozta, továbbá annak sem, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt elérte, kivéve, ha öregségi nyugdíjra korkedvezmény címén jogosult, vagy rokkantsági nyugdíjat a jogosultság feléledése címén igényel.

A nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idő

24. §
(1) A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő
22 éves életkor betöltése előtt 2 év,
22-24 éves életkorban 4 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 3 év,
25-29 éves életkorban 6 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 4 év,
30-34 éves életkorban 8 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 6 év,
35-44 éves életkorban 10 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 8 év,
45-54 éves életkorban 15 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 12 év,
55 éves életkor betöltésétől 20 év, korkedvezményre jogosító munkakörben 16 év.
(2) Az, aki az iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül szolgálati időt szerzett és huszonkét éves kora előtt megrokkan, szolgálati idejének tartamára tekintet nélkül jogosult rokkantsági nyugdíjra.
(3) Az a rokkant, aki
a) a negyvenötödik életévét, illetőleg 1993. július 1-je előtt az ötvenötödik életévét már betöltötte és legalább tízévi,
b) 1993. június 30-át követően és 2009. január 1-je előtt az ötvenötödik életévét betölti és legalább tizenöt évi
b) 1993. június 30-át követően az ötvenötödik életévét betölti és legalább tizenöt évi
szolgálati idővel rendelkezik, rokkantsági résznyugdíjra jogosult.
25. §
(1) A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megállapításánál a megrokkanás időpontjában betöltött életkort kell figyelembe venni.
(2) Az, aki a megrokkanáskor betöltött életkora szerint szükséges szolgálati időt nem szerezte meg, rokkantsági nyugdíjra akkor jogosult, ha az alacsonyabb korcsoportban az előírt szolgálati időt megszerezte és ezt követően szolgálati idejében a megrokkanásig harminc napnál hosszabb megszakítás nincs. E harminc napba nem lehet beszámítani a keresőképtelenség idejét.
(3) Abban az esetben, ha az igénylő korkedvezményre jogosító és egyéb szolgálati időt is szerzett, a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időnek nem kizárólag korkedvezményre jogosító idő alapján történő számításánál a korkedvezményre jogosító munkakörben eltöltött minden évet egy és negyedévként kell számításba venni.
(4) Az, aki szolgálati idejének a kezdetét megelőző időtől rokkant, rokkantsági nyugdíjra akkor jogosult, ha az igénybejelentés időpontjában betöltött életkora szerint szükséges szolgálati időt megszerezte, és rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a nyugdíj igénylését megelőző kereseténél.

A nyugdíjjogosultság megnyílása

26. §
(1) A rokkantsági nyugdíjra a jogosultság azzal a nappal nyílik meg, amelytől a rokkantság az orvosi bizottság véleménye szerint fennáll. Ha az orvosi bizottság a megrokkanás időpontjáról nem nyilatkozott, a megrokkanás időpontjának az igénybejelentés napját kell tekinteni.
(1) A rokkantsági nyugdíjra a jogosultság azzal a nappal nyílik meg, amelytől a rokkantság a rehabilitációs szakértői szerv véleménye szerint fennáll. Ha a rehabilitációs szakértői szerv a megrokkanás időpontjáról nem nyilatkozott, a megrokkanás időpontjának az igénybejelentés napját kell tekinteni.
(2) Ha az igénylőnek az (1) bekezdésben megjelölt napig nincs meg a jogosultsághoz szükséges szolgálati ideje, a rokkantsági nyugdíjra jogosultság a szükséges szolgálati idő megszerzését követő nappal nyílik meg.
27. §
(1) Ha az igénylő a 26. §-ban meghatározott napon munkaviszonyban áll, rokkantsági nyugdíjra a jogosultság azon a napon nyílik meg, amelytől
a) munkaviszonyban már nem áll, és táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül, vagy
b) munkát rendszeresen nem végez, és táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül, vagy
c) lényegesen kisebb keresetet biztosító munkakörben dolgozik.
(2) Ha az igénylő végkielégítésben részesült, a rokkantsági nyugdíjra jogosultsága a végkielégítéssel meghosszabbodott biztosítási idejének napját követő napon nyílik meg.

A nyugdíj összege, a nyugdíj alapjául szolgáló kereset

28. §
(1) A rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset megállapításánál az öregségi nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseket (12., 13., 16., 17. és 22. §-ok) kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy amennyiben a rokkantsági nyugdíjra jogosultsághoz szükséges és a figyelembe vehető szolgálati idő együttesen is rövidebb a 22. § (1) bekezdésében meghatározott átlagszámítási időszaknál, a rokkantsági nyugdíjat e rövidebb idő alatt elért kereset, jövedelem havi átlaga alapján kell megállapítani, legalább 30 napi kereset hiányában pedig azt a - külön jogszabályban általánosan meghatározott - minimálbért kell havi átlagkeresetnek tekinteni, amely azt a napot megelőző naptári hónapban érvényes, amely naptól a nyugdíjat megállapítják.
(1) A rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset megállapításánál az öregségi nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseket (12., 13., 16., 17. és 22. §-ok) kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy amennyiben a rokkantsági nyugdíjra jogosultsághoz figyelembe vehető szolgálati idő rövidebb a 22. § (1) bekezdésében meghatározott átlagszámítási időszaknál, a rokkantsági nyugdíjat e rövidebb idő alatt elért kereset, jövedelem havi átlaga alapján kell megállapítani, legalább 30 napi kereset hiányában pedig azt a - külön jogszabályban általánosan meghatározott - minimálbért kell havi átlagkeresetnek tekinteni, amely azt a napot megelőző naptári hónapban érvényes, amely naptól a nyugdíjat megállapítják.
(2) Ha a rokkant a magánnyugdíjpénztárba is fizetett tagdíjat és saját döntése szerint az egyéni számláján lévő összeget nem utalták át a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, a szolgálati időtől, az átlagkeresete összegétől és a rokkantság fokától függően kiszámított összeg hetvenöt százalékát kell részére rokkantsági nyugdíjként megállapítani.
(2) Ha a biztosított magán-nyugdíjpénztári tag, a rokkantsági nyugdíj összegét - figyelemmel a 2. § (6) bekezdésében foglaltakra is - úgy kell megállapítani, hogy a szolgálati időtől, az átlagkeresete összegétől és a rokkantság fokától függően kiszámított összeget meg kell szorozni az 1. mellékletben meghatározott szorzószámmal.
29. §
(1) A rokkantsági nyugdíj mértéke a megrokkanás időpontjában betöltött életkortól, a nyugdíj megállapításáig szerzett szolgálati idő tartamától és a rokkantság fokától függ. A rokkantság fokának megfelelően
a) a III. rokkantsági csoportba tartozik az, aki rokkant, de nem teljesen munkaképtelen,
b) a II. rokkantsági csoportba tartozik az, aki teljesen munkaképtelen, de mások gondozására nem szorul,
c) az I. rokkantsági csoportba tartozik az, aki teljesen munkaképtelen, és mások gondozására szorul.
(2) A rokkantsági nyugdíj összege nem lehet kevesebb az (1) bekezdésben meghatározott rokkantsági csoportok sorrendjében a havi átlagkereset harminchárom, harmincnyolc, illetőleg negyvenhárom százalékánál.
(2) A rokkantsági nyugdíj összege nem lehet kevesebb az (1) bekezdésben meghatározott rokkantsági csoportok sorrendjében a havi átlagkereset 37,5, 42,5, illetőleg 47,5 százalékánál.
(3) A rokkantsági nyugdíj összege az ennek alapját képező havi átlagkeresetnél több nem lehet.
(4) A rokkantsági nyugdíj mértéke huszonöt évet meghaladó szolgálati idő után a III. rokkantsági csoportban az öregségi nyugdíj mértékével azonos.
(5) A rokkantsági nyugdíj összege a II. rokkantsági csoportban a havi átlagkereset öt, az I. rokkantsági csoportban pedig tíz százalékával több, mint a III. rokkantsági csoportban.
(6) A 2009. január 1-je előtti időponttól megállapított rokkantsági nyugdíj legkisebb összege évenként a januári nyugdíjemelés mértékének megfelelően évenként egyszer, január 1-jétől emelkedik. Az 1998-ban érvényes összeg meghatározására a 12. § (3), (5) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
(6) A rokkantsági nyugdíj legkisebb összege évenként a januári nyugdíjemelés mértékének megfelelően évenként egyszer, január 1-jétől emelkedik. Az 1998-ban érvényes összeg meghatározására a 12. § (3), (5) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

A rokkantság felülvizsgálata, a rokkantsági nyugdíj módosítása és a feléledés

30. §
(1) A rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a nyugdíjas már nem rokkant, vagy rendszeresen dolgozik és keresete négy hónap óta lényegesen nem kevesebb annál a keresetnél, amelyet a megrokkanás előtti munkakörében rokkantság nélkül elérhetne.
(2) A rokkantsági nyugdíjra jogosultság a szolgálati idő tartamától függetlenül feléled, ha a jogosultság egyéb feltételei a nyugdíj megszüntetése után öt éven belül újra bekövetkeznek. A jogosultat a nyugdíj megszüntetését követő emelések, kiegészítések is megilletik.
(2) A rokkantsági nyugdíjra jogosultság a szolgálati idő tartamától függetlenül feléled, ha a jogosultság egyéb feltételei a nyugdíj megszüntetése után öt éven belül a rokkantsági nyugdíj megállapítására a feléledés időpontjában alkalmazandó szabályok alapján ismét fennállnak. A jogosultat a nyugdíj megszüntetését követő emelések, kiegészítések is megilletik.
(3) Az, aki az öregségi nyugdíjra jogosító életkort - ide nem értve a korkedvezményre jogosultat - még nem töltötte be, feléledés helyett kérheti rokkantsági nyugdíjra jogosultságának új igényként történő elbírálását.
31. §
(1) Ha a rokkantsági nyugdíjas állapotváltozás miatt más rokkantsági csoportba kerül, rokkantsági nyugdíja mértékét ennek megfelelően módosítani kell. Az öregségi nyugdíjra jogosító életkor betöltése után azonban a rokkantsági nyugdíj mértékét állapotváltozás miatt módosítani nem lehet.
(2) A rokkantsági nyugdíjat az öregségi nyugdíjra jogosító életkor betöltése után csak a III. rokkantsági csoportnak megfelelő összegben lehet újból megállapítani.
(3) A rokkantsági nyugdíjat és a baleseti rokkantsági nyugdíjat állapotváltozás esetén rokkantsági csoportonként annak a rokkantsági nyugdíjnak az öt százalékával kell emelni, illetőleg csökkenteni, amely a rokkantat az állapotváltozás időpontjában megilleti.

A baleseti rokkantsági nyugdíj

A nyugdíjjogosultság

32. §
(1) Baleseti rokkantsági nyugdíj üzemi baleset vagy foglalkozási betegség esetén a 33. §-ban meghatározott feltételek mellett jár.
(2) Az üzemi baleset társadalombiztosítási fogalmát, a baleseti nyugellátásra jogot adó foglalkozási betegségek jegyzékét, az üzemi balesetek és a foglalkozási betegségek bejelentésére és nyilvántartására, valamint az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény (a továbbiakban: Eb.) határozza meg.
(2) Az üzemi baleset társadalombiztosítási fogalmát, az üzemi balesetek és a foglalkozási betegségek bejelentésére és nyilvántartására, valamint az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályokat a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény (a továbbiakban: Eb.) határozza meg.
(3) Az, aki sérülését szándékosan okozta, vagy az orvosi segítség igénybevételével, illetőleg a baleset bejelentésével szándékosan késlekedett, sérülése alapján baleseti rokkantsági nyugdíjra nem jogosult.
33. §
(1) Baleseti rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki munkaképességét hatvanhét százalékban túlnyomóan üzemi baleset következtében elvesztette, és rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél.
(2) Baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosult az is, aki munkaképességét ötven százalékban szilikózis következtében vesztette el, és nem dolgozik, vagy szilikózisveszély-mentes munkakörben, illetőleg munkahelyen
a) nem rendszeresen dolgozik, vagy
b) keresete lényegesen kevesebb a megrokkanás előtti kereseténél.
(3) A baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság megnyílása szempontjából a 26. és 27. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

A nyugdíj összege

34. §
(1) A baleseti rokkantsági nyugdíj összegét a rokkantsági nyugdíj megállapítására vonatkozó rendelkezések szerint, vagy ha az kedvezőbb, az igénylő kérelmére a balesetet megelőző egyévi, nyugdíjjárulék alapját képező kereset alapján kell meghatározni.
(2) A baleseti rokkantsági nyugdíj mértéke a rokkantság fokától és a szolgálati idő tartamától függ. A rokkantság fokának megfelelően
a) a III. rokkantsági csoportba tartozik az, aki munkaképességének a hatvanhét - szilikózis miatt az ötven - százalékát elvesztette, de nem teljesen munkaképtelen,
b) a II. rokkantsági csoportba tartozik az, aki teljesen munkaképtelen, de mások gondozására nem szorul,
c) az I. rokkantsági csoportba tartozik az, aki teljesen munkaképtelen, és mások gondozására szorul.
(3) A baleseti rokkantsági nyugdíj összege az (2) bekezdésben meghatározott rokkantsági csoportok sorrendjében a havi átlagkereset hatvan, hatvanöt, illetőleg hetven százaléka.
(4) A baleseti rokkantsági nyugdíj összege a szolgálati idő minden éve után a havi átlagkereset egy százalékával emelkedik, az átlagkeresetnél azonban több nem lehet.

A nyugdíjjogosultság megszűnése

35. §
(1) A baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a nyugdíjas munkaképesség-csökkenése a hatvanhét - szilikózis miatt az ötven - százalékot már nem éri el.
(1) A baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a nyugellátásban részesülő személy túlnyomóan üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés következtében kialakult munkaképesség-csökkenése a hatvanhét - szilikózis miatt az ötven - százalékot már nem éri el.
(2) Állapotjavulás nélkül is megszűnik a baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság akkor, ha a nyugdíjas rendszeresen dolgozik és keresete négy hónap óta lényegesen nem kevesebb annál a keresetnél, amelyet a megrokkanás előtti munkakörében rokkantság nélkül elérhetne. A baleseti sérült részére ebben az esetben - a baleseti rokkantsági nyugdíj helyett - az Eb.-ben szabályozott 4. fokozatú baleseti járadékot kell megállapítani.
(3) A baleseti rokkantsági nyugdíj állapotváltozás miatti módosítására és a feléledésére a 30-31. §-okban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
(3) A baleseti rokkantsági nyugdíj állapotváltozás miatti módosítására és a feléledésére a 30-31. §-ban foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár (7. §) betöltését követően a baleseti rokkantsági nyugdíjat egészségromlás miatt módosítani kell.
(3) A baleseti rokkantsági nyugdíj állapotváltozás miatti módosítására és a feléledésére a 30-31. §-ban foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően a baleseti rokkantsági nyugdíjat egészségromlás miatt módosítani kell.

Jogosultság újabb üzemi baleset esetén

36. §
(1) Újabb üzemi baleset esetén valamennyi baleset következményét együttesen kell figyelembe venni.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt esetben a baleseti rokkantsági nyugdíjat a korábbi és az újabb üzemi balesetre irányadó átlagkeresetek közül a kedvezőbb alapján kell megállapítani.

A 2007. december 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj

A rokkantsági nyugdíjjogosultság

36/A. §
(1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki
a) esetében az Rjtv. 1. §-ának a) pontjában meghatározott egészségkárosodás (a továbbiakban: egészségkárosodás)
aa) 79 százalékot meghaladó mértékű, vagy
ab) 50-79 százalékos mértékű, ezzel összefüggésben a jelenlegi vagy az egészségkárosodását megelőző munkakörében, illetve a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, azonban a rehabilitációs szakértői szerv szakvéleménye alapján rehabilitációja nem javasolt [az aa)-ab) pontok szerinti ismérvek valamelyikének megfelelő személy a továbbiakban: rokkant], és
ab) 50-79 százalékos mértékű, ezzel összefüggésben a jelenlegi vagy az egészségkárosodását megelőző munkakörében, illetve a képzettségének megfelelő más munkakörben való foglalkoztatásra rehabilitáció nélkül nem alkalmas, azonban a rehabilitációs szakértői szerv szakhatósági állásfoglalása alapján rehabilitációja nem javasolt [az aa)-ab) pontok szerinti ismérvek valamelyikének megfelelő személy a továbbiakban: rokkant], és
b) az életkorára előírt szolgálati idővel rendelkezik, és
c) az egészségkárosodás következtében
ca) az Rjtv. 1. §-ának b) pontja szerinti kereső tevékenységet nem folytat, vagy
cb) az Rjtv. 1. §-ának c) pontja szerinti keresete, jövedelme legalább 30 százalékkal alacsonyabb az egészségkárosodást megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresete, jövedelme havi átlagánál, és
d) táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jogosultság elbírálásánál a 23. § (2) bekezdésében, valamint a 26. §-ban foglaltakat alkalmazni kell.
(3) Ha az egészségkárosodás azelőtt következett be, hogy az igénylő szolgálati időt szerzett volna, az (1) bekezdés cb) alpontja szerinti feltételt azt az időpontot megelőző négy naptári hónapra kell vizsgálni, amelytől kezdődően az igénylő a rokkantsági nyugdíj megállapítását kéri.
(4) Az (1) bekezdés c) pontja alkalmazása során
a) a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó személy esetén EGT-államban,
a) az uniós rendeletek hatálya alá tartozó személy esetén EGT-államban,
b) a szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény hatálya alá tartozó személy esetén - ha az egyezmény eltérően nem rendelkezik - a szerződő államban
végzett keresőtevékenységet és ott szerzett keresetet, jövedelmet is - az igénylő nyilatkozata, illetve az ügyben hatáskörrel rendelkező külföldi szerv adatszolgáltatása alapján - figyelembe kell venni.

A rokkantsági nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idő

36/B. §   A rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő meghatározására a 24-25. §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

A rokkantsági nyugdíj összege, mértéke, az alapul szolgáló kereset

36/C. §   A rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset megállapítására, valamint a rokkantsági nyugdíj összegének meghatározására a 28-29. §-ban foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a rokkantsági nyugdíj mértékét a 36/A. § (1) bekezdésének aa) pontja szerinti esetben - attól függően, hogy a jogosult mások gondozására szorul-e - az I. vagy II. rokkantsági csoportnak, az ab) pontja szerinti esetben pedig a III. rokkantsági csoportnak megfelelően kell meghatározni.

A rokkantsági nyugdíj megszűnése és feléledése

36/D. §
(1) A rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a nyugdíjas már nem rokkant, vagy az Rjtv. 1. §-ának b) pontja szerinti kereső tevékenység folytatása esetén a 36/A. § (1) bekezdésének ab) pontja szerinti - a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érő - nyugdíjas hat egymást követő hónapra vonatkozó - a személyi jövedelemadóval és a 13. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti járulékokkal csökkentett - keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja a rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegének kilencven százalékát, illetve annak a megállapítást követően a rendszeres nyugdíjemelés(ek) mértékével növelt összegét, de legalább a mindenkori kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összegét. A kereset, jövedelem vizsgálata céljából az Rjtv. 13. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat a rokkantsági nyugdíjas esetében is alkalmazni kell.
(1) A rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha
a) a nyugdíjas már nem rokkant, vagy
b) a 36/A. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti, az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érő és az Rjtv. 1. § b) pontja szerinti keresőtevékenységet folytató rokkant hat egymást követő hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja
ba) a rokkantsági nyugdíj összegének kétszeresét és
bb) a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét.
A kereset, jövedelem vizsgálata céljából az Rjtv. 13. § (3) bekezdésében foglaltakat a rokkantsági nyugdíjas esetében is alkalmazni kell.
(2) Amennyiben a rokkantsági nyugdíjas foglalkoztatására a foglalkoztatására irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozat hiányában került sor, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv soron kívüli felülvizsgálatot rendel el, amelynek keretében el kell végezni az érintett személy komplex minősítését. A felülvizsgálat, illetve a komplex minősítés időtartamára a rokkantsági nyugdíj folyósítását fel kell függeszteni. Amennyiben a felülvizsgálat során megállapítható, hogy a jogosultsági feltételek továbbra is fennállnak, a rokkantsági nyugdíjat a felfüggesztés időpontjától kezdődően folyósítani kell. A jogosultsági feltételek hiányában a rokkantsági nyugdíjat meg kell szüntetni.
(3) A munkaügyi hatóság, illetve a bányafelügyelet a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény szerinti munkaügyi ellenőrzés keretében a (2) bekezdés szerinti jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható határozat egy példányának megküldésével értesíti a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, amennyiben tudomására jut, hogy a jogsértésre a rokkantsági nyugdíjban részesülő személy foglalkoztatásával összefüggésben került sor.
(4) A rokkantsági nyugdíjra jogosultság a szolgálati idő tartamától függetlenül feléled, ha a jogosultság egyéb feltételei a nyugdíj megszüntetése után öt éven belül újra bekövetkeznek. A jogosultat a nyugdíj megszüntetését követő emelések, kiegészítések is megilletik. Aki az öregségi nyugdíjra jogosító életkort - ide nem értve a korkedvezményre jogosult személyre irányadó életkort - a jogosultság egyéb feltételeinek ismételt bekövetkezésekor még nem töltötte be, feléledés helyett kérheti rokkantsági nyugdíjra való jogosultságának új igényként történő elbírálását.
(4) A rokkantsági nyugdíjra jogosultság a szolgálati idő tartamától függetlenül feléled, ha a jogosultság egyéb feltételei a nyugdíj megszüntetése után öt éven belül a rokkantsági nyugdíj megállapítására a feléledés időpontjában alkalmazandó szabályok alapján ismét fennállnak. A jogosultat a nyugdíj megszüntetését követő emelések, kiegészítések is megilletik. Aki az öregségi nyugdíjra jogosító életkort - ide nem értve a korkedvezményre jogosult személyre irányadó életkort - a jogosultság egyéb feltételeinek ismételt bekövetkezésekor még nem töltötte be, feléledés helyett kérheti rokkantsági nyugdíjra való jogosultságának új igényként történő elbírálását.
(5) Ha a rokkantsági nyugdíjas egészségkárosodásának mértéke változik, rokkantsági nyugdíja mértékét ennek megfelelően módosítani kell. Az öregségi nyugdíjra jogosító életkor betöltése után azonban a rokkantsági nyugdíj mértékét az egészségkárosodás változása miatt módosítani nem lehet.
(6) Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazása során
a) a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó személy esetén EGT-államban,
a) az uniós rendeletek hatálya alá tartozó személy esetén EGT-államban,
b) a szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény hatálya alá tartozó személy esetén - ha az egyezmény eltérően nem rendelkezik - a szerződő államban
végzett keresőtevékenységet és ott szerzett keresetet, jövedelmet is - a nyugdíjas nyilatkozata, illetve az ügyben hatáskörrel rendelkező külföldi szerv adatszolgáltatása alapján - figyelembe kell venni.

A baleseti rokkantsági nyugdíjjogosultság

36/E. §
(1) Baleseti rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki
a) túlnyomóan üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében rokkant, és
b) az egészségkárosodás következtében
ba) az Rjtv. 1. §-ának b) pontja szerinti kereső tevékenységet nem folytat, vagy
bb) az Rjtv. 1. §-ának c) pontja szerinti keresete, jövedelme legalább 30 százalékkal alacsonyabb az egészségkárosodást megelőző négy naptári hónapra vonatkozó keresete, jövedelme havi átlagánál, és
c) táppénzben, baleseti táppénzben nem részesül.
(2) A jogosultság elbírálásánál a 26. §-ban, valamint a 32. § (2)-(3) bekezdésében és a 36. §-ban foglaltakat alkalmazni kell.
(3) Baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosult az is, akinek az egészségkárosodása szilikózis vagy aszbesztózis miatt következett be, és az egészségkárosodás mértéke eléri a 40 százalékot, továbbá az (1) bekezdésben meghatározott egyéb jogosultsági feltételeknek megfelel.
(4) Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazása során
a) a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó személy esetén EGT-államban,
a) az uniós rendeletek hatálya alá tartozó személy esetén EGT-államban,
b) a szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény hatálya alá tartozó személy esetén - ha az egyezmény eltérően nem rendelkezik - a szerződő államban
végzett keresőtevékenységet és ott szerzett keresetet, jövedelmet is - az igénylő nyilatkozata, illetve az ügyben hatáskörrel rendelkező külföldi szerv adatszolgáltatása alapján - figyelembe kell venni.

A baleseti rokkantsági nyugdíj összegének meghatározása

36/F. §   A baleseti rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset megállapítására, valamint a baleseti rokkantsági nyugdíj összegének meghatározására a 34. §-ban foglaltakat kell alkalmazni azzal, hogy a baleseti rokkantsági nyugdíj mértékét a 36/A. § (1) bekezdésének aa) alpontja szerinti esetben - attól függően, hogy a jogosult mások gondozására szorul-e - az I. vagy II. rokkantsági csoportnak, az ab) alpontja, valamint a 36/E. § (3) bekezdése szerinti esetekben pedig a III. rokkantsági csoportnak megfelelően kell meghatározni.

A baleseti rokkantsági nyugdíj megszűnése és feléledése

36/G. §
(1) A baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha a nyugdíjas túlnyomóan üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés, vagy szilikózis (aszbesztózis) következtében kialakult egészségkárosodás miatt már nem minősül rokkantnak, vagy az Rjtv. 1. §-ának b) pontja szerinti kereső tevékenység folytatása esetén a 36/A. § (1) bekezdésének ab) alpontja szerinti - a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érő - rokkant hat egymást követő hónapra vonatkozó - a személyi jövedelemadóval és a 13. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti járulékokkal csökkentett - keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja a rokkantsági nyugdíj alapját képező havi átlagkereset összegének kilencven százalékát, illetve annak a megállapítást követően a rendszeres nyugdíjemelés(ek) mértékével növelt összegét, de legalább a mindenkori kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) összegét. A kereset, jövedelem vizsgálata céljából az Rjtv. 13. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat a baleseti rokkantsági nyugdíjas esetében is alkalmazni kell. A baleseti sérült részére abban az esetben, ha a baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság a kereseti korlátra való tekintettel szűnik meg, - a baleseti rokkantsági nyugdíj helyett - az Eb.-ben szabályozott 4. fokozatú baleseti járadékot kell megállapítani.
(1) A baleseti rokkantsági nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha
a) a nyugdíjas túlnyomóan üzemi baleset, foglalkozási betegség vagy szilikózis (azbesztózis) következtében kialakult egészségkárosodás miatt már nem minősül rokkantnak, vagy
b) a 36/A. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti, az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érő és az Rjtv. 1. § b) pontja szerinti keresőtevékenységet folytató rokkant hat egymást követő hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga meghaladja
ba) a baleseti rokkantsági nyugdíj összegének kétszeresét és
bb) a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegét.
A kereset, jövedelem vizsgálata céljából az Rjtv. 13. § (3) bekezdésében foglaltakat a baleseti rokkantsági nyugdíjas esetében is alkalmazni kell.
(2) Amennyiben a baleseti rokkantsági nyugdíjas foglalkoztatására a foglalkoztatására irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozat hiányában került sor, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv soron kívüli felülvizsgálatot rendel el, amelynek keretében el kell végezni az érintett személy komplex minősítését. A felülvizsgálat, illetve a komplex minősítés időtartamára a baleseti rokkantsági nyugdíj folyósítását fel kell függeszteni. Amennyiben a felülvizsgálat során megállapítható, hogy a jogosultsági feltételek továbbra is fennállnak, a baleseti rokkantsági nyugdíjat a felfüggesztés időpontjától kezdődően folyósítani kell. A jogosultsági feltételek hiányában a baleseti rokkantsági nyugdíjat meg kell szüntetni.
(3) A munkaügyi hatóság, illetve a bányafelügyelet a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény szerinti munkaügyi ellenőrzés keretében a (2) bekezdés szerinti jogsértést megállapító jogerős és végrehajtható határozat egy példányának megküldésével értesíti a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, amennyiben tudomására jut, hogy a jogsértésre a baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő személy foglalkoztatásával összefüggésben került sor.
(4) A baleseti rokkantsági nyugdíj állapotváltozás miatti módosítására és feléledésére a 36/D. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a baleseti rokkantsági nyugdíj mértékét egészségromlás miatt az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően is módosítani kell.
(5) Az (1) bekezdés b) pontja alkalmazása során
a) a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó személy esetén EGT-államban,
a) az uniós rendeletek hatálya alá tartozó személy esetén EGT-államban,
b) a szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezmény hatálya alá tartozó személy esetén - ha az egyezmény eltérően nem rendelkezik - a szerződő államban
végzett keresőtevékenységet és ott szerzett keresetet, jövedelmet is - a nyugdíjas nyilatkozata, illetve az ügyben hatáskörrel rendelkező külföldi szerv adatszolgáltatása alapján - figyelembe kell venni.

III. FEJEZET

IV. FEJEZET
A SZOLGÁLATI IDŐ

37. §
(1) A Tbj.-ben biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartama szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
(1) A Tbj.-ben biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartama szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot a biztosítottól levonták, illetve a 38. § (2) bekezdésének a)-b) pontjában említett személyek esetében megfizették.
(1) A biztosítottnak minősülő személy biztosítással járó jogviszonyának 1997. december 31. napját követő időtartama szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra az előírt nyugdíjjárulékot a biztosítottól levonták, illetve a 38. § (2) bekezdésének a)-c) pontjában említett személyek esetében megfizették.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően szolgálati időként kell figyelembe venni a biztosítással járó jogviszony 1997. december 31-e utáni időtartamát akkor is, ha a foglalkoztató a biztosított keresetéből, jövedelméből a nyugdíjjárulékot levonta, azonban annak befizetését részben vagy egészben elmulasztotta, függetlenül attól, hogy a nyugdíjjárulék behajtására tett intézkedés eredményre vezetett-e.
(2) A Tbj. 5. § (1) bekezdés i) pontjában említett mezőgazdasági őstermelő biztosítási ideje szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra nyugdíjjárulékot fizetett, illetőleg az előírt nyugdíjjárulékot megfizette.
(2) A biztosítottnak minősülő mezőgazdasági őstermelő biztosítási ideje szolgálati időnek számít, ha erre az időszakra nyugdíjjárulékot fizetett, illetőleg az előírt nyugdíjjárulékot megfizette.
(3) Ha a biztosítás ténye, illetőleg a biztosítással járó jogviszony időtartamára vonatkozó adatok a társadalombiztosítási igazgatási szervek nyilvántartásaiból megállapíthatók, azonban a nyugdíjjárulék levonásának (befizetésének) ténye - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által beszerzett - a 43. § (2) bekezdés a)-b) pontok szerinti okiratok (igazolások) alapján sem állapítható meg, vagy az okiratok (igazolások) hiányában, illetőleg a foglalkoztató megszűnése miatt nem bizonyítható, a nyugdíjjárulék levonását (megfizetését) vélelmezni kell.
(3) Ha a biztosítás ténye, illetőleg a biztosítással járó jogviszony időtartamára vonatkozó adatok a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv (a továbbiakban: társadalombiztosítási igazgatási szervek) nyilvántartásaiból megállapíthatók, azonban a nyugdíjjárulék levonásának (befizetésének) ténye - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által beszerzett - a 43. § (2) bekezdés a)-b) pontok szerinti okiratok (igazolások) alapján sem állapítható meg, vagy az okiratok (igazolások) hiányában, illetőleg a foglalkoztató megszűnése miatt nem bizonyítható, a nyugdíjjárulék levonását (megfizetését) vélelmezni kell.
(3) Ha a biztosítás ténye, illetőleg a biztosítással járó jogviszony időtartamára vonatkozó adatok a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és az egészségbiztosítási szerv (a továbbiakban: társadalombiztosítási igazgatási szervek) nyilvántartásaiból megállapíthatók, azonban a nyugdíjjárulék levonásának ténye - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által beszerzett - a 43. § (2) bekezdés a)-b) pontok szerinti okiratok (igazolások) alapján sem állapítható meg, vagy az okiratok (igazolások) hiányában, illetőleg a foglalkoztató megszűnése miatt nem bizonyítható, a nyugdíjjárulék levonását vélelmezni kell.
(4) A biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. napját megelőző időtartamát az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni.
38. §
(1) Szolgálati időként kell továbbá figyelembe venni
a) a Tbj.-ben meghatározott, nyugellátás szerzése céljából megállapodást kötött személy esetében azt az időszakot, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
a) a nyugellátás szerzése céljából megállapodást kötött személy esetében azt az időszakot, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
b) az egyházi szervek által kiállított igazolás alapján az egyházi személyként és szerzetesrendi tagként ilyen minőségben eltöltött időt,
b) az egyházi szervek által kiállított igazolás alapján az egyházi személyként és szerzetesrendi tagként ilyen minőségben eltöltött, az 1997. december 31-ét követően pedig azt az időtartamot, amelyre az előírt nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulékot az egyházi szervek megfizették,
b) az egyházi szervek által kiállított igazolás alapján az egyházi szolgálatot teljesítő egyházi személyként és szerzetesrendi tagként ilyen minőségben eltöltött, az 1997. december 31-ét követően pedig azt az időtartamot, amelyre az előírt nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulékot az egyházi szervek megfizették,
b) az egyházi szervek által kiállított igazolás alapján az egyházi szolgálatot teljesítő egyházi személyként és szerzetesrendi tagként ilyen minőségben eltöltött, az 1997. december 31-ét követően pedig azt az időtartamot, amelyre 2011. december 31-éig az előírt nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulékot, 2012. január 1-jétől az előírt nyugdíjjárulékot az egyházi szervek megfizették,
b) az egyházi jogi személy által kiállított igazolás alapján az egyházi személyként ilyen minőségben eltöltött, az 1997. december 31-ét követően pedig azt az időtartamot, amelyre 2011. december 31-éig az előírt nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulékot, 2012. január 1-jétől az előírt nyugdíjjárulékot az egyházi jogi személy megfizette,
c) a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, valamint a gyermekgondozási segély folyósításának időtartamát, amennyiben az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
c) a gyermeknevelési támogatás, az ápolási díj, valamint a gyermekgondozást segítő ellátás, illetve gyermekgondozási segély folyósításának időtartamát, amennyiben az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
c) a gyermeknevelési támogatás, a gyermekek otthongondozási díja, az ápolási díj, valamint a gyermekgondozást segítő ellátás, illetve gyermekgondozási segély folyósításának időtartamát, amennyiben az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
d) a katonai (polgári) szolgálatban eltöltött időt,
e) a táppénz (betegszabadság), a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély és a gyermekgondozási díj folyósításának időtartamát,
e) a táppénz (betegszabadság) - ide nem értve a külön jogszabály rendelkezése szerint kötött megállapodás alapján folyósított táppénzt -, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély folyósításának időtartamát, valamint a gyermekgondozási díj 2000. január 1-jét megelőző folyósításának időtartamát, illetőleg az 1999. december 31-ét követő gyermekgondozási díj folyósításának azt az időtartamát, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
e) a táppénz (betegszabadság) - ide nem értve a külön jogszabály rendelkezése szerint kötött megállapodás alapján folyósított táppénzt -, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély folyósításának időtartamát, valamint a gyermekgondozási díj 2000. január 1-jét megelőző folyósításának időtartamát, illetőleg az 1999. december 31-ét követő gyermekgondozási díj, továbbá a rehabilitációs ellátás folyósításának azt az időtartamát, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
e) a táppénz (betegszabadság) - ide nem értve a külön jogszabály rendelkezése szerint kötött megállapodás alapján folyósított táppénzt -, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély és a csecsemőgondozási díj folyósításának időtartamát, valamint a gyermekgondozási díj 2000. január 1-jét megelőző folyósításának időtartamát, illetőleg az 1999. december 31-ét követő gyermekgondozási díj, továbbá a rehabilitációs ellátás folyósításának azt az időtartamát, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
e) a táppénz (betegszabadság) - ide nem értve a külön jogszabály rendelkezése szerint kötött megállapodás alapján folyósított táppénzt -, a baleseti táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély , a csecsemőgondozási díj és az örökbefogadói díj folyósításának időtartamát, valamint a gyermekgondozási díj 2000. január 1-jét megelőző folyósításának időtartamát, illetőleg az 1999. december 31-ét követő gyermekgondozási díj, továbbá a rehabilitációs ellátás folyósításának azt az időtartamát, amelyre az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
f) a munkanélküli-járadék és a nyugdíj előtti munkanélküli-segély folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
f) a munkanélküli-járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
f) a munkanélküli-járadék, a vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
f) a munkanélküli-járadék, a vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a Tft. 3. §-a u) pontjának 2. alpontjában meghatározott mezőgazdasági termelő, annak segítő családtagja, alkalmazottja részére megállapított nyugdíj előtti támogatás, a keresetpótló juttatás folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
f) a munkanélküli-járadék, a vállalkozói járadék, a nyugdíj előtti munkanélküli-segély, az álláskeresést ösztönző juttatás, a keresetpótló juttatás folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
f) az álláskeresési támogatás folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették,
g) azt az időt, amely az 1997. december 31-én hatályos rendelkezések szerint szolgálati időnek minősült.
h) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti munka-rehabilitáció keretében foglalkoztatott személy tekintetében a munka-rehabilitációs díj folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
h) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti fejlesztési jogviszonyban foglalkoztatott személy tekintetében a fejlesztési foglalkoztatási óradíj folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
h) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szerinti munka-rehabilitáció keretében vagy fejlesztési jogviszonyban foglalkoztatott személy tekintetében a munka-rehabilitációs díj, illetve a fejlesztési foglalkoztatási díj folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
i) az Rjtv. szerinti rehabilitációs járadék folyósításának időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
j) az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról szóló törvény alapján a nyugdíjbiztosítási visszautalás során elismert szolgálati időt, ha a Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető összeget a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalták.
k) a szociális szövetkezeti tag tagi munkavégzésének időtartamát, ha az előírt nyugdíjjárulékot megfizették.
l) a rendvédelmi egészségkárosodási járadék vagy a honvédelmi egészségkárosodási járadék folyósításának időtartamát.
l) a rendvédelmi egészségkárosodási járadék a honvédelmi egészségkárosodási járadék vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti egészségkárosodási járadék folyósításának időtartamát.
l) a rendvédelmi egészségkárosodási járadék, a honvédelmi egészségkárosodási járadék, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományának jogállásáról szóló törvény szerinti egészségkárosodási járadék, valamint a nemzetbiztonsági egészségkárosodási ellátás folyósításának időtartamát.
(2) Szolgálati időként nem lehet figyelembe venni
a) az egyéni vállalkozó biztosítási kötelezettség alá tartozó jogviszonyának azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozónak nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van,
b) a társas vállalkozás tagja esetében az adott társas vállalkozás tagjaként fennállt biztosítási kötelezettség alá tartozó jogviszonyának azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan a társas vállalkozásnak a biztosítottnak minősülő akkori tagjai után nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van,
c) az egyéni vállalkozó vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozás tagja, segítő családtagjának az e jogcímen fennállt biztosítási idejének azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozónak, illetőleg a jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozásnak e segítő családtag után nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van.
A tartozás utólag történő - a nyugdíj megállapítása utáni - megfizetése esetén az így meghosszabbodott szolgálati időt legkorábban a befizetés napját magában foglaló naptári hónap első napjától lehet figyelembe venni. Az a)-c) pontokban említett biztosítottak szolgálati idejének figyelembevételénél a nyugdíjbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék megfizetése tényének megállapítása, bizonyítása, illetőleg vélelmezése tekintetében a 37. § (3) bekezdésének rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.
(2) Szolgálati időként nem lehet figyelembe venni
a) az egyéni vállalkozó biztosítási kötelezettség alá tartozó jogviszonyának azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozónak nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van,
b) a társas vállalkozás tagja esetében az adott társas vállalkozás tagjaként fennállt biztosítási kötelezettség alá tartozó jogviszonyának azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan a társas vállalkozásnak a biztosítottnak minősülő akkori tagjai után nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van,
c) az egyéni vállalkozó vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozás tagja, segítő családtagjának az e jogcímen fennállt biztosítási idejének azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozónak, illetőleg a jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozásnak e segítő családtag után nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van.
A tartozás utólag történő - a nyugdíj megállapítása utáni - megfizetése esetén az így meghosszabbodott szolgálati időt legkorábban a befizetés napját magában foglaló naptári hónap első napjától lehet figyelembe venni. Az a)-c) pontokban említett biztosítottak szolgálati idejének figyelembevételénél a nyugdíjbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék megfizetése tényének megállapítása, bizonyítása, illetőleg vélelmezése tekintetében a 37. § (3) bekezdésének rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.
A tartozás összegét és azt az időtartamot, amelyre a tartozás vonatkozik, az illetékes állami adóhatóság igazolja, ennek hiányában a társas vállalkozás, illetőleg az egyéni vállalkozó igazolása, nyilatkozata az irányadó. Amennyiben az állami adóhatóság vagy a társas vállalkozás, illetőleg az egyéni vállalkozó nem közli azt az időtartamot, amelyre a tartozás vonatkozik, akkor szolgálati időként a biztosítási jogviszony időtartamából annyi naptári nap nem vehető figyelembe, ahányszor a tartozás megfelel a nyugdíj megállapításának kezdő napját megelőző hónapban érvényes minimálbér harmincad része után számított nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék összegének. Ha az igény elbírálása után megállapításra kerül, hogy a társas vállalkozás vagy az egyéni vállalkozó igazolása, nyilatkozata nem felelt meg a tényeknek és ez által a nyugdíj magasabb mértékben (összegben) került megállapításra, akkor a 84-86. §-ok rendelkezései alapján az érintett köteles a jogalap nélkül megállapított és folyósított ellátás visszafizetésére, illetőleg megtérítésére.
(2) Szolgálati időként nem lehet figyelembe venni
a) az egyéni vállalkozó biztosítási kötelezettség alá tartozó jogviszonyának azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozónak nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van,
a) az egyéni vállalkozó biztosítási kötelezettség alá tartozó jogviszonyának azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozónak 2011. december 31-éig fennálló időszakra nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék, 2012. január 1-jétől nyugdíjjárulék tartozása van,
b) a társas vállalkozás tagja esetében az adott társas vállalkozás tagjaként fennállt biztosítási kötelezettség alá tartozó jogviszonyának azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan a társas vállalkozásnak a biztosítottnak minősülő akkori tagjai után nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van,
b) a társas vállalkozás tagja esetében az adott társas vállalkozás tagjaként fennállt biztosítási kötelezettség alá tartozó jogviszonyának azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan a társas vállalkozásnak a biztosítottnak minősülő akkori tagjai után 2011. december 31-éig fennálló időszakra nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék, 2012. január 1-jétől nyugdíjjárulék tartozása van,
c) az egyéni vállalkozó vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozás tagja, segítő családtagjának az e jogcímen fennállt biztosítási idejének azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozónak, illetőleg a jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozásnak e segítő családtag után nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék tartozása van.
c) az egyéni vállalkozó vagy jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozás tagja, segítő családtagjának az e jogcímen fennállt biztosítási idejének azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan az egyéni vállalkozónak, illetőleg a jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozásnak e segítő családtag után 2011. december 31-éig fennálló időszakra nyugdíjbiztosítási járulék vagy nyugdíjjárulék, 2012. január 1-jétől nyugdíjjárulék tartozása van,
d) a mezőgazdasági őstermelő biztosítási idejének azt az időtartamát, amelyre vonatkozóan nyugdíjjárulék tartozása van.
A tartozás utólag történő - a nyugdíj megállapítása utáni - megfizetése esetén az így meghosszabbodott szolgálati időt legkorábban a befizetés napját magában foglaló naptári hónap első napjától lehet figyelembe venni. Az a)-c) pontokban említett biztosítottak szolgálati idejének figyelembevételénél a nyugdíjbiztosítási járulék és nyugdíjjárulék megfizetése tényének megállapítása, bizonyítása, illetőleg vélelmezése tekintetében a 37. § (3) bekezdésének rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.
A tartozás összegét és azt az időtartamot, amelyre a tartozás vonatkozik, az állami adóhatóság igazolja, ennek hiányában a társas vállalkozás, illetőleg az egyéni vállalkozó igazolása, nyilatkozata az irányadó. Amennyiben az állami adóhatóság vagy a társas vállalkozás, illetőleg az egyéni vállalkozó nem közli azt az időtartamot, amelyre a tartozás vonatkozik, akkor szolgálati időként a biztosítási jogviszony időtartamából annyi naptári nap nem vehető figyelembe, ahányszor a tartozás megfelel a nyugdíj megállapításának kezdő napját megelőző hónapban érvényes minimálbér harmincad része után számított nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék összegének. Ha az igény elbírálása után megállapításra kerül, hogy a társas vállalkozás vagy az egyéni vállalkozó igazolása, nyilatkozata nem felelt meg a tényeknek és ez által a nyugdíj magasabb mértékben (összegben) került megállapításra, akkor a 84-86. §-ok rendelkezései alapján az érintett köteles a jogalap nélkül megállapított és folyósított ellátás visszafizetésére, illetőleg megtérítésére.
(3) A (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha az állami adóhatóság a (2) bekezdés a)-c) pontjaiban említett személy kérelmére a nyugdíjbiztosítási járulék vagy a nyugdíjjárulék tartozást, illetve az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) értelmében a magánszemély kérelmére a nyugdíjjárulék tartozást mérsékli vagy elengedi.
(3) A (2) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha az állami adóhatóság a (2) bekezdés a)-c) pontjaiban említett személy kérelmére a nyugdíjbiztosítási járulék vagy a nyugdíjjárulék tartozást, illetve az adózás rendjéről szóló törvény (a továbbiakban: Art.) értelmében a magánszemély kérelmére a nyugdíjjárulék tartozást mérsékli vagy elengedi.

Arányosan elismerhető szolgálati idő

39. §   Ha a biztosítottnak a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor 1996. december 31-ét követően a biztosítási időnek is csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkor érvényes minimálbér arányával.
39. §   Ha a biztosítottnak a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b), g) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 12. § (1)-(3) bekezdésének, a 20. §-ának, a 29. § (1) és (4) bekezdésének, valamint a 34. § (2) és (4) bekezdésének alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
39. §
(1) Ha a biztosítottnak a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b), g) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 12. § (1)-(3) bekezdésének, a 20. §-ának, a 29. § (1) és (4) bekezdésének, valamint a 34. § (2) és (4) bekezdésének alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
(1) Ha a biztosítottnak a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b), g) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 12. § (1)-(2) bekezdésének, a 20. §-ának, a 29. § (1) és (4) bekezdésének, valamint a 34. § (2) és (4) bekezdésének alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
(1) Ha a biztosítottnak a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b), g) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a Munka Törvénykönyve értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 12. § (1)-(2) bekezdésének és 20. §-ának alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
(1) Ha a biztosítottnak a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b), g) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 12. § (1)-(2) bekezdésének és 20. §-ának alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
(1) Ha a biztosítottnak a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b), g) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 20. §-ának alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
(1) Ha a biztosítottnak a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének a)-b), g) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben , valamint a szakképzési munkaszerződés keretében foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 20. §-ának alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
(1) Ha a biztosítottnak a Tbj. 6. § (1) bekezdés a)-b), g) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben , valamint a szakképzési munkaszerződés keretében foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 20. §-ának alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
(1) Ha a biztosítottnak a Tbj. 6. § (1) bekezdés a)-b), f) pontja és a (2) bekezdése szerinti biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében - ide nem értve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) értelmében teljes munkaidőben, illetőleg az adott munkakörre irányadó, jogszabályban meghatározott munkaidőben , valamint a szakképzési munkaszerződés keretében foglalkoztatottakat - elért nyugdíjjárulék-alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a 20. §-ának alkalmazása során - az 1996. december 31-ét követő időszak tekintetében - a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe. Ebben az esetben a szolgálati idő és a biztosítási idő aránya azonos a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem és a mindenkori érvényes minimálbér arányával.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a Tbj. 30/A. §-ának (2) bekezdése szerinti mezőgazdasági őstermelő biztosítási idejének szolgálati időként történő figyelembevétele során is alkalmazni kell.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a Tbj. 30/A. §-ának (2) bekezdése szerinti mezőgazdasági őstermelő 2007. december 31-ét követően szerzett biztosítási idejének szolgálati időként történő figyelembevétele során is alkalmazni kell.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a Tbj. 30/A. §-ának (2) bekezdése szerinti mezőgazdasági őstermelő 2007. december 31-ét követően szerzett biztosítási idejének, valamint a főállású kisadózó biztosítási idejének szolgálati időként történő figyelembevétele során is alkalmazni kell.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a Tbj. 41. § (2) bekezdése szerinti mezőgazdasági őstermelő 2007. december 31-ét követően szerzett biztosítási idejének, valamint a főállású kisadózó biztosítási idejének szolgálati időként történő figyelembevétele során is alkalmazni kell.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a mezőgazdasági őstermelő 2007. december 31-ét követően szerzett biztosítási idejének, valamint a főállású kisadózó biztosítási idejének szolgálati időként történő figyelembevétele során is alkalmazni kell.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a mezőgazdasági őstermelő 2007. december 31-ét követően szerzett biztosítási idejének, valamint a főállású kisadózó és a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló törvény szerinti kisadózó biztosítási idejének szolgálati időként történő figyelembevétele során is alkalmazni kell.
40. §   Szolgálati időként kell figyelembe venni azt az időt is, amely a munkaviszony (közalkalmazotti, köztisztviselői jogviszony) jogellenes megszűnésétől annak helyreállításáig, vagy az utóbbi mellőzése esetén a jogviszony jogellenes megszüntetésének jogerős megállapításáig telt el.
40. §   Szolgálati időként kell figyelembe venni azt az időt is, amely a munkaviszony (közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, közszolgálati, állami szolgálati jogviszony, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszony, Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjának szolgálati viszonya) jogellenes megszűnésétől annak helyreállításáig, vagy az utóbbi mellőzése esetén a jogviszony jogellenes megszüntetésének jogerős megállapításáig telt el.
40. §   Szolgálati időként kell figyelembe venni azt az időt is, amely a Tbj. 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogviszony jogellenes megszűnésétől annak helyreállításáig, vagy az utóbbi mellőzése esetén a jogviszony jogellenes megszüntetésének jogerős megállapításáig telt el.
40. §   Szolgálati időként kell figyelembe venni azt az időt is, amely a Tbj. 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogviszony jogellenes megszűnésétől annak helyreállításáig, vagy az utóbbi mellőzése esetén a jogviszony jogellenes megszüntetésének jogerős megállapításáig telt el.

Szolgálati idő a felsőfokú tanulmányok idejére

41. §
(1) Szolgálati időként kell figyelembe venni,
a) az öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából az 1998. január 1-je előtt,
b) a rokkantsági nyugdíjra jogosultság szempontjából az időpontra tekintet nélkül
a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott - legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges - tanulmányok idejét.
(1) Szolgálati időként kell figyelembe venni,
a) az öregségi nyugdíjra jogosultság szempontjából az 1998. január 1-je előtt,
a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott - legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges - tanulmányok idejét.
(1) Szolgálati időként kell figyelembe venni,
a) öregségi nyugdíj esetén az 1998. január 1-je előtt,
b) hozzátartozói nyugellátás esetén időpontra tekintet nélkül
a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott - legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges - tanulmányok idejét.
(1) Szolgálati időként kell figyelembe venni,
a) öregségi nyugdíj esetén az 1998. január 1-je előtt,
b) hozzátartozói nyugellátás esetén időpontra tekintet nélkül
a felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott - legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges - tanulmányok idejét.
(2) A felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok címén a tanulmányi időszak (tanulmányi év, tanulmányi félév) kezdetét magában foglaló hónap első napjától a végét magában foglaló hónap utolsó napjáig eltelt idő számít szolgálati időnek.
(2) A felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányok címén a tanulmányi időszak (tanulmányi év, tanulmányi félév) kezdetét magában foglaló hónap első napjától a végét magában foglaló hónap utolsó napjáig eltelt idő számít szolgálati időnek.
(3) Szolgálati időként kell figyelembe venni a két egymást követő tanulmányi időszak közötti tanulmányi szünet idejét is.
(4) Több képesítés megszerzésére irányuló tanulmányok folytatása esetén legfeljebb az egyik képesítés megszerzéséhez szükséges idő vehető figyelembe.
(5) Külföldi felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok idejét szolgálati időként akkor lehet figyelembe venni, ha a külföldön szerzett képesítést honosították, illetőleg a tanulmányok idejét a hazai felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányi időbe beszámították.
(5) A külföldi felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányok ideje szolgálati időként akkor vehető figyelembe, ha a külföldi állam joga szerint kiállított bizonyítvány és oklevél Magyarországon a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény rendelkezései szerint egyenértékűnek ismerhető el az illetékes hatóság szakvéleménye alapján, illetőleg a külföldi résztanulmányok idejét a hazai felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott tanulmányi időbe beszámították.
(5) A külföldi felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányok ideje szolgálati időként akkor vehető figyelembe, ha a külföldi állam joga szerint kiállított bizonyítvány és oklevél Magyarországon a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény rendelkezései szerint egyenértékűnek ismerhető el az illetékes hatóság szakvéleménye alapján, illetőleg a külföldi résztanulmányok idejét a hazai felsőoktatási intézményben nappali képzésben folytatott tanulmányi időbe beszámították.

Szolgálati időnek nem minősülő idők

42. §
(1) Szolgálati időként nem lehet figyelembe venni a fizetés nélküli szabadság, vagy a munkavégzés alóli mentesítés időtartamát, ha erre az időre nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereset, jövedelem kifizetés nem történt.
(2) A szolgálati idő számításánál nem lehet figyelembe venni az előzetes letartóztatás, a szabadságvesztés tartamát. E rendelkezéstől eltérően szolgálati időként kell figyelembe venni
a) az előzetes letartóztatás idejét, ha a letartóztatottat az ellene emelt vád alól jogerősen felmentették, vagy a büntetőeljárást megszüntették,
b) a szabadságvesztés idejét, ha az elítéltet a bíróság utóbb jogerősen felmentette.
(2) A szolgálati idő számításánál nem lehet figyelembe venni a letartóztatás, a szabadságvesztés tartamát. E rendelkezéstől eltérően szolgálati időként kell figyelembe venni
a) a letartóztatás idejét, ha a letartóztatottat jogerősen felmentették, vagy a bíróság jogerős vagy végleges határozatában, valamint az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság további jogorvoslattal nem támadható határozatában a büntetőeljárást megszüntette,
b) a szabadságvesztés idejét, ha az elítéltet a bíróság utóbb jogerősen felmentette.
(3) A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység időtartama szolgálati időként nem vehető figyelembe.

A szolgálati idő igazolása

43. §
(1) A szolgálati időt naptári naponként kell számításba venni és 365 naptári napot kell egy évnek tekinteni. Ugyanazt az időtartamot csak egyszer lehet számításba venni.
(2) A szolgálati időt a társadalombiztosítási szervek nyilvántartása alapján kell számításba venni. A társadalombiztosítási szervek nyilvántartásai alapján nem igazolt szolgálati időket - ha jogszabály másként nem rendelkezik - abban az esetben kell figyelembe venni, ha azokat az igénylő
a) a foglalkoztató által kiállított egykorú eredeti okirattal (igazolással), vagy
b) a foglalkoztató eredeti nyilvántartásai alapján kiállított igazolással, vagy
c) egyéb hitelt érdemlő módon
bizonyítja.
(2) A szolgálati időt a társadalombiztosítási igazgatási szervek nyilvántartása alapján kell számításba venni. A társadalombiztosítási igazgatási szervek nyilvántartásai alapján nem igazolt szolgálati időket - ha jogszabály másként nem rendelkezik - abban az esetben kell figyelembe venni, ha azokat az igénylő
a) a foglalkoztató által kiállított egykorú eredeti okirattal (igazolással), vagy
a) a foglalkoztató által kiállított egykorú eredeti okirattal (igazolással) vagy hiteles másolatával, vagy
b) a foglalkoztató eredeti nyilvántartásai alapján kiállított igazolással, vagy
c) egyéb hitelt érdemlő módon
bizonyítja.
(3) A kereseti, jövedelmi adatokat a nyugdíjbiztosítás nyilvántartása alapján kell számításba venni. A nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban nem szereplő keresetre, jövedelemre vonatkozó adatokat a foglalkoztatónak vagy jogutódjának az egykorú munkaügyi, bérszámfejtési, könyvelési nyilvántartásai alapján kiállított írásbeli igazolásával, ennek hiányában más egykorú okirattal - így különösen a Tbj. 47. § (3) bekezdése vagy 50. § (6) bekezdése szerinti foglalkoztatói igazolással, a személyi jövedelemadó megállapításához a foglalkoztató által kiadott igazolással, a kereset, jövedelem kifizetését, elszámolását igazoló bizonylattal, munkakönyvvel, személyijövedelemadó-bevallással - lehet igazolni.
(3) A kereseti, jövedelmi adatokat a nyugdíjbiztosítás nyilvántartása alapján kell számításba venni. A nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban nem szereplő keresetre, jövedelemre vonatkozó adatokat a foglalkoztatónak vagy jogutódjának az egykorú munkaügyi, bérszámfejtési, könyvelési nyilvántartásai alapján kiállított írásbeli igazolásával, ennek hiányában más egykorú okirattal - így különösen a Tbj. 75. § (2) bekezdése vagy 77. § (5) bekezdése szerinti foglalkoztatói igazolással, a személyi jövedelemadó megállapításához a foglalkoztató által kiadott igazolással, a kereset, jövedelem kifizetését, elszámolását igazoló bizonylattal, munkakönyvvel, személyijövedelemadó-bevallással - lehet igazolni.
(4) A 19. § szerinti biztosítási időt a nemzetközi szervezet által kiállított okirattal kell igazolni.
(3) Ha a társadalombiztosítási szervek nyilvántartásában szereplő adatok és a (2) bekezdés a)-c) pontjai szerinti bizonyítékok eltérnek egymástól, a számításba vehető szolgálati időt az adott bizonyítékok egyenkénti és összességükben történő értékelésével kell megállapítani.
(3) Ha a társadalombiztosítási igazgatási szervek nyilvántartásában szereplő adatok és a (2) bekezdés a)-c) pontjai szerinti bizonyítékok eltérnek egymástól, a számításba vehető szolgálati időt az adott bizonyítékok egyenkénti és összességükben történő értékelésével kell megállapítani.
43/A. §
(1) A 43. § (1) bekezdés szerint számított szolgálati időn túl az egészségügyi dolgozók esetében kiegészítő szolgálati időként kell figyelembe venni a külön törvényben meghatározott, a heti 48 órát meghaladó önként vállalt többletmunkavégzésnek - a munkáltató által munkaórában igazolt - 2004. május 1-jét követő, - napi 8 óra alapulvételével átszámított - időtartamát.
(2) Az (1) bekezdés és a 43. § (1) bekezdés szerint külön-külön számított szolgálati idő együttes időtartamát a 12., 20., 29. és 34. §-ok alkalmazásánál kell figyelembe venni.
(2) Az (1) bekezdés és a 43. § (1) bekezdés szerint külön-külön számított szolgálati idő együttes időtartamát a 12. és 20. §-ok alkalmazásánál kell figyelembe venni.
(2) Az (1) bekezdés és a 43. § (1) bekezdés szerint külön-külön számított szolgálati idő együttes időtartamát a 20. § alkalmazásánál kell figyelembe venni.
(3) A kiegészítő szolgálati időre vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg.

V. FEJEZET
A HOZZÁTARTOZÓI NYUGELLÁTÁSOK

44. §   Hozzátartozói nyugellátásra jogosultság szempontjából halálesetnek számít az eltűnés is, ha azt bíróság jogerősen megállapította.
44. §
(1) Hozzátartozói nyugellátásra jogosultság szempontjából halálesetnek számít az eltűnés is, ha azt bíróság jogerősen megállapította.
(2) A hozzátartozói nyugellátásra való jogosultság megállapítása során eltűntnek nyilvánítás esetén az eltűnés, holtnak nyilvánítás esetén a halál jogerős
bírósági végzésben meghatározott időpontját kell a halál időpontjának tekinteni.
(3) Eltűntnek vagy holtnak nyilvánítás esetén a hozzátartozói nyugellátás iránti igény a 64. § (2) bekezdésében meghatározott időpontot megelőző időre is érvényesíthető, ha a kérelmet a jogszerzőt eltűntnek vagy holtnak nyilvánító végzés jogerőre emelkedését követő hat hónapon belül nyújtják be.
(2) A hozzátartozói nyugellátások megállapítása során - a 47. § (2) bekezdésének b) pontja, az 52. § (2) bekezdése, az 55. § (1) bekezdése, az 56. § (2) bekezdésének b) pontja, az 58. §-ának (1) és (3)-(4) bekezdése alkalmazásában - rokkant az, akinek az Rjtv. 1. §-ának a) pontjában meghatározott egészségkárosodása eléri az 50 százalékos mértéket.
44/A. §   Az, aki hozzátartozója halálát - a bíróság jogerős ítélete szerint - szándékosan okozta, hozzátartozói, baleseti hozzátartozói nyugellátásra nem jogosult.
44/B. §   Hozzátartozói nyugellátásra jogosult, akinek elhunyt házastársa, szülője, gyermeke mezőgazdasági szövetkezeti járadékhoz, mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékhoz, illetve mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékához szükséges szolgálati időt megszerezte, illetve mezőgazdasági szövetkezeti járadékosként, mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékosként, mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékosaként halt meg. Hozzátartozói nyugellátással kapcsolatos egyéb rendelkezések az előzőekben felsorolt jogosultak esetében megegyezik a jelen törvényben az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás és a szülői nyugdíj cím paragrafusaiban szereplő, az öregségi, illetve a rokkantsági nyugdíjasok hozzátartozói nyugellátása esetében meghatározott rendelkezésekkel.
44/B. §   Hozzátartozói nyugellátásra jogosult, akinek elhunyt házastársa, szülője, gyermeke mezőgazdasági szövetkezeti járadékhoz, mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékhoz, illetve mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékához szükséges szolgálati időt megszerezte, illetve mezőgazdasági szövetkezeti járadékosként, mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékosként, mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékosaként halt meg. Hozzátartozói nyugellátással kapcsolatos egyéb rendelkezések az előzőekben felsorolt jogosultak esetében megegyezik a jelen törvényben az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás és a szülői nyugdíj cím paragrafusaiban szereplő, az öregségi nyugdíjasok hozzátartozói nyugellátása esetében meghatározott rendelkezésekkel.
44/C. §
(1) Ha az igénylőnek az elhunyt házastársa, élettársa, szülője, gyermeke (a továbbiakban: a jogszerző) kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, vagy a jogszerzőnek a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) 123. § (2) bekezdés szerinti saját döntése, illetőleg a jogszerzőnek a felhalmozási időszakban bekövetkezett halála esetén a hozzátartozónak az Mpt. 29. § (2) bekezdés b) pontja szerinti döntése alapján a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalták, a hozzátartozói nyugellátások összegét a 12. § (6) bekezdésének alapulvételével kell meghatározni.
(1) Ha az igénylőnek az elhunyt házastársa, élettársa, szülője, gyermeke (a továbbiakban: a jogszerző) kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, vagy a jogszerzőnek a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mpt.) 123. § (2) bekezdés szerinti saját döntése, illetőleg a jogszerzőnek a felhalmozási időszakban bekövetkezett halála esetén a hozzátartozónak az Mpt. 29. § (9) bekezdés b) pontja szerinti döntése alapján a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalták, a hozzátartozói nyugellátások összegét a 12. § (6) bekezdésének alapulvételével kell meghatározni.
(1) Ha az igénylőnek az elhunyt házastársa, élettársa, szülője, gyermeke (a továbbiakban: a jogszerző) kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, vagy a jogszerzőnek a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget az Mpt. 123. § (2) bekezdés szerinti saját döntése, illetőleg a jogszerzőnek a felhalmozási időszakban bekövetkezett halála esetén a hozzátartozónak az Mpt. 29. § (9) bekezdés b) pontja szerinti döntése alapján a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalták, a hozzátartozói nyugellátások összegét a 20. és 21. § alapulvételével kell meghatározni.
(1) Ha az igénylőnek az elhunyt házastársa, élettársa, szülője, gyermeke (a továbbiakban: a jogszerző) kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, vagy a jogszerzőnek a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget az Mpt. szerinti saját döntése, illetőleg a jogszerzőnek a felhalmozási időszakban bekövetkezett halála esetén a hozzátartozónak az Mpt. szerinti döntése alapján a Nyugdíjbiztosítási Alapnak átutalták, a hozzátartozói nyugellátások összegét a 20. és 21. § alapulvételével kell meghatározni.
(2) Ha a jogszerzőnek a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összegét saját döntése, illetőleg ennek hiányában a jogszerző felhalmozási időszakban bekövetkezett halála esetén a hozzátartozó döntése [Mpt. 29. § (2) bekezdés b) pontja] alapján nem utalták át a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, a hozzátartozói nyugellátások összegét a 12. § (7) bekezdés alapján kell meghatározni.
(2) Ha a jogszerzőnek a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összegét saját döntése, illetőleg ennek hiányában a jogszerző felhalmozási időszakban bekövetkezett halála esetén a hozzátartozó döntése [Mpt. 29. § (9) bekezdés b) pontja] alapján nem utalták át a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, a hozzátartozói nyugellátások összegét a 12. § (7) bekezdés alapján kell meghatározni.
(2) Ha a jogszerzőnek a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összegét saját döntése, illetőleg ennek hiányában a jogszerző felhalmozási időszakban bekövetkezett halála esetén a hozzátartozó döntése [Mpt. 29. § (9) bekezdés b) pontja] alapján nem utalták át a Nyugdíjbiztosítási Alap részére, a hozzátartozói nyugellátások összegét a 21/A. § alapján kell meghatározni.
(3) Ha a jogszerző vagy annak halála esetén a hozzátartozója az egyéni számlán levő összegnek a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz történő átutalását kérte, és az igény érvényesítésekor ez a tény bizonyított, a hozzátartozói nyugellátást a 12. § (6) bekezdés megfelelő alkalmazásával kell megállapítani.
(3) Ha a jogszerző vagy annak halála esetén a hozzátartozója az egyéni számlán levő összegnek a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz történő átutalását kérte, és az igény érvényesítésekor ez a tény bizonyított, a hozzátartozói nyugellátást a 20. és 21. § megfelelő alkalmazásával kell megállapítani.
44/D. §   Ha az elhunyt jogszerző
a) öregségi nyugdíjban nem részesült, valamint
b) az öregségi nyugdíjkorhatárt még nem töltötte be, és szolgálati ideje nem éri el a huszonöt évet,
a hozzátartozói nyugellátás számításának alapjául szolgáló öregséginyugdíj-összeget a 12. § (1) bekezdésében foglaltak helyett - a 61. § szerinti kivétellel - kormányrendeletben meghatározottak szerint kell megállapítani azzal, hogy a kormányrendeletben a havi átlagkeresetnek az egyes szolgálati évekhez meghatározott százalékos mértékei nem lehetnek alacsonyabbak az azonos szolgálati évekhez a 12. § (1) bekezdésében meghatározott százalékos mértékeknél.
44/D. §
(1) Ha az elhunyt jogszerző
a) öregségi nyugdíjban nem részesült, valamint
b) az öregségi nyugdíjkorhatárt még nem töltötte be, és szolgálati ideje nem éri el a huszonöt évet,
a hozzátartozói nyugellátás számításának alapjául szolgáló öregséginyugdíj-összeget a 12. § (1) bekezdésében foglaltak helyett - a 61. § szerinti kivétellel - kormányrendeletben meghatározottak szerint kell megállapítani azzal, hogy a kormányrendeletben a havi átlagkeresetnek az egyes szolgálati évekhez meghatározott százalékos mértékei nem lehetnek alacsonyabbak az azonos szolgálati évekhez a 12. § (1) bekezdésében meghatározott százalékos mértékeknél.
(1) Ha az elhunyt jogszerző
a) öregségi nyugdíjban nem részesült, valamint
b) az öregségi nyugdíjkorhatárt még nem töltötte be, és szolgálati ideje nem éri el a huszonöt évet,
b) szolgálati ideje nem éri el a huszonöt évet,
a hozzátartozói nyugellátás számításának alapjául szolgáló öregséginyugdíj-összeget a 2. mellékletben foglaltak helyett - a 61. § szerinti kivétellel - kormányrendeletben meghatározottak szerint kell megállapítani azzal, hogy a kormányrendeletben a havi átlagkeresetnek az egyes szolgálati évekhez meghatározott százalékos mértékei nem lehetnek alacsonyabbak az azonos szolgálati évekhez a 2. mellékletben meghatározott százalékos mértékeknél.
(2) A hozzátartozói nyugellátás számításának alapjául szolgáló öregséginyugdíj-összeg nem lehet kisebb az öregségi nyugdíj legkisebb összegénél. Ha a hozzátartozói nyugellátás számításának alapjául szolgáló öregséginyugdíj-összeg alapját képező átlagkereset az öregségi nyugdíj legkisebb összegét nem éri el, a hozzátartozói nyugellátás számításának alapjául szolgáló öregséginyugdíj-összeg azonos az alapját képező havi átlagkereset összegével.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha a hozzátartozói nyugellátás kiszámítása során figyelembe vett szolgálati idő a 39. § szerinti arányos elismerés miatt nem éri el a jogosultsághoz előírt szolgálati időt.
(3) A (2) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha a hozzátartozói nyugellátás kiszámítása során figyelembe vett szolgálati idő a 46. § (3) bekezdés a) pontjában foglaltak vagy a 39. § szerinti arányos elismerés miatt nem éri el a jogosultsághoz előírt szolgálati időt.
44/E. §
(1) Aki egyidejűleg több hozzátartozói nyugellátásra jogosult, választhat az őt megillető hozzátartozói nyugellátások közül.
(2) A jogosult által nem választott hozzátartozói nyugellátás folyósítását szüneteltetni kell.
44/F. §   Ha a hozzátartozói nyugdíj iránti kérelem benyújtásakor a jogszerző halálát bizonyító anyakönyvi kivonat nem áll rendelkezésre, de az ellátást igénylő hozzátartozó igazolja, hogy bíróságnál kezdeményezte az eltűntnek vagy holtnak nyilvánítást, az eljárást fel kell függeszteni. Ha az ellátást igénylő hozzátartozó az eltűntnek vagy holtnak nyilvánító bírósági határozatot a jogerőre emelkedést követő hat hónapon belül benyújtja a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek, a hozzátartozói nyugellátást az eredeti igénybejelentés napjától kezdődően, az akkor hatályos jogszabályi rendelkezések alapján kell megállapítani.
44/F. §
(1) Ha a hozzátartozói nyugdíj iránti kérelem benyújtásakor
a) a jogszerző halálát bizonyító anyakönyvi kivonat, vagy
b) az elhunyt és az árva rokoni kapcsolatát bizonyító közokirat
nem áll rendelkezésre, de az ellátást igénylő hozzátartozó igazolja, hogy bíróságnál kezdeményezte az eltűntnek vagy holtnak nyilvánítást, illetve a családi jogállás megállapítását, az eljárást fel kell függeszteni.
(2) Ha az ellátást igénylő hozzátartozó az eltűntnek vagy holtnak nyilvánító bírósági határozatot, illetve a családi jogállást megállapító bírósági határozatot annak jogerőre emelkedését követő hat hónapon belül benyújtja a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek, a hozzátartozói nyugellátást az eredeti igénybejelentés napjának figyelembevételével kell megállapítani.

Az özvegyi nyugdíj

45. §
(1) Özvegyi nyugdíjat a házastárs, az elvált házastárs és az élettárs (a továbbiakban együtt: házastárs) kaphat.
(2) Özvegyi nyugdíjra jogosult a házastársra előírt feltételek fennállása esetén az is, aki élettársával ennek haláláig
a) egy év óta megszakítás nélkül együtt élt és gyermekük született, vagy
b) megszakítás nélkül tíz év óta együtt élt.
(2) Özvegyi nyugdíjra jogosult a házastársra előírt feltételek fennállása esetén a jogszerző élettársa, ha a jogszerzővel annak haláláig
a) egy év óta megszakítás nélkül együtt élt és gyermekük született, vagy
b) megszakítás nélkül tíz év óta együtt élt
és sem a jogszerzőnek, sem az élettársnak nem állt fenn házassága a jogszerző halálakor.
(3) Élettársa után nem jogosult özvegyi nyugdíjra az, aki a (2) bekezdésben megjelölt együttélési időszak vagy ennek egy része alatt özvegyi nyugdíjban vagy baleseti özvegyi nyugdíjban részesült.
46. §   Özvegyi nyugdíjra az jogosult, akinek házastársa az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg. Özvegyi nyugdíjra nem jogosult az, aki házastársa, élettársa halálát szándékosan okozta.
46. §   Özvegyi nyugdíjra az jogosult, akinek házastársa az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.
46. §
(1) Özvegyi nyugdíjra az jogosult, akinek házastársa öregségi nyugdíjasként halt meg, vagy akinek házastársa
a) a 22 éves életkor betöltését megelőzően hunyt el, és
aa) az iskolai tanulmányai megszűnését követő 180 napon belül, vagy
ab) összesen legalább 2 év,
b) a 22 éves életkor betöltését követően, de a 25 éves életkor betöltését megelőzően hunyt el, és legalább 4 év,
c) a 25 éves életkor betöltését követően, de a 30 éves életkor betöltését megelőzően hunyt el, és legalább 6 év,
d) a 30 éves életkor betöltését követően, de a 35 éves életkor betöltését megelőzően hunyt el, és legalább 8 év,
e) a 35 éves életkor betöltését követően, de a 45 éves életkor betöltését megelőzően hunyt el, és legalább 10 év,
f) a 45 éves életkor betöltését követően hunyt el, és legalább 15 év
szolgálati időt szerzett.
(2) Özvegyi nyugdíjra az is jogosult, akinek házastársa az (1) bekezdés szerint szükséges szolgálati időt nem szerezte meg, de az alacsonyabb életkorhoz előírt szolgálati időt az ott meghatározott életkor betöltéséig megszerezte, és ezt követően szolgálati idejében a haláláig harminc napnál hosszabb megszakítás nincs. E harminc napba nem lehet beszámítani a keresőképtelenség idejét.
(3) Az (1) és (2) bekezdés alkalmazása során az özvegyi nyugdíjra történő jogszerzés szempontjából szolgálati időként kell figyelembe venni
a) az elhunyt jogszerzőnek a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytatott - legfeljebb azonban a képesítés megszerzéséhez a tanulmányok folytatása idején szükséges - tanulmányi idejét a 41. §-ban foglaltak szerint, de a tanulmányok időpontjára tekintet nélkül,
a) a 19. § szerinti időszakot,
b) azt az időtartamot, ami alatt az elhunyt jogszerző rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban vagy rokkantsági ellátásban részesült.
47. §
(1) Az ideiglenes özvegyi nyugdíj a házastárs halálától legalább egy évig, továbbá az elhunyt jogán árvaellátásra jogosult, másfél évesnél fiatalabb gyermeket eltartó özvegynek az árva 18 hónapos életkorának betöltéséig jár. Fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj azonos feltétellel a gyermek harmadik születésnapjáig folyósítható.
(1) Az ideiglenes özvegyi nyugdíj a házastárs halálának időpontjától legalább egy évig, továbbá az elhunyt jogán árvaellátásra jogosult, másfél évesnél fiatalabb gyermeket eltartó özvegynek az árva 18 hónapos életkorának betöltéséig jár. Fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj azonos feltétellel a gyermek harmadik születésnapjáig folyósítható.
(1a) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartam leteltével az ideiglenes özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik.
(2) Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően özvegyi nyugdíjra az jogosult, aki házastársa halálakor
a) a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt betöltötte, vagy
b) rokkant, vagy
b) megváltozott munkaképességű, vagy
c) házastársa jogán legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.
c) házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.
c) házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékossággal élő, illetve tartósan beteg, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodik.
(3) Özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike a házastárs halálától számított tíz éven belül következik be.
(3) Özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike
a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tizenöt éven belül,
b) a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tíz éven belül
következik be.
(3) Özvegyi nyugdíj jár akkor is, ha az erre jogosító feltételek valamelyike
a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tizenöt éven belül,
b) a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tíz éven belül
következik be azzal, hogy az özvegyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt a jogszerző halálakor hatályos jogszabályok alapján kell megállapítani.
48. §
(1) Az, akinek házastársa a házasság megkötésekor a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító életkort már betöltötte, özvegyi nyugdíjra csak abban az esetben jogosult, ha a házasságból (a korábbi együttélésből) gyermek származott, vagy a házastársak a házasság megkötésétől öt éven át megszakítás nélkül együtt éltek.
(1) Az, akinek házastársa a házasság megkötésekor a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító életkort már betöltötte, özvegyi nyugdíjra csak abban az esetben jogosult, ha a házasságból (a korábbi együttélésből) gyermek származott, a házasság legalább öt évig fennállt, vagy a házasság fennállásának és a házasságkötést közvetlenül megelőző, megszakítás nélküli élettársi együttélésnek az együttes időtartama eléri a tíz évet.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók, ha az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt kötött házasságot felbontották és - bármelyikük irányadó korhatárának betöltése után - ismét házasságot kötöttek.
49. §
(1) Az elvált, továbbá házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek ideiglenes özvegyi nyugdíj csak akkor jár, ha házastársától ennek haláláig tartásdíjban részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg.
(1) Az elvált, továbbá házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek ideiglenes özvegyi nyugdíj csak akkor jár, ha házastársától annak haláláig tartásdíjban részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg.
(1) Az elváltházastársnak ideiglenes özvegyi nyugdíj csak akkor jár, ha házastársától annak haláláig tartásdíjban részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg.
(2) Az elvált, továbbá házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek özvegyi nyugdíj a 47. § (2) bekezdésében meghatározott feltételek megléte esetén is csak abban az esetben jár, ha
a) a házastársától annak haláláig tartásdíjban részesült, vagy
b) a 47. § (2) bekezdésében meghatározott jogosultság feltételei a különéléstől számított tíz éven belül bekövetkeznek.
(2) Az elvált, továbbá házastársától egy évnél hosszabb ideje külön élő személynek az 50. § (2)-(3) bekezdés szerinti özvegyi nyugdíj csak abban az esetben jár, ha a 47. § (2) bekezdésében meghatározott jogosultsági feltételek a különéléstől számított tíz éven belül bekövetkeztek és a házastársától annak haláláig tartásdíjban is részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg.
(2) Az elváltházastársnak az 50. § (2)-(3) bekezdés szerinti özvegyi nyugdíj csak abban az esetben jár, ha a 47. § (2) bekezdésében meghatározott jogosultsági feltételek a különéléstől számított tíz éven belül bekövetkeztek és a házastársától annak haláláig tartásdíjban is részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg.
(3) Ha az elvált személy a házastársától már a házasság megszűnése előtt is külön élt, a (2) bekezdés szerinti tíz évet a tényleges különélés kezdő időpontjától kell számítani.
50. §
(1) Megözvegyülés esetén
a) az ideiglenes özvegyi nyugdíj ötven százaléka,
b) az özvegyi nyugdíj húsz százaléka
annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna. Az özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogú öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár.
(1) Megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj ötven százaléka annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(1) Megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj ötvenöt százaléka annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(1) Megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj hatvan százaléka annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(1) Megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj hatvan százaléka annak az öregségi nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(2) 2009. január 1-je előtt az özvegyi nyugdíjjal kiegészített saját jogú nyugellátás nem lehet kevesebb a Kormány által meghatározott (4) bekezdés szerinti összeghatárnál, ha az özvegyi nyugdíjat öregségi, rokkantsági teljes nyugdíjból állapították meg, és az özvegy öregségi, rokkantsági teljes nyugdíjra jogosult.
(2) Az özvegyi nyugdíj mértéke
a) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező, de saját jogú nyugellátásban (öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok öregségi, munkaképtelenségi járadékában, illetőleg a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékában) nem részesülő özvegy esetében továbbra is ötven százaléka,
b) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező és egyidejűleg saját jogú nyugellátásban (öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban, a mezőgazdasági szövetkezeti tagok öregségi, munkaképtelenségi járadékában, illetőleg a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékában) részesülő, továbbá a 47. § (2) bekezdés c) pont szerinti feltétellel rendelkező özvegy esetében húsz százaléka annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(2) Az özvegyi nyugdíj mértéke
a) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező, de saját jogú nyugellátásban nem részesülő özvegy esetében ötven százaléka,
a) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező, de saját jogú nyugellátásban nem részesülő özvegy esetében ötvenöt százaléka,
a) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező, de saját jogú nyugellátásban nem részesülő özvegy esetében hatvan százaléka,
b) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező és egyidejűleg saját jogú nyugellátásban részesülő, továbbá a 47. § (2) bekezdés c) pont szerinti feltétellel rendelkező özvegy esetében huszonöt százaléka
b) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező és egyidejűleg saját jogú nyugellátásban részesülő, továbbá a 47. § (2) bekezdés c) pont szerinti feltétellel rendelkező özvegy esetében harminc százaléka
annak az öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(2) Az özvegyi nyugdíj mértéke
a) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező, de rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, saját jogú nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban és átmeneti bányászjáradékban nem részesülő özvegy esetében hatvan százaléka,
a) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező, de rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, saját jogú nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban és átmeneti bányászjáradékban nem részesülő özvegy esetében hatvan százaléka,
b) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező és egyidejűleg rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, saját jogú nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülő, továbbá a 47. § (2) bekezdés c) pont szerinti feltétellel rendelkező özvegy esetében harminc százaléka
b) a 47. § (2) bekezdés a)-b) pontja szerinti feltétellel rendelkező és egyidejűleg rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, saját jogú nyugellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesülő, továbbá a 47. § (2) bekezdés c) pont szerinti feltétellel rendelkező özvegy esetében harminc százaléka
annak az öregségi nyugdíjnak, amely az elhunytat halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(3) A 49. § (1) bekezdése alapján megállapított ideiglenes özvegyi nyugdíj a tartásdíj összegénél több nem lehet.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerint ötven százalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett húsz százalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban (öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban) részesül. A (2) bekezdés b) pontja szerinti húsz százalékos mértékű özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogú (öregségi, rokkantsági vagy baleseti rokkantsági) nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerint ötven százalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett huszonöt százalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban részesül. A (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogú nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerint ötvenszázalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett harmincszázalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban részesül. A (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogú nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerint ötvenöt százalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett harmincszázalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban részesül. A (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogú nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerint hatvanszázalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett harmincszázalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban részesül. A (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított özvegyi nyugdíj az özvegy saját jogú nyugdíjának összegére tekintet nélkül jár.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerint hatvanszázalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett harmincszázalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban, rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül. A (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított özvegyi nyugdíj az özvegy ellátásának összegére tekintet nélkül jár.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerint hatvanszázalékos mértékben megállapított özvegyi nyugdíj helyett harmincszázalékos mértékű özvegyi nyugdíjat kell megállapítani attól az időponttól, amelytől az özvegy saját jogú nyugellátásban, rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, táncművészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül. A (2) bekezdés b) pontja szerint megállapított özvegyi nyugdíj az özvegy ellátásának összegére tekintet nélkül jár.
(4) Ha az özvegyi nyugdíjat a jogszerző halálának naptári évét követő kezdő időponttól állapítják meg, vagy mértékének megváltozása, illetve feléledés miatt a jogszerző halálának naptári évét követő kezdő időponttól újra megállapítják, az özvegyi nyugdíjat - a (4a) és (4b) bekezdésben foglaltak kivételével - annak a saját jogú nyugellátásnak az összegéből kell kiszámítani, amely az elhunyt jogszerzőt a kezdő időpontot megelőző év december 31-én megillette vagy megillette volna. Az így kiszámított özvegyi nyugdíjat meg kell emelni a kezdő időpont naptári évére járó nyugdíjemelések mértékével.
(4a) A jogszerző halálának naptári évét követő kezdő időponttól megállapított ideiglenes özvegyi nyugdíjat és az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követő naptól megállapított özvegyi nyugdíjat az (1), illetve a (2) bekezdésben foglaltak szerint, az időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összegben kell megállapítani.
(4b) Ha a jogosultnak korábban már állapítottak meg az elhunyt jogszerző után azonos mértékű özvegyi nyugdíjat, a mérték megváltozása és feléledés esetén az özvegyi nyugdíjat a korábbi, azonos mértékű özvegyi nyugdíjnak az időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összegében kell megállapítani.
(4) A házastárs 1998. január 1-je előtti halála esetén a saját jogú nyugellátást az özvegyi nyugellátással - a megállapításuk időpontjára tekintet nélkül - a Kormány rendeletében meghatározott összeghatárig kell együtt folyósítani. Az özvegy kérelmére azonban a saját jogú nyugellátást az (1) bekezdés b) pontja szerinti mértékben az özvegyi nyugellátással kiegészítve kell folyósítani, ha ez számára kedvezőbb. Az (1) bekezdés b) pontja szerinti összeget abból a saját jogú nyugellátási összegből kell meghatározni, amely a jogszerzőt 1997. december 31-én megillette, vagy megillette volna. Ha az özvegyi nyugdíjra az igény 1998. december 31-ét követően nyílik meg, olyan összegű saját jogú nyugdíjból kell az özvegyi nyugdíjat megállapítani, amely a jogszerzőt az özvegyi nyugdíj megállapításának időpontját megelőző naptári év december 31-én megillette volna.
(4) 2009. január 1-je előtt az özvegyi nyugdíjjal kiegészített saját jogú nyugellátás nem lehet kevesebb a Kormány által meghatározott (6) bekezdés szerinti összeghatárnál, ha az özvegyi nyugdíjat öregségi, rokkantsági teljes nyugdíjból állapították meg, és az özvegy öregségi, rokkantsági teljes nyugdíjra jogosult.
(5) A 49. § alapján megállapított özvegyi nyugdíj a tartásdíj összegénél több nem lehet.
(6) A házastárs 1998. január 1-je előtti halála esetén a saját jogú nyugellátást az özvegyi nyugellátással - a megállapításuk időpontjára tekintet nélkül - a Kormány rendeletében meghatározott összeghatárig kell együtt folyósítani. Az özvegy kérelmére azonban a saját jogú nyugellátást a (2) bekezdés b) pontja szerinti mértékben az özvegyi nyugellátással kiegészítve kell folyósítani, ha ez számára kedvezőbb. A (2) bekezdés b) pontja szerinti összeget abból a saját jogú nyugellátási összegből kell meghatározni, amely a jogszerzőt 1997. december 31-én megillette, vagy megillette volna. Ha az özvegyi nyugdíjra az igény 1998. december 31-ét követően nyílik meg, olyan összegű saját jogú nyugdíjból kell az özvegyi nyugdíjat megállapítani, amely a jogszerzőt az özvegyi nyugdíj megállapításának időpontját megelőző naptári év december 31-én megillette volna.
(6) A jogszerző 1998. január 1-je előtti halála esetén a saját jogú nyugellátást az özvegyi nyugdíjjal - a megállapításuk időpontjára tekintet nélkül - a Kormány rendeletében meghatározott összeghatárig együtt kell folyósítani. A saját jogú nyugellátást a (2) bekezdés b) pontja szerinti mértékű özvegyi nyugdíjjal kiegészítve kell folyósítani, ha ez az özvegy számára kedvezőbb.

Az özvegyi nyugdíj megosztása

51. §
(1) Több jogosult esetén az özvegyi nyugdíjat a jogosultak között egyenlő arányban meg kell osztani. Ha a különélő, illetőleg elvált házastársnak a ráeső arányos résznél kisebb összegű ideiglenes özvegyi nyugdíj jár, a különbözet az özvegyi nyugdíjast, illetőleg az együttélés alapján ideiglenes özvegyi nyugdíjra jogosultat illeti meg.
(1) Több jogosult esetén az özvegyi nyugdíjat a jogosultak között egyenlő arányban meg kell osztani. Ha az elvált házastársnak a ráeső arányos résznél kisebb összegű ideiglenes özvegyi nyugdíj jár, a különbözet az özvegyi nyugdíjast, illetőleg az együttélés alapján ideiglenes özvegyi nyugdíjra jogosultat illeti meg.
(2) Az özvegyi nyugdíjra jogosult a többi jogosult ellen indított perben az özvegyi nyugdíj más arányú megosztását kérheti.
(3) Az özvegyi nyugdíjnak bírói ítélet alapján történő megosztását az ítélet jogerőre emelkedését követő hónap első napjától kell végrehajtani.
(4) Amennyiben a jogosultak száma megváltozik, az özvegyi nyugdíjat meg kell, illetőleg újból meg kell osztani. A megosztásra (újbóli megosztásra) legkorábban a jogosultak számának a változását, illetőleg az igénybejelentést követő hónap első napjától kerülhet sor.

Az özvegyi nyugdíj megszűnése

52. §
(1) Az özvegyi nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha az özvegy a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító életkorának betöltése előtt házasságot köt.
(2) A rokkantság címén megállapított özvegyi nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha az özvegyi nyugdíjas már nem rokkant.
(2) A 47. § (2) bekezdés b) pontja alapján megállapított özvegyi nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha az özvegyi nyugdíjas már nem megváltozott munkaképességű.
(3) Az árvaellátásra jogosult gyermekek tartása címén megállapított állandó özvegyi nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha már egyik gyermeket sem illeti meg árvaellátás.
(3) Az árvaellátásra jogosult gyermekek tartása címén megállapított özvegyi nyugdíjra jogosultság megszűnik, ha már egyik gyermeket sem illeti meg árvaellátás.

Az özvegyi nyugdíj feléledése

53. §
(1) Feléled az özvegyi nyugdíjra jogosultsága annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike
a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén 1993. március 1-jétől tíz éven belül,
b) a házastárs 1993. február 28-át követően bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnését követő tíz éven belül
bekövetkezik.
(1) Feléled az özvegyi nyugdíja annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike
a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén 1993. március 1-jétől tíz éven belül,
b) a házastárs 1993. február 28-át követően bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnését követő tíz éven belül
bekövetkezik.
(1) Feléled az özvegyi nyugdíja annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az arra jogosító feltételek valamelyike
a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított tizenöt éven belül,
b) a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított tíz éven belül
bekövetkezik.
(1) Feléled az özvegyi nyugdíja annak, akinek az özvegyi nyugdíja nem házasságkötés miatt szűnt meg, ha az arra jogosító feltételek valamelyike
a) a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított tizenöt éven belül,
b) a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított tíz éven belül
bekövetkezik. Az özvegyi nyugdíj feléledése során az özvegyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt a jogszerző halálakor hatályos jogszabályok alapján kell megállapítani.
(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben a feléledési idő nem haladhatja meg az özvegyi nyugdíj megállapítása időpontjában irányadó tizenöt évet.
(3) A házasságkötés miatt megszüntetett állandó özvegyi nyugdíjra a jogosultság a házasság megszűnése után feléled, ha
a) az igénylő a házasságkötéskor az 1998. január 1-jét megelőzően hatályos rendelkezések alapján végkielégítést nem vett fel, és
b) az igénylőt a házasság létrejötte nélkül az özvegyi nyugdíj egyébként megilletné.
(3) A házasságkötés miatt megszüntetett özvegyi nyugdíjra a jogosultság a házasság megszűnése után feléled, ha
a) az igénylő a házasságkötéskor az 1998. január 1-jét megelőzően hatályos rendelkezések alapján végkielégítést nem vett fel, és
b) az igénylőt a házasság létrejötte nélkül az özvegyi nyugdíj egyébként megilletné.
(4) Az özvegyi nyugdíj feléledése esetén a jogosultat az özvegyi nyugdíj megszűnését követő emelések, kiegészítések megilletik.
(5) Ha 1997. december 31-ét követően az 1998. január 1-je előtt megszüntetett özvegyi nyugdíjra a jogosultság az (1) bekezdés szerint feléled, az özvegy a saját jogú öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíja mellett - a megállapítás időpontjára tekintet nélkül - kérheti az özvegyi nyugdíj 50. § (1) bekezdés b) pontja szerinti folyósítását, ha ez számára kedvezőbb.
(5) Ha 1997. december 31-ét követően az 1998. január 1-je előtt megszüntetett özvegyi nyugdíjra a jogosultság az (1)-(2) bekezdés szerint feléled, az özvegy a saját jogú öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíja mellett - a megállapítás időpontjára tekintet nélkül - kérheti az özvegyi nyugdíj 50. § (2) bekezdés b) pontja szerinti folyósítását, ha ez számára kedvezőbb.
(5) Ha 1997. december 31-ét követően az 1998. január 1-je előtt megszüntetett özvegyi nyugdíjra a jogosultság az (1)-(2) bekezdés szerint feléled, az özvegy az öregségi nyugdíja, rokkantsági ellátása, rehabilitációs ellátása mellett - a megállapítás időpontjára tekintet nélkül - kérheti az özvegyi nyugdíj 50. § (2) bekezdés b) pontja szerinti folyósítását, ha ez számára kedvezőbb.
(6) Ha az özvegyi nyugdíjat 1997. január 1-je előtti időponttól állapították meg, az özvegyi nyugdíjra jogosultság akkor éled fel, ha a férfi a 60., nő az 55. életévét eléri.

Az árvaellátás

Az ellátásra jogosultság

54. §
(1) Árvaellátásra az a gyermek jogosult - ideértve a házasságban vagy az élettársi közösségben együtt élők egy háztartásban közösen nevelt, korábbi házasságból, élettársi együttélésből származó gyermeket is -, akinek szülője haláláig az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.
(1) Árvaellátásra az a gyermek jogosult - ideértve a házasságban vagy az élettársi közösségben együtt élők egy háztartásban közösen nevelt gyermeket is -, akinek szülője haláláig az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerezte, vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg.
(1) Árvaellátásra az a gyermek jogosult - ideértve a házasságban vagy az élettársi közösségben együtt élők egy háztartásban közösen nevelt gyermeket is -, akinek szülője megfelel a 46. §-ban az elhunyt házastársra meghatározott feltételeknek.
(2) Az örökbe fogadott gyermeknek vér szerinti szülője jogán árvaellátás nem jár, kivéve, ha a gyermeket a vér szerinti szülő házastársa fogadta örökbe.
(3) Árvaellátás jár a nevelt gyermeknek, a testvérnek és az unokának is, ha őt az elhunyt saját háztartásában eltartotta, és a gyermeknek tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.
(3) Árvaellátás jár a testvérnek és az unokának is, ha őt az elhunyt saját háztartásában eltartotta, és a gyermeknek tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.
(3) Árvaellátás jár a testvérnek és az unokának (ideértve a dédunokát és ükunokát is) is, ha őt az elhunyt saját háztartásában eltartotta, és a gyermeknek tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.
55. §
(1) Az árvaellátás a gyermek tizenhatodik életévének a betöltéséig jár. Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megrokkant, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.
(1) Az árvaellátás - a jogosultsági feltételek megléte esetén - legkorábban az 54. §-ban említett személy halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megrokkant, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.
(1) Az árvaellátás - a jogosultsági feltételek megléte esetén - legkorábban az 54. §-ban említett személy halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha a gyermek oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megváltozott munkaképességűvé válik, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.
(1) Az árvaellátás - a jogosultsági feltételek megléte esetén - legkorábban az 54. §-ban említett személy halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha a gyermek nappali rendszerű iskolai oktatásban vagy felsőoktatási intézményben nappali képzésben vesz részt, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megváltozott munkaképességűvé válik, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.
(1) Az árvaellátás - a jogosultsági feltételek megléte esetén - legkorábban az 54. §-ban említett személy halála napjától kezdődően a gyermek 16. életévének betöltése napjáig jár. Ha a gyermek nappali rendszerű oktatás keretében iskolában, szakképző intézményben vagy felsőoktatási intézményben nappali képzésben vesz részt, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb a huszonötödik életév betöltéséig jár. Ha a jogosultság megszűnése előtt a gyermek megváltozott munkaképességűvé válik, ennek tartamára az árvaellátás életkorra tekintet nélkül megilleti.
(2) Nem érinti az árvaellátásra jogosultságot, ha a gyermek vagy életben maradt szülője házasságot köt, vagy örökbe fogadják.
(3) Iskolai tanulmányok címén azt a gyermeket is megilleti az árvaellátás, aki
a) az iskola igazolása szerint betegsége, testi vagy szellemi fogyatékossága miatt tanulmányait magántanulóként végzi,
a) betegsége, testi vagy szellemi fogyatékossága miatt tanulmányait magántanulóként végzi,
a) betegsége, testi vagy értelmi fogyatékossága, várandóssága, gyermekszülés vagy három évesnél fiatalabb gyermekének gondozása miatt a tanulmányait magántanulóként végzi,
a) betegsége, testi vagy értelmi fogyatékossága, várandóssága, gyermekszülés vagy három évesnél fiatalabb gyermekének gondozása miatt a tanulmányait egyéni munkarenddel rendelkező tanulóként végzi,
a) betegsége, testi vagy értelmi fogyatékossága, várandóssága, gyermekszülés vagy három évesnél fiatalabb gyermekének gondozása miatt a tanulmányait egyéni munkarenddel, illetve egyéni tanulmányi renddel rendelkező tanulóként végzi,
b) huszonöt évesnél fiatalabb és a felnőttoktatás keretében folytat tanulmányokat.
b) huszonöt évesnél fiatalabb, és felnőttképzésben vesz részt, feltéve, hogy a felnőttképzés nem távoktatási formában folyik, és a képzés heti átlagos óraszáma eléri a hét órát.
(4) Iskolai tanulmányok címén az árvaellátás a tanulmányok befejezéséig a nyári szünet tartamára is jár. A tanulmányok folytatását az iskola által kiállított igazolással évenként, legkésőbb a tanulmányok megkezdésétől számított három hónapon belül kell igazolni.
(4) Iskolai tanulmányok címén az árvaellátás a tanulmányok befejezése hónapjának végéig, a nyári tanulmányi szünet tartamára is jár. A tanulmányok folytatását az oktatási intézmény által kiállított igazolással
a) középiskolai tanulmányok esetén évente,
b) felsőfokú tanulmányok esetén félévente,
a tanulmányok megkezdésétől számított három hónapon belül kell igazolni.
(4) Iskolai tanulmányok címén az árvaellátás a tanulmányok befejezése hónapjának végéig, a nyári tanulmányi szünet tartamára is jár. A tanulmányok folytatását az oktatási intézmény által kiállított igazolással
a) középiskolai tanulmányok esetén évente,
b) felsőfokú tanulmányok esetén félévente,
a tanulmányok megkezdésétől számított egy hónapon belül kell igazolni.
(4) Iskolai tanulmányok címén az árvaellátás a tanulmányok befejezése hónapjának végéig, a nyári tanulmányi szünet tartamára is jár. Magyarországon tanuló árva esetén a közoktatási információs rendszer, illetve a felsőoktatási információs rendszer működtetője a tanulói, hallgatói jogviszony létesítését, fennállását és a tanulmányok befejezésének várható idejét a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére, a tanulói jogviszony megszűnését, illetve a hallgatói jogviszony szünetelését, megszűnését - a tanuló, hallgató nevének, társadalombiztosítási azonosító jelének és a szünetelés, megszűnés időpontjának közlésével - hivatalból igazolja. Külföldön tanuló árvának a tanulmányok folytatását az oktatási intézmény által kiállított igazolással középiskolai tanulmányok esetén évente, felsőfokú tanulmányok esetén félévente, a tanulmányok megkezdésétől számított egy hónapon belül kell igazolnia.
(4) Iskolai tanulmányok címén az árvaellátás a tanulmányok befejezése hónapjának végéig, a nyári tanulmányi szünet tartamára is jár. Magyarországon tanuló árva esetén a köznevelés információs rendszerének, a szakképzés információs rendszerének, a felsőoktatási információs rendszernek és a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerének működtetője a tanulói jogviszony, a hallgatói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony létesítését, fennállását és a tanulmányok befejezésének várható idejét a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére, a tanulói jogviszony, a hallgatói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony szünetelését, megszűnését - a tanuló, a képzésben részt vevő személy, illetve a hallgató nevének, társadalombiztosítási azonosító jelének és a szünetelés, megszűnés időpontjának közlésével - hivatalból igazolja.
(5) Az árvaellátásra való jogosultságot nem érinti, ha a tanulói jogviszony, a hallgatói jogviszony, illetve a felnőttképzési jogviszony a tanuló, a hallgató, illetve a képzésben részt vevő személy betegsége vagy szülése miatt szünetel.
(5) Az árvaellátásra jogosultságot nem érinti, ha a felsőoktatási intézmény hallgatójának a hallgatói, illetőleg a középiskola tanulójának a tanulói jogviszonya szünetel.
(5) Az árvaellátásra való jogosultságot nem érinti, ha a középiskola tanulójának a tanulói jogviszonya, illetőleg a felsőoktatási intézmény hallgatójának a hallgatói jogviszonya az oktatási intézmény igazolása szerint a tanuló, illetőleg hallgató betegsége vagy szülése miatt szünetel.
(5) Az árvaellátásra való jogosultságot nem érinti, ha a középiskola tanulójának a tanulói jogviszonya, illetőleg a felsőoktatási intézmény hallgatójának a hallgatói jogviszonya a tanuló, illetőleg hallgató betegsége vagy szülése miatt szünetel.

Az ellátás összege

56. §
(1) Az árvaellátás gyermekenként annak a nyugdíjnak a harminc százaléka, ami az elhunytat öregségi, rokkantsági nyugdíjként, baleseti rokkantsági nyugdíjként halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(1) Az árvaellátás gyermekenként annak a nyugdíjnak a harminc százaléka, ami az elhunytat öregségi nyugdíjként halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott nyugdíj hatvan százaléka jár árvaellátásként annak a gyermeknek,
a) akinek mindkét szülője elhunyt,
b) akinek életben lévő szülője rokkant, vagy
b) akinek életben lévő szülője rokkant.
b) akinek életben lévő szülője megváltozott munkaképességű.
c) akit életben lévő szülője elhagyott, és róla nem gondoskodik.
(3) Ha a gyermek mindkét szülője után jogosult az árvaellátásra, azt az árvaellátást kell folyósítani, amelynek összege számára előnyösebb.
(4) Az árvaellátás összegének kiszámítására az 50. § (4) és (4b) bekezdésében foglaltakat is alkalmazni kell azzal, hogy özvegyi nyugdíj alatt árvaellátást, feléledés alatt újbóli megállapítást kell érteni.
(4) A 2009. január 1-je előtt megállapított árvaellátás legkisebb összege évenként a nyugdíjemelés januári mértékének megfelelően emelkedik. Az 1998-ban érvényes összeg meghatározásánál a 12. § (3), (5) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
(4) Az árvaellátás legkisebb összege évenként a nyugdíjemelés januári mértékének megfelelően emelkedik. Az 1998-ban érvényes összeg meghatározásánál a 12. § (3), (5) bekezdésében foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
57. §
(1) A nevelt gyermek árvaellátásába a vér szerinti szülő által fizetett tartásdíjat be kell számítani. Ha a fizetett tartásdíj eléri az árvaellátás összegét, az árvaellátás folyósítását szüneteltetni kell.
(2) Ha a vér szerinti szülő tartási kötelezettségének nem, vagy nem teljes összegben tesz eleget, akkor az árvaellátás teljes, illetve arányos összege jár. Ha ilyen címen árvaellátást folyósítottak, akkor a tartásdíj megfizetni elmulasztott összege a nyugdíjbiztosítást illeti, ennek behajtása iránt a folyósító szerv hivatalból intézkedik.
(3) Az árvaellátás és az 56. § (2) bekezdés c) pontjában meghatározott magasabb összegű árvaellátás közötti különbözet összege a nyugdíjbiztosítást illeti, ezt be kell hajtani attól a szülőtől, aki gyermekét elhagyta. A különbözet behajtása iránt a folyósító szerv hivatalból intézkedik.

A szülői nyugdíj

A nyugdíjjogosultság

58. §
(1) Szülői nyugdíjra az a szülő jogosult, akinek a gyermeke az öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerzése után vagy öregségi, illetve rokkantsági nyugdíjasként halt meg, ha
a) a szülő a gyermekének halálakor rokkant, vagy a hatvanötödik életévét betöltötte, és
b) a szülőt a gyermeke a halálát megelőző egy éven át túlnyomó részben eltartotta.
(1) Szülői nyugdíjra az a szülő jogosult, akinek a gyermeke megfelel a 46. §-ban az elhunyt házastársra meghatározott feltételeknek, ha
a) a szülő a gyermekének halálakor megváltozott munkaképességű, vagy a hatvanötödik életévét betöltötte, és
b) a szülőt a gyermeke a halálát megelőző egy éven át túlnyomó részben eltartotta.
(2) Az (1) bekezdésben előírt feltételek fennállása esetén szülői nyugdíjra jogosult az a nevelőszülő is, aki a nevelt gyermeket tíz éven át eltartotta.
(3) A szülői nyugdíj a rokkantság tartamára jár. A hatvanötödik életévét betöltött szülőt orvosi vizsgálat nélkül is rokkantnak kell tekinteni.
(3) A szülői nyugdíj - a jogosultsági feltételek megléte esetén - legkorábban az (1)-(2) és az (5) bekezdésben említett személy halála napjától a jogosult rokkantságának tartamára jár. A hatvanötödik életévét betöltött szülőt orvosi vizsgálat nélkül is rokkantnak kell tekinteni.
(3) A szülői nyugdíj - a jogosultsági feltételek megléte esetén - legkorábban az (1), (2) és (5) bekezdésben említett személy halála napjától jár. A szülői nyugdíjat meg kell szüntetni, ha arra tekintettel állapították meg, hogy a szülő megváltozott munkaképességű, ez az állapota már nem áll fenn, és hatvanötödik életévét még nem töltötte be.
(4) Annak a szülőnek, aki gyermeke halálakor nem volt rokkant, szülői nyugdíj csak abban az esetben jár, ha az elhalálozástól számított tíz éven belül megrokkan és tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.
(4) Annak a szülőnek, aki gyermeke halálakor hatvanötödik életévét nem töltötte be és nem megváltozott munkaképességű, szülői nyugdíj csak abban az esetben jár, ha az elhalálozástól számított tíz éven belül
a) a hatvanötödik életévét betölti, vagy
b) megváltozott munkaképességűvé válik
és tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.
(5) E § rendelkezéseit a nagyszülőre és az unokára is megfelelően alkalmazni kell.
(6) A szülői nyugdíjra jogosultság nem szűnik meg, ha a szülői nyugdíjra jogosult személy saját jogú vagy hozzátartozói nyugellátása a szülői nyugdíj folyósításának tartama alatt az évenkénti emelésekkel már meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét.

A nyugdíj összege

59. §
(1) A szülői nyugdíj összege azonos az özvegyi nyugdíj összegével. Ha a szülői nyugdíjra többen jogosultak, azt közöttük egyenlő arányban meg kell osztani.
(1) A szülői nyugdíj mértéke azonos az 50. § (2) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti özvegyi nyugdíj mértékével. Ha a szülői nyugdíjra többen jogosultak, azt közöttük - az özvegyi nyugdíj megosztására vonatkozó rendelkezések alkalmazásával - egyenlő arányban meg kell osztani.
(2) A szülői nyugdíjat újból meg kell osztani, ha a jogosultak száma megváltozik. Az újbóli megosztásra legkorábban a jogosultak számának a változását követő hónap első napjától kerülhet sor.
(3) A szülői nyugdíj összegének kiszámítására az 50. § (4) és (4b) bekezdésében foglaltakat is alkalmazni kell azzal, hogy özvegyi nyugdíj alatt szülői nyugdíjat, feléledés alatt újbóli megállapítást kell érteni.

A baleseti hozzátartozói nyugellátások

60. §
(1) A hozzátartozók részére baleseti hozzátartozói nyugellátás akkor jár, ha a sérült az üzemi baleset következtében meghalt.
(2) A baleseti rokkantsági nyugdíjas hozzátartozóját megilleti a baleseti nyugellátás akkor is, ha a nyugdíjas nem az üzemi baleset következtében halt meg.
(3) A baleseti sérült hozzátartozóit a baleseti nyugellátás akkor is megilleti, ha a sérült a baleseti táppénz folyósításának a tartama alatt nem az üzemi baleset következtében halt ugyan meg, de vélelmezhető, hogy életben maradása esetén baleseti rokkantsági nyugdíjra lett volna jogosult.
(3) A baleseti sérült hozzátartozóit a baleseti nyugellátás akkor is megilleti, ha a sérült a baleseti táppénz folyósításának a tartama alatt nem az üzemi baleset következtében halt meg.
61. §   A baleseti sérült hozzátartozói ideiglenes özvegyi nyugdíjra és ennek megszűnését követően özvegyi nyugdíjra, árvaellátásra és szülői nyugdíjra a hozzátartozói nyugellátásra vonatkozó rendelkezések szerint azzal az eltéréssel jogosultak, hogy a hozzátartozót a baleseti nyugellátás a jogszerző szolgálati idejére tekintet nélkül megilleti.
61. §
(1) A baleseti sérült hozzátartozói ideiglenes özvegyi nyugdíjra és ennek megszűnését követően özvegyi nyugdíjra, árvaellátásra és szülői nyugdíjra a hozzátartozói nyugellátásra vonatkozó rendelkezések szerint azzal az eltéréssel jogosultak, hogy a hozzátartozót a baleseti nyugellátás a jogszerző szolgálati idejére tekintet nélkül megilleti.
(2) A baleseti hozzátartozói nyugellátás számításának alapjául szolgáló öregséginyugdíj-összeg a havi átlagkereset hatvan százaléka, ha az elhunyt jogszerző egy év szolgálati idővel sem rendelkezik.
(3) A (2) bekezdés szerinti összeg az elhunyt jogszerző szolgálati idejének minden éve után a havi átlagkereset egy százalékával emelkedik, az átlagkeresetnél azonban több nem lehet.

Az özvegyi járadék

61/A. §
(1) Az elhunyt biztosított társadalombiztosítási egyéni számláján nyilvántartott nyugdíjcélú befizetéseinek összege alapján a Nyugdíjbiztosítási Alap az özvegyi nyugdíjra jogosult személy - mint az elhunyt biztosított különös jogutódja - számára özvegyi járadékot fizet, amennyiben az özvegyi járadék összege magasabb, mint az e törvényben meghatározott özvegyi nyugdíj összege.
(1) A magánnyugdíjpénztárból a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépett - ide értve azt az esetet is, ha a tagsági jogviszony az Mpt. 24. § (15) bekezdése alapján szűnt meg - elhunyt jogszerző után az özvegyi nyugdíj jogosultsági feltételeinek megfelelő személy - özvegyi nyugdíj helyett - özvegyi járadékra jogosult, ha annak összege magasabb, mint az özvegyi nyugdíj összege. Az özvegyi járadék összegét a Kormány rendeletében meghatározottak szerint,
a) az elhunyt jogszerzőnek a tagsági jogviszonya megszűnésekor fennálló, a visszalépő tagi kifizetésekkel csökkentett tagi követelése alapján kell kiszámítani, ha a visszalépő tagi kifizetések összegét nem a Nyugdíjbiztosítási Alapnak utalták át,
b) az elhunyt jogszerzőnek a tagsági jogviszonya megszűnésekor fennálló tagi követelése alapján kell kiszámítani, ha a visszalépő tagi kifizetések összegét a Nyugdíjbiztosítási Alapnak utalták át.
(2) Özvegyi járadék fizetése esetén özvegyi nyugdíj nem folyósítható.

VI. FEJEZET
A NYUGELLÁTÁSOK ÉVENKÉNTI RENDSZERES EMELÉSE

A 2013. január 1-je előtt megállapított nyugellátások évenkénti emelése

62. §
(1) Az 1998. január 1-je előtti időponttól megállapított saját jogú és hozzátartozói nyugellátást, baleseti nyugellátást - ideértve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát is - 1998. január hónapban 1997. évben várható nettó keresetnövekedés 2,5 százalékponttal csökkentett mértékében kell emelni.
(1) A tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást - ideértve a 6. § (4) bekezdésében meghatározott ellátásokat és a baleseti járadékot is - a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett
a) fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni, amennyiben a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének tárgyévre tervezett mértéke nem éri el a 3 százalékot,
b) fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 80 és 20 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni, amennyiben a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének tárgyévre tervezett mértéke legalább 3 százalék, de nem éri el a 4 százalékot,
c) fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 60 és 40 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni, amennyiben a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének tárgyévre tervezett mértéke legalább 4 százalék, de nem éri el az 5 százalékot,
d) fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 50-50 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni, amennyiben a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének tárgyévre tervezett mértéke 5 százalék, vagy azt meghaladó mértékű.
(1) A tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást - ideértve a 6. § (4) bekezdésében meghatározott ellátásokat és a baleseti járadékot is - a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedésnek megfelelő mértékben kell emelni.
(2) Az 1999. január 1-je előtti időponttól megállapított és az (1) bekezdésben meghatározott nyugellátást, baleseti nyugellátást 1999. január hónapban az 1998. évben várható nettó keresetnövekedés mértéke szerint kell emelni.
(2) Az 1999. január 1-je előtti időponttól megállapított saját jogú és hozzátartozói nyugellátást, baleseti nyugellátást - ideértve a mezőgazdasági szövetkezeti járadékot, a mezőgazdasági szakszövetkezeti járadékot és a mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű járadékát is - 1999. január hónapban az 1999. évre tervezett fogyasztói árnövekedés mértékének megfelelően 11 százalékkal, de legalább 3500 forinttal kell emelni, az emelés mértéke azonban ez utóbbi esetben sem haladhatja meg a 25,5 százalékot. Az a személy, aki egyidejűleg több nyugellátásban részesül, ellátásonként jogosult a 11 százalékos mértékű emelésre, azonban a saját jogú nyugellátásának, baleseti rokkantsági nyugdíjának emelése ebben az esetben sem lehet 3500 forintnál kevesebb, de a saját jogú nyugellátása, baleseti rokkantsági nyugdíja emelésének mértéke nem haladhatja meg a 25,5 százalékot.
(2) A tárgyévi tervezett adatokat a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvény állapítja meg.
(2) A tárgyévi tervezett fogyasztói árnövekedést a központi költségvetésről szóló törvény állapítja meg.
(3) A 2000. január 1-je előtti időponttól megállapított és az (1) bekezdésben meghatározott nyugellátást, baleseti nyugellátást 2000. január hónapban a 2000. évre tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 30 és 70 százalékos arányban súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni.
(3) Ha a fogyasztói árak, az országos nettó átlagkereset vagy a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének tárgyévben várható mértéke a tervezettől olyan mértékben tér el, hogy a nyugdíjak ezen adatok alapján történő emelése legalább 1 százalékponttal meghaladja a januárban végrehajtott emelés mértékét, akkor november hónapban - január 1-jére visszamenőleges hatállyal - kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés az 1 százalékpontot nem éri el, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni.
(3) Ha a fogyasztói árak növekedésének tárgyévben várható mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az (1) bekezdés szerinti mértéket, akkor november hónapban - január 1-jére visszamenőleges hatállyal - kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés az 1 százalékpontot nem éri el, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni.
(4) A 2001. január 1-je előtti időponttól megállapított és az (1) bekezdésben meghatározott nyugellátást, baleseti nyugellátást 2001. január 1-jétől kezdődően, a megállapítás naptári évét követő év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 50 százalékos súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni.
(4) A tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított és az (1) bekezdésben meghatározott nyugellátást, baleseti nyugellátást 2001. január 1-jétől kezdődően, a megállapítás naptári évét követő év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 50 százalékos súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni.
(4) A tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított és az (1) bekezdésben meghatározott nyugellátást, baleseti nyugellátást 2001. január 1-jétől kezdődően, a megállapítás naptári évét követően minden év január hónapjában az emelés évére tervezett fogyasztói árnövekedés és a tervezett országos nettó átlagkereset-növekedés 50 százalékos súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni.
(4) A (3) bekezdés szerinti nyugdíjemelésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének - a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott - várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árnövekedés várható mértékét.
(5) Ha az árnövekedés és a nettó átlagkereset-növekedés várható mértéke legalább egy százalékponttal meghaladja a tervezett mértéket, akkor november hónapban - január 1-jei visszamenőleges hatállyal - kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés nem haladja meg az említett mértéket, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni. Az (1) bekezdés szerinti emelésnél a tárgyévet megelőző évi tényleges nettó keresetnövekedés 2,5 százalékponttal csökkentett mértékét kell a kiegészítő nyugdíjemelésnél figyelembe venni, de a januári emelés és a kiegészítő emelés együttes mértéke nem lehet kevesebb 19 százaléknál. A (2) bekezdés szerinti emelésnél a tárgyévet megelőző évi tényleges nettó keresetnövekedés mértékét kell a kiegészítő nyugdíjemelésnél figyelembe venni.
(5) Ha az árnövekedés és a nettó átlagkereset-növekedés várható mértéke legalább egy százalékponttal meghaladja a tervezett mértéket, akkor november hónapban - január 1-jei visszamenőleges hatállyal - kiegészítő nyugdíjemelést kell végrehajtani. Amennyiben az eltérés nem haladja meg az említett mértéket, akkor november hónapban az egész évre járó különbözetet egy összegben kell kiutalni. Az (1) bekezdés szerinti emelésnél a tárgyévet megelőző évi tényleges nettó keresetnövekedés 2,5 százalékponttal csökkentett mértékét kell a kiegészítő nyugdíjemelésnél figyelembe venni, de a januári emelés és a kiegészítő emelés együttes mértéke nem lehet kevesebb 19 százaléknál.
(5) Egyösszegű kifizetés esetén a kifizetett összeg egytizenkettedével a következő naptári év január hónapjában - az emelés végrehajtása előtt - a nyugellátás, a baleseti nyugellátás összegét meg kell növelni.
(5) Egyösszegű kifizetés esetén a következő év januárjában a nyugellátás és a baleseti járadék összegét - az (1) bekezdés szerinti emelés végrehajtását megelőzően - meg kell emelni az egyösszegű kifizetés összegének alapjául szolgáló, kormányrendeletben meghatározott százalékos mérték egytizenketted részével.
(6) Egy összegű kifizetés esetén a kifizetett összeg 1/12-ével a következő naptári év január hónapban - az emelés végrehajtása előtt - a nyugellátás, a baleseti nyugellátás összegét meg kell növelni.
(6) Az 1998. évben a kiegészítő nyugdíjemelést vagy egyösszegű kifizetést az (5) bekezdéstől eltérően augusztus hónapban, 1999. évben július hónapban kell végrehajtani.
(6) Az (5) bekezdés szerinti nyugdíjemelésnél a nyugdíjasok fogyasztói ár növekedésének - a tárgyév első nyolc hónapjának tényadatára alapozott - várható mértékét kell figyelembe venni, amennyiben az meghaladja a fogyasztói árnövekedés mértékét.
(6) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a tényleges, illetőleg a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a szükséges feltételek megléte esetén további kiegészítő intézkedéseket tegyen.
(7) A tárgyévi tervezett adatokat a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvény állapítja meg.
(7) Egy összegű kifizetés esetén a kifizetett összeg 1/12-ével a következő naptári év január hónapban - az emelés végrehajtása előtt - a nyugellátás, a baleseti nyugellátás összegét meg kell növelni.
(7) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy az (5) bekezdés rendelkezéseitől eltérően a tényleges, illetőleg a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében - a (2) bekezdésben meghatározott emelésen túlmenően - a szükséges feltételek megléte esetén további kiegészítő intézkedéseket tegyen.
(7) Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormányt, hogy a (4)-(5) bekezdések rendelkezésein túlmenően a tényleges, illetőleg a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a szükséges feltételek megléte esetén további kiegészítő intézkedéseket tegyen.
(7) Jogszabály elrendelheti más pénzbeli ellátás e § szerinti emelését.
(8) A tárgyévi tervezett adatokat a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvény állapítja meg.
(8) Egy összegű kifizetés esetén a kifizetett összeg 1/12-ével a következő naptári év január hónapban - az emelés végrehajtása előtt - a nyugellátás, a baleseti nyugellátás összegét meg kell növelni.
(9) A tárgyévi tervezett adatokat a Magyar Köztársaság költségvetéséről szóló törvény állapítja meg.

A 2012. december 31-ét követő időponttól megállapított nyugellátások emelése

63. §   A 2012. december 31-ét követően bruttó kereseti adatokból megállapított saját jogú nyugdíjbiztosítási nyugellátást, illetve hozzátartozói nyugellátást a megállapítás naptári évét követő évben, legkorábban 2014. január 1-jétől kezdődően - évente egy alkalommal, január hónapban - az emelést megelőző naptári év I-III. negyedévében és az azt megelőző év negyedik naptári negyedévében mért fogyasztói árnövekedés és az országos bruttó átlagkereset-növekedés 50-50 százalékos súlyozott átlagának megfelelő mértékben kell emelni.

VII. FEJEZET
A NYUGELLÁTÁS IRÁNTI IGÉNY ÉRVÉNYESÍTÉSE

VII. FEJEZET
IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

64. §
(1) A nyugellátást írásban, meghatározott formában kell igényelni. Az igényt visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet érvényesíteni. Az ellátást legkorábban az igénybejelentés napját megelőző hatodik hónap első napjától lehet megállapítani.
(1) A nyugellátást írásban, kizárólag az e célra rendszeresített nyomtatványon (a továbbiakban: igénybejelentő lap) kell igényelni.
(1) A nyugellátást írásban, kizárólag az e célra rendszeresített nyomtatványon vagy elektronikus űrlapon (a továbbiakban együtt: igénybejelentő lap) kell igényelni.
(2) Az igénybejelentés időpontjának a benyújtás napja tekintendő. Ha az igényt posta útján terjesztették elő, az igénybejelentés napjának a kérelem postára adásának az igazolt napját kell tekinteni.
(2) Az igényt visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet érvényesíteni, az ellátást a jogosultsági feltételek fennállása esetén legkorábban az igénybejelentés időpontját megelőző hatodik hónap első napjától lehet megállapítani. Az igényt az ellátás megállapításának kezdő időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell elbírálni.
(3) Az igény bejelentésével egyidejűleg az igénylőnek az elbíráláshoz szükséges adatokat és igazolásokat is elő kell terjesztenie. Ha ezt elmulasztotta, ezek pótlására az igényelbíráló szervnek - legalább harminc napi határidő kitűzésével - az igénylőt fel kell hívnia.
(3) Az igénybejelentés időpontja az igénybejelentő lap nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez történő beérkezésének a napja.
(3) Visszamenőlegesen történő igényérvényesítés esetén nem folyósítható az öregségi nyugdíj arra az időszakra, ami alatt az öregségi nyugdíjas a 83/C. § (1) bekezdésében meghatározott jogviszonyban állt.
(4) Ha az igénylő a jogkövetkezményekről való tájékoztatást tartalmazó ismételt felhívásnak sem tesz eleget és emiatt az igényt elbírálni nem lehet, az eljárást meg kell szüntetni.
(4) Az igénybejelentő lap benyújtásával egyidejűleg az igénylőnek az azonosításához és - a Ket. 36. §-ának (2) bekezdésében meghatározott adatok kivételével - az igénye elbírálásához szükséges adatokat, iratokat is elő kell terjesztenie. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv eltekinthet a nem magyar nyelven kiállított okirat hiteles fordításától, ha az eljárásba bevont dolgozója az adott nyelvből államilag elismert, legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik.
(4) Az igénybejelentő lap benyújtásával egyidejűleg az igénylőnek az azonosításához és - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 36. §-ának (2) bekezdésében meghatározott adatok kivételével - az igénye elbírálásához szükséges adatokat, iratokat is elő kell terjesztenie. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv eltekinthet a nem magyar nyelven kiállított okirat hiteles fordításától, ha az eljárásba bevont dolgozója az adott nyelvből államilag elismert, legalább középfokú nyelvvizsgával rendelkezik.
(4) Az igénybejelentő lap benyújtásával egyidejűleg az igénylőnek közölnie kell az azonosításához szükséges adatokat, a társadalombiztosítási azonosító jelét, valamint csatolnia kell a társadalombiztosítási nyilvántartásban nem szereplő jogviszonyok bizonyításához felhasználni kívánt iratokat, továbbá egészségkárosodáson alapuló ellátás esetén az egészségkárosodással összefüggő iratokat.
(4) Az igénybejelentő lap benyújtásával egyidejűleg az igénylőnek közölnie kell az azonosításához szükséges adatokat, a társadalombiztosítási azonosító jelét, valamint csatolnia kell a társadalombiztosítási nyilvántartásban nem szereplő jogviszonyok bizonyításához felhasználni kívánt iratokat, továbbá egészségi állapottól függő ellátás esetén az egészségi állapottal összefüggő iratokat.
(4) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv hatáskörébe tartozó ellátások jogosultsági feltételei tekintetében az ügyfél nyilatkozatával nem pótolhatja a hiányzó bizonyítékot.
(5) Ha az igénylő a mulasztást elfogadhatóan nem igazolja, az adatok és igazolások későbbi benyújtását új igénybejelentésnek kell tekinteni.
(5) A nyugellátás iránti igényt az igénylő lakóhelye alapján a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnál, a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságoknál és ezek kirendeltségeinél, illetve - ha az elhunyt jogszerző korábban nyugellátásban részesült - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (a továbbiakban együtt: nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv) kell érvényesíteni.
(5) A nyugellátás iránti igényt a nyugdíj-megállapító szervnél, illetve - ha az elhunyt jogszerző korábban nyugellátásban részesült - a nyugdíjfolyósító szervnél kell érvényesíteni.
(6) Nyugellátás iránti igényt az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság igazgatási szerveinél, az igénylő lakóhelyétől függően a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnál, a megyei nyugdíjbiztosítási igazgatóságoknál és ezek kirendeltségeinél, valamint - ha a jogszerző már nyugellátásban, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesült - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (a továbbiakban: nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv) kell érvényesíteni.
(6) A megyei nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek illetékessége az adott megye - a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság illetékessége Budapest és Pest megye - közigazgatási területére terjed ki. A Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a hatáskörébe utalt nemzetközi nyugdíjügyekben, továbbá a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az ország egész területére kiterjedő illetékességgel jár el.
(7) A vasutas biztosítottak körébe tartozó munkavállalók a szolgálati főnökségnél, a munkaviszony megszűnése után a legutóbbi szolgálati főnökségnél, a vasutak által megállapított öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő halála esetén a hozzátartozók a lakóhely szerint illetékes nyilvántartási állomáson, illetőleg a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóságnál, a GYSEV Rt.-nél érvényesítik igényüket. Az ellátást a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság, illetőleg a GYSEV Rt. állapítja meg.
(7) A vasutas biztosítottak körébe tartozó munkavállalók a szolgálati főnökségnél, a munkaviszony megszűnése után a legutóbbi szolgálati főnökségnél, a vasutak által megállapított öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő halála esetén a hozzátartozók a lakóhely szerint illetékes nyilvántartási állomáson, illetőleg a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóságnál, a GYSEV Rt.-nél érvényesítik igényüket. Az igényt a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság, illetőleg a GYSEV Rt. bírálja el.
(7) A vasutas biztosítottak körébe tartozó munkavállalók a szolgálati főnökségnél, a munkaviszony megszűnése után a legutóbbi szolgálati főnökségnél, a vasutak által megállapított öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő halála esetén a hozzátartozók vasutas nyugdíj-megállapító és -folyósító szervnél érvényesíthetik igényüket. Az igényt e szerv bírálja el.
(8) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az adatok igazolásán kívül az igénylőt személyes megjelenésre is kötelezheti meghallgatás, rokkantságon alapuló ellátási igény elbírálása esetén orvosi felülvizsgálat, kórházi megfigyelés céljából. Ha az igénylő a jogkövetkezményekről való tájékoztatást tartalmazó ismételt felhívásra sem jelenik meg, vagy az orvosi felülvizsgálatnak, a kórházi megfigyelésnek elfogadható indok nélkül nem veti magát alá, az eljárást meg kell szüntetni. A megszüntetést követő jelentkezést - ha az igénylő a mulasztását elfogadhatóan nem igazolja - új igénybejelentésnek kell tekinteni.
(8) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv rokkantságon alapuló ellátási igény elbírálása esetén az igénylőt az adatok igazolásán kívül orvosi felülvizsgálat céljából személyes megjelenésre kötelezheti. Ha az igénylő a jogkövetkezményekről való tájékoztatást tartalmazó felhívásra az előírt orvosi felülvizsgálaton nem jelenik meg, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárást végzésével megszüntetheti.
(8) Egészségkárosodáson alapuló nyugellátás esetén az igénylő az igény elbírálása során, illetve a nyugdíjas a felülvizsgálat során - a jogkövetkezményekről való tájékoztatás mellett - a rehabilitációs szakértői szerv vizsgálatán történő személyes megjelenésre kötelezhető. Ha az igénylő, illetve a nyugdíjas a személyes megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, a nyugellátás megállapítása iránti eljárást meg kell szüntetni, illetve felülvizsgálat esetén az ellátást az erről szóló elsőfokú határozat keltét követő hónap első napjával meg kell szüntetni.
(8) Egészségi állapottól függő nyugellátás esetén az igénylő az igény elbírálása során, illetve a nyugdíjas a felülvizsgálat során - a jogkövetkezményekről való tájékoztatás mellett - a rehabilitációs szakértői szerv vizsgálatán történő személyes megjelenésre kötelezhető. Ha az igénylő, illetve a nyugdíjas a személyes megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, a nyugellátás megállapítása iránti eljárást meg kell szüntetni, illetve felülvizsgálat esetén az ellátást az erről szóló elsőfokú határozat keltét követő hónap első napjával meg kell szüntetni.
(8) Egészségi állapottól függő nyugellátás esetén az igénylő az igény elbírálása során, illetve a nyugdíjas a felülvizsgálat során - a jogkövetkezményekről való tájékoztatás mellett - az egészségi állapot vizsgálata céljából személyes megjelenésre kötelezhető. Ha az igénylő, illetve a nyugdíjas a személyes megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, a nyugellátás megállapítása iránti eljárást meg kell szüntetni, illetve felülvizsgálat esetén az ellátást az erről szóló elsőfokú határozat keltét követő hónap első napjával meg kell szüntetni.
(8) Egészségi állapottól függő nyugellátás esetén az igénylő az igény elbírálása során, illetve a nyugdíjas a felülvizsgálat során - a jogkövetkezményekről szóló tájékoztatás mellett - az egészségi állapot vizsgálata céljából személyes megjelenésre kötelezhető. Ha az igénylő az igény elbírálása során a személyes megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, az az igénybejelentés visszavonásának minősül. Ha a nyugdíjas a felülvizsgálat során a személyes megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, a nyugellátást az erről szóló elsőfokú határozat keltét követő hónap első napjával meg kell szüntetni.
(8) Ha a nyugdíjas az egészségi állapottól függő nyugellátás felülvizsgálata során az egészségi állapot megállapításához szükséges egészségügyi iratokat a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által megállapított határidőn belül nem küldi meg, a nyugellátást az erről szóló határozat keltét követő hónap első napjával meg kell szüntetni.
(8) Egészségi állapottól függő nyugellátás esetén az igénylő az igény elbírálása során, illetve a nyugdíjas a felülvizsgálat során - a jogkövetkezményekről szóló tájékoztatás mellett - az egészségi állapot vizsgálata céljából személyes megjelenésre kötelezhető, ha az igénylő, illetve az ellátásban részesülő állapota a rendelkezésre álló egészségügyi dokumentáció alapján megalapozottan nem ítélhető meg. Ha az igénylő az igény elbírálása során a személyes megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, az az igénybejelentés visszavonásának minősül. Ha a nyugdíjas a felülvizsgálat során a személyes megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, a nyugellátást az erről szóló határozat keltét követő hónap első napjával meg kell szüntetni.
(9) Amennyiben a nyugellátásban részesülő az orvosi vizsgálaton vagy a kórházban a jogkövetkezményekről való tájékoztatást tartalmazó ismételt felhívásra sem jelenik meg, ellátását a legközelebbi esedékesség időpontjától meg kell szüntetni. Ilyen esetben a megszüntetett nyugellátás - ha az igénylő mulasztását elfogadhatóan nem igazolja - legkorábban a jelentkezés hónapjának első napjától jár.
(9) Amennyiben a nyugellátásban részesülő az esedékes orvosi felülvizsgálaton a jogkövetkezményekről való tájékoztatást tartalmazó felhívásra nem jelent meg, az ellátásra való jogosultságát meg kell szüntetni az erről szóló határozat keltét követő hónap első napjával.
(9) Egészségkárosodáson alapuló nyugellátás esetén a jogosultság felülvizsgálata soron kívül is elrendelhető, ha olyan tény vagy körülmény jut a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv tudomására, amely valószínűsíti, hogy a korábban megállapított munkaképesség-csökkenés, illetve az egészségkárosodás nem áll fenn, vagy az a megállapítottnál kisebb mértékű.
(9) Egészségi állapottól függő nyugellátás esetén a jogosultság felülvizsgálata soron kívül is elrendelhető, ha olyan tény vagy körülmény jut a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv tudomására, amely valószínűsíti, hogy a korábban megállapított munkaképesség-csökkenés, egészségkárosodás, illetve egészségiállapot-romlás nem áll fenn, vagy az a megállapítottnál kisebb mértékű.
(10) Ha az igény elbírálásához, illetőleg az ellátás megállapításához vagy az igény elutasításához olyan kérdés előzetes elbírálása szükséges, amely más szerv - ideértve a rokkantság elbírálására jogosult, jogszabályban meghatározott orvosszakértői szerveket is - hatáskörébe tartozik, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárást felfüggesztheti. Felfüggeszthető az eljárás akkor is, ha az igényelbírálást érintő jogszabályi rendelkezések kihirdetésére az igénybejelentéstől számított harminc napon belül nem került sor, és emiatt az igény nem bírálható el, vagy az igénybejelentés napja és az előírt jogosultsági feltételek későbbi bekövetkezésének időpontja közötti időtartam a harminc napot meghaladja.
(10) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a munkaképesség-csökkenésen alapuló ellátásban részesülő személyt az esedékes orvosi felülvizsgálattól eltérő időpontban is kötelezheti - a jogkövetkezményekről való tájékoztatás mellett - orvosi felülvizsgálat céljából történő személyes megjelenésre, ha olyan tény vagy körülmény jut a tudomására, amely valószínűsíti, hogy a korábban megállapított munkaképesség-csökkenés nem áll fenn vagy az a megállapítottnál kisebb mértékű. Amennyiben a munkaképesség-csökkenésen alapuló ellátásban részesülő személy az orvosi felülvizsgálaton nem jelenik meg, az ellátásra való jogosultságát - az erről szóló határozat keltét követő hónap első napjával - meg kell szüntetni.
65. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatot hoz
a) a nyugellátás iránti igény teljesítéséről - ideértve a rögzített öregségi nyugdíj iránti igényt is - és elutasításáról,
b) a nyugellátás összegének felemeléséről, kivéve a nyugellátások évenkénti emelését (kiegészítését), illetve a nyugellátás csökkentéséről,
c) a nyugellátásra jogosultság megszűnéséről,
d) a nyugellátás szüneteltetéséről,
d) a nyugellátás szüneteltetéséről és az ellátás újbóli folyósításáról,
e) a nyugellátásra való jogosultság feléledéséről.
f) a nyugellátás iránti igény érvényesítésével kapcsolatos eljárás megszüntetéséről vagy felfüggesztéséről.
g) a 94. § szerinti tartozás mérsékléséről, elengedéséről, fizetési könnyítésének engedélyezéséről, illetőleg a kérelem elutasításáról.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv egyszerűsített határozatot hoz a rokkantságon, munkaképesség-csökkenésen alapuló ellátás folyósítása alatt végzett orvosi felülvizsgálat eredményéről, ha a rokkantság foka, illetve a munkaképesség-csökkenés mértéke a felülvizsgálat eredményeként nem változott.
(2) A nyugellátás megszüntetéséről nem kell határozatot hozni, ha
a) a nyugellátásban részesülő személy meghalt,
b) az ideiglenes özvegyi nyugdíj egyévi tartama lejárt.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek nem kell határozatot hoznia a nyugellátások évenkénti rendszeres emeléséről - ideértve a 62. § (5) bekezdése szerinti kiegészítő nyugdíjemelést és az egyösszegű kifizetést is -, továbbá a tizenharmadik havi nyugdíjról.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek nem kell határozatot hoznia a nyugellátások évenkénti rendszeres emeléséről - ideértve a kiegészítő nyugdíjemelést és az egyösszegű kifizetést is.
(3) Az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése esetén nem kell határozatot hozni az előnyugdíj folyósításának megszüntetéséről.
(4) Az (1) bekezdés rendelkezései az irányadók az Eb.-ben szabályozott baleseti járadékra vonatkozóan is.
(4) Az Eb. tv.-ben szabályozott baleseti járadékra vonatkozóan is az (1) bekezdés rendelkezései az irányadók azzal, hogy nem kell határozatot hozni a baleseti járadék megszüntetéséről, ha az 1. fokozatú baleseti járadék - legfeljebb - kétévi időtartama lejárt.
66. §   Különös méltánylást érdemlő körülmények megléte esetén az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő vagy rokkant személy, továbbá az árva részére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója kivételesen nyugellátást állapíthat meg.
66. §   Ha az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő vagy a rokkant személy, továbbá az árva az e törvényben meghatározott jogosultsági feltételek meglétének hiánya miatt nyugellátásra nem jogosult, részére különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén - az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának javaslata alapján - a szociális és családügyi miniszter kivételesen nyugellátás megállapítását engedélyezheti. A megállapításra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben határozza meg.
66. §   Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén az öregségi nyugdíjkorhatárt - a rá irányadó korhatárt - elérő, vagy rokkant személy, továbbá az árva részére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója kivételesen nyugellátás - ideértve a kivételes nyugdíjemelést is - megállapítását engedélyezheti. A megállapításra vonatkozó részletes szabályokat a Kormány rendeletben határozza meg.
66. §
(1) Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgatója, a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv vezetője, illetve a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vezetője
a) a 7. § szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, vagy rokkant, illetőleg árva részére kivételes nyugellátást állapíthat meg,
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodó özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést engedélyezhet.
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést engedélyezhet.
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
(1) Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és a vasutas nyugdíj-megállapító és -folyósító szerv vezetője
a) a 7. § szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, vagy rokkant, illetőleg árva részére kivételes nyugellátást állapíthat meg,
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
(1) Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője
a) a 7. § szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, vagy rokkant, illetőleg árva részére kivételes nyugellátást állapíthat meg,
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, vagy rokkant, illetőleg árva részére kivételes nyugellátást állapíthat meg,
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a rokkant vagy az árva részére kivételes nyugellátást, a rehabilitációs járadékra való jogosultság megállapításához szükséges feltételeknek - az előírt szolgálati idő kivételével - megfelelő személy részére kivételes rehabilitációs járadékot (a továbbiakban együtt: kivételes nyugellátás) állapíthat meg,
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a megváltozott munkaképességű özvegy és az árva részére kivételes nyugellátást (a továbbiakban együtt: kivételes nyugellátás) állapíthat meg,
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
b) az a) pontban meghatározott személyek, a rehabilitációs járadékban részesülő személy, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
(1) Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a kormányrendeletben meghatározott nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a megváltozott munkaképességű özvegy és az árva részére kivételes nyugellátást (a továbbiakban együtt: kivételes nyugellátás) állapíthat meg,
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
(1) Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a kormányrendeletben meghatározott nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv méltányosságból
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, vagy rokkant, illetőleg árva részére kivételes nyugellátást állapíthat meg,
b) az a) pontban meghatározott személyek, a rehabilitációs járadékban részesülő személy, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a megváltozott munkaképességű özvegy és az árva részére kivételes nyugellátást (a továbbiakban együtt: kivételes nyugellátás) állapíthat meg,
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
(2) Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgatója, a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv vezetője, illetve a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vezetője a kivételes nyugellátás megállapításáról, a kivételes nyugellátás-emelés engedélyezéséről, illetve a kérelem elutasításáról határozatot hoz.
(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv és a vasutas nyugdíj-megállapító és -folyósító szerv vezetője a kivételes nyugellátás megállapításáról, a kivételes nyugellátás-emelés engedélyezéséről, illetve a kérelem elutasításáról határozatot hoz.
(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője a kivételes nyugellátás megállapításáról, a kivételes nyugellátás-emelés engedélyezéséről, illetve a kérelem elutasításáról határozatot hoz.
(2) A kivételes nyugellátás összegét a kérelmező magán-nyugdíjpénztári tagságára tekintet nélkül kell megállapítani.
(3) A kivételes nyugellátás, a kivételes nyugellátás-emelés és az egyszeri segély iránti kérelemről egyszerűsített döntést kell hozni. A döntés a meghozatalával jogerőssé és végrehajthatóvá válik, és nem kell hivatalos iratként kézbesíteni.
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a rokkant vagy az árva részére kivételes nyugellátást, a rehabilitációs járadékra való jogosultság megállapításához szükséges feltételeknek - az előírt szolgálati idő kivételével - megfelelő személy részére kivételes rehabilitációs járadékot (a továbbiakban együtt: kivételes nyugellátás) állapíthat meg,
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a megváltozott munkaképességű özvegy és az árva részére kivételes nyugellátást (a továbbiakban együtt: kivételes nyugellátás) állapíthat meg,
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
a) a 7. § szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, vagy rokkant, illetőleg árva részére kivételes nyugellátást állapíthat meg,
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, vagy rokkant, illetőleg árva részére kivételes nyugellátást állapíthat meg,
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a rokkant vagy az árva részére kivételes nyugellátást, a rehabilitációs járadékra való jogosultság megállapításához szükséges feltételeknek - az előírt szolgálati idő kivételével - megfelelő személy részére kivételes rehabilitációs járadékot (a továbbiakban együtt: kivételes nyugellátás) állapíthat meg,
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt elérő személy, a megváltozott munkaképességű özvegy és az árva részére kivételes nyugellátást (a továbbiakban együtt: kivételes nyugellátás) állapíthat meg,
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
b) az a) pontban meghatározott személyek, a rehabilitációs járadékban részesülő személy, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
b) az a) pontban meghatározott személyek, illetőleg a 47. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti feltétellel - rendelkező özvegy részére kivételes nyugellátás-emelést, illetőleg a 6. § szerinti nyugellátásban részesülő személyek részére egyszeri segélyt engedélyezhet.
(1) Különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a kormányrendeletben meghatározott nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője
67. §   A véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő és a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartama a nyugellátás megállapítása iránti eljárásban a nyugellátásra való jogosultság megállapítása során - a 80. §-ban foglaltaktól eltérően - csak akkor csökkenthető, ha
a) a szolgálati idő, illetve a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartamának jogalap nélküli megállapítása az igénylőnek felróható, vagy
b) az adott időtartamot a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló európai uniós rendelet vagy szociális biztonsági, szociálpolitikai egyezmény alapján külföldi szerv szolgálati időként figyelembe veszi.
b) az adott időtartamot a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló európai uniós rendeletek (a továbbiakban: uniós rendeletek) vagy szociális biztonsági, szociálpolitikai egyezmény alapján külföldi szerv szolgálati időként figyelembe veszi.
67. §   A véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő és a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartama a nyugellátás megállapítása iránti eljárásban - a 96/B. § (10) és (11) bekezdésében foglaltaktól eltérően - csak akkor csökkenthető, ha
a) a szolgálati idő, illetve a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartamának jogalap nélküli megállapítása az igénylőnek felróható, vagy
b) az adott időtartamot a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló európai uniós rendelet vagy szociális biztonsági, szociálpolitikai egyezmény alapján külföldi szerv szolgálati időként figyelembe veszi.
b) az adott időtartamot a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról és annak végrehajtásáról szóló európai uniós rendeletek (a továbbiakban: uniós rendeletek) vagy szociális biztonsági, szociálpolitikai egyezmény alapján külföldi szerv szolgálati időként figyelembe veszi.
68. §   Biztonságos kézbesítési szolgáltatási címmel rendelkező ügyfél esetén a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal a küldeményt - az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 15. §-ában foglaltak szerint - az ügyfél biztonságos kézbesítési szolgáltatási címére kézbesíti, ha ezt az ügyfél az ügyintézési rendelkezésében nem zárta ki.
68. §   Ajánlott elektronikus kézbesítési szolgáltatási címmel rendelkező ügyfél esetén a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként eljáró fővárosi és vármegyei kormányhivatal a küldeményt akkor is az ügyfél biztonságos kézbesítési szolgáltatási címére kézbesíti, ha az nem minősül a hivatalos elérhetőségének, de az ügyfél az ügyintézési rendelkezésében nem zárta ki. A kézbesítésre a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) 27. § c) pontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a kézbesítés második sikertelen megkísérlését követően a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv köteles más módon intézkedni a küldemény kézbesítéséről.
68. §   Biztonságos kézbesítési szolgáltatási címmel rendelkező ügyfél esetén a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a küldeményt - az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 15. §-ában foglaltak szerint - az ügyfél biztonságos kézbesítési szolgáltatási címére kézbesíti, ha ezt az ügyfél az ügyintézési rendelkezésében nem zárta ki.
67. §   Az igényelbíráló szerv a már jogerősen elbírált ügyben benyújtott ismételt igénybejelentést, ha az korábban el nem bírált és az ügy szempontjából lényeges tényeket, körülményeket vagy bizonyítékokat nem tartalmaz, érdemi vizsgálat nélkül elutasíthatja.
68. §
(1) Az öregségi nyugdíjra jogosító életkort megelőző tíz éven belül az igényelbíráló szervtől a biztosított (volt biztosított) kérheti figyelembe vehető szolgálati idejének a megállapítását.
(1) A biztosított (volt biztosított) az igényelbíráló szervtől kérheti
a) az öregségi nyugdíjra jogosító életkort megelőző tíz éven belül a figyelembe vehető szolgálati idejének, valamint
b) életkortól függetlenül a korkedvezményre jogosító idejének
megállapítását.
(1) A biztosított (volt biztosított) a nyugdíj-megállapító szervtől kérheti
a) az öregségi nyugdíjra jogosító életkort megelőző tíz éven belül a figyelembe vehető szolgálati idejének, valamint
b) életkortól függetlenül a korkedvezményre jogosító idejének
megállapítását.
(1) A biztosított (volt biztosított) - legfeljebb naptári évenként egyszer - a nyugdíj-megállapító szervtől kérheti a szolgálati idejének, valamint a korkedvezményre és egyéb, jogszabályban meghatározott, foglalkozáshoz kapcsolódó kedvezményre jogosító idejének megállapítását.
(1) A biztosított (volt biztosított) - legfeljebb naptári évenként egyszer - a nyugdíj-megállapító szervtől kérheti a szolgálati idejének, nő esetén a 18. § (2b)-(2d) szerinti jogosultsági idejének megállapítását.
(2) A (1) bekezdésben megjelölt kérelemhez csatolni kell a biztosított összes szolgálati idejére vonatkozó rendelkezésre álló igazolásokat.
(2) A kérelemhez csatolni kell a biztosított által feltüntetett, az igényelbíráló szerv nyilvántartásában nem vagy eltérő tartalommal szereplő szolgálati időre, illetve a korkedvezményre jogosító idő megállapításánál a korkedvezményre vonatkozó, az igénylő rendelkezésére álló igazolásokat, okiratokat.
(2) A kérelemhez csatolni kell a biztosított által feltüntetett, a nyugdíj-megállapító szerv nyilvántartásában nem vagy eltérő tartalommal szereplő szolgálati időre, illetve a korkedvezményre jogosító idő megállapításánál a korkedvezményre vonatkozó, az igénylő rendelkezésére álló igazolásokat, okiratokat.
(2) A kérelemhez csatolni kell a biztosított által feltüntetett, a nyugdíj-megállapító szerv nyilvántartásában nem, vagy eltérő tartalommal szereplő szolgálati időre, jogosultsági időre vonatkozó, az igénylő rendelkezésére álló igazolásokat, okiratokat.
(3) Az igényelbíráló szerv határozatban állapítja meg azt az időtartamot, amelyet szolgálati időként elismer, valamint - megfelelő indokolással - a szolgálati időként el nem ismerhető időtartamot is.
(3) Az igazgatási szerv az (1) bekezdés szerinti esetekben határozatban állapítja meg az elismert szolgálati időt, illetve a korkedvezményre jogosító időt, valamint - megfelelő indokolással - a szolgálati időként, illetve korkedvezményre jogosító időként el nem ismerhető időtartamot.
(3) A nyugdíj-megállapító szerv az (1) bekezdés szerinti esetekben határozatban állapítja meg az elismert szolgálati időt, illetve a korkedvezményre jogosító időt, valamint - megfelelő indokolással - a szolgálati időként, illetve korkedvezményre jogosító időként el nem ismerhető időtartamot.
(3) A nyugdíj-megállapító szerv az elismert szolgálati időt, jogosultsági időt határozatban állapítja meg.
(4) Kérelemre az (1) bekezdésben említett életkortól függetlenül a korkedvezményre jogosító időt az igényelbíráló szerv köteles határozattal megállapítani.
69. §
(1) A nyugellátás attól a naptól állapítható meg, amely napon a jogosultsághoz szükséges feltételek bekövetkeztek.
(2) Ha az igénylő részére munkanélküli járadékot, keresetpótló juttatást folyósítanak, a nyugellátást legkorábban a felsorolt ellátások folyósítása megszűnését követő naptól lehet megállapítani.
(2) Ha az igénylő részére a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) alapján munkanélküli ellátásként munkanélküli járadékot, nyugdíj előtti munkanélküli segélyt vagy képzési támogatásként keresetpótló juttatást folyósítanak, a nyugellátást legkorábban a felsorolt ellátások folyósításának megszűnését követő naptól lehet megállapítani.
(2) Ha az igénylő részére a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) alapján munkanélküli-ellátásként munkanélküli járadékot, vállalkozói járadékot, nyugdíj előtti munkanélküli-segélyt, álláskeresést ösztönző juttatást vagy képzési támogatásként keresetpótló juttatást folyósítanak, a nyugellátást legkorábban a felsorolt ellátások folyósításának megszűnését követő naptól lehet megállapítani.
(2) Ha a saját jogú nyugellátást igénylő részére munkanélküliség esetére járó ellátást folyósítanak, a saját jogú nyugellátást legkorábban a munkanélküliség esetére járó ellátás folyósításának megszűnését követő naptól lehet megállapítani.
(2) Ha a saját jogú nyugellátást igénylő részére álláskeresési támogatást folyósítanak, a saját jogú nyugellátást legkorábban az álláskeresési támogatás folyósításának megszűnését követő naptól lehet megállapítani.
70. §
(1) A baleseti rokkantsági nyugdíj iránti igényt a baleset bekövetkezése, foglalkozási betegség esetén a betegség megállapításának a napjától számított két éven belül lehet érvényesíteni. Ha a sérült a baleset miatt táppénzben részesült, a határidőt a táppénz első ízben történő megszűnésének a napjától kell számítani.
(2) Három éven belül lehet érvényesíteni a baleseti rokkantsági nyugdíj iránti igényt, ha a baleset következményét az (1) bekezdésben említett határidő után lehetett csak megállapítani.
(1) Ha a baleseti hozzátartozói nyugellátásra való jogosultság azért nem állapítható meg, mert a baleset üzemiségét - véglegessé vált határozattal - még nem állapították meg, a kérelmet - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - el kell utasítani. Ha az igénylő a kérelmét a baleset üzemiségének megállapítását követően újra benyújtja, a baleseti hozzátartozói nyugellátást az eredeti igénybejelentés időpontjának figyelembevételével kell megállapítani.
(1) A baleset üzemiségét és a megbetegedés foglalkozási jellegét (a továbbiakban együtt: a baleset üzemisége) az ezt megállapító, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény alapján hozott, véglegessé vált határozat igazolja. Ha a kérelmet azért utasítják el, mert a baleset üzemiségét - véglegessé vált határozattal - még nem állapították meg, és az igénylő a kérelmét a baleset üzemiségének megállapítását követően újra benyújtja, a baleseti hozzátartozói nyugellátást az eredeti igénybejelentés időpontjának figyelembevételével kell megállapítani.
(2) A baleseti hozzátartozói nyugellátást igénylő személynek hozzátartozói nyugellátást kell megállapítani, ha a baleset üzemiségét - véglegessé vált határozattal - még nem állapították meg, és az igénylő hozzátartozói nyugellátásra jogosult. Ha a baleset üzemiségét a hozzátartozói nyugellátás megállapítását követően megállapítják, a jogosultsági feltételek fennállása esetén kérelemre
a) a hozzátartozói nyugellátást az eredeti kezdő időpontjára visszamenőleg meg kell szüntetni,
b) a baleseti hozzátartozói nyugellátást az eredeti igénybejelentés időpontjának figyelembevételével meg kell állapítani, és
c) a különbözetet az időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összegben folyósítani kell.
(2) A baleseti hozzátartozói nyugellátást igénylő személynek hozzátartozói nyugellátást kell megállapítani, ha a baleset üzemiségét - véglegessé vált határozattal - még nem állapították meg, és az igénylő hozzátartozói nyugellátásra jogosult. Ha a baleset üzemiségét a hozzátartozói nyugellátás megállapítását követően megállapítják, a jogosultsági feltételek fennállása esetén kérelemre vagy a baleset üzemiségét elbíráló szerv értesítése alapján hivatalból
a) a hozzátartozói nyugellátást az eredeti kezdő időpontjára visszamenőleg meg kell szüntetni,
b) a baleseti hozzátartozói nyugellátást az eredeti igénybejelentés időpontjának figyelembevételével meg kell állapítani, és
c) a különbözetet az időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összegben folyósítani kell.
(3) Az üzemi baleset következtében meghalt személy hozzátartozója a halál napját követő két éven belül érvényesítheti igényét.
(4) Az (1)-(3) bekezdésekben megjelölt határidő után akkor lehet az igényt érvényesíteni, ha egykorú okirat (baleseti jegyzőkönyv, társadalombiztosítási vagy üzemi nyilvántartás, rendőrhatósági eljárás során készült irat, orvosi lelet, boncolási jegyzőkönyv stb.) alapján kétséget kizáróan bizonyított, hogy üzemi baleset történt, továbbá ha a sérülés és a munkaképesség-csökkenés, illetve a halál között - a jogszabályban meghatározott orvos szakértői szerv véleménye szerint - okozati összefüggés van.
(4) Az (1)-(3) bekezdésekben megjelölt határidő után akkor lehet az igényt érvényesíteni, ha egykorú okirat (baleseti jegyzőkönyv, társadalombiztosítási vagy üzemi nyilvántartás, rendőrhatósági eljárás során készült irat, orvosi lelet, boncolási jegyzőkönyv stb.) alapján kétséget kizáróan bizonyított, hogy üzemi baleset történt, továbbá ha a sérülés és a munkaképesség-csökkenés, illetve a halál között - a jogszabályban meghatározott rehabilitációs szakértői szerv véleménye szerint - okozati összefüggés van.
(4) Az (1)-(3) bekezdésekben megjelölt határidő után akkor lehet az igényt érvényesíteni, ha egykorú okirat (baleseti jegyzőkönyv, társadalombiztosítási vagy üzemi nyilvántartás, rendőrhatósági eljárás során készült irat, orvosi lelet, boncolási jegyzőkönyv stb.) alapján kétséget kizáróan bizonyított, hogy üzemi baleset történt, továbbá ha a sérülés és az egészségkárosodás, illetve a halál között - a jogszabályban meghatározott rehabilitációs szakértői szerv véleménye szerint - okozati összefüggés van.
(4) Az (1)-(3) bekezdésekben megjelölt határidő után akkor lehet az igényt érvényesíteni, ha egykorú okirat (baleseti jegyzőkönyv, társadalombiztosítási vagy üzemi nyilvántartás, rendőrhatósági eljárás során készült irat, orvosi lelet, boncolási jegyzőkönyv stb.) alapján kétséget kizáróan bizonyított, hogy üzemi baleset történt, továbbá ha a sérülés és az egészségkárosodás, illetve a halál között - a jogszabályban meghatározott rehabilitációs szakértői szerv szakhatósági állásfoglalása szerint - okozati összefüggés van.
(4) A (3) bekezdésben megjelölt határidő után akkor lehet az igényt érvényesíteni, ha egykorú okirat (baleseti jegyzőkönyv, társadalombiztosítási vagy üzemi nyilvántartás, rendőrhatósági eljárás során készült irat, orvosi lelet, boncolási jegyzőkönyv stb.) alapján kétséget kizáróan bizonyított, hogy üzemi baleset történt, továbbá a sérülés és a halál között okozati összefüggés van.
70/A. §   Az Eb. 64. §-ának (1) bekezdésben meghatározott szerv az üzemi balesettel vagy foglalkozási betegséggel kapcsolatos ténymegállapító határozatának másolatát - megkeresésre - megküldi az eljáró társadalombiztosítási szervnek.
70/A. §   Az Eb. 64. §-ának (1) bekezdésben meghatározott szerv az üzemi balesettel vagy foglalkozási betegséggel kapcsolatos ténymegállapító határozatának másolatát - megkeresésre - megküldi az eljáró társadalombiztosítási igazgatási szervnek.
70/A. §   A baleseti táppénz megállapítására jogosult szerv az üzemi balesettel vagy foglalkozási betegséggel kapcsolatos ténymegállapító határozatának másolatát - megkeresésre - megküldi az eljáró nyugdíj-megállapító szervnek.
71. §   Ha a baleseti rokkantsági nyugdíjra, baleseti hozzátartozói nyugellátásra jogosultság megállapítása szempontjából szükséges, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv helyszíni vizsgálatot tarthat. A vizsgálat alkalmával a foglalkoztató köteles a szükséges felvilágosításokat megadni.
71. §   Ha a baleseti rokkantsági nyugdíjra, baleseti hozzátartozói nyugellátásra jogosultság megállapítása szempontjából szükséges, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv helyszíni ellenőrzést tarthat. Az ellenőrzés alkalmával a foglalkoztató köteles a szükséges felvilágosításokat megadni.
72. §   A nyugellátással kapcsolatban a rokkantságot jogszabályban meghatározott orvos szakértői szervek állapítják meg.
72. §   A nyugellátás iránti igény elbírálásához a rokkantságról, illetőleg munkaképesség-csökkenés mértékéről az Országos Orvosszakértői Intézet orvosi bizottságai szakvéleményt adnak. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv eljárása során kizárólag ezen orvosi bizottságok szakvéleményét veheti figyelembe.
71. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a belföldi jogsegély iránti megkereséseket - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - tizenöt munkanapon belül teljesíti.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a belföldi jogsegély iránti megkereséseket - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - huszonegy napon belül teljesíti.
(2) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez érkezett belföldi jogsegély iránti megkeresés olyan adat szolgáltatására irányul, amely a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek nem áll rendelkezésére, de amelynek kezelésére törvény feljogosítja, és az adat más módon nem szerezhető be, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a megkeresés megérkezésétől számított huszonkét munkanapon belül a 100. § (2) bekezdése szerint hatósági ellenőrzést folytat le, és annak eredményéről három munkanapon belül értesíti a megkereső hatóságot.
(2) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez érkezett belföldi jogsegély iránti megkeresés olyan adat szolgáltatására irányul, amely a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek nem áll rendelkezésére, de amelynek kezelésére törvény feljogosítja, és az adat más módon nem szerezhető be, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a megkeresés megérkezésétől számított harminc napon belül a 100. § (2) bekezdése szerint hatósági ellenőrzést folytat le, és annak eredményéről haladéktalanul értesíti a megkereső hatóságot.
(2) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez érkezett megkeresés olyan adat szolgáltatására irányul, amely a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek nem áll rendelkezésére, de amelynek kezelésére törvény feljogosítja, és az adat más módon nem szerezhető be, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a 100. § (2) bekezdése szerint hatósági ellenőrzést folytat le, és annak eredményéről haladéktalanul értesíti a megkereső hatóságot.
72. §
(1) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerveknek a nyugellátásokkal és más ellátásokkal kapcsolatos eljárásaiban - ha az adott eljárás tekintetében törvény másként nem rendelkezik vagy kormányrendelet rövidebb ügyintézési határidőt nem állapít meg - az ügyintézési határidő huszonkét munkanap. Ha az eljárásban az általános hatáskörű nyugdíj-megállapító szerv az egészségi állapot szakkérdését is vizsgálja, az ügyintézési határidő harmincöt munkanap.
(1) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerveknek a nyugellátásokkal és más ellátásokkal kapcsolatos eljárásaiban - ha az adott eljárás tekintetében törvény másként nem rendelkezik vagy kormányrendelet rövidebb ügyintézési határidőt nem állapít meg - az ügyintézési határidő harminc nap. Ha az eljárásban az általános hatáskörű nyugdíj-megállapító szerv az egészségi állapot szakkérdését is vizsgálja, az ügyintézési határidő negyvenöt nap.
(2) Az ügyintézési határidő tárgyév április 15-én jár le, ha
a) az öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be,
a) az öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, vagy,
a) az öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, vagy
b) a hozzátartozói nyugellátás megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, és a hozzátartozói nyugellátás megállapításához a valorizációs szorzószámokat alkalmazni kell, vagy
b) a hozzátartozói nyugellátás megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, és a hozzátartozói nyugellátás megállapításához a valorizációs szorzószámokat alkalmazni kell,
c) a 22/A. § szerinti növelés iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, és a növelést megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet a növelést megelőző naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani,
és az (1) bekezdés szerinti határidő tárgyév április 15-ét megelőzően telik le.
(2) Az ügyintézési határidő tárgyév április 15-én jár le, ha
a) az öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, vagy,
b) a hozzátartozói nyugellátás megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, és a hozzátartozói nyugellátás megállapításához a valorizációs szorzószámokat alkalmazni kell,
és az általános ügyintézési határidő tárgyév április 15-ét megelőzően telik le.
(2) Az ügyintézési határidő a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését követő tizenötödik napon jár le, ha
a) az öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, vagy
b) a hozzátartozói nyugellátás megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, és a hozzátartozói nyugellátás megállapításához a valorizációs szorzószámokat alkalmazni kell,
és az általános ügyintézési határidő a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését követő tizenötödik napot megelőzően telik le.
(3) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv által nyilvántartott adatokról szóló hatósági bizonyítvány kiadásának ügyintézési határideje tíz munkanap.
(3) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv által nyilvántartott adatokról szóló kivonat vagy hatósági bizonyítvány kiadásának ügyintézési határideje tíz munkanap.
(3) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv által nyilvántartott adatokról szóló kivonat vagy hatósági bizonyítvány kiadásának ügyintézési határideje tizenöt nap.
(3) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv által nyilvántartott adatokról szóló kivonat kiadásának ügyintézési határideje nyolc nap.
(4) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek által lefolytatott eljárásokban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti függő hatályú döntésben nem kell rendelkezni a kérelmezett jog gyakorlásáról.
(4) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek által lefolytatott eljárásokban a függő hatályú döntésben nem kell rendelkezni a kérelmezett jog gyakorlásáról.
a) az öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hatálybalépését megelőzően nyújtották be, vagy,
72. §
(1) A nyugellátás iránti igény elbírálásához a rokkantságról, illetőleg munkaképesség-csökkenés mértékéről az orvosszakértői szerv szakvéleményt ad. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv eljárása során kizárólag az orvosszakértői szerv szakvéleményét veheti figyelembe.
(1) A nyugellátás iránti igény elbírálásához a rokkantságról, illetőleg a rehabilitálhatóságról a rehabilitációs szakértői szerv szakvéleményt ad. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv eljárása során a rehabilitációs szakértői szerv szakvéleményéhez kötve van.
(1) A nyugellátás iránti igény elbírálásához a rokkantságról, illetőleg a rehabilitálhatóságról a rehabilitációs szakértői szerv szakhatósági állásfoglalást ad.
(2) Az orvosszakértői szerv szakvéleményének megérkezéséig a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárását felfüggesztheti.
72/A. §   A rehabilitációs szakértői szervnek az Rjtv. szerinti egészségkárosodás megállapítására irányuló eljárására megfelelően alkalmazni kell a 64. § (8)-(10) bekezdésében foglaltakat.
72. §   Az egészségkárosodáson alapuló nyugellátás iránti igény elbírálásához és az ellátásra való jogosultság felülvizsgálatához a rehabilitációs szakértői szerv komplex minősítést végez, és annak eredményéről szakhatósági állásfoglalást ad ki.
72. §   Az egészségi állapottól függő nyugellátás iránti igény elbírálásához és az ellátásra való jogosultság felülvizsgálatához a rehabilitációs szakértői szerv megvizsgálja az egészségi állapotot, és annak eredményéről szakhatósági állásfoglalást ad ki.
73. §   Ha a nyugellátásra jogosultság kétséget kizáróan fennáll, a nyugellátás összege azonban adatok hiánya vagy egyéb ok miatt az igénybejelentéstől számított 30 napon belül várhatóan nem határozható meg, akkor a rendelkezésre álló adatok alapján előleget kell megállapítani, és folyósítani. A nyugellátás megállapításakor a nyugellátás összegébe a folyósított előleget be kell számítani.
73. §   Ha a nyugellátásra jogosultság kétséget kizáróan fennáll, a nyugellátás összege azonban adatok hiánya vagy egyéb ok miatt az igénybejelentéstől számított 30 napon belül várhatóan nem határozható meg, akkor a rendelkezésre álló adatok alapján az igénylő részére végzésben előleget kell megállapítani, és folyósítani. A nyugellátás megállapításakor a nyugellátás összegébe a folyósított előleget be kell számítani.
73. §
(1) Ha a nyugellátásra való jogosultság fennáll, de a nyugellátás összege a tárgyévi nyugdíj-megállapításhoz tartozó valorizációs szorzószámok hiánya, adathiány vagy egyéb ok miatt az eljárás megindulásától számított harminc napon belül nem határozható meg, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv nyugdíjelőleget állapít meg.
(2) A nyugdíjelőleget a rendelkezésre álló adatok, a hatályos valorizációs szorzószámok és a nyugellátás megállapítására vonatkozó rendelkezések alapján hivatalból határozattal kell megállapítani.
(2) A nyugdíjelőleget a rendelkezésre álló adatok, a hatályos valorizációs szorzószámok és a nyugellátás megállapítására vonatkozó rendelkezések alapján hivatalból végzéssel kell megállapítani.
(3) Ha a nyugellátás iránti igényt az eljárás megindulását követő négy hónapon belül nem bírálják el, az igénylő az időközben beszerzett adatokra hivatkozva kérheti a nyugdíjelőleg összegének módosítását. A kérelemről a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv végzéssel dönt, amellyel szemben önálló jogorvoslatnak van helye.
(4) A nyugellátás megállapításakor a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet a nyugdíjelőleget megállapító végzésben foglaltak nem kötik, kivéve, ha a (3) bekezdés szerinti végzést közigazgatási bíróság már elbírálta. Ha új tény, adat vagy bizonyíték jut a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv tudomására, ezzel összefüggő kérdésben a közigazgatási bíróság határozatában foglaltaktól eltérhet.
(3) A nyugellátás megállapításakor a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet a nyugdíjelőleget megállapító határozatban foglaltak nem kötik, kivéve, ha a nyugdíjelőleget megállapító határozatot közigazgatási bíróság már elbírálta. Ha a nyugdíjelőleget megállapító határozat véglegessé válását követően új tény, adat vagy bizonyíték jut a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv tudomására, ezzel összefüggő kérdésben a közigazgatási bíróság határozatában foglaltaktól eltérhet.
(4) Az igénylő a nyugdíjelőleget megállapító határozatban és a nyugellátást megállapító határozatban egyaránt feltüntetett megállapításokat a nyugellátást megállapító határozattal szembeni jogorvoslat során akkor is vitathatja, ha a nyugdíjelőleget megállapító határozattal szemben nem élt jogorvoslattal.
(5) A nyugellátás megállapításakor a nyugellátás összegébe a folyósított nyugdíjelőleget be kell számítani.
74. §   Az igénylő a nyugellátásra bejelentett igényét az első fokú határozat elleni jogorvoslatra meghatározott idő lejártáig írásbeli nyilatkozattal visszavonhatja, ha nyugellátást nem vett fel, vagy a felvett nyugellátást a jogorvoslati határidő lejártáig visszafizeti.
74. §   Ha az igénylő a nyugellátás iránti kérelmét a Ket. 34. §-ának (4) bekezdése szerint visszavonja, a felvett nyugellátást 30 napon belül köteles visszafizetni.
74. §   Ha az igénylő az igénybejelentését a határozat vagy az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedéséig visszavonja, a felvett nyugellátást harminc napon belül köteles visszafizetni.
74. §   Ha az igénylő az igénybejelentését a döntés véglegessé válásáig visszavonja, a felvett nyugellátást harminc napon belül köteles visszafizetni.
74. §   Ha az igénylő az igénybejelentését visszavonja, a felvett nyugellátást, nyugdíjelőleget harminc napon belül köteles visszafizetni.
75. §   Ha a nyugellátásra irányuló igényt azért utasították el, mert az igénylő nem rokkant, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentést csak abban az esetben kell elbírálni, ha az orvos igazolja, hogy az igénylő egészségi állapota az elutasítás óta rosszabbodott.
75. §   Ha a rokkantságon alapuló nyugellátásra irányuló igényt a 72. §-ban meghatározott orvosi bizottság szakvéleményére tekintettel utasították el, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentést csak akkor kell elbírálni, ha a háziorvos (szakorvos) igazolja, hogy az igénylő egészségi állapota az igény elutasítását követően rosszabbodott.
75. §   Ha a rokkantságon alapuló nyugellátásra irányuló igényt a 72. §-ban meghatározott rehabilitációs szakértői szerv szakvéleményére tekintettel utasították el, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentést csak akkor kell elbírálni, ha a háziorvos (szakorvos) igazolja, hogy az igénylő egészségi állapota az igény elutasítását követően rosszabbodott.
75. §   Ha az egészségkárosodáson alapuló nyugellátásra irányuló igényt a 72. §-ban meghatározott rehabilitációs szakértői szerv szakvéleményére tekintettel utasították el, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentést csak akkor kell elbírálni, ha a háziorvos (szakorvos) igazolja, hogy az igénylő egészségi állapota az igény elutasítását követően rosszabbodott.
75. §   Ha az egészségkárosodáson alapuló nyugellátásra irányuló igényt a 72. §-ban meghatározott rehabilitációs szakértői szerv szakhatósági állásfoglalására tekintettel utasították el, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentést csak akkor kell elbírálni, ha a háziorvos (szakorvos) igazolja, hogy az igénylő egészségi állapota az igény elutasítását követően rosszabbodott.
75. §   Ha az egészségi állapottól függő nyugellátásra irányuló igényt a 72. §-ban meghatározott rehabilitációs szakértői szerv szakhatósági állásfoglalására tekintettel utasították el, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentést csak akkor kell elbírálni, ha a háziorvos (szakorvos) igazolja, hogy az igénylő egészségi állapota az igény elutasítását követően rosszabbodott.
75. §   Ha az egészségi állapottól függő nyugellátásra irányuló igényt arra tekintettel utasították el, hogy az igénylő nem megváltozott munkaképességű, az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül előterjesztett újabb igénybejelentést csak akkor kell elbírálni, ha a háziorvos (szakorvos) igazolja, hogy az igénylő egészségi állapota az igény elutasítását követően rosszabbodott.
75. §   Ha az egészségi állapottól függő nyugellátás iránti igényt arra tekintettel utasították el, hogy az igénylő nem megváltozott munkaképességű, az elutasító határozat véglegessé válását követő egy éven belül a nyugellátás iránt újabb igény akkor nyújtható be, ha az igénylő az igénybejelentéshez csatolja a háziorvos (szakorvos) igazolását arról, hogy az egészségi állapota az igény elutasítását követően rosszabbodott.
76. §   A nyugellátásnak orvosi vizsgálat alapján történő megszüntetését az erről szóló határozat keltét követő második hónap első napjától kell végrehajtani.
76. §   A nyugellátásnak a rehabilitációs szakértői szerv vizsgálata alapján történő megszüntetését az erről szóló határozat keltét követő második hónap első napjától kell végrehajtani.
76. §   A nyugellátásnak a rehabilitációs szakértői szerv vizsgálata alapján történő megszüntetését az erről szóló elsőfokú határozat keltét követő második hónap első napjától kell végrehajtani.
76. §   Ha a hozzátartozói nyugellátást azért szüntetik meg, mert a nyugellátásban részesülő személy már nem megváltozott munkaképességű, a megszüntetést az erről szóló elsőfokú határozat keltét követő második hónap első napjától kell végrehajtani.
76. §   Ha a hozzátartozói nyugellátást azért szüntetik meg, mert a nyugellátásban részesülő személy már nem megváltozott munkaképességű, a megszüntetést az erről szóló határozat keltét követő második hónap első napjától kell végrehajtani.
77. §   A kivándorolt, illetőleg külföldön élő vagy tartózkodó személy nyugellátás iránti igényét a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság bírálja el. Ha az igényt nem személyesen terjesztik elő, az igénybejelentés céljára rendszeresített nyomtatványon az igénylő aláírását közjegyzővel hitelesíttetni kell.
77. §   A kivándorolt, illetőleg külföldön élő vagy tartózkodó személy nyugellátás iránti igényét a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíj-biztosítási Igazgatóság bírálja el. Ha az igényt nem személyesen terjesztik elő, az igénybejelentés céljára rendszeresített nyomtatványon az igénylő aláírását közjegyzővel vagy a Magyar Köztársaság külképviseleti szervével, illetőleg külföldi hatósággal hitelesíttetni kell.
78. §   A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kérelemre az ellátást megszüntető határozatának azonnali végrehajtását rendelheti el, ha a megszűnést követő naptól kezdődően más nyugellátásra vagy rendszeres pénzellátásra való jogosultságot határozattal állapít meg, és a két ellátás jogosultsági feltételei egymást kizárják.
78. §   A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kérelemre az ellátást megszüntető határozatának azonnali végrehajtását rendelheti el, ha a megszűnést követő naptól kezdődően más nyugellátásra vagy rendszeres pénzellátásra való jogosultságot állapít meg, és a két ellátás jogosultsági feltételei egymást kizárják.
78. §   Ha az igény elbírálása után megállapítást nyer, hogy a bíróság által el nem bírált határozat jogszabályt sért, vagy az igényt tévesen utasították el, illetve a nyugellátás összegét tévesen állapították meg, a nyugellátást tévesen folyósították, az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a határozat közlésétől számított öt éven belül a határozatot módosíthatja, illetőleg visszavonhatja.
78. §   Ha az igény elbírálása, illetőleg a követelés érvényesítése után megállapításra kerül, hogy a bíróság által el nem bírált határozat (fizetési meghagyás) jogszabályt sért, vagy az igényt tévesen utasították el, illetve a nyugellátás vagy a követelés összegét tévesen állapították meg, a nyugellátást tévesen folyósították, akkor az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a határozat (fizetési meghagyás) közlésétől számított öt éven belül a határozatot (fizetési meghagyást) módosítja, illetőleg visszavonja.
78. §   Ha az igény elbírálása, illetőleg a követelés érvényesítése után megállapításra kerül, hogy a bíróság által el nem bírált határozat (fizetési meghagyás) jogszabályt sért, vagy az igényt tévesen utasították el, illetve a nyugellátás vagy a követelés összegét tévesen állapították meg, avagy a nyugellátást nem, vagy téves összegben folyósították, akkor az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a határozatot (fizetési meghagyást) módosítja, illetőleg visszavonja.
78. §
(1) Ha az igény elbírálása, illetőleg a követelés érvényesítése után megállapításra kerül, hogy a bíróság által el nem bírált határozat (fizetési meghagyás) jogszabályt sért, vagy az igényt tévesen utasították el, illetve a nyugellátás vagy a követelés összegét tévesen állapították meg, illetőleg a nyugellátást nem, vagy téves összegben folyósították, akkor az illetékes nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv a határozatot (fizetési meghagyást) módosítja, illetőleg visszavonja.
(2) A jogosult (kötelezett) terhére a határozat (fizetési meghagyás) módosításának, illetőleg visszavonásának csak a határozat (fizetési meghagyás) közlésétől számított 5 éven belül van helye.
(3) Az illetékes nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv a határozatot (fizetési meghagyást) a (2) bekezdésben meghatározott időn túl is módosítja, illetőleg visszavonja, ha
a) a határozat (fizetési meghagyás) módosítására vagy visszavonására a jogosultnak (kötelezettnek) is felróható ok, így valótlan adatközlése, adatszolgáltatási, illetőleg bejelentési kötelezettségének elmulasztása, vagy annak késedelmes teljesítése miatt kerül sor, vagy
b) a határozatot (fizetési meghagyást) kibocsátó nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv alkalmazottja a kötelességét a büntető törvénybe ütköző módon szegte meg, és ez a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv határozatát befolyásolta, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetését jogerős ítélet megállapította.
(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti felróhatóságot a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnek kell bizonyítania.

A nyugellátások és a baleseti nyugellátások folyósítása

A nyugellátások folyósítása

79. §
(1) A saját jogú és a hozzátartozói nyugellátást, továbbá a nyugdíjbiztosítási szervek hatáskörébe utalt nem társadalombiztosítási ellátást a nyugdíjfolyósító szervek nyugdíjfolyósítási törzsszám, mint azonosító szám alatt folyósítják.
(1) A saját jogú és a hozzátartozói nyugellátást, továbbá a nyugdíjbiztosítási szervek hatáskörébe utalt nem társadalombiztosítási ellátást a nyugdíjfolyósító szervek nyugdíjfolyósítási törzsszám, mint azonosító szám alatt folyósítják. A nyugdíjfolyósító szervek az ellátás folyósításának kezdetekor a nyugdíjfolyósítási törzsszám igazolására - az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által rendszeresített nyomtatványon - az érintett személy részére díjmentesen igazolást adnak ki.
(1) A saját jogú és a hozzátartozói nyugellátást, továbbá a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek hatáskörébe utalt nem társadalombiztosítási ellátást a nyugdíjfolyósító szervek nyugdíjfolyósítási törzsszám, mint azonosító szám alatt folyósítják. A nyugdíjfolyósító szervek az ellátás folyósításának kezdetekor a nyugdíjfolyósítási törzsszám igazolására - az e célra rendszeresített nyomtatványon - az érintett személy részére díjmentesen igazolást adnak ki.
(1) A saját jogú és a hozzátartozói nyugellátást, továbbá a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek hatáskörébe utalt nem társadalombiztosítási ellátást a nyugdíjfolyósító szerv a nyugdíjfolyósítási törzsszám mint azonosító szám alatt folyósítja. A nyugdíjfolyósító szerv az ellátás folyósításának kezdetekor a nyugdíjfolyósítási törzsszám igazolására - az e célra rendszeresített nyomtatványon - az érintett személy részére díjmentesen igazolást ad ki.
(2) A nyugellátást havonta utólag kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt határozattal megállapították.
(2) Az illetékes nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátás folyósítását a határozat beérkezését követő tizenöt napon belül teljesíti. A nyugellátást havonta utólag kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt határozattal megállapították. A nyugdíjfolyósító szerv a jogosult kérelmére a részére járó ellátást a jogosult belföldön vezetett átutalási betétszámlájára (bankszámlájára) történő átutalással folyósítja.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátás folyósítását a határozat beérkezését követő tizenöt napon belül postai úton vagy a jogosult kérelmére a nyugdíjfolyósító szervvel szerződéses kapcsolatban álló hitelintézet belföldön vezetett átutalási betétszámlájára (bankszámlájára), a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett - gyermekek árvaellátását a gyám (hivatalos gyám), eseti gondnok által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy folyószámlára történő átutalással teljesíti. A nyugellátást havonta kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt határozattal megállapították, a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - legfeljebb a jogosult elhalálozásának napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátás folyósítását a határozat beérkezését követő tizenöt napon belül
a) postai úton vagy a jogosult által megjelölt belföldi hitelintézet átutalási betétszámlájára (bankszámlájára),
b) az Európai Gazdasági Térség tagállamainak területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely tagállamban vezetett átutalási betétszámlára (bankszámlára),
b) a valamely EGT-állam területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely EGT-államban vezetett átutalási betétszámlára (bankszámlára),
c) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyám (hivatalos gyám), eseti gondnok által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy folyószámlára történő utalással
teljesíti.
A nyugellátást havonta kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt határozattal megállapították, a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - legfeljebb a jogosult elhalálozásának napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátás folyósítását a határozat vele való közlését követő tíz munkanapon belül
a) postai úton vagy a jogosult által megjelölt belföldi hitelintézet átutalási betétszámlájára (bankszámlájára),
a) pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján vagy a jogosult által megjelölt belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlájára,
b) a valamely EGT-állam területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely EGT-államban vezetett átutalási betétszámlára (bankszámlára),
b) a valamely EGT-állam területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely EGT-államban vezetett pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
c) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyám, eseti gondnok által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy folyószámlára történő utalással
c) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyám, eseti gondnok által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy fizetési számlára történő utalással
teljesíti.
A nyugellátást havonta kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt megállapították, a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - legfeljebb a jogosult elhalálozásának napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátás folyósítását - a határozat vele való közlését követő tíz munkanapon belül -
a) pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján vagy a jogosult által megjelölt belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
b) EGT-állam területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely EGT a államban, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
c) Magyarországgal szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezményt kötött állam területén élő személy részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, a szerződő államban, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára, vagy
d) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyám, eseti gondnok által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy fizetési számlára történő utalással
d) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyermekvédelmi gyám vagy a gyermek vagyonának kezelésére a gyámhatóság által feljogosított személy által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy fizetési számlára történő utalással
teljesíti.
A nyugellátást havonta, forintban kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt megállapították, a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - legfeljebb a jogosult elhalálozásának napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátás folyósítását - a kormányrendeletben meghatározott esetekben a határozat vele való közlését követő tizenhárom napon belül, egyéb esetben a folyósításhoz szükséges adatokat tartalmazó elektronikus adatállomány beérkezését követő tizenhárom napon belül -
a) pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján vagy a jogosult által megjelölt belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
b) EGT-állam területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely EGT a államban, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
b) EGT-állam vagy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely EGT-államban vagy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
c) Magyarországgal szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezményt kötött állam területén élő személy részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, a szerződő államban, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára, vagy
d) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyermekvédelmi gyám vagy a gyermek vagyonának kezelésére a gyámhatóság által feljogosított személy által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy fizetési számlára történő utalással
d) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezettvagy nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyermekvédelmi gyám vagy a gyermek vagyonának kezelésére a gyámhatóság által feljogosított személy által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy fizetési számlára történő utalással
teljesíti.
A nyugellátást havonta, forintban kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt megállapították, a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - legfeljebb a jogosult elhalálozásának napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátás folyósítását - a kormányrendeletben meghatározott esetekben a határozat vele való közlését követő tíz munkanapon belül, egyéb esetben a folyósításhoz szükséges adatokat tartalmazó elektronikus adatállomány beérkezését követő tíz munkanapon belül -
a) pénzforgalmi számláról történő készpénzkifizetés kézbesítése útján vagy a jogosult által megjelölt belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
b) EGT-állam területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely EGT a államban, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
b) EGT-állam vagy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területén élők részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, valamely EGT-államban vagy Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságában, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára,
c) Magyarországgal szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezményt kötött állam területén élő személy részére történő folyósítás esetén a jogosult által megjelölt, a szerződő államban, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára, vagy
d) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyermekvédelmi gyám vagy a gyermek vagyonának kezelésére a gyámhatóság által feljogosított személy által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy fizetési számlára történő utalással
d) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerinti - ideiglenes hatállyal elhelyezettvagy nevelésbe vett - gyermek árvaellátását a gyermekvédelmi gyám vagy a gyermek vagyonának kezelésére a gyámhatóság által feljogosított személy által megjelölt gyámhatósági fenntartásos betétre vagy fizetési számlára történő utalással
teljesíti.
A nyugellátást havonta, forintban kell folyósítani, legkorábban attól a naptól kezdve, amelytől azt megállapították, a jogosultság megszűnésének (megszüntetésének) napjáig, de - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - legfeljebb a jogosult elhalálozásának napját magában foglaló naptári hónap utolsó napjáig.
(2a) A nyugellátás és a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított más ellátás olyan fizetési számlára folyósítható, amely felett a jogosultnak vagy törvényes képviselőjének rendelkezési joga van.
(3) Ha az előnyugdíjban, korengedményes nyugdíjban részesülő a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt eléri, ettől a naptól kezdődően a megállapított előnyugdíjat, korengedményes nyugdíjat részére öregségi nyugdíj címén kell folyósítani.
(3) A nyugdíjfolyósító szervek által folyósított ellátásokból történő levonásra a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) A nyugdíjfolyósító szerv a Ket. 134. §-ának (1) bekezdésében előírt értesítési és intézkedési kötelezettségét a letiltás átvételét követő 15 napon belül teljesíti.
(3) A nyugdíjfolyósító szerv által folyósított ellátásokból történő levonásra a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) A nyugdíjfolyósító szerv által folyósított ellátásokból történő levonásra a bírósági végrehajtásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3a) A (2) bekezdéstől eltérően a külföldön élő vagy tartózkodó jogosult kérelmére a nyugellátást negyedévente, félévente vagy évente utólag kell folyósítani, ha a nyugellátás havi összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj jogszabályban meghatározott legkisebb összegét.
(3a) A (2) bekezdésben meghatározottaktól eltérően a külföldön élő vagy tartózkodó jogosult
a) havi 10 000 forintot meg nem haladó összegű nyugellátását kérelmére félévente vagy évente, kérelem hiányában negyedévente,
b) havi 10 000 forintot meghaladó összegű nyugellátását kérelmére negyedévente, félévente vagy évente, utólag kell folyósítani.
(4) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 17. § (5) bekezdése szerinti szociális ellátások megtérítése címén az illetékes nyugdíjfolyósító szerv az általa folyósításra kerülő visszamenőleges időre járó ellátásból - a Vht. 62. § (1) bekezdése rendelkezésétől eltérően a visszamenőleges időre járó ellátás havonkénti összegétől függetlenül - a szociális hatáskört gyakorló szerv határozata [Szt. 17. § (6) bek.] alapján, legfeljebb azonban az azonnali végrehajtást elrendelő határozat [Szt. 17. § (7) bek.] kézhezvételét követő harminc napig visszatartja az e megtérítésre levonható összeget azzal, hogy a levonás során egyebekben a Vht. 64. §-ának rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. A visszamenőleges időre járó ellátásból történő visszatartás, illetőleg az ellátásból való levonás foganatosítása és a megtérült összeg átutalása céljából a települési önkormányzat jegyzője az Szt. 17. § (6)-(7) bekezdés szerinti határozatok egy-egy példányát megküldi az illetékes nyugdíjfolyósító szerv részére. A nyugdíjfolyósító szerv a végrehajtható határozat alapján - annak beérkezését követő tizenöt napon belül - intézkedik a levonásról és a megtérült összeg átutalásáról.
(4) A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Szt.) 17. § (5) bekezdése szerinti szociális ellátások megtérítése címén a nyugdíjfolyósító szerv az általa folyósításra kerülő visszamenőleges időre járó ellátásból - a Vht. 62. § (1) bekezdése rendelkezésétől eltérően a visszamenőleges időre járó ellátás havonkénti összegétől függetlenül - a szociális hatáskört gyakorló szerv határozata [Szt. 17. § (6) bek.] alapján, legfeljebb azonban az azonnali végrehajtást elrendelő határozat [Szt. 17. § (7) bek.] kézhezvételét követő harminc napig visszatartja az e megtérítésre levonható összeget azzal, hogy a levonás során egyebekben a Vht. 64. §-ának rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. A visszamenőleges időre járó ellátásból történő visszatartás, illetőleg az ellátásból való levonás foganatosítása és a megtérült összeg átutalása céljából a települési önkormányzat jegyzője az Szt. 17. § (6)-(7) bekezdés szerinti határozatok egy-egy példányát megküldi a nyugdíjfolyósító szerv részére. A nyugdíjfolyósító szerv a végrehajtható határozat alapján - annak beérkezését követő tizenöt napon belül - intézkedik a levonásról és a megtérült összeg átutalásáról.
(4) A szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezményt kötött államban, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő folyósítás költségét az ellátásra jogosult viseli.
(5) A nyugdíjfolyósító szerv a nyugellátás megszüntetéséről vagy a nyugdíj összegének csökkentéséről rendelkező határozat alapján az ellátás folyósítását, illetve a különbözet folyósítását a döntés jogerőre emelkedéséig felfüggeszti.
(5) A nyugdíjfolyósító szerv a nyugellátás megszüntetéséről vagy a nyugdíj összegének csökkentéséről rendelkező határozat alapján az ellátás folyósítását, illetve a különbözet folyósítását a döntés véglegessé válásáig felfüggeszti.
(6) A nyugellátást megállapító elsőfokú határozatban foglalt nyugdíjösszeget a fellebbezésre tekintet nélkül folyósítani kell.
(7) Az esedékessé vált és fel nem vett nyugellátást az esedékességtől számított öt éven belül lehet felvenni.
(8) A nyugdíjfolyósító szerv a késedelmesen folyósított nyugellátás összege után - a határidő lejártát követő naptól - a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamatot (a továbbiakban: késedelmi kamat) fizet.
(8) A nyugdíjfolyósító szerv a késedelmesen folyósított nyugellátás összege után - a határidő lejártát követő naptól - a Polgári Törvénykönyv szerinti késedelmi kamatot (a továbbiakban: késedelmi kamat) fizet, ha a késedelmi kamat összege meghaladja az 1000 forintot.
(9) A nyugdíjfolyósító szerv a minimálbér változása miatt módosuló, a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerinti levonási összeghatárt első alkalommal a minimálbér megállapításáról rendelkező jogszabály hatálybalépését követő hónapban általa folyósított ellátásokból történő letiltás során alkalmazza azzal, hogy az ezt megelőző időszakra visszamenőlegesen elszámolt ellátásból levonható összeget a korábban hatályos minimálbér alapulvételével állapítja meg.
(5) Ha az előnyugdíjban, korengedményes nyugdíjban részesülő a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt eléri, ettől a naptól kezdődően a megállapított előnyugdíjat, korengedményes nyugdíjat részére öregségi nyugdíj címén kell folyósítani.
(5) Ha a korengedményes nyugdíjban részesülő a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt eléri, ettől a naptól kezdődően a megállapított korengedményes nyugdíjat részére öregségi nyugdíj címén kell folyósítani.

Az igény érvényesítésének egyéb szabályai

80. §
(1) Ha az igény jogerős elbírálása után megállapítják, hogy az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárása során tévedett, mulasztott, vagy jogszabályt sértett és emiatt az igényt elutasították, vagy alacsonyabb összegű nyugellátást állapítottak meg, illetőleg folyósítottak, a hiba megállapításától számított öt éven belül járó összeget és a késedelmi pótlékkal azonos mértékű késedelmi kamatot ki kell fizetni.
(1) Ha az igény jogerős elbírálása után megállapítják, hogy az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárása során tévedett, mulasztott vagy jogszabályt sértett, és emiatt az igényt elutasították vagy alacsonyabb összegű nyugellátást állapítottak meg, illetőleg folyósítottak, akkor a hiba megállapításától számított öt éven belül járó összeget, valamint az (5) bekezdés szerinti késedelmi kamatot ki kell fizetni.
(1) Ha az igény elbírálása után megállapítják, hogy az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárása során tévedett, mulasztott vagy jogszabályt sértett, és emiatt az igényt elutasították vagy alacsonyabb összegű nyugellátást állapítottak meg, illetőleg folyósítottak, akkor a hiba megállapításától számított öt éven belül járó összeget, valamint az (5) bekezdés szerinti késedelmi kamatot ki kell fizetni.
(1) Ha az igény elbírálása után megállapítják, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárása során tévedett, mulasztott vagy jogszabályt sértett, és emiatt az igényt elutasították vagy alacsonyabb összegű nyugellátást állapítottak meg, illetőleg folyósítottak, akkor a hiba megállapításától számított öt éven belül járó összeget, valamint az (5) bekezdés szerinti késedelmi kamatot ki kell fizetni.
(1) Ha az igény elbírálása után megállapítják, hogy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az eljárása során jogszabályt sértett, és emiatt az igényt elutasították, illetve az ellátást nem folyósították, vagy alacsonyabb összegű nyugellátást állapítottak meg, illetve folyósítottak, akkor a jogszabálysértés megállapításától számított öt éven belül járó összeget, valamint az (5) bekezdés szerinti késedelmi kamatot ki kell fizetni.
(1a) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugellátást - kérelemre vagy hivatalból - a nyugellátás eredeti kezdő időpontjától kezdődően magasabb összegben újra megállapítja, ha
a) a nyugellátást jogszabálysértően állapította meg az igénylőnek járónál alacsonyabb összegben, vagy
b) a nyugellátás összegét jogszerűen állapította meg, de a magasabb összegben történő újra megállapítás az azóta tudomására jutott tények, adatok vagy bizonyítékok alapján indokolt.
(1a) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugellátást - kérelemre vagy hivatalból - a nyugellátás eredeti kezdő időpontjától kezdődően, a nyugellátás eredeti kezdő időpontjában alkalmazandó jogszabályok alapján, magasabb összegben, vagy az igénylő számára egyébként kedvezőbb módon újra megállapítja, ha
a) a nyugellátást jogszabálysértően állapították meg az igénylőnek járónál alacsonyabb összegben, vagy az igénylő számára egyébként kedvezőtlenebb módon, vagy
b) a nyugellátás összegét jogszerűen állapították meg, de a magasabb összegben vagy az igénylő számára egyébként kedvezőbb módon történő újra megállapítás az azóta tudomására jutott tények, adatok vagy bizonyítékok alapján indokolt.
(1b) Az (1) bekezdés és az (1a) bekezdés a) pontja szerinti esetben, valamint ha a nyugellátást a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vagy a nyugdíjfolyósító szerv jogszabálysértése miatt nem folyósították, a jogszabálysértés megállapításától számított öt éven belül járó összeget és az (5) bekezdés szerinti késedelmi kamatot ki kell fizetni a jogosultnak.
(1b) Az (1) bekezdés és az (1a) bekezdés a) pontja szerinti esetben, valamint ha a nyugellátást a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vagy a nyugdíjfolyósító szerv jogszabálysértése miatt nem folyósították, a jogszabálysértés megállapításától számított öt éven belül járó összeget és a késedelmi kamatot ki kell fizetni a jogosultnak.
(1b) Az (1) bekezdés és az (1a) bekezdés a) pontja szerinti esetben, valamint ha a nyugellátást a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vagy a nyugdíjfolyósító szerv jogszabálysértése miatt nem folyósították, a jogszabálysértés megállapításától számított öt éven belül járó összeget és az 1000 forintot meghaladó összegű késedelmi kamatot ki kell fizetni a jogosultnak.
(1c) Az (1a) bekezdés b) pontja szerinti esetben az újra megállapítás iránti eljárás megindulását megelőző hat hónapon belül járó összeget ki kell fizetni a jogosultnak.
(1) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugellátás iránti igényt jogszabálysértően utasította el, a nyugellátást - kérelemre vagy hivatalból - az eredeti igénybejelentés időpontjának figyelembevételével meghatározott időponttól kezdődően állapítja meg.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti hibát a foglalkoztató vagy egyéb szerv követte el, akkor a késedelmikamat-fizetési kötelezettség nem a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, hanem a hibát elkövető foglalkoztatót vagy egyéb szervet terheli.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti hibát a foglalkoztató vagy egyéb szerv követte el, akkor a késedelmikamat-fizetési kötelezettség nem a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, hanem a hibát elkövető foglalkoztatót vagy egyéb szervet terheli. Az (1) bekezdés alkalmazásával a jogosultat akkor is megilleti a késedelmi kamat, ha a bíróság jogerős ítéletével - az (1) bekezdésben meghatározott okok (tévedés, mulasztás, jogszabálysértés) miatt - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatát megváltoztatta, vagy hatályon kívül helyezte és a nyugellátás kifizetésére a bíróság jogerős ítélete után kibocsátott határozat alapján került sor. Ha a bíróság a rokkantság vagy a munkaképesség-változás tekintetében a 72. §-ban említett orvosi bizottság szakvéleményétől eltérően döntött, akkor a jogosult részére kifizetett késedelmi kamat az Egészségbiztosítási Alapot terheli, a késedelmi kamat megtérítését és elszámolását az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megállapodásban rendezi.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti hibát a foglalkoztató vagy egyéb szerv követte el, akkor a késedelmikamat-fizetési kötelezettség nem a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, hanem a hibát elkövető foglalkoztatót vagy egyéb szervet terheli. Ha a bíróság a rokkantság vagy a munkaképesség-változás tekintetében a 72. §-ban említett orvosi bizottság szakvéleményétől eltérően döntött, akkor a jogosult részére kifizetett késedelmi kamat az Egészségbiztosítási Alapot terheli, a késedelmi kamat megtérítését és elszámolását az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megállapodásban rendezi.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti hibát a foglalkoztató vagy egyéb szerv követte el, akkor a késedelmikamat-fizetési kötelezettség nem a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, hanem a hibát elkövető foglalkoztatót vagy egyéb szervet terheli. Ha a bíróság a rokkantság vagy a munkaképesség-változás tekintetében a 72. §-ban említett orvosi bizottság szakvéleményétől eltérően döntött, akkor a jogosult részére kifizetett késedelmi kamat az Egészségbiztosítási Alapot terheli, a késedelmi kamat megtérítését és elszámolását a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv és az egészségbiztosítási szerv megállapodásban rendezi.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti hibát a foglalkoztató vagy egyéb szerv követte el, akkor a késedelmikamat-fizetési kötelezettség nem a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, hanem a hibát elkövető foglalkoztatót vagy egyéb szervet terheli.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti jogszabálysértés a foglalkoztató vagy egyéb szerv jogszabálysértése - különösen jogszabálysértő adatszolgáltatása, eljárása vagy mulasztása - miatt következett be, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség a foglalkoztatót vagy az egyéb szervet terheli.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti jogszabálysértés a foglalkoztató vagy egyéb szerv jogszabálysértése - különösen jogszabálysértő adatszolgáltatása, eljárása, mulasztása vagy a rehabilitációs szakértői szerv megalapozatlan szakhatósági állásfoglalása - miatt következett be, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség a foglalkoztatót vagy az egyéb szervet terheli.
(2) Ha az (1) bekezdés szerinti jogszabálysértés a foglalkoztató vagy egyéb szerv jogszabálysértése - különösen jogszabálysértő adatszolgáltatása, eljárása vagy mulasztása - miatt következett be, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség a foglalkoztatót vagy az egyéb szervet terheli.
(2) Ha az (1)-(1b) bekezdés szerinti jogszabálysértés a foglalkoztató vagy egyéb szerv jogszabálysértése - különösen jogszabálysértő adatszolgáltatása, eljárása vagy mulasztása - miatt következett be, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség a foglalkoztatót vagy az egyéb szervet terheli.
(3) Abban az esetben, ha az (1) bekezdés szerinti hibáért a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, a foglalkoztatót vagy egyéb szervet is felelősség terhel, a késedelmi kamatot közrehatásuk arányában kötelesek megfizetni. Ha a közrehatásuk aránya nem állapítható meg, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség egyenlő arányban áll fenn.
(3) Abban az esetben, ha az (1) bekezdés szerinti jogszabálysértésért a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, a foglalkoztatót vagy egyéb szervet is felelősség terhel, a késedelmi kamatot közrehatásuk arányában kötelesek megfizetni. Ha a közrehatásuk aránya nem állapítható meg, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség egyenlő arányban áll fenn.
(3) Abban az esetben, ha az (1)-(1b) bekezdés szerinti jogszabálysértésért a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet, a foglalkoztatót vagy egyéb szervet is felelősség terhel, a késedelmi kamatot közrehatásuk arányában kötelesek megfizetni. Ha a közrehatásuk aránya nem állapítható meg, a késedelmikamat-fizetési kötelezettség egyenlő arányban áll fenn.
(4) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a (2)-(3) bekezdések szerinti kötelezettet terhelő késedelmi kamatot fizetési meghagyás kibocsátásával érvényesíti.
(4) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a (2)-(3) bekezdések szerinti kötelezettet terhelő késedelmi kamatot fizetésre kötelező határozat kibocsátásával érvényesíti.
(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti kötelezettet a késedelmi kamat megfizetésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kötelezi.
(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti kötelezettet a késedelmi kamat megfizetésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv - a (4a) bekezdésben foglalt kivétellel - határozatban kötelezi.
(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti kötelezettet a késedelmi kamat megfizetésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatban kötelezi.
(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti kötelezettet a késedelmi kamat megfizetésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatban kötelezi, ha a késedelmi kamat összege meghaladja az 1000 forintot.
(4a) Ha a bíróság az (1) bekezdés szerinti jogszabálysértést a rehabilitációs szakértői szerv megalapozatlan szakhatósági állásfoglalása vagy más jogszabálysértése miatt állapítja meg, a késedelmi kamatot a rehabilitációs szakértői szerv a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek kimutatása alapján téríti meg. A megtérítés módjáról és az elszámolás rendjéről - ideértve azt is, hogy a kimutatásban foglaltakat a rehabilitációs szakértői szerv milyen módon ellenőrizheti - a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv és a rehabilitációs szakértői szerv megállapodást köt.
(5) Az esedékessé vált és fel nem vett nyugellátást az esedékességtől számított egy éven belül lehet felvenni.
(5) A késedelmi kamat mértéke az 1998. január 1-jét megelőző visszamenőleges időtartamra naptári naponként 0,13 százalék, az 1997. december 31-ét követő időtartamra annak naptári napokra számított mértéke megegyezik az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 67. §-ának (2) bekezdése szerinti - a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd részében meghatározott - késedelmi pótlékkal.
(5) A késedelmi kamat naptári napokra számított mértéke a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.
(6) Az esedékessé vált és fel nem vett nyugellátást az esedékességtől számított egy éven belül lehet felvenni.
(6) Az esedékessé vált és fel nem vett nyugellátást az esedékességtől számított öt éven belül lehet felvenni.
(7) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv jogszabálysértően arra nem jogosultnak állapított meg nyugellátást, a nyugellátást az azt megállapító döntés véglegessé válásától számított öt éven belül, hivatalból megszünteti.
(8) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a (6) és (7) bekezdésben foglaltakat
a) az erről szóló határozat keltét követő hónap első napjától rendeli el, ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapítása a nyugellátásban részesülőnek nem róható fel,
b) a nyugellátás eredeti kezdő időpontjától kezdődően rendeli el, ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapítása a nyugellátásban részesülőnek felróható.
(9) Nem lehet az (1) bekezdésben, az (1a) bekezdés a) pontjában, a (6) bekezdésben és a (7) bekezdésben foglaltakat alkalmazni, ha a nyugellátást elutasító, illetve megállapító korábbi határozatot közigazgatási bíróság már elbírálta.
(6) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugellátást jogszabálysértően állapította meg az igénylőnek járónál magasabb összegben, a nyugellátást egy ízben, az azt megállapító döntés véglegessé válásától számított öt éven belül, hivatalból alacsonyabb összegben újra megállapítja.
(6) Ha a nyugellátást jogszabálysértően állapították meg az igénylőnek járónál magasabb összegben, vagy az igénylő számára egyébként kedvezőbb módon, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugellátást egy ízben, az azt megállapító döntés véglegessé válásától számított öt éven belül, a nyugellátás eredeti kezdő időpontjában alkalmazandó jogszabályok alapján, hivatalból alacsonyabb összegben, vagy az igénylő számára egyébként kedvezőtlenebb módon újra megállapítja.
(6) Ha a nyugellátást jogszabálysértően állapították meg az igénylőnek járónál magasabb összegben, vagy az igénylő számára egyébként kedvezőbb módon, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugellátást egy ízben, az azt megállapító döntés véglegessé válásától számított öt éven belül, a nyugellátás eredeti kezdő időpontjában alkalmazandó jogszabályok alapján, hivatalból alacsonyabb összegben, illetve az igénylő számára egyébként kedvezőtlenebb módon újra megállapítja. Nem állapítható meg újra a nyugellátás alacsonyabb összegben, ha a különbség nem haladja meg a havi 1000 forintot, és a magasabb összegű jogellenes megállapítás az igénylőnek nem róható fel.
81. §   Az e törvényben szabályozott nyugellátás, hozzátartozói nyugellátás iránti igények érvényesítésével kapcsolatos valamennyi eljárás illeték- és költségmentes.
81. §
(1) A társadalombiztosítási nyugellátás iránti igény érvényesítésével kapcsolatos eljárások, valamint az e törvény szerinti más eljárások - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - illeték- és költségmentesek.
(1) A társadalombiztosítási nyugellátás iránti igény érvényesítésével kapcsolatos eljárások, valamint az e törvény szerinti más eljárások költségmentesek.
(2) Ha a 84. § (2) bekezdése alapján visszafizetésre kötelezett, illetve a 85. §, a 87. § vagy a 88. § szerint megtérítésre kötelezett a tartozás mérséklése, elengedése vagy fizetési kedvezmény engedélyezése iránt nyújt be kérelmet, általános tételű eljárási illetéket köteles fizetni.
(2) Ha a 84. § (2) bekezdése alapján visszafizetésre kötelezett, illetve a 85. §, a 87. § vagy a 88. § szerint megtérítésre kötelezett, tovább a 91. § szerinti mulasztási bírságra kötelezett a tartozás mérséklése, elengedése vagy fizetési kedvezmény engedélyezése iránt nyújt be kérelmet, általános tételű eljárási illetéket köteles fizetni.
(2) Ha a 84-88. § alapján visszafizetésre vagy megtérítésre kötelezett, vagy a 91. § szerinti mulasztási bírságra kötelezett a tartozás mérséklése, elengedése vagy fizetési kedvezmény engedélyezése iránt nyújt be kérelmet, általános tételű eljárási illetéket köteles fizetni.
82. §
(1) Az, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt elérte és eddig az időpontig legalább húsz év szolgálati időt szerzett, kérheti a nyugdíja összegének folyósítás nélküli megállapítását (a továbbiakban: rögzített nyugdíj). Amennyiben a nyugdíjra jogosító korhatáron túl tovább dolgozik úgy, hogy legalább 365 naptári napra szolgálati időt szerez, és ez idő alatt nem kéri a nyugdíja folyósítását, a tényleges nyugdíjba menetel idején - amennyiben számára kedvezőbb - választhatja a nyugdíjkorhatár betöltésére rögzített nyugdíjként kiszámított és az évenkénti emelésekkel növelt nyugdíját a tényleges nyugdíjba vonuláskor kiszámított összeg helyett. Aki nyugdíjának folyósítás nélküli megállapítását kéri, nem minősül öregségi nyugdíjasnak.
(1) Az, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt elérte és eddig az időpontig legalább húsz év szolgálati időt szerzett, az öregségi nyugdíjkorhatára betöltésének napjára kérheti az öregségi nyugdíja összegének folyósítás nélküli megállapítását (a továbbiakban: rögzített nyugdíj). Amennyiben a nyugdíjra jogosító korhatáron túl tovább dolgozik úgy, hogy legalább 365 naptári napra szolgálati időt szerez, és ez idő alatt nem kéri a nyugdíja folyósítását, a tényleges nyugdíjba menetel idején - amennyiben számára kedvezőbb - választhatja a nyugdíjkorhatár betöltésére rögzített nyugdíjként kiszámított és az évenkénti emelésekkel növelt nyugdíját a tényleges nyugdíjba vonuláskor kiszámított összeg helyett. Aki nyugdíjának folyósítás nélküli megállapítását kéri, nem minősül öregségi nyugdíjasnak.
(1) Aki az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és eddig az időpontig legalább húsz év szolgálati időt szerzett, az öregségi nyugdíjkorhatára betöltésének napjára kérheti az öregségi nyugdíja összegének folyósítás nélküli megállapítását (a továbbiakban: rögzített nyugdíj). A rögzített nyugdíjjal rendelkező személy a tényleges öregségi nyugdíjba vonulásig nem minősül öregségi nyugdíjasnak.
(1a) Ha a rögzített nyugdíjjal rendelkező személy a nyugdíjkorhatár betöltését követően legalább 365 nap szolgálati időt szerez, a tényleges öregségi nyugdíjba vonuláskor a rögzített nyugdíj időközi nyugdíjemelésekkel növelt összege és a kezdő időpontra kiszámított öregséginyugdíj-összeg közül a magasabbat kell részére öregségi nyugdíjként megállapítani.
(1b) Rögzített nyugdíjjal rendelkező jogszerző halála esetén az (1a) bekezdésben foglaltakat a hozzátartozói nyugellátás megállapítása során is alkalmazni kell.
(2) Nem vonatkozik az (1) bekezdés arra, akinek a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésétől a tényleges nyugdíjazás időpontjáig eltöltött idő legalább fele része alatt özvegyi nyugdíjat (állandó özvegyi nyugdíjat) folyósítottak.
(2) Nem alkalmazható az (1a) és (1b) bekezdés arra az öregségi nyugdíjat igénylőre, illetve elhunyt jogszerzőre, akinek a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésétől a tényleges nyugdíjazás időpontjáig eltöltött idő legalább fele része alatt özvegyi nyugdíjat (állandó özvegyi nyugdíjat) folyósítottak.
83. §
(1) Az e törvény alapján megállapított nyugellátásról lemondani nem lehet.
(1) Az e törvény alapján megállapított nyugellátásról lemondani, azt - mint a jogosult személyéhez kötött ellátást - átruházni (engedményezni) nem lehet.
(1) A megállapított nyugellátásról - a kivételes nyugellátás kivételével - a megállapító határozat véglegessé válását követő 15. napot követően nem lehet lemondani. Lemondás esetén a felvett nyugellátást, nyugdíjelőleget vissza kell fizetni. A megállapított nyugellátást nem lehet átruházni, engedményezni.
(1) A megállapított nyugellátásról - a kivételes nyugellátás kivételével - a megállapító határozat véglegessé válását követő 15. napot követően nem lehet lemondani. A megállapított nyugellátást nem lehet átruházni, engedményezni. Lemondás esetén a felvett nyugellátást, nyugdíjelőleget vissza kell fizetni. Lemondás esetén - más ellátásra való jogosultság szempontjából - a nyugellátást úgy kell tekinteni, mint amit nem állapítottak meg.
(2) A jogosult halála esetén a fel nem vett nyugellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben, ezek hiányában az örökös veheti fel a halál napjától vagy a hagyatéki végzés jogerőssé válása napjától számított egy éven belül.
(2) A jogosult halála esetén a fel nem vett nyugellátást a vele közös háztartásban együtt élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben, ezek hiányában az örökösök egyenlő arányban - kérelemre - vehetik fel a halál napjától, illetve a teljes hatályú hagyatékátadó végzés, az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válását megállapító végzés, az öröklési bizonyítvány vagy az öröklési perben hozott bírósági ítélet jogerőssé válása napjától számított egy éven belül.
(3) A saját jogú nyugellátás folyósítását a Tbj. 5. § (1) bekezdése szerinti biztosítási jogviszonyban álló jogosult kérelmére mindaddig szüneteltetni kell, amíg annak újbóli folyósítását nem kéri. A nyugellátás szüneteltetésének időtartama alatt az érintett a társadalombiztosítási jogok és kötelezettségek szempontjából nyugdíjasnak minősül. Az újbóli folyósítás során a jogosultat a nyugellátás szüneteltetést megelőző összegének az időközben végrehajtott, évenkénti emelésekkel növelt összege illeti meg.
83/A. §
(1) Az öregségi, valamint a 6. § (4) bekezdése szerinti nyugdíj tárgyhónapra (tárgyhónapokra) járó folyósítását a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítási jogviszonyban álló jogosult kérelmére mindaddig szüneteltetni kell, amíg annak újbóli folyósítását nem kéri.
(1) Az öregségi, valamint a 6. § (4) bekezdése szerinti nyugdíj tárgyhónapra (tárgyhónapokra) járó folyósítását a jogosult kérelmére mindaddig szüneteltetni kell, amíg annak újbóli folyósítását nem kéri.
(1) Az öregségi nyugdíj tárgyhónapra (tárgyhónapokra) járó folyósítását a jogosult kérelmére mindaddig szüneteltetni kell, amíg annak újbóli folyósítását nem kéri.
(2) A nyugellátás szüneteltetésének időtartama alatt az érintett nyugdíjasnak minősül.
(3) Az újbóli folyósítás során a jogosultat az (1) bekezdés szerinti ellátás szüneteltetést megelőző összegének a 22/A. § szerinti emeléssel, továbbá az időközben végrehajtott emelésekkel - az egyes emelések esedékességi időpontjának figyelembevételével - növelt összege illeti meg. A tizenharmadik havi nyugdíjra jogosultságnál [6/A. § (1) bekezdésének a) pontja] a szünetelés időtartamát is figyelembe kell venni.
(3) Az újbóli folyósítás során a jogosultat az (1) bekezdés szerinti ellátás szüneteltetést megelőző összegének a 22/A. § szerinti emeléssel, továbbá az időközben végrehajtott emelésekkel - az egyes emelések esedékességi időpontjának figyelembevételével - növelt összege illeti meg.
(3) Az újbóli folyósítás során a jogosultat az (1) bekezdés szerinti ellátás szüneteltetést megelőző összegének a 22/A. § szerinti növeléssel, továbbá az időközben végrehajtott emelésekkel - a növelés időpontjának és az egyes emelések esedékességének figyelembevételével - növelt összege illeti meg.
(3) Az újbóli folyósítás során a jogosultat az (1) bekezdés szerinti ellátás szüneteltetést megelőző összegének az időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összege illeti meg.
83/B. §
(1) Ha a 62. életévét be nem töltött,
a) előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban,
b) korkedvezményes nyugdíjban,
c) bányásznyugdíjban,
d) korengedményes nyugdíjban, illetve
e) az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában
részesülő személy a tárgyévben a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, illetőleg egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytat, és az általa fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) havi összegének tizenkétszeresét (a továbbiakban: éves keretösszeg), az éves keretösszeg elérését követő hónap első napjától az adott tárgyév december 31-éig, de legfeljebb a 62. életév betöltéséig a nyugdíjfolyósító szervnek a nyugdíj folyósítását szüneteltetni kell. Ha az a)-e) pont szerinti nyugellátásban részesülő személy által fizetendő nyugdíjjárulék alapja az éves keretösszeget a tárgyév decemberében haladja meg, a nyugellátás szüneteltetésére nem kerül sor, de a tárgyév december havi nyugellátást - a 84. § alkalmazásával - vissza kell fizetni.
(1) Ha az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött,
a) előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban,
b) korkedvezményes nyugdíjban,
c) bányásznyugdíjban,
d) korengedményes nyugdíjban,
e) az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában,
f) az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló törvény alapján járó öregségi nyugdíjban vagy
g) a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény alapján járó öregségi nyugdíjban
részesülő személy a tárgyévben a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, illetőleg egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytat, és az általa fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizennyolcszorosát (a továbbiakban: éves keretösszeg), az éves keretösszeg elérését követő hónap első napjától az adott tárgyév december 31-éig, de legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a nyugdíjfolyósító szervnek a nyugdíj folyósítását szüneteltetnie kell. Ha az a)-g) pont szerinti nyugellátásban részesülő személy által fizetendő nyugdíjjárulék alapja az éves keretösszeget a tárgyév decemberében haladja meg, a nyugellátás szüneteltetésére nem kerül sor, de a tárgyév december havi nyugellátást - a 84. § alkalmazásával - vissza kell fizetni. Nem kell szüneteltetni olyan személy nyugellátásának folyósítását, aki 2007. december 31-én az a)-g) pont szerinti nyugellátásban részesült.
(1) Ha az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött,
a) előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjban,
b) korkedvezményes nyugdíjban,
c) bányásznyugdíjban,
d) korengedményes nyugdíjban,
e) az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában,
f) az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló törvény alapján járó öregségi nyugdíjban vagy
g) a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló törvény alapján járó öregségi nyugdíjban,
h) a 18. § (2a)-(2d) bekezdése alapján megállapított öregségi teljes nyugdíjban
részesülő személy a tárgyévben a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, illetőleg egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytat, és az általa fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizennyolcszorosát (a továbbiakban: éves keretösszeg), az éves keretösszeg elérését követő hónap első napjától az adott tárgyév december 31-éig, de legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a nyugdíjfolyósító szervnek a nyugdíj folyósítását szüneteltetnie kell. Ha az a)-h) pont szerinti nyugellátásban részesülő személy által fizetendő nyugdíjjárulék alapja az éves keretösszeget a tárgyév decemberében haladja meg, a nyugellátás szüneteltetésére nem kerül sor, de a tárgyév december havi nyugellátást - a 84. § alkalmazásával - vissza kell fizetni. Nem kell szüneteltetni olyan személy nyugellátásának folyósítását, aki 2007. december 31-én az a)-h) pont szerinti nyugellátásban részesült.
(1) Ha az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött, a 18. § (2a)-(2d) bekezdése alapján megállapított, vagy a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 3. § (2) bekezdés c) pontja alapján továbbfolyósított öregségi teljes nyugdíjban részesülő személy a tárgyévben a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytat, és az általa fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizennyolcszorosát (a továbbiakban: éves keretösszeg), az éves keretösszeg elérését követő hónap első napjától az adott tárgyév december 31-éig, de legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a nyugdíjfolyósító szervnek a nyugdíj folyósítását szüneteltetnie kell. Ha a fizetendő nyugdíjjárulék alapja az éves keretösszeget a tárgyév decemberében haladja meg, a nyugellátás szüneteltetésére nem kerül sor, de a tárgyév december havi nyugellátást - a 84. § alkalmazásával - vissza kell fizetni. Ha a nyugdíjas 2007. december 31-én korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 1. § c) pontja szerinti korhatár előtti öregségi nyugdíjban részesült, a 2012. június 30-át követően szerzett jövedelem vehető figyelembe.
(1) Ha az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött, a 18. § (2a)-(2d) bekezdése alapján megállapított, vagy a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 3. § (2) bekezdés c) pontja alapján továbbfolyósított öregségi teljes nyugdíjban részesülő személy a tárgyévben a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytat, és az általa fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizennyolcszorosát (a továbbiakban: éves keretösszeg), az éves keretösszeg elérését követő hónap első napjától az adott tárgyév december 31-éig, de legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a nyugdíjfolyósító szervnek a nyugdíj folyósítását szüneteltetnie kell. Ha a fizetendő nyugdíjjárulék alapja az éves keretösszeget a tárgyév decemberében haladja meg, a nyugellátás szüneteltetésére nem kerül sor, de a tárgyév december havi nyugellátást - a 84. § alkalmazásával - vissza kell fizetni. E § alkalmazása során a fizetendő nyugdíjjárulék alapjába nem számít bele a 83/C. § (1) bekezdése szerinti jogviszonyból származó, a szünetelés időtartama alatt szerzett kereset, jövedelem.
(1) Ha az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött, a 18. § (2a)-(2d) bekezdése alapján megállapított, vagy a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló 2011. évi CLXVII. törvény 3. § (2) bekezdés c) pontja alapján továbbfolyósított öregségi teljes nyugdíjban részesülő személy a tárgyévben a Tbj. 5. §-a szerinti biztosítással járó jogviszonyban áll, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytat, és az általa fizetendő nyugdíjjárulék alapja meghaladja a tárgyév első napján érvényes kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizennyolcszorosát (a továbbiakban: éves keretösszeg), az éves keretösszeg elérését követő hónap első napjától az adott tárgyév december 31-éig, de legfeljebb az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig a nyugdíj folyósítását szüneteltetni kell. Ha a fizetendő nyugdíjjárulék alapja az éves keretösszeget a tárgyév decemberében haladja meg, a nyugellátás szüneteltetésére nem kerül sor, de a tárgyév december havi nyugellátást - a 84. § alkalmazásával - vissza kell fizetni. E § alkalmazása során a fizetendő nyugdíjjárulék alapjába nem számít bele a 83/C. § (1) bekezdése szerinti jogviszonyból származó, a szünetelés időtartama alatt szerzett kereset, jövedelem.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a nyugdíj folyósításának szüneteltetéséről az állami adóhatóság által közölt éves keretösszegre vonatkozó összesített adatok alapján határozatban intézkedik. Az ellátás újbóli folyósításáról is határozatban kell intézkedni.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a nyugdíj folyósításának szüneteltetéséről, újbóli folyósításáról, valamint a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizettetéséről - az állami adóhatóság által közölt éves keretösszegre vonatkozó összesített adatok alapján - hivatalból dönt.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv a nyugdíj folyósításának szüneteltetéséről, újbóli folyósításáról, valamint a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizettetéséről - a nyugellátásban részesülő személynek a 97. § (5) bekezdése szerint tett bejelentése, illetve az állami adóhatóság által közölt éves keretösszegre vonatkozó összesített adatok alapján - hivatalból dönt.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugdíj folyósításának szüneteltetéséről, újbóli folyósításáról, valamint a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizettetéséről - a nyugellátásban részesülő személynek a 97. § (5) bekezdése szerint tett bejelentése, illetve az állami adóhatóság által közölt éves keretösszegre vonatkozó összesített adatok alapján - hivatalból dönt.
(3) A nyugdíjfolyósító szerv a (2) bekezdésben említett szüneteltetésre vonatkozó döntésével egyidejűleg határozatban intézkedik a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizettetéséről.
(3) Az e §-ban foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók arra a személyre, aki a nyugdíjának folyósítását a 83/A. § alapján teljes naptári évre szünetelteti.
(4) A nyugellátás szüneteltetésének időtartama alatt az érintett nyugdíjasnak minősül. Az ellátás újbóli folyósítása során a 83/A. § (3) bekezdésében foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.
(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglalt, kötelező szüneteltetéssel összefüggő rendelkezéseket a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati nyugdíjára is alkalmazni kell, a rájuk vonatkozó - külön törvény szerinti - eltérő nyugdíjkorhatárra vonatkozó szabályokra figyelemmel.
(5) Az (1)-(4) bekezdésben foglalt rendelkezéseket a szolgálati nyugdíjra azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szolgálati nyugdíj folyósításának kötelező szüneteltetésére a hivatásos szolgálat külön törvény szerinti felső korhatárának betöltését követően nem kerülhet sor.
83/C. §
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, fegyveres szervvel hivatásos szolgálati viszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, fegyveres szervvel hivatásos szolgálati viszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti rendvédelmi feladatokat ellátó szervvel hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - az öregségi nyugdíj kezdő időpontjától, öregségi nyugdíjasként létesített jogviszony esetén pedig a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - az öregségi nyugdíj kezdő időpontjától, öregségi nyugdíjasként létesített jogviszony esetén pedig a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban, honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban , kormányzati szolgálati jogviszonyban, állami szolgálati jogviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - az öregségi nyugdíj kezdő időpontjától, öregségi nyugdíjasként létesített jogviszony esetén pedig a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, politikai szolgálati jogviszonyban, biztosi jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - az öregségi nyugdíj kezdő időpontjától, öregségi nyugdíjasként létesített jogviszony esetén pedig a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban, politikai szolgálati jogviszonyban, biztosi jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - az öregségi nyugdíj kezdő időpontjától, öregségi nyugdíjasként létesített jogviszony esetén pedig a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, egészségügyi szolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban, politikai szolgálati jogviszonyban, biztosi jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) A Kormány rendeletében - a közfeladat- ellátás biztosítása érdekében - meghatározott kivétellel az öregségi nyugdíj folyósítását - az öregségi nyugdíj kezdő időpontjától, öregségi nyugdíjasként létesített jogviszony esetén pedig a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, egészségügyi szolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban, politikai szolgálati jogviszonyban, biztosi jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - az öregségi nyugdíj kezdő időpontjától, öregségi nyugdíjasként létesített jogviszony esetén pedig a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, költségvetési intézménynél köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban, egészségügyi szolgálati jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban, politikai szolgálati jogviszonyban, biztosi jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(1) Az öregségi nyugdíj folyósítását - az öregségi nyugdíj kezdő időpontjától, öregségi nyugdíjasként létesített jogviszony esetén pedig a jogviszony létesítésének hónapját követő hónap első napjától a jogviszony megszűnése hónapjának utolsó napjáig - szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas közalkalmazotti jogviszonyban, költségvetési intézménynél köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban, egészségügyi szolgálati jogviszonyban, nemzetbiztonsági alkalmazotti jogviszonyban, kormányzati szolgálati jogviszonyban, adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban, politikai szolgálati jogviszonyban, biztosi jogviszonyban, köztisztviselőként vagy közszolgálati ügykezelőként közszolgálati jogviszonyban, bírói szolgálati viszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban, ügyészségi szolgálati viszonyban, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti hivatásos szolgálati jogviszonyban, nemzetbiztonsági szolgálati jogviszonyban vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszonyban áll.
(2) A nyugdíjfolyósító szerv az öregségi nyugdíj folyósításának szüneteltetéséről és a jogalap nélkül felvett öregségi nyugdíj visszafizettetéséről - a nyugellátásban részesülő személynek a 97. § (5) bekezdése szerint tett bejelentése, illetve az állami adóhatóság által közölt adatok alapján - hivatalból dönt.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az öregségi nyugdíj folyósításának szüneteltetéséről és a jogalap nélkül felvett öregségi nyugdíj visszafizettetéséről - a nyugellátásban részesülő személynek a 97. § (5) bekezdése szerint tett bejelentése, illetve az állami adóhatóság által közölt adatok alapján - hivatalból dönt.
(3) Az öregségi nyugdíj szüneteltetésének időtartama alatt az érintett nyugdíjasnak minősül.
(4) Az öregségi nyugdíj a nyugdíjas kérelmére akkor folyósítható újból, ha a jogosult igazolja az (1) bekezdés szerinti jogviszony megszűnését.
(5) Az öregségi nyugdíj újbóli folyósítása során a 83/A. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

VIII. FEJEZET
FELELŐSSÉGI SZABÁLYOK, JOGORVOSLAT

Visszafizetési és megtérítési kötelezettség

84. §
(1) Az, aki nyugellátást jogalap nélkül vett fel, köteles azt visszafizetni, ha erre a felvételtől számított kilencven napon belül írásban kötelezték.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott idő elteltével a jogalap nélkül felvett nyugellátást attól lehet visszakövetelni, akinek a nyugellátás felvétele felróható.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott idő elteltével felróhatóság hiányában is vissza kell fizetni a bírósági ítélet alapján folyósított nyugellátást, ha a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálat keretében úgy dönt, hogy a nyugellátás megállapítása nem volt jogszerű.
(3) Az (1) bekezdésben meghatározott idő elteltével felróhatóság hiányában is vissza kell fizetni a bírósági ítélet alapján folyósított nyugellátást, ha a Kúria felülvizsgálat keretében úgy dönt, hogy a nyugellátás megállapítása nem volt jogszerű.
84. §
(1) Aki nyugellátást jogalap nélkül vett fel, köteles azt visszafizetni, ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapítása, folyósítása vagy felvétele neki felróható.
(2) Felróhatóság hiányában is vissza kell fizetni a bírósági ítélet alapján folyósított nyugellátást, ha a Kúria felülvizsgálati eljárásban úgy dönt, hogy a nyugellátás megállapítása vagy folyósítása nem volt jogszerű.
(2) Felróhatóság hiányában is vissza kell fizetni
a) a közigazgatási bíróság ítélete alapján folyósított nyugellátást, ha a Kúria felülvizsgálati eljárásban úgy dönt, hogy a nyugellátás megállapítása vagy folyósítása nem volt jogszerű,
b) a nyugdíjelőleget, illetve annak egy részét, ha a nyugellátás iránti kérelmet elutasítják, vagy a nyugellátást a nyugdíjelőlegnél alacsonyabb összegben állapítják meg.
(3) A megállapított nyugellátás visszamenőlegesen járó összegét csökkenteni kell annak - a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított - ellátásnak az összegével, amely ugyanarra az időszakra került folyósításra, ha a jogosultat a két ellátás egyidejűleg nem illethette volna meg. Ha a visszamenőlegesen járó ellátás összege alacsonyabb, mint a beszámított összeg, és a beszámított ellátás jogalap nélküli megállapítása, folyósítása vagy felvétele az ellátásban részesülőnek felróható, a jogalap nélkül felvett különbözetet vissza kell fizetnie.
85. §
(1) A foglalkoztató, valamint egyéb szerv és személy köteles megtéríteni a jogalap nélkül felvett nyugellátást, ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapítása vagy folyósítása az ő mulasztásának, valótlan adatszolgáltatásának vagy egyéb felróható magatartásának a következménye.
(2) Ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapítása vagy folyósítása több foglalkoztatónak vagy egyéb szervnek, személynek is felróható, a jogalap nélkül felvett nyugellátás megtérítéséért egyetemlegesen felelnek.
86. §
(1) Ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapítása, folyósítása vagy felvétele a foglalkoztatónak vagy egyéb szervnek, személynek és a nyugellátásban részesülőnek is felróható, a jogalap nélkül felvett nyugellátást közrehatásuk arányában kötelesek megtéríteni, illetve visszafizetni.
(2) Ha a közrehatások aránya nem állapítható meg, a foglalkoztatót vagy egyéb szervet, személyt és a nyugellátásban részesülőt egyetemlegesen kell megtérítésre, illetve visszafizetésre kötelezni.(3) A közrehatás arányában megállapított megtérítési és visszafizetési kötelezettség nem módosítható amiatt, mert valamelyik kötelezettet terhelő rész nem hajtható be, vagy azt mérsékelték vagy elengedték.(4) Ha a jogalap nélkül felvett ellátás teljes összege nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegét, a visszafizetést és a megtérítést nem kell elrendelni.
85. §
(1) A foglalkoztató és egyéb szerv köteles megtéríteni a jogalap nélkül felvett nyugellátást, ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapítása, illetőleg folyósítása az ő mulasztásának vagy a valóságtól eltérő adatszolgáltatásának a következménye, és a nyugellátást a 84. § alapján visszakövetelni nem lehet.
(2) Ha nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért, illetőleg felvételéért a foglalkoztatót vagy egyéb szervet és a nyugellátásban részesülőt is felelősség terheli, a jogalap nélkül felvett nyugellátást közrehatásuk arányában kötelesek megtéríteni, illetőleg visszafizetni. Ha a közrehatások aránya nem állapítható meg, a felelősöket egyetemlegesen kell megtérítésre, illetőleg visszafizetésre kötelezni.
86. §
(1) A 84. § (1) bekezdésében megjelölt határidőn belül a jogalap nélkül felvett nyugellátással kapcsolatban a foglalkoztató és az egyéb szerv abban az esetben kötelezhető a megtérítésre, ha
a) a nyugellátás jogalap nélküli felvevője meghal, mielőtt visszafizetési kötelezettségének eleget tett, vagy
b) a nyugellátás jogalap nélküli felvétele kizárólag a foglalkoztató, illetőleg az egyéb szerv mulasztásának vagy a valóságtól eltérő adatszolgáltatásának a következménye, és a visszafizetésre kötelezettől a jogalap nélkül felvett nyugellátás nem hajtható be.
(2) Ha az nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért, illetőleg a felvételéért több foglalkoztatót vagy egyéb szervet terhel felelősség, a jogalap nélkül felvett nyugellátás megtérítéséért egyetemlegesen felelnek.
(3) A jogalap nélkül felvett nyugellátással kapcsolatban a közrehatás arányában megállapított megtérítési kötelezettség nem módosítható azon a címen, hogy a visszafizetésre kötelezettől az őt terhelő rész nem hajtható be, illetőleg azt mérsékelték, vagy elengedték.
86/A. §   Az, aki a jogosult halála esetén a kiutalt nyugellátást jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni, ha erre őt írásban kötelezték.
86/A. §
(1) Aki a jogosult halála esetén a kiutalt nyugellátást jogalap nélkül vette fel, köteles azt visszafizetni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti ügyekben az ügyintézési határidő azon a napon kezdődik, amikor megállapítják, ki vette fel jogalap nélkül a nyugellátást.
(3) A jogosult halálának hónapját követően belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára jogalap nélkül utalt ellátás összegét a számla felett rendelkezésre jogosult személy köteles visszafizetni.
(4) Ha nincs a számla felett rendelkezésre jogosult személy, akkor a jogosult halálának hónapját követően belföldi pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára jogalap nélkül utalt ellátás összegéből a pénzforgalmi szolgáltató köteles visszafizetni azt az összeget,
a) amelynek visszautalása a fizetési számla terhére megtörténhet,
b) amelyet a saját hitelkövetelése vagy annak kamata kiegyenlítésére fordított, vagy
c) amellyel azt követően terhelte meg a fizetési számlát, hogy tudomást szerzett a jogosult haláláról.
(5) A (3) és (4) bekezdés szerinti ügyekben az ügyintézési határidő azon a napon kezdődik, amikor a nyugdíjfolyósító szerv megállapítja, hogy a (3), illetve a (4) bekezdés alkalmazásának helye van.
87. §   A foglalkoztató köteles megtéríteni a baleseti rokkantsági nyugdíjat, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelemi szabályzatnak, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény előírásainak nem tett eleget. Ugyanilyen megtérítési kötelezettség terheli a foglalkoztatót akkor is, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő.
87. §
(1) A foglalkoztató köteles megtéríteni a baleseti rokkantsági nyugdíjat, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelemi szabályzatnak, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény előírásainak nem tett eleget. Ugyanilyen megtérítési kötelezettség terheli a foglalkoztatót akkor is, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő.
(1) A foglalkoztató köteles megtéríteni a baleseti rokkantsági nyugdíjat, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező - a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 11-12. §-a szerinti - munkavédelemre vonatkozó szabályokban foglalt kötelezettségének nem tett eleget. Ugyanilyen megtérítési kötelezettség terheli a foglalkoztatót akkor is, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő.
(1) A foglalkoztató köteles megtéríteni a baleseti hozzátartozói nyugellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező - a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 11-12. §-a szerinti - munkavédelemre vonatkozó szabályokban foglalt kötelezettségének nem tett eleget. Ugyanilyen megtérítési kötelezettség terheli a foglalkoztatót akkor is, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő.
(1a) Ha a baleseti rokkantsági nyugdíj vagy a baleseti hozzátartozói nyugellátás több foglalkoztatónál elszenvedett balesetek (foglalkozási megbetegedések, szilikózis) együttes következménye alapján került megállapításra, az (1) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén a foglalkoztatókat olyan arányban kell kötelezni a nyugellátás megtérítésére, amilyen az egyes üzemi balesetekből eredő egészségkárosodások mértékének egymáshoz viszonyított aránya.
(1a) Ha a baleseti rokkantsági nyugdíj vagy a baleseti hozzátartozói nyugellátás több foglalkoztatónál elszenvedett balesetek (foglalkozási megbetegedések, szilikózis) együttes következménye alapján került megállapításra, az (1) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén a foglalkoztatókat olyan arányban kell kötelezni a nyugellátás megtérítésére, amilyen az egyes üzemi balesetekből eredő egészségkárosodások, egészségiállapot-romlások mértékének egymáshoz viszonyított aránya.
(1a) Ha a baleseti hozzátartozói nyugellátás több foglalkoztatónál elszenvedett balesetek (foglalkozási megbetegedések, szilikózis) együttes következménye alapján került megállapításra, az (1) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén a foglalkoztatókat olyan arányban kell kötelezni a nyugellátás megtérítésére, amilyen az egyes üzemi balesetekből eredő egészségkárosodások, egészségiállapot-romlások mértékének egymáshoz viszonyított aránya.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezésének alkalmazása során a foglalkoztató alatt a Munka Törvénykönyve 193/C. §-ának c) pontjában meghatározott kölcsönvevőt kell érteni.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezésének alkalmazása során a foglalkoztató alatt a Munka Törvénykönyve 193/C. §-ának c) pontjában meghatározott kölcsönvevőt is érteni kell.
(2) Az (1)-(1a) bekezdés rendelkezésének alkalmazása során a foglalkoztató alatt a Munka Törvénykönyve 193/C. §-ának c) pontjában meghatározott kölcsönvevőt is érteni kell.
(2) Az (1)-(1a) bekezdés rendelkezésének alkalmazása során a foglalkoztató alatt az Mt. szerinti kölcsönvevőt is érteni kell.
88. §
(1) Aki a nyugellátásra jogosult megrokkanásáért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott nyugellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható.
(1) Aki a nyugellátásra jogosult egészségkárosodásáért, megrokkanásáért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott nyugellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható.
(1) Aki a nyugellátásra jogosult haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott nyugellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható.
(1) Aki az elhunyt jogszerző haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott nyugellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható.
(2) A felelősség megállapítására a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségre vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a felelősség abban az esetben is fennáll, ha a nyugellátásra jogosultnak vagyoni kára nincs.
(2) A felelősség megállapítására a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénynek (a továbbiakban: Ptk.) a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségre vonatkozó szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a felelősség abban az esetben is fennáll, ha a nyugellátásra jogosultnak vagyoni kára nincs.
(2) A felelősség megállapítására a Polgári Törvénykönyvről szóló törvénynek a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a felelősség abban az esetben is fennáll, ha a nyugellátásra jogosultnak kára nincs.
(2) A felelősség megállapítására a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a felelősség abban az esetben is fennáll, ha a nyugellátásra jogosultnak kára nincs.
(3) A foglalkoztató az általa foglalkoztatott biztosított üzemi balesetével kapcsolatban az (1)-(2) bekezdések rendelkezései alapján megtérítésre nem kötelezhető.
88/A. §   A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv jogosult a 87-88. §-ok szerinti megtérítési igényt megalapozó eseménnyel kapcsolatban a más hatóságnál, illetve egyéb szervnél indult eljárás során hozott, a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges döntés megismerésére, a döntés alapjául szolgáló iratokba betekinthet, azokról másolatot készíthet. Az eljáró nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére a kért iratok másolatát az érintett szerv 30 napon belül köteles megküldeni.
88/A. §   A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv jogosult a 87-88. §-ok szerinti megtérítési igényt megalapozó eseménnyel kapcsolatban a más hatóságnál, illetve egyéb szervnél indult eljárás során hozott, a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges döntés megismerésére, a döntés alapjául szolgáló iratokba betekinthet, azokról másolatot készíthet. Az eljáró nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére a kért iratok másolatát az érintett szerv huszonkét munkanapon belül köteles megküldeni.
88/A. §   A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv jogosult a 87-88. §-ok szerinti megtérítési igényt megalapozó eseménnyel kapcsolatban a más hatóságnál, illetve egyéb szervnél indult eljárás során hozott, a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges döntés megismerésére, a döntés alapjául szolgáló iratokba betekinthet, azokról másolatot készíthet. Az eljáró nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére a kért iratok másolatát az érintett szerv harminc napon belül köteles megküldeni.
88/A. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv jogosult a 87. és 88. § szerinti megtérítési igényt megalapozó eseménnyel kapcsolatban a más hatóságnál, illetve egyéb szervnél indult eljárás során hozott, a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges döntés megismerésére, a döntés alapjául szolgáló iratokba betekinthet, azokról másolatot készíthet. Az eljáró nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére a kért iratok másolatát az érintett szerv harminc napon belül köteles megküldeni.
(2) A 87. § és 88. § szerinti ügyekben az ügyintézési határidő azon a napon kezdődik, amikor megállapítják, ki felelős az elhunyt jogszerző haláláért.
89. §   A 87. §, illetve 88. § alapján megtérítésre kötelezett a ténylegesen nyújtott nyugellátásért felelős. A megtérítés összege nem csökkenthető azért, mert a megtérítés alapját képező nyugellátásra jogosultat egyéb címen is megilletné a nyugellátás.
89. §
(1) A 87. §, illetve 88. § alapján megtérítésre kötelezett a ténylegesen nyújtott nyugellátásért felelős. A megtérítés összege nem csökkenthető azért, mert a megtérítés alapját képező nyugellátásra jogosultat egyéb címen is megilletné a nyugellátás.
(1) A 87-88. § alapján megtérítésre kötelezett a ténylegesen nyújtott nyugellátásért felelős. A megtérítés összege nem csökkenthető azért, mert a megtérítés alapját képező nyugellátás a jogosultat egyéb jogcímen is megilletné.
(2) A megtérítési kötelezettségnek havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell eleget tenni. A kötelezett azonban kérheti, hogy a nyugellátásnak az évenkénti emeléseket tartalmazó összegét évenként előre - minden év március 12-éig, illetőleg évközbeni kötelezés esetén a határozat jogerőre emelkedését követő harminc napon belül - téríthesse meg. Ha a megtérítendő ellátás folyósítása az adott naptári hónap vagy év folyamán megszűnik, akkor a befizetett összeg még hátralévő részét vissza kell fizetni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti megtérítési kötelezettségnek havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell eleget tenni. A kötelezett azonban kérheti, hogy a nyugellátásnak az évenkénti emeléseket tartalmazó összegét évente előre - első alkalommal a határozat jogerőre emelkedését követő harminc napon belül, majd ezt követően minden év március 12-éig - téríthesse meg. Ha a megtérítendő ellátás folyósítása az adott naptári hónap vagy év folyamán megszűnik, akkor a befizetett összeg arányos részét vissza kell fizetni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti megtérítési kötelezettségnek havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell eleget tenni. A kötelezett azonban kérheti, hogy a nyugellátásnak az évenkénti emeléseket tartalmazó összegét évente előre - első alkalommal a határozat véglegessé válását követő harminc napon belül, majd ezt követően minden év március 12-éig - téríthesse meg. Ha a megtérítendő ellátás folyósítása az adott naptári hónap vagy év folyamán megszűnik, akkor a befizetett összeg arányos részét vissza kell fizetni.
(3) Az ellátás (1) bekezdés szerinti megtérítésére egyösszegben kerülhet sor, ha azt
a) a kötelezett kéri, vagy
b) a megtérítésre kötelezett gazdálkodó szervezet (foglalkoztató vagy egyéb szerv) a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) szerinti felszámolással, illetőleg végelszámolással jogutód nélkül megszűnik.
A megtérítendő összeget a rokkantsági nyugdíjnak, baleseti rokkantsági nyugdíjnak, továbbá a szülői nyugdíjnak a kérelem benyújtását, vagy a Cstv. szerinti felszámolást, illetőleg végelszámolást elrendelő végzés közzétételét megelőző hónapban érvényes összege, valamint az ellátásban részesülő személyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig számított időtartam tizenöt naptári évvel növelt tartama, az árvaellátás esetében az árva 25. életéve betöltéséig, az özvegyi nyugdíjnál az özvegyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig számított időtartam alapulvételével kell meghatározni. A hozzátartozói nyugellátások megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket a baleseti hozzátartozói nyugellátások megtérítésénél is alkalmazni kell.
(3) Az ellátás (1) bekezdés szerinti megtérítésére egyösszegben kerül sor, ha azt
b) a megtérítésre kötelezett gazdálkodó szervezet (foglalkoztató vagy egyéb szerv) a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) szerinti felszámolással, illetőleg végelszámolással jogutód nélkül megszűnik.
A megtérítendő összeget a rokkantsági nyugdíjnak, baleseti rokkantsági nyugdíjnak, továbbá a szülői nyugdíjnak a kérelem benyújtását, vagy a Cstv. szerinti felszámolást, illetőleg végelszámolást elrendelő végzés közzétételét megelőző hónapban érvényes összege, valamint az ellátásban részesülő személyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig számított időtartam tizenöt naptári évvel növelt tartama, az árvaellátás esetében az árva 25. életéve betöltéséig, az özvegyi nyugdíjnál az özvegyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig számított időtartam alapulvételével kell meghatározni. A hozzátartozói nyugellátások megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket a baleseti hozzátartozói nyugellátások megtérítésénél is alkalmazni kell.
b) a megtérítésre kötelezett gazdálkodó szervezet (foglalkoztató vagy egyéb szerv) a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) szerinti felszámolással, illetőleg végelszámolással jogutód nélkül megszűnik.
A megtérítendő összeget a rokkantsági nyugdíjnak, baleseti rokkantsági nyugdíjnak, továbbá a szülői nyugdíjnak a Cstv. szerinti felszámolást, illetőleg végelszámolást elrendelő végzés közzétételét megelőző hónapban érvényes összege, valamint az ellátásban részesülő személyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig számított időtartam tizenöt naptári évvel növelt tartama, az árvaellátás esetében az árva 25. életéve betöltéséig, az özvegyi nyugdíjnál az özvegyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig számított időtartam alapulvételével kell meghatározni. A hozzátartozói nyugellátások megtérítésére vonatkozó rendelkezéseket a baleseti hozzátartozói nyugellátások megtérítésénél is alkalmazni kell.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltaktól eltérően egyösszegű megtérítésre kerül sor, ha
a) a megtérítésre kötelezett azt kéri, vagy
b) a megtérítésre kötelezett gazdálkodó szervezet (foglalkoztató vagy egyéb szerv) a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) szerinti felszámolással, illetve a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény szerinti végelszámolással jogutód nélkül megszűnik.
b) a megtérítésre kötelezett gazdálkodó szervezet (foglalkoztató vagy egyéb szerv) felszámolással, illetve végelszámolással jogutód nélkül megszűnik.
b) a megtérítésre kötelezett, a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet (foglalkoztató vagy egyéb szerv) felszámolással, illetve végelszámolással jogutód nélkül megszűnik.
b) a megtérítésre kötelezett, a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti gazdálkodó szervezet (foglalkoztató vagy egyéb szerv) felszámolással, kényszertörléssel vagy végelszámolással jogutód nélkül megszűnik.
(4) A (2)-(3) bekezdésnek a baleseti rokkantsági nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseit a baleseti járadék megtérítésére vonatkozóan azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az egyösszegű megtérítés meghatározásánál az Eb. 58. §-a (1) bekezdésének a) pontjában említett baleseti járadék esetében legfeljebb az Eb. 57. § (2) bekezdése szerinti időtartamot kell alapul venni.
(4) A (3) bekezdés szerinti egyösszegű megtérítés címén a megtérítési kötelezettség alapjául szolgáló
a) ideiglenes özvegyi nyugdíj egyhavi összegének tizenkétszeresét,
b) az árvaellátás egyhavi összegének az árva 25. életéve betöltéséig terjedő időtartamra számított összegét,
b) az árvaellátás egyhavi összegének az árva 25. életéve betöltéséig terjedő időtartamra számított összegét, a c) pontban foglaltak kivételével,
c) rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj, özvegyi nyugdíj, szülői nyugdíj, illetve baleseti hozzátartozói nyugellátás egyhavi összegének az ellátásban részesülő személyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig terjedő időtartamra számított összegét
c) rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, özvegyi nyugdíj, szülői nyugdíj, illetve baleseti hozzátartozói nyugellátás egyhavi összegének az ellátásban részesülő személyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig terjedő időtartamra, de legalább négy évre számított összegét, az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, ellátásban részesülő személy esetén négy évre számított összegét
c) özvegyi nyugdíj, szülői nyugdíj, illetve baleseti hozzátartozói nyugellátás egyhavi összegének az ellátásban részesülő személyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig terjedő időtartamra, de legalább négy évre számított összegét, az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, ellátásban részesülő személy esetén négy évre számított összegét
c) megváltozott munkaképesség alapján járó árvaellátás, özvegyi nyugdíj, szülői nyugdíj, illetve baleseti hozzátartozói nyugellátás egyhavi összegének az ellátásban részesülő személyre irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig terjedő időtartamra, de legalább négy évre számított összegét, az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, ellátásban részesülő személy esetén négy évre számított összegét
kell megtéríteni.
(5) A fizetési kötelezettség teljesítésének elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén a kötelezett a Polgári Törvénykönyv 301. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján, az ott meghatározott mértékű késedelmi kamatot köteles fizetni.
(5) Az egyösszegű megtérítés összegét a megtérítendő ellátásnak
a) a (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kérelem benyújtását megelőző hónapban,
b) a (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben a felszámolást, illetőleg a végelszámolást elrendelő végzés közzétételét megelőző hónapban
b) a (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben a felszámolást, a kényszertörlést, illetve a végelszámolást elrendelő végzés közzétételét megelőző hónapban
érvényes összege alapulvételével kell meghatározni.
(6) A kötelezett az egyösszegű megtérítési kötelezettségnek a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül köteles eleget tenni.
(6) A kötelezett az egyösszegű megtérítési kötelezettségnek a határozat véglegessé válását követő 15 napon belül köteles eleget tenni.
(7) A (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kötelezett kérheti, hogy megtérítési kötelezettségének az egyösszegű megfizetés helyett legfeljebb öt éven belül, évente fizetendő részletekben tehessen eleget. Az első részletet a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül, a további részleteket minden év március 12-éig kell megfizetni. A kötelezettség egy összegben esedékessé válik, ha a kötelezett az esedékes részletet határidőn belül nem fizeti meg. Az évi részletekben történő megfizetés esetén a 94. § (2) bekezdése szerinti fizetési kedvezmény egyidejűleg nem alkalmazható.
(7) A (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben a kötelezett kérheti, hogy megtérítési kötelezettségének az egyösszegű megfizetés helyett legfeljebb öt éven belül, évente fizetendő részletekben tehessen eleget. Az első részletet a határozat véglegessé válását követő 15 napon belül, a további részleteket minden év március 12-éig kell megfizetni. A kötelezettség egy összegben esedékessé válik, ha a kötelezett az esedékes részletet határidőn belül nem fizeti meg. Az évi részletekben történő megfizetés esetén a 94. § (2) bekezdése szerinti fizetési kedvezmény egyidejűleg nem alkalmazható.
(8) A (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek a fennálló követelésről történő lemondására a Cstv. 80. §-ának rendelkezéseit kell alkalmazni.
(9) A (3) bekezdés a) pontja szerinti megtérítési kötelezettséget harmadik személy átvállalhatja.
(10) A (2)-(9) bekezdés
a) baleseti rokkantsági nyugdíjra vonatkozó rendelkezéseit a baleseti járadék megtérítésére vonatkozóan azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a megtérítés összegének meghatározásánál az Eb. 58. §-a (1) bekezdésének a) pontjában említett baleseti járadék esetében az Eb. 57. §-ának (2) bekezdése szerinti kétévi időtartamot kell alapul venni,
a) baleseti hozzátartozói nyugellátásra vonatkozó rendelkezéseit a baleseti járadék megtérítésére vonatkozóan azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a megtérítés összegének meghatározásánál az Eb. 58. §-a (1) bekezdésének a) pontjában említett baleseti járadék esetében az Eb. 57. §-ának (2) bekezdése szerinti kétévi időtartamot kell alapul venni,
b) rendelkezéseit a rehabilitációs járadékra azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a megtérítés összegének meghatározásánál azt az időtartamot kell alapul venni, amelyre a rehabilitációs járadékot megállapították.

Késedelmi kamat

90. §   Ha az illetékes nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátás folyósítását a határozat kézbesítését követő 15 napon belül nem teljesíti, a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot köteles fizetni a késedelmesen folyósított nyugellátás összege után. A kamatot az említett határidő lejártát követő naptól kell számítani.
90. §   Ha a nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátást a határozat kézbesítését követő 15 napon belül nem folyósítja, a késedelmesen folyósított nyugellátás összege után - a határidő lejártát követő naptól - késedelmi kamatot fizet. A késedelmi kamat naptári napokra számított mértéke a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.
90. §   Ha a nyugdíjfolyósító szerv a megállapított nyugellátást a határozat közlését követő tíz munkanapon belül nem folyósítja, a késedelmesen folyósított nyugellátás összege után - a határidő lejártát követő naptól - késedelmi kamatot fizet. A késedelmi kamat naptári napokra számított mértéke a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.
90. §   A nyugdíjfolyósító szerv a késedelmesen folyósított nyugellátás összege után - a határidő lejártát követő naptól - késedelmi kamatot fizet. A késedelmi kamat naptári napokra számított mértéke a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.

Mulasztási bírság

91. §   Aki az e törvényben meghatározott bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási, illetőleg a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásával kapcsolatos egyéb kötelezettséget nem teljesíti, vagy annak nem az előírt módon tesz eleget, mulasztási bírságot köteles fizetni.
91. §   Aki az e törvényben meghatározott bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási, illetőleg a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásával kapcsolatos egyéb kötelezettségét nem teljesíti, vagy annak nem az előírt módon tesz eleget, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény rendelkezései szerint mulasztási bírságot fizet.
91. §
(1) Az a kötelezett, aki az e törvényben meghatározott bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási, illetőleg a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásával kapcsolatos egyéb kötelezettségét nem teljesíti vagy késedelmesen teljesíti, illetve annak nem az előírt módon tesz eleget, 10 000 forinttól 100 000 forintig terjedő, a jogsértés egy éven belüli ismételt megállapítása esetén 200 000 forintig terjedő mulasztási bírságot köteles fizetni.
(1) Az a kötelezett, aki a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére történő, jogszabályban meghatározott bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási, illetőleg a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásával kapcsolatos egyéb kötelezettségét nem teljesíti vagy késedelmesen teljesíti, illetve annak nem az előírt módon tesz eleget, 10 000 forinttól 100 000 forintig terjedő, a jogsértés egy éven belüli ismételt megállapítása esetén 200 000 forintig terjedő mulasztási bírságot köteles fizetni.
(2) A vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyek 100 000, a foglalkoztatók, egyéb szervek 200 000 forintig terjedő mulasztási bírság megfizetésére kötelezhetők, ha
a) a jogszabályokban előírt bizonylatok, könyvelések, nyilvántartások, egyéb okmányok hiányában, vagy azoknak az előírásoktól eltérő vezetésével,
b) hibás vagy valótlan adatszolgáltatással,
c) nyilatkozattétel elmulasztásával (tanúvallomás jogosulatlan megtagadásával)
vagy más módon az ellenőrzést akadályozzák.
(3) A mulasztási bírság kiszabásánál a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek mérlegelnie kell a mulasztás körülményeit, így különösen a mulasztás súlyát, gyakoriságát, továbbá azt, hogy a mulasztó - a magánszemély, illetve a foglalkoztató; egyéb szerv esetén annak intézkedésre jogosult képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja - az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt-e el.
(4) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a mulasztási bírságot fizetésre kötelező határozattal érvényesíti azzal, hogy a határozat elleni jogorvoslatra a 95. § (1) és (3) bekezdésének rendelkezései az irányadók. A mulasztási bírságot az illetékes nyugdíjbiztosítási szervhez kell befizetni.
(4) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a mulasztási bírságot fizetésre kötelező határozattal érvényesíti azzal, hogy a határozat elleni jogorvoslatra a 95. § (1) bekezdésének rendelkezései az irányadók. A mulasztási bírságot az illetékes nyugdíjbiztosítási szervhez kell befizetni.
(4) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a mulasztási bírságot fizetésre kötelező határozattal érvényesíti azzal, hogy a határozat elleni jogorvoslatra a 95. § rendelkezései az irányadók. A mulasztási bírságot az illetékes nyugdíjbiztosítási szervhez kell befizetni.
(4) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a mulasztási bírságot fizetésre kötelező határozattal érvényesíti azzal, hogy a határozat elleni jogorvoslatra a 95. § rendelkezései az irányadók. A mulasztási bírságot a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez kell befizetni.
(4) A mulasztási bírságot az elsőfokú nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez kell befizetni.
(4) A mulasztási bírságot az ügyben eljárt nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez kell befizetni.
(5) Aki a mulasztási bírságot a jogerős határozatban megállapított határidőn belül nem fizeti meg, a kiszabott mulasztási bírság kétszeresét köteles megfizetni.
(5) Aki a mulasztási bírságot a jogerős határozatban megállapított határidőn belül nem fizeti meg, - késedelmi pótlék helyett - a kiszabott mulasztási bírság kétszeresét köteles megfizetni.
(5) Aki a mulasztási bírságot a határozatban megállapított határidőn belül nem fizeti meg, - késedelmi pótlék helyett - a kiszabott mulasztási bírság kétszeresét köteles megfizetni.
91. §
(1) Aki a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére történő, jogszabályban meghatározott bejelentési, nyilvántartási, adatszolgáltatási, vagy a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásával kapcsolatos egyéb kötelezettségét nem teljesíti, vagy késedelmesen teljesíti, illetve annak nem az előírt módon tesz eleget, 50 000 forinttól 500 000 forintig terjedő, a jogsértés egy éven belüli ismételt megállapítása esetén 1 000 000 forintig terjedő mulasztási bírságot köteles fizetni.
(2) A mulasztási bírságot az ügyben eljárt nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez kell befizetni.
(2) A mulasztási bírságot a Nyugdíjbiztosítási Alapnak kell befizetni.
(3) Az (1) bekezdés szerinti közigazgatási szabályszegés esetén figyelmeztetésnek helye nincs.
(4) A mulasztási bírságot kiszabó döntés adatait a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv nem jegyzi be a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartásába.

Az eljárás költségének a megtérítése

92. §   A fizetésre kötelezett a mulasztása miatt felmerült eljárás költségeit köteles megtéríteni.

A követelés érvényesítése

93. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az e törvényen alapuló követelését öt éven belül érvényesítheti. Ha a követelésre alapot adó magatartás jogerős bírói ítélettel megállapítottan bűncselekmény, a követelés öt éven túl is érvényesíthető mindaddig, amíg a büntethetőség el nem évül.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az e törvényen alapuló követelését öt éven belül érvényesítheti.
(1) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv az e törvényen alapuló követelését öt éven belül érvényesítheti.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a követelését fizetésre kötelező határozattal, illetőleg fizetési meghagyással érvényesíti. A jogerőre emelkedett határozat, illetőleg fizetési meghagyás végrehajtható közigazgatási határozat.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a követelését fizetésre kötelező határozattal érvényesíti.
(2) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv a követelését fizetésre kötelező határozattal érvényesíti.
(2) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv a követelését - ha e törvény másként nem rendelkezik - fizetésre kötelező határozattal érvényesíti.
(3) Amennyiben a fizetésre kötelezett munkáltató, egyéb szerv és személy a fizetésre kötelező határozat, illetőleg a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a határozatot hozó, illetőleg a fizetési meghagyást kibocsátó nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a követelését a Tbj.-nek a járuléktartozás végrehajtására vonatkozó szabályainak - ide nem értve az ingó- és ingatlan-végrehajtást - megfelelő alkalmazásával érvényesíti.
(3) Amennyiben a fizetésre kötelezett munkáltató, egyéb szerv és személy a fizetésre kötelező határozat, illetőleg a fizetési meghagyás jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a határozatot hozó, illetőleg a fizetési meghagyást kibocsátó nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a követelését
a) a bankszámlával rendelkező kötelezett esetében azonnali beszedési megbízással,
b) bankszámlával nem rendelkező kötelezett személy esetében munkabérből vagy egyéb rendszeres járandóságból, továbbá kifizetőtől járó kifizetésből történő letiltással érvényesíti.
(3) Amennyiben a fizetésre kötelezett munkáltató, egyéb szerv és személy a fizetésre kötelező határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a határozatot hozó nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a követelését
a) a bankszámlával rendelkező kötelezett esetében azonnali beszedési megbízással,
b) bankszámlával nem rendelkező kötelezett személy esetében munkabérből vagy egyéb rendszeres járandóságból, továbbá kifizetőtől járó kifizetésből történő letiltással érvényesíti.
(3) Amennyiben a fizetésre kötelezett munkáltató, egyéb szerv és személy a fizetésre kötelező határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, az elsőfokú nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a követelését
a) a bankszámlával rendelkező kötelezett esetében azonnali beszedési megbízással,
b) bankszámlával nem rendelkező kötelezett személy esetében munkabérből vagy egyéb rendszeres járandóságból, továbbá kifizetőtől járó kifizetésből történő letiltással érvényesíti.
(3) Amennyiben a fizetésre kötelezett munkáltató, egyéb szerv és személy a fizetésre kötelező határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a követelést a nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv megkeresésére az állami adóhatóság adók módjára hajtja be.
(3) Ha a nyugdíjfolyósító szervtől rendszeres pénzellátásban részesülő személy a fizetésre kötelező határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a követelést a pénzellátásból történő letiltással a nyugdíjfolyósító szerv érvényesíti a bírósági végrehajtásról szóló törvény szabályai szerint. Egyéb esetben a követelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére az állami adóhatóság adók módjára hajtja be.
(3) Ha a nyugdíjfolyósító szervtől rendszeres pénzellátásban részesülő személy a fizetésre kötelező határozat véglegessé válásától számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a követelést a pénzellátásból történő letiltással a nyugdíjfolyósító szerv érvényesíti a bírósági végrehajtásról szóló törvény szabályai szerint. Egyéb esetben a követelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére az állami adóhatóság adók módjára hajtja be.
(3) Ha a nyugdíjfolyósító szervtől rendszeres pénzellátásban részesülő személy a fizetésre kötelező határozat véglegessé válásától számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a követelést a pénzellátásból történő letiltással a nyugdíjfolyósító szerv érvényesíti a bírósági végrehajtásról szóló törvény szabályai szerint. Ha ez nem vezet eredményre, a fennmaradó tartozás végrehajtását az Ákr. 134. § (1) bekezdésének megfelelően kell foganatosítani.
(3) Ha a nyugdíjfolyósító szervtől rendszeres pénzellátásban részesülő személy a fizetésre kötelező határozat véglegessé válásától számított tizenöt napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a nyugdíjfolyósító szerv a követelést az általa folyósított rendszeres pénzellátásból levonással érvényesíti a bírósági végrehajtásról szóló törvény szabályai szerint.
(4) A (3) bekezdés szerinti levonással meg nem térült, illetve a végrehajtandó összegre tekintettel tizenkét hónap alatt meg nem térülő követelés összegét - a központi nyugdíjbiztosítási szerv kezdeményezésére - a kötelezett keresetéből is le lehet vonni. A keresetből történő levonás érvényesítése során a kincstári számfejtési körbe tartozók esetében a Kincstárt munkáltatónak kell tekinteni. Ha ez nem vezet eredményre, a fennmaradó tartozás végrehajtását az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 134. § (1) bekezdésének megfelelően kell foganatosítani.
(4) Ha a (3) bekezdésben meghatározott végrehajtási eljárás nem vezet, vagy előreláthatóan nem vezetne eredményre, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a követelés ingó- és ingatlan-végrehajtással történő behajtására az erre illetékes szervhez átadja.
(4) Ha a (3) bekezdésben meghatározott végrehajtási eljárás nem vezet, vagy előreláthatóan nem vezetne eredményre, a követelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére az állami adóhatóság területileg illetékes szerve ingó- és ingatlan-végrehajtással hajtja be.
(4) Ha a (3) bekezdésben meghatározott végrehajtási eljárás nem vezet, vagy előreláthatóan nem vezetne eredményre, a követelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megkeresésére az állami adóhatóság ingó- és ingatlan-végrehajtással hajtja be.
(4) Az e törvényen alapuló követelés adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.
(5) Az e törvényen alapuló követelés adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül.
(5) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv a (3) bekezdésben meghatározott végrehajtást az öregségi nyugdíj legkisebb összegét elérő vagy azt meghaladó követelésre kezdeményezi.
(6) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv által a közigazgatási hatósági eljárás során kiszabott eljárási bírság jogcímen fennálló követelés érvényesítésére a (2)-(5) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.
(6) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv által a hatósági eljárás során kiszabott eljárási bírság jogcímen fennálló követelés érvényesítésére a (2)-(5) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni.

Tartozás mérséklése, elengedése, fizetési kedvezmény engedélyezése

Tartozás mérséklése, elengedése, fizetési könnyítésének engedélyezése

Mérséklés, elengedés

94. §
(1) A nyugellátás visszafizetése, a magánszemélyt terhelő megtérítés és mulasztási bírság, valamint az eljárás költségének a megtérítése címén megállapított összeg méltányosságból mérsékelhető vagy elengedhető.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő - a nyugellátás visszafizetése, a megtérítés és annak a 89. § (5) bekezdése szerinti késedelmi kamata címén megállapított - tartozást (követelést), valamint a mulasztási bírságtartozást méltányosságból mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése a magánszemély és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti.
(1) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv vezetője a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő - a nyugellátás visszafizetése, a megtérítés és annak a 89. § (5) bekezdése szerinti késedelmi kamata címén megállapított - tartozást (követelést), valamint a mulasztási bírságtartozást méltányosságból mérsékelheti vagy elengedheti, illetőleg arra fizetési könnyítést (részletfizetést vagy fizetési halasztást) engedélyezhet, ha azok megfizetése a magánszemély és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője a foglalkoztató, egyéb szerv és a magánszemély (a továbbiakban együtt: fizetésre kötelezett) kérelme alapján a nyugellátás visszafizetése, a megtérítés és annak késedelmi pótléka címén megállapított követelést, valamint a mulasztási bírságtartozást méltányosságból mérsékelheti vagy elengedheti, illetve részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyezhet, ha
a) a körülményekből megállapítható, hogy a fizetésre kötelezett foglalkoztató (egyéb szerv), illetve annak intézkedésre jogosult képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja, az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el, vagy
b) azok megfizetése a fizetésre kötelezett magánszemély és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyeztetné.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatóság (kirendeltség) vezetője méltányos esetben mérsékelheti, illetőleg elengedheti
a) a magánszemélyt terhelő megtérítés összegét,
b) a nyugellátás jogalap nélküli felvétele miatt visszafizetési kötelezettségként előírt tartozás összegét,
c) a foglalkoztatót, egyéb szervet terhelő nyugdíjjárulék-bírságot és mulasztási bírságot, eljárási költséget, feltéve, hogy a határozatot, fizetési meghagyást a nyugdíjbiztosítási igazgatóság (kirendeltség) illetékes szakágazati egysége nyugellátással, baleseti nyugellátással kapcsolatban hozta/hozná, vagy bocsátotta/bocsátaná ki.
c) a foglalkoztatót, egyéb szervet vagy magánszemélyt terhelő - 91. § szerinti - mulasztási bírságot.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője kivételes méltánylást érdemlő körülmények esetén, a foglalkoztató és egyéb szerv (a továbbiakban együtt: kötelezett) kérelmére, az őt terhelő mulasztási bírságtartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha a körülményekből megállapítható, hogy a kötelezett, illetve annak intézkedésre jogosult képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja, az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el. A mulasztási bírság mérséklésénél vagy elengedésénél az eset összes körülményeit mérlegelni kell, különösen a mulasztás keletkezésének körülményeit, annak súlyát, gyakoriságát. Nincs helye a mulasztási bírság mérséklésének vagy elengedésének, ha a mulasztás a kötelezett szándékos magatartásának a következménye.
(2) Az (1) bekezdés szerinti részletfizetés, fizetési halasztás (a továbbiakban együtt: fizetési kedvezmény) abban az esetben engedélyezhető, ha a követelés későbbi teljesítése a körülményekből valószínűsíthető. A kérelem elbírálása és a feltételek meghatározása során figyelembe kell venni a fizetési nehézség kialakulásának okait és körülményeit.
(2) Fizetési kedvezmény abban az esetben engedélyezhető, ha a követelés későbbi teljesítése a körülményekből valószínűsíthető. A kérelem elbírálása és a feltételek meghatározása során figyelembe kell venni a fizetési nehézség kialakulásának okait és körülményeit.
(3) Az (1)-(2) bekezdések szerinti esetben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vezetője jár el, ha a határozatot, fizetési meghagyást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság illetékes szakágazati egysége hozta, illetőleg bocsátotta ki.
(3) A foglalkoztatót és egyéb szervet terhelő megtérítés és annak a 89. § (5) bekezdése szerinti késedelmi kamata címén megállapított követelésre (tartozásra) - a kötelezett kérelme alapján - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője fizetési halasztást vagy részletfizetést (a továbbiakban együtt fizetési könnyítés) engedélyezhet. A fizetési könnyítés abban az esetben engedélyezhető, ha a fizetési nehézség átmeneti jellegű, azaz a tartozás (követelés) későbbi megfizetése a körülményekből valószínűsíthető. A kérelem elbírálása és a feltételek meghatározása során figyelembe kell venni a fizetési nehézség kialakulásának okait és körülményeit. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője a fizetési könnyítést engedélyező határozatában a kedvezmény alkalmazását feltételhez is kötheti. A fizetési könnyítés érvényét veszti és a tartozás - annak járulékaival együtt - egy összegben esedékessé válik, ha a kötelezett a fizetési könnyítés engedélyezése során meghatározott feltételeket nem teljesíti.
(3) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője a fizetési kedvezményt feltételhez is kötheti. A fizetési kedvezmény érvényét veszíti és a tartozás - annak járulékaival együtt - egy összegben esedékessé válik, ha a fizetésre kötelezett a fizetési kedvezmény engedélyezése során meghatározott feltételeket nem teljesíti.
(4) A mérséklési, illetőleg az elengedési jogkört a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vezetője gyakorolja, ha a határozatot a (2) bekezdés a)-b) pontjában megjelölt nyugellátási ügyben a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vagy a GYSEV Rt. Igazgatósága hozta, illetőleg hozza.
(4) Az (1)-(3) bekezdés rendelkezéseitől eltérően
a) a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vezetője jár el, ha a határozatot, fizetési meghagyást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság illetékes szakágazati egysége,
b) a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vezetője jár el, ha a határozatot, fizetési meghagyást a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vagy a GYSEV Rt. Igazgatósága
hozta, illetőleg bocsátotta ki.
(4) A mulasztási bírság mérséklésénél vagy elengedésénél az eset összes körülményét mérlegelni kell, különösen a mulasztás keletkezésének körülményeit, annak súlyát, gyakoriságát. Nincs helye a mulasztási bírság mérséklésének vagy elengedésének, ha a mulasztás a kötelezett szándékos magatartásának a következménye.
(5) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv, valamint a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vezetője a (3) bekezdés szerinti jogkörét csak a 93. § (3) bekezdésében meghatározott végrehajtási eljárás befejezéséig gyakorolhatja.
(5) Az (1)-(4) bekezdésekben foglalt eljárásokban a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vezetője jár el, ha a határozatot a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vagy a GYSEV Rt. Igazgatósága hozta.
(5) Az (1)-(4) bekezdésekben foglalt eljárásokban a vasutas nyugdíj-megállapító és -folyósító szerv vezetője jár el, ha a határozatot a vasutas nyugdíj-megállapító és -folyósító szerv hozta.

Jogorvoslat

Jogorvoslat és döntés-felülvizsgálat

95. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője - a vasutas biztosítottakat, illetőleg hozzátartozóikat illetően a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság vezetője - jár el
a) a nyugellátásokkal kapcsolatban, továbbá
b) a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizetésére, illetőleg megtérítésére kötelezett és a nyugdíjbiztosítási ügyviteli feladatot ellátó szerv között felmerült vitás ügyekben.
b) a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizetésére, illetőleg megtérítésére kötelezett és a nyugdíjbiztosítási ügyviteli feladatot ellátó szerv között, valamint a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek a biztosítási kötelezettség tárgyában hozott határozatával kapcsolatban felmerült vitás ügyekben.
b) a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizetésére, illetőleg megtérítésére kötelezett és a nyugdíjbiztosítási ügyviteli feladatot ellátó szerv között felmerült vitás ügyekben.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője - a vasutas biztosítottakat, illetőleg hozzátartozóikat illetően a vasutas nyugdíj-megállapító és -folyósító szerv vezetője - jár el
a) a nyugellátásokkal kapcsolatban, továbbá
b) a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizetésére, illetőleg megtérítésére kötelezett és a nyugdíjbiztosítási ügyviteli feladatot ellátó szerv között felmerült vitás ügyekben.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője jár el másodfokon
a) a nyugellátásokkal kapcsolatban, továbbá
b) a jogalap nélkül felvett nyugellátás visszafizetésére, illetőleg megtérítésére kötelezett és a nyugdíjbiztosítási ügyviteli feladatot ellátó szerv között felmerült vitás ügyekben.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a határozat jogerőre emelkedését követően kérelemre vagy hivatalból a tudomására jutott tények, adatok alapján a nem jogszabálysértő döntését az ügyfél javára korlátozás nélkül módosíthatja azzal, hogy a magasabb összegű ellátás legfeljebb hat hónapra visszamenőleg jár.
(2) A kizárólagos mérlegelési jogkörben, a méltányossági alapon történő nyugellátás megállapításának engedélyezésére, továbbá a 94. § szerinti mérséklésre, elengedésre irányuló kérelem tárgyában hozott intézkedéssel, illetőleg határozattal szemben jogorvoslattal élni nem lehet.
(2) A kizárólagos mérlegelési jogkörben, a méltányossági alapon történő nyugellátás megállapításának engedélyezésére, továbbá a 94. § szerinti tartozás mérséklésére, elengedésére, továbbá fizetési könnyítésének engedélyezésére irányuló kérelem tárgyában hozott intézkedéssel, illetőleg határozattal szemben jogorvoslattal élni nem lehet.
(2) A méltányossági jogkörben - a kivételes nyugellátás megállapítása, a kivételes nyugellátás-emelés engedélyezése, valamint 94. § rendelkezései alapján a tartozás mérséklése, elengedése, illetőleg fizetési könnyítés engedélyezése tárgyában - hozott intézkedéssel, illetőleg határozattal szemben jogorvoslatnak nincs helye.
(2) A nyugellátásokkal kapcsolatos ügyekben az ügyfél a Ket. 112. §-a szerinti újrafelvételi kérelmet a határozat jogerőre emelkedését követő három éven belül nyújthatja be.
(2) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek eljárásában újrafelvételi eljárásnak nincs helye.
(3) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek hatósági eljárásaiban fellebbezésnek akkor van helye, ha elsőfokon a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala jár el.
(3) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv másodfokú határozata ellen az érintett keresettel fordulhat az első fokú határozatot hozó szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz.
(3) A másodfokú érdemi határozat ellen az, akinek jogosultságát vagy kötelezettségét a határozat érinti - a határozat kézbesítésétől számított harminc napon belül - keresettel fordulhat az elsőfokú határozatot hozó nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv székhelye szerint illetékes bírósághoz.
(3) A nyugellátásokkal kapcsolatos ügyekben a Ket. 113. §-a szerinti méltányossági eljárás nem gyakorolható.
(4) Amennyiben egyéb kizáró ok nincs, a megállapított nyugellátást annak ellenére folyósítani kell, hogy a keresetlevelet benyújtották.
(4) A méltányossági jogkörben - a kivételes nyugellátás megállapítása, a kivételes nyugellátás-emelés engedélyezése, valamint a 94. § rendelkezései alapján a tartozás mérséklése, elengedése, illetőleg a fizetési könnyítés engedélyezése tárgyában - hozott döntéssel szemben jogorvoslatnak helye nincs.
(4) A méltányossági jogkörben - a kivételes nyugellátás megállapítása, a kivételes nyugellátás-emelés és az egyszeri segély engedélyezése, valamint a 94. § rendelkezései alapján a tartozás mérséklése, elengedése, illetőleg a fizetési könnyítés engedélyezése tárgyában - hozott döntéssel szemben jogorvoslatnak helye nincs.
(5) A megtérítésre kötelezett az ellene kibocsátott fizetési meghagyás ellen a kézbesítést követő harminc napon belül bírósághoz fordulhat. A fizetési meghagyás ellen határidőben benyújtott keresetnek a vitatott összeg erejéig halasztó hatálya van.
(5) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv megállapítja, hogy a fellebbezéssel vagy a bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, döntését
a) az ügyfél javára korlátozás nélkül,
b) az ügyfél terhére egy ízben, a határozat közlésétől számított öt éven belül
ba) ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért a nyugellátásban részesülőt felelősség nem terheli, - a Ket. 114. §-ának (3) bekezdésében meghatározottakra is figyelemmel - a módosítást vagy visszavonást elrendelő határozat keltét követő hónap első napjától,
ba) ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért a nyugellátásban részesülőt felelősség nem terheli, a módosítást vagy visszavonást elrendelő határozat keltét követő hónap első napjától,
bb) ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért a nyugellátásban részesülőt felelősség terheli, az ellátás megállapításának kezdő időpontjáig visszamenőlegesen
módosítja vagy visszavonja.
(5) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kérelemre vagy hivatalból megállapítja, hogy a fellebbezési vagy felügyeleti eljárás keretében, illetve a bíróság által el nem bírált döntése jogszabályt sért, döntését
a) az ügyfél javára korlátozás nélkül,
b) az ügyfél terhére egy ízben, a határozat közlésétől számított öt éven belül
ba) ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért a nyugellátásban részesülőt felelősség nem terheli, a módosítást vagy visszavonást elrendelő határozat keltét követő hónap első napjától,
bb) ha a nyugellátás jogalap nélküli megállapításáért a nyugellátásban részesülőt felelősség terheli, az ellátás megállapításának kezdő időpontjáig visszamenőlegesen
módosítja vagy visszavonja.
(6) A határozat módosításának vagy visszavonásának az (5) bekezdés ba) pontja szerinti kezdő időpontja nem érinti a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv - 84-89. §-ban foglalt rendelkezéseken alapuló, külön eljárásban érvényesítésre kerülő - követelésének jogalapját, valamint annak a felelősségét és visszafizetési, illetve megtérítési kötelezettségét, akinek a nyugellátás jogalap nélküli megállapítása, folyósítása felróható.
(7) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek eljárását, illetve döntéseit érintően a Ket. 115. § szerinti felügyeleti eljárásban az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság gyakorolja a felügyeleti jogkört.
(7) A 87-88. § szerinti megtérítés ügyében hozott határozattal szemben fellebbezésnek nincs helye.
(8) A jogerős határozattal megállapított szolgálati idő tartamát a nyugellátás megállapítása során - az (5) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az ügyfél terhére nem módosíthatja.
(8) A jogerős határozattal megállapított szolgálati idő, valamint a korkedvezményre és egyéb, jogszabályban meghatározott, foglalkozáshoz kapcsolódó kedvezményre jogosító idő tartamát a nyugellátás megállapítása során - az (5) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az ügyfél terhére nem módosíthatja.
(8) A jogerős határozattal megállapított szolgálati idő tartamát a nyugellátás megállapítása során - az (5) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az ügyfél terhére nem módosíthatja.
(8) A jogerős határozattal megállapított szolgálati idő és a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartamát a nyugellátás megállapítása során - az (5) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően - a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az ügyfél terhére nem módosíthatja.
95/A. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek hatáskörébe tartozó többfokú közigazgatási eljárások esetén a közigazgatási pert az elsőfokon eljárt nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv ellen kell indítani.
(2) A kivételes nyugellátás megállapítása, a kivételes nyugellátás-emelés engedélyezése, az egyszeri segély engedélyezése, a tartozás méltányosságból történő mérséklése, elengedése, valamint a fizetési kedvezmény engedélyezése ügyében hozott döntés ellen indított közigazgatási perben kizárólag semmisségre lehet hivatkozni.
95. §
(1) A nyugdíjelőleggel kapcsolatos hatósági ügyekben nincs helye fellebbezésnek.
(2) A 80. §-ban foglaltak nem érintik a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek az általános közigazgatási rendtartásban biztosított jogát a döntés módosítására vagy visszavonására. Ha e törvény másként nem rendelkezik, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek eljárásában a döntés akkor is módosítható vagy visszavonható, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sért.
(2) A 80. §-ban és a 96/B. § (10) és (11) bekezdésében foglaltak nem érintik a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek az általános közigazgatási rendtartásban biztosított jogát a döntés módosítására vagy visszavonására. Ha e törvény másként nem rendelkezik, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek eljárásában a döntés akkor is módosítható vagy visszavonható, ha az jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogot sért.

IX. FEJEZET
A NYILVÁNTARTÁSI ÉS ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉG

Adatvédelmi rendelkezések

96. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek - ideértve a foglalkoztatókat, illetve egyéb szerveket - a természetes személyről adatokat társadalombiztosítási azonosító jel (a továbbiakban: TAJ-szám), valamint társadalombiztosítási folyószámlaszám alkalmazásával
a) a nyugellátások, illetőleg a nyugdíjbiztosítás szerveinek hatáskörébe utalt más ellátások megállapítása, folyósítása és ellenőrzése, továbbá
b) a nyugdíjbiztosítást illető befizetések érdekében
tarthat nyilván.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek - ideértve a foglalkoztatókat, illetve egyéb szerveket - a természetes személyről adatokat társadalombiztosítási azonosító jel (a továbbiakban: TAJ-szám) alkalmazásával
a) a nyugellátások, illetőleg a nyugdíjbiztosítás szerveinek hatáskörébe utalt más ellátások megállapítása, folyósítása és ellenőrzése, továbbá
b) a nyugdíjbiztosítást illető befizetések érdekében
c) az egyeztetési eljárás és a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek hatáskörébe tartozó, jogszabályban meghatározott más eljárások lefolytatása céljából
tarthat nyilván.
(1a) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek a nyugdíjbiztosítás szervei közreműködésével nyújtott juttatások nyújtása, valamint a nyugdíjfolyósító szerv által folyósított ellátásokkal és a nyugdíjbiztosítás szervei közreműködésével nyújtott juttatásokkal kapcsolatos kormányzati tájékoztatás céljából, a tájékoztatás teljesítéséhez, valamint a juttatás nyújtásához és nyújtásának ellenőrzéséhez szükséges időtartamban kezelhetik az ellátásban, juttatásban részesülő személyek nevére, lakcímére, nyugdíjfolyósítási törzsszámára és a folyósított ellátásra, nyújtott juttatásra vonatkozó adatokat.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott célra a társadalombiztosítási jogszabályban, illetve törvényben meghatározott
a) személyi adatok (név, leánykori név, anyja neve, születési hely, születés éve, hónapja és napja),
a) természetes személyazonosító adatok,
b) családi állapot, állampolgárság,
c) lakóhely (tartózkodási hely),
d) foglalkozás, munkahely, munkakör, tevékenység,
e) a rokkantságra vonatkozó adatok, amennyiben jogszabály szerint a nyugellátás, egyéb ellátás megállapítása az egészségi állapot alapján történik,
e) a rokkantság fokára, az egészségkárosodás mértékére, a szakmai munkaképességre, a rehabilitálhatóságra, továbbá az egészségi állapotra vonatkozó adatok, amennyiben jogszabály szerint a nyugellátás, egyéb ellátás megállapítása az egészségi állapot figyelembevételével történik,
e) a rokkantság fokára, az egészségkárosodás, egészségi állapot mértékére, a szakmai munkaképességre, a rehabilitálhatóságra, továbbá az egészségi állapotra vonatkozó adatok, amennyiben jogszabály szerint a nyugellátás, egyéb ellátás megállapítása az egészségi állapot figyelembevételével történik,
f) a keresetre, jövedelemre vonatkozó adatok
f) a keresetre, jövedelemre, valamint a levont és befizetett járulékokra vonatkozó adatok
g) az élettársra és az eltartott hozzátartozói minőségre vonatkozó adatok, amennyiben jogszabály szerint a nyugellátás, egyéb ellátás megállapítása az élettársi, hozzátartozói minőség figyelembevételével történik,
g) a hozzátartozókra vonatkozó adatok, amennyiben jogszabály szerint a nyugellátás, egyéb ellátás megállapítása a hozzátartozói minőség figyelembevételével történik,
h) a társadalombiztosítási egyéni számlára vonatkozó, a 96/A. § (1) bekezdése szerinti állami adóhatóság által nyilvántartott egyéb adatok
h) a megállapított, illetve folyósított ellátásra vonatkozó adatok,
i) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől átvett adatok, továbbá - ha azt az államháztartás részére utalták át - a visszalépő tagi kifzetések összege
j) a magánynyugdíjpénztár felszámolással, végelszámolással történő megszűnése esetén a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő tagokra vonatkozóan a felszámolótól, végelszámolóktól átvett adatok
k) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerint a Kormány által kötelezően nyújtandó azonosítási szolgáltatáshoz kapcsolódó egyedi azonosító,
k) a Kormány által kötelezően nyújtandó azonosítási szolgáltatáshoz kapcsolódó egyedi azonosító,
l) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény szerinti személyre szabott ügyintézési felület szolgáltatáshoz kapcsolódó azonosító
l) a személyre szabott ügyintézési felület szolgáltatáshoz kapcsolódó azonosító
tarthatók nyilván.
(2a) A központi nyugdíjbiztosítási szerv az állami adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási és jogszabályon alapuló egyéb kötelezettségének teljesítése érdekében kezeli a jogosult adóazonosító jelét.
(2a) A központi nyugdíjbiztosítási szerv az állami adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási és jogszabályon alapuló egyéb kötelezettségének teljesítése , valamint az összerendelési nyilvántartás szerinti kapcsolati kód megszűnését követően az adóhatóság megkeresése érdekében kezeli a jogosult adóazonosító jelét.
(2b) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek a 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 76. cikke szerinti együttműködés keretében az EGT-állam által nyújtott ellátások megállapítása, illetve folyósítása céljából, az ahhoz szükséges ideig kezelik a részükre megküldött, a (2) bekezdésben nem említett adatokat.
(3) A bíróság, az ügyészség, a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás szervei, a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint az adóhatóság, a munkaügyi és szociális igazgatási szervek feladataik ellátása érdekében - a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott célból és feltételek teljesülése esetén - e törvény felhatalmazása alapján - tekintettel a Tbj. 43. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is, a nyilvántartásba felvett adatok teljes körének igénylésére jogosultak.
(3) A bíróság, az ügyészség, a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás szervei, a nemzetbiztonsági szolgálatok a Tbj. 42. §-ának (4) bekezdése, egyéb szervek pedig a Tbj. 43. §-ának (1) bekezdése szerint jogosultak a nyilvántartásba felvett adatok igénylésére.
(3) A 96. § (2) bekezdése alapján nyilvántartásba vett adatokból
a) az illetékhivatal, valamint a vámhivatal az ellenőrzési feladatok érdekében az a) pont szerinti adatok, valamint a d) pontból a munkahelyre vonatkozó,
a) az állami adóhatóság, valamint a vámhivatal az ellenőrzési feladatok érdekében az a) pont szerinti adatok, valamint a d) pontból a munkahelyre vonatkozó,
a) az állami adóhatóság, valamint a vámhatóság az ellenőrzési feladatok érdekében az a) pont szerinti adatok, valamint a d) pontból a munkahelyre vonatkozó,
b) az állami adóhatóság, az önkormányzati adóhatóság az adókötelezettség ellenőrzése és az adó-végrehajtási eljárás lefolytatása érdekében az a) pontja szerinti adatok, valamint a d) pontból a munkahelyre vonatkozó adatok, támogatás megállapítása és ellenőrzése érdekében az e) pontból a rokkantság fokára vonatkozó,
b) az állami adóhatóság, az önkormányzati adóhatóság az adókötelezettség ellenőrzése és az adó-végrehajtási eljárás lefolytatása érdekében, a támogatás megállapítása és ellenőrzése érdekében az a)-d) pontjai, az e) pontból a rokkantság fokára vonatkozó, valamint az f) pont,
c) a munkaügyi és szociális igazgatás szervei az ellátás megállapítása, folyósítása, munkaügyi ellenőrzés céljából az a)-d) és f) pontjai, a Foglalkoztatási Hivatal Munkaügyi Nyilvántartó Központja az Egységes Munkaügyi Nyilvántartásban szereplő adatok ellenőrzése és szükség esetén pontosítása érdekében az a) pont, továbbá - a családi állapot kivételével - a b) pontja,
c) a munkaügyi és szociális igazgatás szervei az ellátás megállapítása, folyósítása, munkaügyi ellenőrzés céljából, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a támogatás megállapítása céljából az a)-d) és f) pontjai, a Foglalkoztatási Hivatal Munkaügyi Nyilvántartó Központja az Egységes Munkaügyi Nyilvántartásban szereplő adatok ellenőrzése és szükség esetén pontosítása érdekében az a) pont, továbbá - a családi állapot kivételével - a b) pontja,
c) a munkaügyi és szociális igazgatás szervei az ellátás megállapítása, folyósítása, munkaügyi ellenőrzés céljából, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a támogatás megállapítása céljából az a)-d) és f) pontjai,
c) a munkaügyi és szociális igazgatás szervei, az állami foglalkoztatási szerv az ellátás megállapítása, folyósítása és ellenőrzése, illetve munkaügyi ellenőrzés céljából a (2) bekezdés a)-f) pontjai, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a támogatás megállapítása céljából a (2) bekezdés a)-d) és f) pontjai,
d) az egészségügyi ellátást nyújtó szervek (személyek) az egészségügyi szolgáltatói feladataik ellátása érdekében az a)-e) pontjai,
e) az okmányirodák kijelöléséről és illetékességi területéről szóló kormányrendeletben meghatározott - körzetközponti feladatokat ellátó - települési (fővárosi kerületi) önkormányzatok jegyzői és a cégbíróságok külön törvényben meghatározottak,
e) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalai és a cégbíróságok külön törvényben meghatározottak,
f) a menekültügyi hatóság az ellátások és támogatások megállapítása, folyósítása és a jogosultság ellenőrzése céljából az a), d) és f) pont,
f) a menekültügyi hatóság az ellátások és támogatások megállapítása, folyósítása és a jogosultság ellenőrzése, valamint a menekültügyi eljárás során az ügyfél által előadottak, illetve a jogszabályban foglalt feltételek fennállásának ellenőrzése céljából a (2) bekezdés a), d) és f) pontja,
f) a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium központi pénzügyi szerve tervezési és érdekvédelmi feladatok, ellátás megállapítása, folyósítása és ellenőrzése, valamint statisztikai célú adatfeldolgozás érdekében a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe tartozók, valamint a volt honvédelmi alkalmazottak árvái esetében a (2) bekezdés a), c), g) és h) pontja,
g) az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szervei egészségfejlesztési tevékenységük ellátása céljából az a)-e) pontjai
g) az egészségügyi államigazgatási szerv szervei egészségfejlesztési tevékenységük ellátása céljából az a)-e) pontjai
h) az állami szakképzési és felnőttképzési szerv a pályakövetési rendszer működtetése céljából a d) pont
i) a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium központi pénzügyi szerve tervezési és érdekvédelmi feladatok, valamint statisztikai célú adatfeldolgozás érdekében a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe tartozók esetében a (2) bekezdés a), c), valamint a g)-h) pont
i) a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium központi pénzügyi szerve tervezési és érdekvédelmi feladatok, valamint statisztikai célú adatfeldolgozás érdekében a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe tartozók, valamint a volt honvédelmi alkalmazottak árvái esetében a (2) bekezdés a), c), valamint a g)-h) pont
j) a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 7. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott szervezet a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmények ellenőrzése céljából a nyugdíjfolyósító szerv által kibocsátott utazási utalványban részesülő személyekre vonatkozóan a (2) bekezdés a) és h) pontja
k) a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény szerinti művészjáradékkal kapcsolatos ügyekben eljáró szerv a művészjáradék folyósítása és a jogosultság ellenőrzése érdekében a (2) bekezdés a), c) és h) pontja
l) a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság, a munkavédelmi hatóság, a családtámogatási ügyben eljáró hatóság, a rehabilitációs hatóság, a szociális, gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás szerve, valamint az állami foglalkoztatási szerv, foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzés és munkavédelmi ellenőrzés, továbbá az ellátás megállapítása, folyósítása és ellenőrzése céljából a (2) bekezdés a)-f) és h) pontja,
m) a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv a kiegészítő hozzátartozói támogatásra, illetve az árvák kiegészítő támogatására való jogosultság megállapításához és ellenőrzéséhez a (2) bekezdés a) és h) pontja
szerinti adatok igénylésére jogosultak.
(3a) A (2) bekezdés alapján nyilvántartásba vett adatokból a Dáptv. szerinti automatikus információelérési felületen keresztüli hozzáféréssel
a) a munkaügyi és munkavédelmi, a családtámogatási, a rehabilitációs, a szociális és a gyámügyi igazgatás szerve, valamint az állami foglalkoztatási szerv az ellátás megállapítása, folyósítása és ellenőrzése, illetve munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzés céljából a (2) bekezdés a)-f) és h) pontja,
a) a munkaügyi és munkavédelmi, a családtámogatási, a rehabilitációs, a szociális és a gyámügyi igazgatás szerve, valamint az állami foglalkoztatási szerv az ellátás megállapítása, folyósítása és ellenőrzése, illetve munkaügyi és munkavédelmi ellenőrzés céljából a (2) bekezdés a) és h) pontja,
b) a Családi Csődvédelmi Szolgálat a természetes személyek adósságrendezési eljárása céljából a (2) bekezdés a)-f) és h) pontja,
b) a Családi Csődvédelmi Szolgálat a természetes személyek adósságrendezési eljárása céljából a (2) bekezdés a) és h) pontja,
c) az egészségbiztosítási szerv a jogszabályban meghatározott feladatai ellátásához a (2) bekezdés a)-e) és h) pontja szerinti adatok lekérdezésére jogosult.
c) az egészségbiztosítási szerv a jogszabályban meghatározott feladatai ellátásához a (2) bekezdés a) és h) pontja szerinti adatok lekérdezésére jogosult.
(3) A (2) bekezdés alapján nyilvántartásba vett adatokból
a) az állami adóhatóság, valamint a vámhatóság az ellenőrzési feladatok érdekében a (2) bekezdés a) pontja és d) pontja,
b) az állami adóhatóság, az önkormányzati adóhatóság az adókötelezettség ellenőrzése és az adóvégrehajtási eljárás lefolytatása érdekében, a támogatás megállapítása és ellenőrzése érdekében a (2) bekezdés a)-d) pontja szerinti adatok, a (2) bekezdés e) pontjából a rokkantság fokára vonatkozó adatok, valamint a (2) bekezdés f) pontja,
c) az egészségügyi ellátást nyújtó szerv, személy az egészségügyi szolgáltatói feladatai ellátása érdekében a (2) bekezdés a)-e) pontja,
d) a cégbíróság a külön törvény,
e) a menekültügyi hatóság az ellátások és támogatások megállapítása, folyósítása és a jogosultság ellenőrzése, valamint a menekültügyi eljárás során az ügyfél által előadottak, illetve a jogszabályban foglalt feltételek fennállásának ellenőrzése céljából a (2) bekezdés a), d) és f) pontja,
f) a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium központi pénzügyi szerve tervezési és érdekvédelmi feladatok, valamint statisztikai célú adatfeldolgozás érdekében a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe tartozók esetében a (2) bekezdés a), c), g) és h) pontja,
g) a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv a támogatás megállapítása céljából a (2) bekezdés a)-d) és f) pontja,
h) az egészségügyi államigazgatási szerv szervei egészségfejlesztési tevékenységük ellátása céljából a (2) bekezdés a)-e) pontja,
h) az egészségügyi államigazgatási szerv és a polgári nemzetbiztonsági szolgálat szerv és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatei egészségfejlesztési tevékenységük ellátása céljából a (2) bekezdés a)-e) pontja,
i) az oktatási nyilvántartás működéséért felelős szerv a pályakövetési rendszer működtetése céljából a (2) bekezdés d) pontja,
j) a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 35/A. §-ban meghatározott szervezet a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmények ellenőrzése céljából a nyugdíjfolyósító szerv által kibocsátott utazási utalványban részesülő személyekre vonatkozóan a (2) bekezdés a) és h) pontja
szerinti adatok igénylésére jogosult.
(3) A (2) bekezdés alapján nyilvántartásba vett adatokból
a) az állami adó- és vámhatóság, valamint az önkormányzati adóhatóság ellenőrzési és végrehajtási eljárás lefolytatása, továbbá támogatás megállapítása céljából a (2) bekezdés a) és h) pontja,
b) a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság, a munkavédelmi hatóság, a családtámogatási ügyben eljáró hatóság, a rehabilitációs hatóság, a szociális, gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatás szerve, valamint az állami foglalkoztatási szerv a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzés, a munkavédelmi ellenőrzés, továbbá ellátás megállapítása, folyósítása és ellenőrzése céljából a (2) bekezdés a) és h) pontja,
c) az egészségügyi ellátást nyújtó szerv vagy személy az egészségügyi szolgáltatói feladatai ellátása céljából a (2) bekezdés a) és h) pontja,
d) a menekültügyi hatóság az ellátások és támogatások megállapítása, folyósítása és a jogosultság ellenőrzése, valamint a menekültügyi eljárás során az ügyfél által előadottak, illetve a jogszabályban foglalt feltételek fennállásának ellenőrzése céljából a (2) bekezdés a) és h) pontja,
e) a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 35/A. §-ában meghatározott szervezet a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmények ellenőrzése céljából a nyugdíjfolyósító szerv által kibocsátott utazási utalványban részesülő személyekre vonatkozóan a (2) bekezdés a) és h) pontja,
f) a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló törvény szerinti művészjáradékkal kapcsolatos ügyekben eljáró szerv a művészjáradék folyósítása és a jogosultság ellenőrzése céljából a (2) bekezdés a) és h) pontja,
g) a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium központi pénzügyi szerve tervezési és érdekvédelmi feladatok, ellátás megállapítása, folyósítása és ellenőrzése, valamint statisztikai célú adatfeldolgozás érdekében a Magyar Honvédség szociális gondoskodási körébe tartozók esetében a (2) bekezdés a), g) és h) pontja,
h) a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv a kiegészítő hozzátartozói támogatásra, illetve az árvák kiegészítő támogatására való jogosultság megállapítása és ellenőrzése céljából a (2) bekezdés a), g) és h) pontja
h) a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv és a polgári nemzetbiztonsági szolgálat a kiegészítő hozzátartozói támogatásra, illetve az árvák kiegészítő támogatására való jogosultság megállapítása és ellenőrzése céljából a (2) bekezdés a), g) és h) pontja
szerinti adatok igénylésére jogosult.
(4) A (2) bekezdés szerinti adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra - személyazonosításra alkalmatlan módon - átadhatók.
(4) A bíróság, az ügyészség, a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás szervei, a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint az adóhatóság, a munkaügyi és szociális igazgatási szervek feladataik ellátása érdekében - a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott célból és feltételek teljesülése esetén - e törvény felhatalmazása alapján - tekintettel a Tbj. 43. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is, a nyilvántartásba felvett adatok teljes körének igénylésére jogosultak.
(4) A bíróság, az ügyészség, a bűnüldözés és a büntetés-végrehajtás szervei, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok a rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott célból és feltételek teljesülése esetén a nyilvántartásba felvett adatok teljes körének igénylésére jogosultak.
(5) A (3) bekezdésben nem szabályozott esetben adatok közlésének csak akkor van helye, ha ahhoz az érintett írásban hozzájárult.
(5) A (2) bekezdés szerinti adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra - személyazonosításra alkalmatlan módon - átadhatók.
(5a) A (2) bekezdés szerinti adatokat a Központi Statisztikai Hivatal részére - a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Stt.) 28. §-ával összhangban a statisztikai cél előzetes igazolása alapján, az ahhoz szükséges mértékben - statisztikai célra térítésmentesen át kell adni és azok a Központi Statisztikai Hivatal által statisztikai célra felhasználhatók. Az átvett adatok körét és az adatátvétel részletszabályait a Stt. 28. §-ában meghatározott együttműködési megállapodásban kell rögzíteni.
(6) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségének körében köteles olyan technikai és szervezési intézkedéseket tenni, ellenőrzési rendszert kialakítani és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését. Az érintett személy vagy képviselője azonban a nyilvántartásba betekinthet, az iratokról másolatot, illetőleg nyilvántartott adatairól felvilágosítást kérhet.
(6) Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségének körében köteles olyan technikai és szervezési intézkedéseket tenni, ellenőrzési rendszert kialakítani és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését. Az érintett személy vagy képviselője azonban a nyilvántartásba betekinthet, az iratokról másolatot, illetőleg nyilvántartott adatairól felvilágosítást kérhet.
(6) A (4) bekezdésben nem szabályozott esetben adatok közlésének csak akkor van helye, ha ahhoz az érintett írásban hozzájárult.
(6) A (4) bekezdésben és az (5a) bekezdésben nem szabályozott esetben adatok közlésének csak akkor van helye, ha ahhoz az érintett írásban hozzájárult.
(6) A (3), (4) és (5a) bekezdésben nem szabályozott esetben adatok közlésének csak akkor van helye, ha ahhoz az érintett írásban hozzájárult.
(7) Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségének körében köteles olyan technikai és szervezési intézkedéseket tenni, ellenőrzési rendszert kialakítani és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését. Az érintett személy vagy képviselője azonban a nyilvántartásba betekinthet, az iratokról másolatot, illetőleg nyilvántartott adatairól felvilágosítást kérhet.
(7) A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségének körében köteles olyan technikai és szervezési intézkedéseket tenni, ellenőrzési rendszert kialakítani és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését. Az érintett személy vagy képviselője azonban a nyilvántartásba betekinthet, az iratokról másolatot, illetőleg nyilvántartott adatairól felvilágosítást kérhet.
(7) A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségének körében köteles olyan technikai és szervezési intézkedéseket tenni, ellenőrzési rendszert kialakítani és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését. Az érintett személy vagy képviselője azonban a nyilvántartásba betekinthet, az iratokról illetőleg nyilvántartott adatairól felvilágosítást kérhet.
(7) A központi nyugdíjbiztosítási szerv vezetője a polgárok személyes adatai védelméért való felelősségének körében köteles olyan technikai és szervezési intézkedéseket tenni, ellenőrzési rendszert kialakítani és adatvédelmi szabályzatot kiadni, amely biztosítja az adatvédelmi követelmények teljesülését. Az érintett személy vagy képviselője azonban a nyilvántartásba betekinthet, az iratokról illetőleg nyilvántartott adatairól felvilágosítást kérhet.
(8) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a biztosított (volt biztosított) kérelmére igazolást állít ki a biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyokra és a keresetekre, jövedelmekre vonatkozóan a nyilvántartásba bejelentett adatokról.
(8) Az érintett személy vagy képviselője a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által vezetett nyilvántartásba betekinthet, kérelmére a róla nyilvántartott adatokról a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kivonatot állít ki.
(9) A központi nyugdíjbiztosítási szerv a szociális hatáskörben, valamint gyermekvédelmi és gyámügyi hatáskörben eljáró járási hivatal, valamint a települési önkormányzat jegyzője mint gyámhatóság részére a pénzbeli és természetbeni szociális és a gyermekvédelmi ellátások megállapítása céljából közvetlen hozzáférést biztosít a (2) bekezdés a) és h) pontja alapján nyilvántartott adatokat tartalmazó - külön e célra kialakított - adatbázishoz.
(9) A biztosított (volt biztosított) kérheti a bejelentésre kötelezett szerv vagy személy rá vonatkozó adatszolgáltatásának hatósági ellenőrzését, és a rendelkezésére álló bizonyítékok figyelembevételével a nyilvántartás adatainak kiegészítését, javítását.
(10) Az e törvény szerinti eljárások során az uniós rendeletek szerinti hozzáférési pontot működtető egészségügyért felelős miniszter az uniós rendeletek szerinti célból, az ahhoz szükséges mértékben és ideig kezeli az elektronikus adatcserével érintett, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által e törvény szerint kezelt személyes és különleges adatokat.
(11) Ha törvény másként nem rendelkezik, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek nyilvántartásában a biztosítottra, volt biztosítottra, illetve a jogosultra vonatkozó adatok kezelését
a) - a b) pontban nem említett esetben - a biztosított, volt biztosított, illetve a jogosult halálát követő 5 év elteltével,
b) hozzátartozói nyugellátás megállapítása esetén a biztosított, volt biztosított után megállapított hozzátartozói nyugellátás - több hozzátartozói nyugellátás esetén az utoljára megszűnt ellátás - megszűnését követő 15 év elteltével, de legkésőbb a biztosított, volt biztosított után hozzátartozói nyugellátásban részesülő személy - több hozzátartozói nyugellátásban részesülő személy esetén az utoljára elhunyt személy - halálát követő 5 év elteltével korlátozni kell. A korlátozást - az (1) bekezdésben meghatározott célból - fel kell oldani, ha a biztosított, volt biztosított, illetve a jogosult valamely nyilvántartott adatára nyugdíjbiztosítási, vagy a nyugdíjfolyósító igazgatóság által folyósított más ellátással kapcsolatos jogosultság érvényesítése érdekében szükség van. A korlátozás alól feloldott adatok kezelését az a) és b) pontban foglaltak szerint kell ismételten korlátozni. A 20 éve folyamatosan korlátozottan kezelt adatokat törölni kell.

Társadalombiztosítási egyéni számla

96/A. §
(1) A társadalombiztosítási egyéni számla természetes személyenként tartalmazza
a) a 97. § alapján szolgáltatott adatokat,
b) az Mpt. 120/A. § (8) bekezdése alapján átvett adatokat,
c) az Art. 52. § (7) bekezdés b) pont ba) és be) alpontja, d) pont da) és db) alpontja, valamint e)-g) pontja alapján átvett adatokat,
c) az Art. 52. § (7) bekezdés b) és d) pontja, valamint e)-g) pontja alapján átvett adatokat,
d) a megállapított, illetve folyósított ellátásra vonatkozó adatokat,
e) a 96. § (2) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott, valamint a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által a természetes személyről nyilvántartható egyéb adatokat.
(2) A társadalombiztosítási egyéni számlát a Kormány által rendeletben kijelölt államigazgatási szerv vezeti. A társadalombiztosítási egyéni számla adataihoz a feladat- és hatásköre ellátása érdekében, az ahhoz szükséges mértékben a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv, továbbá valamennyi nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv közvetlenül hozzáférhet.
96/A. §   A társadalombiztosítási egyéni számla természetes személyenként tartalmazza
a) a biztosított természetes személyazonosító adatait és társadalombiztosítási azonosító jelét, valamint
b) a biztosított után a 2012. december 31-ét követő időszakra bevallott nyugdíjjárulék összegére vonatkozó, az állami adóhatóságtól átvett adatokat.
96/A. §
(1) A társadalombiztosítási egyéni számla természetes személyenként tartalmazza
a) a biztosított természetes személyazonosító adatait és társadalombiztosítási azonosító jelét,
b) a biztosított után a 2012. december 31-ét követő időszakra bevallott nyugdíjjárulék összegére vonatkozó, az állami adóhatóságtól átvett adatokat,
b) a 2012. december 31-étől 2020. június 30-áig terjedő időszakra a biztosított után bevallott nyugdíjjárulék összegére, a 2020. július 1-jétől kezdődő időszakra a biztosított után bevallott társadalombiztosítási járuléknak a Nyugdíjbiztosítási Alapot nyugdíjjárulékként megillető összegére vonatkozó, az állami adóhatóságtól átvett adatokat,
c) a Tbj. 34. §-a alapján kötött megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék összegét, és a megállapodással érintett időtartamot, valamint
c) a megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulék összegét, és a megállapodással érintett időtartamot, valamint
d) a rehabilitációs járadék, rehabilitációs ellátás összegéből levont nyugdíjjárulék összegét, és az ellátás folyósításának időtartamát.
(2) Az (1) bekezdés c) és d) pontja szerinti adatok a tárgyévet követően kerülnek feltüntetésre a társadalombiztosítási egyéni számlán.
(3) A társadalombiztosítási egyéni számlát a központi nyugdíjbiztosítási szerv vezeti.

A nyilvántartás adatainak egyeztetése és a szolgálati időjogosultsági idő igazolása

A nyilvántartás adatainak egyeztetése

96/B. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a biztosított, volt biztosított biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyaira és kereseteire, jövedelmeire vonatkozó, nyilvántartásba bejelentett adatokat a biztosítottal, volt biztosítottal hatósági eljárás keretében egyezteti.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a biztosított, volt biztosított biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyaira és kereseteire, jövedelmeire vonatkozó, nyilvántartásba bejelentett adatokat az öregségi nyugdíjasnak nem minősülő biztosítottal, volt biztosítottal hatósági eljárás keretében egyezteti.
(2) Az egyeztetési eljárás a biztosított, volt biztosított elektronikus ügyintézés keretében benyújtott kérelmére vagy hivatalból indul. A biztosított, volt biztosított egyeztetési eljárás lefolytatását naptári évenként egyszer kérelmezheti.
(3) A kérelem benyújtását, illetve az egyeztetési eljárás hivatalbóli megindítását követő tíz napon belül a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a biztosítottat, volt biztosítottat - a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl - értesíti az eljárás menetéről, továbbá részletes kimutatást küld az általa nyilvántartott következő adatokról:
a) a biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nő esetén a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idők,
a) a biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nő esetén a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idők, valamint a korhatár előtti ellátás, az átmeneti bányászjáradék és a balettművészeti életjáradék igénybevételéhez szükséges, foglalkozáshoz kötött kedvezményre jogosító idők,
a) a biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nő esetén a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idők, valamint a korhatár előtti ellátás, az átmeneti bányászjáradék és a táncművészeti életjáradék igénybevételéhez szükséges, foglalkozáshoz kötött kedvezményre jogosító idők,
b) a foglalkoztatók adatai,
c) az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,
d) az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, és
e) azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.
(4) A biztosított, volt biztosított az értesítés vele való közlését követő kilencven napon belül jelzi a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére azokat az általa ismert, (3) bekezdés szerinti adatokat, amelyeket a nyilvántartás nem tartalmaz, vagy amelyek nem egyeznek meg a nyilvántartott adatokkal. A biztosított, volt biztosított az általa közölt adatokat igazoló, rendelkezésére álló okiratokat megküldi a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek.
(4) A biztosított, volt biztosított az értesítés vele való közlését követő hatvan napon belül jelzi a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére azokat az általa ismert, (3) bekezdés szerinti adatokat, amelyeket a nyilvántartás nem tartalmaz, vagy amelyek nem egyeznek meg a nyilvántartott adatokkal. A biztosított, volt biztosított az általa közölt adatokat igazoló, rendelkezésére álló okiratokat megküldi a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek.
(5) Az eltérés okait a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv - ha a biztosított, volt biztosított által benyújtott okiratok nem elegendőek a tényállás tisztázására - megvizsgálja. Ennek során a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a biztosítottat, volt biztosítottat nyilatkozattételre hívhatja fel, a foglalkoztatótól vagy más adatszolgáltatásra kötelezettől, illetve az egykorú iratokat őrző más személytől vagy szervezettől adatot kérhet, helyszíni szemlét tarthat, más bizonyítási eljárást folytathat le, továbbá 2009. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan az állami adóhatóságnál adategyeztetést, illetve adóhatósági eljárást kezdeményezhet.
(6) Az egyeztetési eljárás ügyintézési határideje hatvan nap, amely további hatvan nappal meghosszabbítható. Az ügyintézési határidőbe nem számít bele a (3) bekezdés szerinti értesítéstől a biztosított, volt biztosított jelzésének beérkezéséig - ideértve azt az esetet is, ha a biztosított, volt biztosított azt jelzi, hogy az értesítésben foglaltakkal kapcsolatban nincs észrevétele -, ennek hiányában a (4) bekezdés szerinti határidő leteltéig terjedő idő.
(6) Az egyeztetési eljárás ügyintézési határideje hatvan nap, amely további hatvan nappal meghosszabbítható. Az ügyintézési határidőbe nem számít bele a (3) bekezdés szerinti értesítéstől a biztosított, volt biztosított jelzésének beérkezéséig - ideértve azt az esetet is, ha a biztosított, volt biztosított azt jelzi, hogy az értesítésben foglaltakkal kapcsolatban nincs észrevétele -, ennek hiányában a (4) bekezdés szerinti határidő leteltéig terjedő idő, valamint a 100. § szerinti ellenőrzés lefolytatásának időtartama.
(6) Az egyeztetési eljárás ügyintézési határideje hatvan nap. Az ügyintézési határidőbe nem számít bele a (3) bekezdés szerinti értesítéstől a biztosított, volt biztosított jelzésének beérkezéséig - ideértve azt az esetet is, ha a biztosított, volt biztosított azt jelzi, hogy az értesítésben foglaltakkal kapcsolatban nincs észrevétele -, ennek hiányában a (4) bekezdés szerinti határidő leteltéig terjedő idő, valamint a 100. § szerinti ellenőrzés lefolytatásának időtartama.
(7) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az egyeztetési eljárást határozattal zárja le. A határozatban - a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényben meghatározottakon túl - fel kell tüntetni az adatmódosításokat, illetve a kért adatmódosítások megtagadásának okát, továbbá a biztosítottnak, volt biztosítottnak az egyeztetési eljárást követően nyilvántartott valamennyi, (3) bekezdés szerinti adatát.
96/B. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a biztosított, volt biztosított biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyaira és kereseteire, jövedelmeire vonatkozó, nyilvántartásba bejelentett adatokat az öregségi nyugdíjasnak nem minősülő biztosítottal, volt biztosítottal hatósági eljárás keretében egyezteti.
(2) Az egyeztetési eljárás a biztosított, volt biztosított elektronikus úton benyújtott kérelmére vagy hivatalból indul. A biztosított, volt biztosított egyeztetési eljárás lefolytatását naptári évenként egyszer kérelmezheti.
(2) Az egyeztetési eljárás a biztosított, volt biztosított kérelmére vagy hivatalból indul. A biztosított, volt biztosított egyeztetési eljárás ismételt lefolytatását az egyeztetési eljárásban hozott határozat véglegessé válását követő egy év elteltével kérelmezheti.
(3) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az egyeztetési eljárás hivatalbóli megindítását megelőzően a biztosítottat, volt biztosítottat értesíti az eljárás menetéről, továbbá részletes kimutatást küld az általa nyilvántartott következő adatokról:
a) a biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nők esetében a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idők, valamint a korhatár előtti ellátás, az átmeneti bányászjáradék és a táncművészeti életjáradék igénybevételéhez szükséges, foglalkozáshoz kötött kedvezményre jogosító idők,
b) a foglalkoztatók adatai,
c) az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,
d) az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, és
e) azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.
e) azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulékfizetés.
(4) A biztosított, volt biztosított a (3) bekezdés szerinti értesítés vele való közlését követő hatvan napon belül nyilatkozik a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek azokról az általa ismert, (3) bekezdés a)-e) pontja szerinti adatokról, amelyeket a nyilvántartás nem tartalmaz, vagy amelyek nem egyeznek meg a nyilvántartott adatokkal. A biztosított, volt biztosított az általa közölt adatokat igazoló, rendelkezésére álló okiratokat megküldi a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek.
(5) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a biztosított, volt biztosított (4) bekezdés szerinti nyilatkozatának beérkezését, ennek hiányában a (4) bekezdés szerinti határidő leteltét követő öt napon belül hivatalból megindítja az egyeztetési eljárást.
(6) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az egyeztetési eljárás során bizonyítási eljárást folytathat le, e törvény alapján ellenőrzés lefolytatását kezdeményezheti, és az állami adóhatóságnál adategyeztetést, illetve adóhatósági eljárást kezdeményezhet.
(7) Az egyeztetési eljárás ügyintézési határideje hetvenöt nap.
(8) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv az egyeztetési eljárást határozattal zárja le. A határozatban fel kell tüntetni az adatmódosításokat, illetve a kért adatmódosítások megtagadásának okát, továbbá a biztosítottnak, volt biztosítottnak az egyeztetési eljárást követően nyilvántartott valamennyi, (3) bekezdés szerinti adatát.
(9) A kérelemre indult egyeztetési eljárásra a (3), (4), (6), (7) és (8) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy
a) a (3) bekezdés szerinti értesítést az eljárás megindítását követő öt napon belül kell a kérelmezőnek megküldeni,
b) a kérelmező a (4) bekezdés szerinti nyilatkozatát a (3) bekezdés szerinti értesítés vele való közlését követő harminc napon belül teheti meg.
(10) Az egyeztetési eljárás keretében a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő és a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartamát a biztosított, volt biztosított számára kedvezőbb módon újra megállapítja, ha
a) a szolgálati idő, jogosultsági idő tartamát jogszabálysértően állapították meg, és a határozatot közigazgatási bíróság még nem bírálta el, vagy
b) az újra megállapítás az azóta tudomására jutott tények, adatok vagy bizonyítékok alapján indokolt.
(11) Az egyeztetési eljárás keretében a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a véglegessé vált határozattal megállapított szolgálati idő és a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idő tartamát egy ízben, az azt megállapító döntés véglegessé válásától számított öt éven belül a biztosított, volt biztosított számára kedvezőtlenebb módon újra megállapítja, ha a szolgálati idő, jogosultsági idő tartamát jogszabálysértően állapították meg, és a határozatot közigazgatási bíróság még nem bírálta el.
96/C. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv - a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - 2014. december 31-éig köteles hivatalból megindítani az egyeztetési eljárást az 1955. és 1959. között született biztosítottak, volt biztosítottak esetében. Az 1960. évben vagy azt követően született biztosítottak, volt biztosítottak esetében 2015. január 1-jétől ötéves korcsoportonként kell - a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - az egyeztetési eljárást hivatalból megindítani. Egy ötéves korcsoport kiértesítésére két év áll rendelkezésre.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv - a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - 2014. december 31-éig köteles hivatalból megindítani az egyeztetési eljárást az 1955. és 1959. között született biztosítottak, volt biztosítottak esetében. Az 1960. évben vagy azt követően született biztosítottak, volt biztosítottak esetében 2017. január 1-jétől ötéves korcsoportonként kell - a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - az egyeztetési eljárást hivatalból megindítani. Egy ötéves korcsoport kiértesítésére két év áll rendelkezésre.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv - a központi nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - 2014. december 31-éig köteles hivatalból megindítani az egyeztetési eljárást az 1955. és 1959. között született biztosítottak, volt biztosítottak esetében. Az 1960. évben vagy azt követően született biztosítottak, volt biztosítottak esetében 2017. január 1-jétől ötéves korcsoportonként kell - a központi nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - az egyeztetési eljárást hivatalból megindítani. Egy ötéves korcsoport kiértesítésére két év áll rendelkezésre.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv - a központi nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - 2014. december 31-éig köteles a 96/B. § (3) bekezdése szerinti értesítést hivatalból megküldeni az 1955. és 1959. között született biztosítottak, volt biztosítottak esetében. Az 1960. évben vagy azt követően született biztosítottak, volt biztosítottak esetében 2017. január 1-jétől ötéves korcsoportonként kell - a központi nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - a 96/B. § (3) bekezdése szerinti értesítést hivatalból megküldeni. Egy ötéves korcsoport kiértesítésére két év áll rendelkezésre.
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv - a központi nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - 2014. december 31-éig köteles a 96/B. § (3) bekezdése szerinti értesítést hivatalból megküldeni az 1955. és 1959. között született biztosítottak, volt biztosítottak esetében. Az 1960. évben vagy azt követően született biztosítottak, volt biztosítottak esetében 2017. január 1-jétől ötéves korcsoportonként kell - a központi nyugdíjbiztosítási szerv vezetője által jóváhagyott ütemterv szerint - a 96/B. § (3) bekezdése szerinti értesítést hivatalból megküldeni. Egy ötéves korcsoport kiértesítésére három év áll rendelkezésre.
(2) Nem kell az egyeztetési eljárást az (1) bekezdés alapján megindítani, ha
a) a biztosított, volt biztosított szolgálati idejét 2009. december 31-ét követően határozattal megállapították, vagy ilyen eljárás folyamatban van,
b) a biztosított, volt biztosított részére saját jogú nyugdíjat, korhatár előtti öregségi nyugdíjat, korhatár előtti ellátást, szolgálati járandóságot, átmeneti bányászjáradékot, balettművészeti életjáradékot vagy más, szolgálati idő alapján kiszámított ellátást állapítottak meg, vagy ilyen eljárás folyamatban van, vagy
c) az egyeztetési eljárást már megindították.
(2) Az (1) bekezdés szerint az egyeztetési eljárással érintett korcsoportokba tartozó biztosítottak, volt biztosítottak esetében a korábbi kiértesítési időszak lezárását követő két év elteltével hivatalból újabb adategyeztetési eljárást kell lefolytatni. Az egyeztetési eljárást akkor is le kell folytatni, ha a korábbi egyeztetési eljárásra azóta megszűnt kizáró ok miatt nem került sor.
(2) Az (1) bekezdés szerint az egyeztetési eljárással érintett korcsoportokba tartozó biztosítottak, volt biztosítottak esetében a korábbi kiértesítési időszak lezárását követő két év elteltével a 96/B. § (3) bekezdése szerint hivatalból új értesítést kell küldeni. Az egyeztetési eljárást akkor is le kell folytatni, ha a korábbi egyeztetési eljárásra azóta megszűnt kizáró ok miatt nem került sor.
(2) Az (1) bekezdés szerint az egyeztetési eljárással érintett korcsoportokba tartozó biztosítottak, volt biztosítottak esetében a korábbi kiértesítési időszak lezárását követő négy év elteltével a 96/B. § (3) bekezdése szerint hivatalból új értesítést kell küldeni. Az egyeztetési eljárást akkor is le kell folytatni, ha a korábbi egyeztetési eljárásra azóta megszűnt kizáró ok miatt nem került sor.
(3) Nem kell az (1) és (2) bekezdés alapján hivatalból egyeztetési eljárást lefolytatni, ha
a) a biztosított, volt biztosított öregségi nyugdíjasnak minősül,
b) egyeztetési eljárás van folyamatban, vagy
c) öregségi nyugdíj, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, átmeneti bányászjáradék, táncművészeti életjáradék, vagy más, szolgálati idő és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset alapján kiszámított ellátás megállapítása iránti eljárás van folyamatban.
(3) Nem kell az (1) és (2) bekezdés alapján hivatalból a 96/B. § (3) bekezdése szerinti értesítést megküldeni, ha
a) a biztosított, volt biztosított öregségi nyugdíjasnak minősül,
b) egyeztetési eljárás van folyamatban, vagy
c) öregségi nyugdíj, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, átmeneti bányászjáradék, táncművészeti életjáradék, vagy más, szolgálati idő és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset alapján kiszámított ellátás megállapítása iránti eljárás van folyamatban.
c) öregségi nyugdíj, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, átmeneti bányászjáradék, táncművészeti életjáradék, vagy más, szolgálati idő és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset alapján kiszámított ellátás megállapítása vagy nyugdíjbiztosítási átutalás iránti eljárás van folyamatban.
(4) Ha az egyeztetési eljárás lezárását megelőzően a biztosított, volt biztosított öregségi nyugdíj, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, átmeneti bányászjáradék, táncművészeti életjáradék, vagy más, a szolgálati idő és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset alapján kiszámított ellátás megállapítása iránti kérelmet nyújt be, a kérelem az egyeztetési eljárás megindítása iránti kérelem visszavonásának minősül.
(4) Ha az egyeztetési eljárás lezárását megelőzően a biztosított, volt biztosított öregségi nyugdíj, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, átmeneti bányászjáradék, táncművészeti életjáradék, vagy más, a szolgálati idő és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset alapján kiszámított ellátás megállapítása vagy nyugdíjbiztosítási átutalás iránti kérelmet nyújt be, a kérelem az egyeztetési eljárás megindítása iránti kérelem visszavonásának minősül.
96/C. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően három évvel köteles a 96/B. § (3) bekezdése szerinti értesítést hivatalból megküldeni a biztosítottnak, volt biztosítottnak.
(2) Nem kell az (1) bekezdés alapján hivatalból a 96/B. § (3) bekezdése szerinti értesítést megküldeni, ha
a) a biztosított, volt biztosított öregségi nyugdíjasnak minősül,
b) a biztosítottal, volt biztosítottal az egyeztetési eljárást öt éven belül már lefolytatták, vagy az egyeztetési eljárás folyamatban van, vagy
c) a biztosított, volt biztosított részére öregségi nyugdíj, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, átmeneti bányászjáradék, táncművészeti életjáradék, vagy más, szolgálati idő és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset alapján kiszámított ellátás megállapítása vagy nyugdíjbiztosítási átutalás iránti eljárás van folyamatban.
(3) Ha az egyeztetési eljárás lezárását megelőzően a biztosított, volt biztosított öregségi nyugdíj, korhatár előtti ellátás, szolgálati járandóság, átmeneti bányászjáradék, táncművészeti életjáradék, vagy más, a szolgálati idő és az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset alapján kiszámított ellátás megállapítása vagy nyugdíjbiztosítási átutalás iránti kérelmet nyújt be, a kérelem az egyeztetési eljárás megindítása iránti kérelem visszavonásának minősül.
96/D. §
(1) Az egyeztetési eljárás lezárását követően a korábbi egyeztetési eljárással érintett és azt megelőző időszakra (a továbbiakban együtt: lezárt időszak) nyilvántartott adatok a biztosított, volt biztosított kérelmére vagy hivatalból indult újabb egyeztetési eljárás keretében, olyan tény, adat vagy más bizonyíték alapján egészíthetők ki vagy módosíthatók, amelyeket a korábbi egyeztetési eljárásban nem vizsgáltak.
(1) A lezárt időszakra nyilvántartott adatok a biztosított, volt biztosított kérelmére vagy hivatalból indult újabb egyeztetési eljárás keretében, olyan tény, adat vagy más bizonyíték alapján egészíthetők ki vagy módosíthatók, amelyeket a korábbi egyeztetési eljárásban nem vizsgáltak.
(1) A lezárt időszakra nyilvántartott adatok a biztosított, volt biztosított kérelmére vagy hivatalból indult újabb egyeztetési eljárás keretében kiegészíthetők vagy módosíthatók
a) jogszabálysértés esetén, ha az egyeztetési eljárást lezáró határozatot közigazgatási bíróság még nem bírálta el, vagyb) olyan tény, adat vagy bizonyíték alapján, amelyeket a korábbi egyeztetési eljárásban nem vizsgáltak.
(2) Az újabb egyeztetési eljárás iránti kérelemhez csatolni kell a kérelemben foglaltakat igazoló okiratokat.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti újabb egyeztetési eljárás iránti kérelemhez csatolni kell a kérelemben foglaltakat igazoló okiratokat.
(3) Újabb egyeztetési eljárás esetén az eljárás megindításáról szóló értesítésben a 96/B. § (3) bekezdése szerinti adatok közül a lezárt időszakot követő időre vonatkozó adatokat, valamint hivatalból indult eljárásban az eljárással érintett adatokat kell feltüntetni.
(3) Az (1) bekezdés szerinti újabb egyeztetési eljárás esetén a 96/B. § (3) bekezdése szerinti értesítésben az ott meghatározott adatok közül a lezárt időszakot követő időre vonatkozó adatokat, valamint hivatalból indult eljárásban az eljárással érintett adatokat kell feltüntetni.
96/E. §
(1) A biztosított, volt biztosított a megszerzett szolgálati idejéről, a 18. § (2b)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idejéről, illetve a 96/B. § (3) bekezdése szerinti más adatairól hatósági bizonyítvány kiállítását kérheti.
(2) Ha a biztosított, volt biztosított
a) a nyilvántartásban nem szereplő szolgálati idő, jogosultsági idő elismerését is kéri, vagy
b) 1954. december 31-ét követően született, és vele egyeztetési eljárást még nem folytattak le,
a hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárást fel kell függeszteni, és hivatalból egyeztetési eljárást kell lefolytatni.
(3) Nem kell adategyezetési eljárást lefolytatni, ha a mezőgazdasági őstermelő a Tbj. 5. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel vizsgálatához kéri a hatósági bizonyítvány kiállítását.
(3) Nem kell egyeztetési eljárást lefolytatni, ha a mezőgazdasági őstermelő a Tbj. 5. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel vizsgálatához kéri a hatósági bizonyítvány kiállítását.
(3) Nem kell adategyezetési eljárást lefolytatni, ha a mezőgazdasági őstermelő a Tbj. 5. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel vizsgálatához kéri a hatósági bizonyítvány kiállítását.
(3) Nem kell egyeztetési eljárást lefolytatni, ha a mezőgazdasági őstermelő a Tbj. 5. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltétel vizsgálatához kéri a hatósági bizonyítvány kiállítását.
(3) Nem kell egyeztetési eljárást lefolytatni, ha a mezőgazdasági őstermelő a Tbj. biztosítás fennállásának vizsgálatához kéri a hatósági bizonyítvány kiállítását.
(3) Nem kell egyeztetési eljárást lefolytatni, ha a mezőgazdasági őstermelő a biztosítás fennállásának vizsgálatához kéri a hatósági bizonyítvány kiállítását.

Adatszolgáltatás és bejelentési kötelezettség

97. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv felhívására a nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásához szükséges adatokat tizenöt napon belül kell közölni.
(1) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv felhívására a nyugdíj-biztosítási feladatok ellátásához szükséges adatokat tizenöt napon belül kell közölni.
(1) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv felhívására a nyugdíj-biztosítási feladatok ellátásához szükséges adatokat tíz munkanapon belül kell közölni.
(1) A nyugdíj-biztosítási igazgatási szerv felhívására a nyugdíj-biztosítási feladatok ellátásához szükséges adatokat tizenöt napon belül kell közölni.
(2) A foglalkoztató és egyéb szerv - ideértve a jogszabályban meghatározott járulékbeszedő és nyilvántartó szervet is - köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére legalább évenkénti rendszerességgel közölni (átadni) a nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj megállapításához szükséges szolgálati idő, kereseti és egyéb adatokat. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv ezek alapján köteles olyan nyilvántartást kiépíteni, illetőleg működtetni, amely a feladatkörébe tartozó ellátások megállapításához és folyósításához, továbbá jogszabályban előírt egyéb feladatok teljesítéséhez szükségesek.
(2) A foglalkoztató és egyéb szerv, valamint - a saját biztosításával összefüggő 1999. december 31-e utáni adatokról - a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti egyéni vállalkozó köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére legalább évenkénti rendszerességgel közölni (átadni) a nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíjmegállapításhoz szükséges szolgálati idő, kereseti (jövedelmi) és egyéb adatokat. A Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti egyéni vállalkozó első alkalommal a 2000. évi szolgálati idő, jövedelmi és egyéb adatairól 2001. évben, február hónap 20. napjáig köteles az adatszolgáltatásra, azt követően pedig évenként, a tárgyévet követő év február hónap 20. napjáig. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv ezek alapján köteles olyan nyilvántartási rendszert kiépíteni, illetőleg működtetni, amely a feladatkörébe tartozó ellátások megállapításához és folyósításához, továbbá jogszabályban előírt, egyéb feladatok teljesítéséhez szükségesek.
(2) A foglalkoztató és egyéb szerv, valamint - a saját biztosításával összefüggő 1999. december 31-e utáni adatokról - a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti egyéni vállalkozó köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére legalább évenkénti rendszerességgel közölni (átadni) a nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj-megállapításhoz szükséges szolgálati idő, kereseti (jövedelmi) és egyéb adatokat. A Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti egyéni vállalkozó első alkalommal a 2000. évi szolgálati idő, jövedelmi és egyéb adatairól 2001. évben köteles az adatszolgáltatásra. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését - a Tbj. 47. §-a (1) bekezdésének rendelkezései alapján - a foglalkoztató és egyéb szerv a tárgyévet követő év március 31-ig, az egyéni vállalkozó a tárgyévet követő év április 30. napjáig teljesíti. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv ezek alapján köteles olyan nyilvántartási rendszert kiépíteni, illetőleg működtetni, amely a feladatkörébe tartozó ellátások megállapításához és folyósításához, továbbá jogszabályban előírt egyéb feladataik teljesítéséhez szükségesek.
(2) A foglalkoztató és egyéb szerv, valamint - a saját biztosításával összefüggő 1999. december 31-e utáni adatokról - a Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti egyéni vállalkozó köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére legalább évenkénti rendszerességgel közölni (átadni) a nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj-megállapításhoz szükséges szolgálati idő, kereseti (jövedelmi) és egyéb adatokat. A Tbj. 5. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti egyéni vállalkozó első alkalommal a 2000. évi szolgálati idő, jövedelmi és egyéb adatairól 2001. évben köteles az adatszolgáltatásra. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését - a Tbj. 47. §-a (1) bekezdésének rendelkezései alapján - a foglalkoztató és egyéb szerv, valamint az egyéni vállalkozó a tárgyévet követő év április 30. napjáig teljesíti. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv ezek alapján köteles olyan nyilvántartási rendszert kiépíteni, illetőleg működtetni, amely a feladatkörébe tartozó ellátások megállapításához és folyósításához, továbbá jogszabályban előírt egyéb feladataik teljesítéséhez szükségesek.
(2) A foglalkoztató, a foglalkoztatónak nem minősülő egyéni vállalkozó, a Tbj. 56/A. §-ában meghatározott, Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselője vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatott (a továbbiakban együtt: nyilvántartásra kötelezett) a Tbj. 47. §-ának (1) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét:
a) a nyugdíjazás évéről,
b) a 2006. január 1. napját megelőző időtartamra vonatkozó visszamenőleges adatokról, vagy az adatmódosításról, illetőleg
b) a 2007. január 1. napját megelőző időtartamra vonatkozó visszamenőleges adatokról, vagy az adatmódosításról, illetőleg
c) az Art. szerinti elévülési időn túli időszakról közvetlenül a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervhez köteles teljesíteni.
(2) A nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj-megállapításhoz szükséges, a Tbj. 46. §-ának (2) bekezdésében meghatározott adatokat
a) a foglalkoztató, a foglalkoztatónak nem minősülő egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő és a Tbj. 56/A. §-ában meghatározott Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselője vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatott a tárgyévet követő év április 30-áig,
b) a Tbj. 5. § (3) bekezdése szerinti biztosított és a Tbj. 26. § (7) bekezdése szerinti felszolgáló [az a)-b) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: nyilvántartásra kötelezett] a tárgyévet követő év augusztus 31-éig
évenkénti rendszerességgel köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére közölni. Az adatszolgáltatási kötelezettséget a nyilvántartásra kötelezett megbízása alapján - az Art. 7. §-a (1)-(2) és (6) bekezdésének alkalmazásával - meghatalmazottja, illetve képviselője is teljesítheti. Az adatszolgáltatást utolsó alkalommal 2007-re vonatkozóan - 2008. április 30-áig, illetőleg augusztus 31-éig - kell teljesíteni.
(2) A nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj-megállapításhoz szükséges, a Tbj. 46. §-ának (2) bekezdésében meghatározott adatokat
a) a foglalkoztató, a foglalkoztatónak nem minősülő egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő és a Tbj. 56/A. §-ában meghatározott Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselője vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatott a tárgyévet követő év április 30-áig,
b) a Tbj. 5. § (3) bekezdése szerinti biztosított és a Tbj. 26. § (7) bekezdése szerinti felszolgáló [az a)-b) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: nyilvántartásra kötelezett] a tárgyévet követő év augusztus 31-éig
évenkénti rendszerességgel köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére közölni. Az adatszolgáltatási kötelezettséget a nyilvántartásra kötelezett megbízása alapján - az Art. 7. §-a (1)-(2) és (6) bekezdésének alkalmazásával - meghatalmazottja, illetve képviselője is teljesítheti. Az adatszolgáltatást utolsó alkalommal 2008-ra vonatkozóan - 2009. április 30-áig, illetőleg augusztus 31-éig - kell teljesíteni.
(2) A nyugdíjjogosultsághoz, illetőleg a nyugdíj-megállapításhoz szükséges, a Tbj. 46. §-ának (2) bekezdésében meghatározott adatokat
a) a foglalkoztató, a foglalkoztatónak nem minősülő egyéni vállalkozó, a mezőgazdasági őstermelő és a Tbj. 56/A. §-ában meghatározott Magyarországon be nem jegyzett foglalkoztató képviselője vagy a foglalkoztató képviseletében eljáró foglalkoztatott a tárgyévet követő év április 30-áig,
b) a Tbj. 5. § (3) bekezdése szerinti biztosított és a Tbj. 26. § (7) bekezdése szerinti felszolgáló [az a)-b) pontban foglaltak a továbbiakban együtt: nyilvántartásra kötelezett] a tárgyévet követő év augusztus 31-éig
évenkénti rendszerességgel köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére közölni. Az adatszolgáltatási kötelezettséget a nyilvántartásra kötelezett megbízása alapján - az Art. 7. §-a (1)-(2) és (6) bekezdésének alkalmazásával - meghatalmazottja, illetve képviselője is teljesítheti. Az adatszolgáltatást utolsó alkalommal 2009-re vonatkozóan - 2010. április 30-áig, illetőleg augusztus 31-éig - kell teljesíteni.
(3) A nyugellátásban részesülő személy köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek bejelenteni minden olyan tényt, adatot, amely a nyugellátásra jogosultságát vagy a nyugellátás folyósítását érinti.
(3) A nyugellátásban részesülő személy 15 napon belül köteles bejelenteni a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek minden olyan tényt, adatot, körülményt, amely a nyugellátásra jogosultságát vagy a nyugellátás folyósítását érinti. A 83. § (2) bekezdésben megjelölt személyek vagy a nyugellátás felvételére jogosított más személy a jogosult halálának tényét és annak időpontját 15 napon belül kötelesek bejelenteni az illetékes nyugdíjfolyósító szervnek.
(3) Amennyiben a nyugdíj-biztosítási adatszolgáltatás visszamenőleges időszakra történik, az adatszolgáltatáskor vagy a helyszíni ellenőrzés során az ellenőrzéssel megbízott személynek az adatszolgáltató köteles bemutatni az adatszolgáltatást alátámasztó egykori könyvelési, munkaügyi és egyéb bizonylatokat, dokumentumokat. A nyugdíj-biztosítási adatszolgáltatás akkor visszamenőleges, ha azt az adatszolgáltatásra kötelezett az előírt határidőig nem teljesítette.
(3) A (2) bekezdés szerinti adatszolgáltatási kötelezettséget
a) a nyugdíjazás évére, valamint a tárgyév április 30-a - a (2) bekezdés b) pontja szerinti esetben augusztus 31-e - előtti nyugdíjigény benyújtása esetén a nyugdíjazás évét megelőző évre vonatkozóan soron kívül,
b) a 2008. január 1-jét megelőző időtartamra vonatkozó visszamenőleges és az Art. szerinti elévülési időn túli időszakra vonatkozó adatszolgáltatást közvetlenül
b) a 2009. január 1-jét megelőző időtartamra vonatkozó visszamenőleges és az Art. szerinti elévülési időn túli időszakra vonatkozó adatszolgáltatást közvetlenül
b) a 2010. január 1-jét megelőző időtartamra vonatkozó visszamenőleges és az Art. szerinti elévülési időn túli időszakra vonatkozó adatszolgáltatást közvetlenül
a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez kell teljesíteni.
A nyugdíj-biztosítási adatszolgáltatás akkor visszamenőleges, ha azt az adatszolgáltatásra kötelezett az előírt határidőig nem teljesítette.
(4) Ha a foglalkoztató és egyéb szerv vagy egyéni vállalkozó a (2) bekezdésben előírt adatszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítését elmulasztja, akkor az adatok utólagos beszerzésével, feldolgozásával kapcsolatos költségeket köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek megtéríteni. E követelés érvényesítésére a 93. §, a jogorvoslatra a 95. § (5) bekezdésének rendelkezései az irányadók.
(4) Ha a foglalkoztató és egyéb szerv vagy egyéni vállalkozó a (2) bekezdésben előírt adatszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítését elmulasztja, akkor az adatok utólagos beszerzésével, feldolgozásával kapcsolatos költségeket köteles a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek megtéríteni. E követelés érvényesítésére a 93. §, a jogorvoslatra a 95. § rendelkezései az irányadók.
(4) A (2) bekezdés a) pontjában előírt adatszolgáltatás nem érinti az Art. 31. §-ában előírt kötelezettséget.
(5) A nyugellátásban részesülő személy 15 napon belül köteles bejelenteni a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnek minden olyan tényt, adatot, körülményt, amely a nyugellátásra jogosultságát vagy a nyugellátás folyósítását érinti. A 83. § (2) bekezdésében megjelölt személyek vagy a nyugellátás felvételére jogosított más személy a jogosult halálának tényét és annak időpontját 15 napon belül kötelesek bejelenteni az illetékes nyugdíjfolyósító szervnek.
(5) A nyugellátásban részesülő személy 15 napon belül köteles bejelenteni a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnek minden olyan tényt, adatot, körülményt, amely a nyugellátásra jogosultságát vagy a nyugellátás folyósítását érinti. A 83. § (2) bekezdésében megjelölt személyek vagy a nyugellátás felvételére jogosított más személy a jogosult halálának tényét és annak időpontját 15 napon belül kötelesek bejelenteni a nyugdíjfolyósító szervnek.
(5) A nyugellátásban részesülő személy tíz munkanapon belül köteles bejelenteni a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnek minden olyan tényt, adatot, körülményt, amely a nyugellátásra jogosultságát vagy a nyugellátás folyósítását érinti. A 83. § (2) bekezdésében megjelölt személyek vagy a nyugellátás felvételére jogosított más személy a jogosult halálának tényét és annak időpontját tíz munkanapon belül kötelesek bejelenteni a nyugdíjfolyósító szervnek.
(5) A nyugellátásban részesülő személy tizenöt napon belül köteles bejelenteni a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnek minden olyan tényt, adatot, körülményt, amely a nyugellátásra jogosultságát vagy a nyugellátás folyósítását érinti. A 83. § (2) bekezdésében megjelölt személyek vagy a nyugellátás felvételére jogosított más személy a jogosult halálának tényét és annak időpontját tizenöt napon belül kötelesek bejelenteni a nyugdíjfolyósító szervnek.
(5) A nyugellátásban részesülő személy tizenöt napon belül köteles bejelenteni a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnek minden olyan tényt, adatot, körülményt, amely a nyugellátásra jogosultságát vagy a nyugellátás folyósítását érinti. Külföldön élő vagy tartózkodó jogosult esetén a 83. § (2) bekezdésében megjelölt személyek vagy a nyugellátás felvételére jogosított más személy a jogosult halálának tényét és annak időpontját tizenöt napon belül kötelesek bejelenteni a nyugdíjfolyósító szervnek.
(6) Ha a nyilvántartásra kötelezett az e törvényben előírt adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését elmulasztja, akkor az adatok utólagos beszerzésével, feldolgozásával kapcsolatos költségeket köteles a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnek megtéríteni. E követelés érvényesítésére a 93. §, a jogorvoslatra a 95. § (5) bekezdésének rendelkezései az irányadók.
(6) Ha a nyilvántartásra kötelezett az e törvényben előírt adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését elmulasztja, akkor az adatok utólagos beszerzésével, feldolgozásával kapcsolatos költségeket köteles a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervnek megtéríteni. E követelés érvényesítésére a 93. §, a jogorvoslatra a 94-95. § rendelkezései az irányadók.
(7) A Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága, illetve a központosított illetmény-számfejtési szervek, megyei egészségbiztosítási pénztárak a biztosítás megszűnését követően folyósított ellátásokkal kapcsolatos adatokat havonként az adóhatóság részére kötelesek átadni.
(7) A kincstár, illetve a központosított illetmény-számfejtési szervek, az egészségbiztosítási szerv a biztosítás megszűnését követően folyósított ellátásokkal kapcsolatos adatokról havonként az adóhatóság, a tárgyévet követő év április 30-áig a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére kötelesek adatszolgáltatást teljesíteni.
(8) A Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága az ápolási díjban, az általa folyósított gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő személyről havonként adatszolgáltatást teljesít az adóhatóság részére.
(8) A kincstár az ápolási díjban, az általa folyósított gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő személyről havonként az adóhatóság, a tárgyévet követő év április 30-áig a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére adatszolgáltatást teljesít.
(9) A Tbj. 34. §-ában foglaltak alapján nyugdíj-biztosítási szolgáltatásra irányuló megállapodást kötő igazgatási szerv adatszolgáltatási kötelezettsége nem tartozik az Art. hatálya alá.
(9) A nyugdíj-biztosítási szolgáltatásra irányuló megállapodást kötő igazgatási szerv adatszolgáltatási kötelezettsége nem tartozik az Art. hatálya alá.
(10) A rehabilitációs járadékban részesülő személyekre vonatkozó tárgyévi nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatást az előírt határidőig a nyugdíjfolyósító szerv teljesíti.
(10) A rehabilitációs ellátásban vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyekre vonatkozó tárgyévi nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatást az előírt határidőig a nyugdíjfolyósító szerv teljesíti.
(10) A rehabilitációs ellátásban részesülő személyekre vonatkozó tárgyévi nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatást az előírt határidőig a nyugdíjfolyósító szerv teljesíti.
98. §
(1) A bejelentések közvetlenül az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél vagy posta útján teljesíthetők.
(1) A bejelentések közvetlenül a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél vagy posta útján teljesíthetők.
(1) A bejelentések közvetlenül a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél, posta útján vagy elektronikus úton teljesíthetők.
(1) A bejelentések közvetlenül a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél, posta útján vagy szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás igénybevételével teljesíthetők.
(2) A bejelentés teljesítésére megszabott határidő szempontjából az illetékes szervhez történő beérkezés időpontja az irányadó. Posta útján történő teljesítés esetén, ha a postára adást feladóvevénnyel (postakönyvvel) igazolják, a postára adás időpontja az irányadó.
99. §
(1) A nyilvántartások vezetésére, az adatszolgáltatásra, az e törvényben előírt bejelentés teljesítésére, az igény érvényesítésére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság számítógépes program használatát írhatja elő, illetőleg nyomtatványt rendszeresíthet.
(1) A nyilvántartások vezetésére, az adatszolgáltatásra, az e törvényben előírt bejelentés teljesítésére, az igény érvényesítésére a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv számítógépes program használatát írhatja elő, illetőleg nyomtatványt rendszeresíthet.
(1) Az adatszolgáltatást - ha jogszabály kivételt nem tesz - elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül kell teljesíteni. A nyilvántartások vezetésére, az adatszolgáltatásra, az e törvényben előírt bejelentés teljesítésére, az igény érvényesítésére a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv számítógépes program használatát írhatja elő, illetőleg nyomtatványt rendszeresíthet.
(1) Az adatszolgáltatást - ha jogszabály kivételt nem tesz - elektronikus úton kell teljesíteni. A nyilvántartások vezetésére, az adatszolgáltatásra, az e törvényben előírt bejelentés teljesítésére, az igény érvényesítésére a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv számítógépes program használatát írhatja elő, illetőleg nyomtatványt rendszeresíthet.
(1) Az adatszolgáltatást - ha jogszabály kivételt nem tesz - elektronikus úton kell teljesíteni. A nyilvántartások vezetésére, az adatszolgáltatásra, az e törvényben előírt bejelentés teljesítésére, az igény érvényesítésére a központi nyugdíjbiztosítási szerv számítógépes program használatát írhatja elő, illetőleg nyomtatványt rendszeresíthet.
(2) Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság az előírt nyilvántartási, adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettség, továbbá rendszeresített nyomtatvány használata alól mentesítést adhat. Az illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a bejelentés módjára és a határidőkre egyes foglalkoztatókkal és egyéb szervekkel eltérő megállapodást köthet.
(2) A Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv az előírt nyilvántartási, adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettség, továbbá rendszeresített nyomtatvány használata alól mentesítést adhat. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a bejelentés módjára és a határidőkre egyes foglalkoztatókkal és egyéb szervekkel eltérő megállapodást köthet.
(2) A központi nyugdíjbiztosítási szerv az előírt nyilvántartási, adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettség, továbbá rendszeresített nyomtatvány használata alól mentesítést adhat. A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a bejelentés módjára és a határidőkre egyes foglalkoztatókkal és egyéb szervekkel eltérő megállapodást köthet.
(3) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv vezetője a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 28. § (5) bekezdésével összhangban a nemzetbiztonsági szolgálatok kihelyezett állományának tagját érintő nyugdíjbiztosítási feladatok ellátásával összefüggő adatszolgáltatás rendjét és az azzal összefüggő eljárási szabályokat - a törvényi előírások keretei között - a nemzetbiztonsági szolgálattal külön megállapodásban rögzíti.
99/A. §
(1) A Tbj. 44. § (1) bekezdése szerinti nyilvántartásra kötelezett a biztosított, volt biztosított biztosítási jogviszonyával összefüggő, a szolgálati időről vagy a nyugellátás megállapítása során figyelembevételre kerülő keresetről, jövedelemről adatot tartalmazó munkaügyi iratokat a biztosítottra, volt biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig köteles megőrizni.
(1) A Tbj. szerinti nyilvántartásra kötelezett a biztosított, volt biztosított biztosítási jogviszonyával összefüggő, a szolgálati időről vagy a nyugellátás megállapítása során figyelembevételre kerülő keresetről, jövedelemről adatot tartalmazó munkaügyi iratokat a biztosítottra, volt biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig köteles megőrizni.
(1) A Tbj. szerinti nyilvántartásra kötelezett a biztosított, volt biztosított biztosítási jogviszonyával összefüggő, a szolgálati időről vagy a nyugellátás megállapítása során figyelembevételre kerülő keresetről, jövedelemről adatot tartalmazó munkaügyi iratokat, adatokat és foglalkoztatási igazolásokat a biztosítottra, volt biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig köteles megőrizni.
(1) A Tbj. szerinti nyilvántartásra kötelezett a biztosított, volt biztosított biztosítási jogviszonyával összefüggő, a szolgálati időről vagy a nyugellátás megállapítása során figyelembevételre kerülő keresetről, jövedelemről adatot tartalmazó, 2024. december 31-éig keletkezett munkaügyi iratokat, adatokat és foglalkoztatási igazolásokat a biztosítottra, volt biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig köteles megőrizni.
(2) A nyilvántartásra kötelezett jogutód nélküli megszűnése esetén köteles bejelenteni az (1) bekezdés szerinti munkaügyi iratok őrzésének helyét a székhelye, telephelye szerint illetékes nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek.
(3) A (2) bekezdés szerinti bejelentéssel egyidejűleg a nyilvántartásra kötelezett képviselője, illetve a felszámoló, végelszámoló köteles a 2010. január 1-jét megelőző időszakra vonatkozóan adatszolgáltatást teljesíteni, ha arra korábban nem került sor.

Ellenőrzés

100. §   A nyugdíjbiztosítás igazgatási szerveinek szak- és pénzügyi ellenőrzése kiterjed a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos jogszabályok megtartására, illetőleg a nyilvántartási és az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, a nyugdíjbiztosítási szervek hatáskörébe tartozó nyugellátás megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatásra. Az ehhez szükséges nyilvántartásokat, könyvelési és egyéb okmányokat, illetőleg adatokat rendelkezésre kell bocsátani.
100. §   A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv szak- és pénzügyi ellenőrzése kiterjed a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos jogszabályok megtartására, illetőleg a nyilvántartási és az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, a nyugdíjbiztosítási szervek hatáskörébe tartozó nyugellátás megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatásra. Az ehhez szükséges nyilvántartásokat, könyvelési és egyéb okmányokat, illetőleg adatokat rendelkezésre kell bocsátani.
100. §   A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv szak- és pénzügyi ellenőrzése kiterjed a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos jogszabályok megtartására, illetőleg a nyilvántartási és az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv hatáskörébe tartozó nyugellátás megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatásra. Az ehhez szükséges nyilvántartásokat, könyvelési és egyéb okmányokat, illetőleg adatokat rendelkezésre kell bocsátani.
100. §
(1) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv szak- és pénzügyi ellenőrzése kiterjed a nyugdíjbiztosítással kapcsolatos jogszabályok megtartására, illetőleg a nyilvántartási és az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv hatáskörébe tartozó nyugellátás megállapításával kapcsolatos adatszolgáltatásra. Az ehhez szükséges nyilvántartásokat, könyvelési és egyéb okmányokat, illetőleg adatokat rendelkezésre kell bocsátani.
(2) Ha a szolgálati idő elismerésére irányuló eljárásban, a nyugellátás megállapítására irányuló eljárásban vagy a 96. § (9) bekezdése szerinti eljárásban a tényállás tisztázása érdekében indokolt, az adatszolgáltatásra kötelezett, illetve az egykorú iratokat őrző más személy vagy szervezet birtokában lévő olyan adatok megismerése céljából, amelynek kezelésére törvény a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet feljogosítja, hatósági ellenőrzést kell lefolytatni.
(2) Ha a nyugellátás megállapítására irányuló eljárásban vagy az egyeztetési eljárásban a tényállás tisztázása érdekében indokolt, az adatszolgáltatásra kötelezett, illetve az egykorú iratokat őrző más személy vagy szervezet birtokában lévő olyan adatok megismerése céljából, amelynek kezelésére törvény a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet feljogosítja, hatósági ellenőrzést kell lefolytatni.
(2) Ha a nyugellátás megállapítására irányuló eljárásban, az egyeztetési eljárásban vagy a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek más eljárásában a tényállás tisztázása érdekében indokolt, az adatszolgáltatásra kötelezett, illetve az egykorú iratokat őrző más személy vagy szervezet birtokában lévő olyan adatok megismerése céljából, amelynek kezelésére törvény a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet feljogosítja, hatósági ellenőrzést kell lefolytatni.

X. FEJEZET
VEGYES ÉS HATÁLYBA LÉPTETŐ RENDELKEZÉSEK

101. §
(1) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy
a) az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a növelés mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok alapulvételével évenként,
a) az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a növelés mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatok alapulvételével minden év márciusában,
a) az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a növelés mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által utoljára közzétett adatok alapulvételével minden év márciusában,
a) az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset, valamint a saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatás után járó nyugdíjnövelés alapjául szolgáló kereset, jövedelem meghatározásánál a növelés mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által utoljára közzétett adatok alapulvételével minden év márciusában,
a) az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a növelés mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által utoljára közzétett adatok alapulvételével minden év márciusában,
b) a külföldön élők nyugellátásának folyósítását,
c) a szolgálati időre és a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározására, továbbá a rokkantsági nyugdíj megállapítására vonatkozó részletes szabályokat,
c) a nyugellátás megállapítására és folyósítására vonatkozó részletes szabályokat,
d) a 2000. január 1-je előtti, korkedvezményre jogosító idő figyelembevételére vonatkozó részletes szabályokat,
d) a 2001. január 1-je előtti, korkedvezményre jogosító idő figyelembevételére vonatkozó részletes szabályokat,
d) a 2003. január 1-je előtti korkedvezményre jogosító idő figyelembevételére vonatkozó szabályokat,
d) a 2005. január 1-je előtti korkedvezményre jogosító idő figyelembevételére vonatkozó szabályokat,
d) a 2007. január 1-je előtti korkedvezményre jogosító idő figyelembevételére vonatkozó szabályokat,
d) a nyugdíjprémium megállapítására és a végrehajtásra vonatkozó részletes szabályokat, valamint a (6) bekezdés a) pontja szerinti szorzószámot,
e) a 2013. január 1-je előtti nyugellátás összegének megállapításánál a személyi jövedelemadó képzett összegét,
e) a nyugellátás összegének megállapításánál a személyi jövedelemadó képzett összegét,
f) a nyugellátás emelésének számítási szabályait és a fogyasztói árnövekedés, valamint a keresetnövekedés várható mértékét,
f) a nyugellátás évenkénti rendszeres emelésének végrehajtási szabályait, továbbá - a Tny. 12. §-a (3) bekezdésének figyelembevételével - az 1998. december 31-e utáni időponttól megállapításra kerülő nyugellátások évenkénti legkisebb összegeit, és az 50. § (6) bekezdése szerinti együttfolyósítási összeghatárt,
f) a nyugellátás évenkénti rendszeres emelésének végrehajtási szabályait, valamint évente az 1998. december 31-e utáni időponttól megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíji rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj és árvaellátás évenkénti legkisebb összegeit, továbbá az 50. § (6) bekezdése szerinti együttfolyósítási összeghatárt,
f) a nyugellátás emelésének részletes szabályait, valamint évente az 1998. december 31-e utáni időponttól megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíji rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj és árvaellátás évenkénti legkisebb összegeit, továbbá az 50. § (6) bekezdése szerinti együttfolyósítási összeghatárt,
f) a nyugellátás emelésének részletes szabályait, valamint évente az 1998. december 31-e utáni időponttól megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíji és árvaellátás évenkénti legkisebb összegeit, továbbá az 50. § (6) bekezdése szerinti együttfolyósítási összeghatárt,
f) a nyugellátások és - törvény vagy kormányrendelet alapján - a 62. §-ban foglaltak szerint emelendő más pénzbeli ellátások emelésének részletes szabályait, valamint évente az 1998. december 31-e utáni időponttól megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíji és árvaellátás évenkénti legkisebb összegeit, továbbá az 50. § (6) bekezdése szerinti együttfolyósítási összeghatárt,
f) a nyugellátások és - törvény vagy kormányrendelet alapján - a 62. §-ban foglaltak szerint emelendő más pénzbeli ellátások emelésének részletes szabályait, valamint évente az 1998. december 31-e utáni időponttól megállapításra kerülő öregségi teljes nyugdíj és árvaellátás évenkénti legkisebb összegeit, továbbá az 50. § (6) bekezdése szerinti együttfolyósítási összeghatárt,
g) a baleset üzemi jellege kivizsgálásának részletes szabályait,
g) a Tny. 83. § (3) bekezdésében foglaltak részletes eljárási szabályait,
g) az öregségi nyugdíj és a 6. § (4) bekezdése szerinti ellátások szüneteltetésének részletes eljárási szabályait,
g) az öregségi nyugdíj és a 6. § (4) bekezdése szerinti ellátások szüneteltetésének részletes szabályait, valamint a 83/C. § szerinti szüneteltetés alóli kivételeket és azok részletes szabályait,
h) az igény érvényesítésére és a rögzített öregségi nyugdíj megállapítására vonatkozó részletes szabályokat,
h) az igény érvényesítésével, az igény elbírálásával, a megállapító és a folyósító szervek közötti adatszolgáltatással kapcsolatos eljárást, továbbá a rögzített öregségi nyugdíj megállapítására vonatkozó részletes szabályokat,
i) a fizetésre kötelezett mulasztása miatt felmerült eljárási költségek megtérítésének módját,
i) a visszafizetési és megtérítési kötelezettség teljesítésével, elmulasztásával, továbbá a követelés érvényesítésével, valamint a mérséklés, elengedés, fizetési halasztás, részletfizetés engedélyezésével kapcsolatos eljárási rendelkezéseket,
j) a nyugdíjbiztosításon belüli jogorvoslat rendjét,
k) a tizenharmadik havi nyugdíj megállapítására és folyósítására vonatkozó részletes szabályokat,
k) a szolgálati idő számításánál az előrehozott nyugdíjra jogosultsághoz a szüléssel és a gyermekneveléssel kapcsolatos beszámítási kedvezmények feltételeit, valamint részletes szabályait,
l) az adatszolgáltatásra és bejelentési kötelezettségre vonatkozó eljárási rendelkezéseket
m) a tizenharmadik havi nyugdíj megállapítására és folyósítására vonatkozó részletes szabályokat,
m) a nyugdíj-biztosítási igazgatási szervek hivatalos iratainak a közigazgatási hatósági eljárásokban elektronikus úton történő teljesítésével kapcsolatos részletes szabályokat,
n) a kivételes nyugellátás megállapításának és a kivételes nyugdíjemelés engedélyezésének részletes szabályait
n) a kivételes nyugellátás megállapításának, továbbá a kivételes nyugdíjemelés és az egyszeri segély engedélyezésének részletes szabályait
o) a 18. § (2b)-(2c) bekezdés szerinti, kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat,
o) a 18. § (2b)-(2c) bekezdés szerinti, kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat, valamint a gyermekgondozási segélyben vagy súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekre tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett jogosultsági idővel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati időket,
o) a 18. § (2b)-(2c) bekezdés szerinti, kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat, valamint a gyermekgondozást segítő ellátásban vagy súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekre tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett jogosultsági idővel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati időket,
o) a 18. § (2b)-(2c) bekezdés szerinti, kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyokat, valamint a gyermekgondozást segítő ellátásban vagy a gyermekek otthongondozási díjában eltöltött idővel szerzett jogosultsági idővel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati időket,
p) az özvegyi járadék számítására vonatkozó szabályokat,
q) a 2. § (6) bekezdés szerinti esetben a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben szerzett jogosultságok meghatározásának, beszámításának módját,
r) a társadalombiztosítási egyéni számlával kapcsolatos szabályozást
r) a társadalombiztosítási egyéni számlával kapcsolatos részletes szabályokat
s) az egyeztetési eljárás és a jogosultsági idő, szolgálati idő igazolása iránti eljárás részletes szabályait
s) az egyeztetési eljárás részletes szabályait
rendeletben határozza meg.
(2) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy az egyes művészeti tevékenységet folytatók és a bányászok nyugdíjkedvezményét 2000. január 1-jéig terjedő időtartamra rendeletben szabályozza.
(2) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy az egyes művészeti tevékenységet folytatók és a bányászok nyugdíjkedvezményét 2001. január 1-jéig terjedő időtartamra rendeletben szabályozza.
(2) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy az egyes művészeti tevékenységet folytatók és a bányászok nyugdíjkedvezményét 2003. január 1-jéig terjedő időtartamra rendeletben szabályozza.
(2) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy az egyes művészeti tevékenységet folytatók és a bányászok nyugdíjkedvezményét 2005. január 1-jéig terjedő időtartamra rendeletben szabályozza.
(2) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy az egyes művészeti tevékenységet folytatók és a bányászok nyugdíjkedvezményét 2007. január 1-jéig terjedő időtartamra rendeletben szabályozza.
(3) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) egészségkárosító hatása alapján - az Érdekegyeztető Tanács véleményére figyelemmel - 2000. január 1-jéig határozza meg a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékét, ideértve a (2) bekezdés szerinti kormányrendeletekben érintett személyi kör korhatár előtti nyugdíjazásának feltételeit is.
(3) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) egészségkárosító hatása alapján - az Országos Munkaügyi Tanács véleményére figyelemmel - 2001. január 1-jéig határozza meg a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékét, ideértve a (2) bekezdés szerinti kormányrendeletekben érintett személyi kör korhatár előtti nyugdíjazásának feltételeit is.
(3) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) egészségkárosító hatása alapján - az Országos Munkaügyi Tanács véleményére figyelemmel - 2003. január 1-jéig határozza meg a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékét, ideértve a (2) bekezdés szerinti kormányrendeletekben érintett személyi kör korhatár előtti nyugdíjazásának feltételeit is.
(3) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) egészségkárosító hatása alapján - az Országos Munkaügyi Tanács véleményére figyelemmel - 2005. január 1-jéig határozza meg a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékét, ideértve a (2) bekezdés szerinti kormányrendeletekben érintett személyi kör korhatár előtti nyugdíjazásának feltételeit is.
(3) A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) egészségkárosító hatása alapján - az Országos Munkaügyi Tanács véleményére figyelemmel - 2007. január 1-jéig határozza meg a korkedvezményre jogosító munkakörök (munkahelyek) jegyzékét, ideértve a (2) bekezdés szerinti kormányrendeletekben érintett személyi kör korhatár előtti nyugdíjazásának feltételeit is.
(4) Annak a személynek, akinek az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 1996. évi LIX. törvény 21. § (7) bekezdése alapján megállapított átmeneti járadékot, előnyugdíjat vagy korengedményes nyugdíjat folyósítanak vagy folyósítottak, az öregségi, illetőleg az özvegyi nyugdíja megállapításánál a jogosultra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár alatt - a Tny. rendelkezéseitől eltérően - az ott meghatározott életkor(oka)t kell érteni.
(5) Ha a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének a tárgyévben várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás - költségvetési törvényben meghatározott - tárgyévi egyenlegcélja várhatóan teljesül, a tárgyév novemberében nyugdíjprémiumot kell fizetni annak a személynek, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint a tárgyév novemberében a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó vagy azzal a 6. § (4) bekezdése alapján egy tekintet alá eső
a) rokkantsági nyugdíjban vagy baleseti rokkantsági nyugdíjban részesül, vagy
b) hozzátartozói nyugellátásban - ide nem értve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat - részesül, vagy
c) az a)-b) pontban nem említett nyugellátásban - ide nem értve a rehabilitációs járadékot - részesül, és a 18. § (1) bekezdése szerinti életkort a tárgyévet megelőzően betöltötte.
(5) Ha a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének a tárgyévben várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás - a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott - tárgyévi egyenlegcélja várhatóan teljesül, a tárgyév novemberében nyugdíjprémiumot kell fizetni annak a személynek, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint a tárgyév novemberében a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó vagy azzal a 6. § (4) bekezdése alapján egy tekintet alá eső
b) hozzátartozói nyugellátásban - ide nem értve az ideiglenes özvegyi nyugdíjat - részesül, vagy
c) a b) pontban nem említett nyugellátásban - ide nem értve a rehabilitációs járadékot - részesül, és a 18. § (1) bekezdése szerinti életkort a tárgyévet megelőzően betöltötte.
c) a b) pontban nem említett nyugellátásban részesül, és a 18. § (1) bekezdése szerinti életkort a tárgyévet megelőzően betöltötte.
(6) A nyugdíjprémium összege a következő két szám szorzata:
a) a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedése - tárgyévben várható - mértékének 3,5-del csökkentett összege, de legfeljebb 4,
b) a nyugellátás november havi összegének 25 százaléka, de legfeljebb 20 000 forint.
(7) Ha a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének - a Magyar Köztársaság tárgyévi költségvetési törvényében - tárgyévre tervezett mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, a nyugdíjprémium kiadásainak fedezetére a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésében céltartalékot kell képezni.
(7) Ha a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének - a központi költségvetésről szóló törvényben - tárgyévre tervezett mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, a nyugdíjprémium kiadásainak fedezetére a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésében céltartalékot kell képezni.
(8) A nyugdíjprémiumot a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból, a november havi nyugellátással együtt folyósítja. A nyugdíjprémium megállapításáról határozatot nem kell hozni.
101/A. §   Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervet vagy szerveket, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet vagy szerveket, valamint a vasutas nyugdíj-megállapító és -folyósító szervet vagy szerveket rendeletben jelölje ki.
101/A. §   Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervet vagy szerveket, a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet vagy szerveket rendeletben jelölje ki.
101/A. §   Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki
a) a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervet vagy szerveket,
b) a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervet vagy szerveket,
c) a társadalombiztosítási egyéni számlát vezető szervet vagy szerveket.
101/A. §   Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki
a) a központi nyugdíjbiztosítási szervet,
b) a nyugdíjfolyósító szervet és
c) a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerveket.
102. §   E törvény hatálybaléptetéséről a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény rendelkezik. E törvény rendelkezéseit - az 1998. január 1-je előtti időponttól megállapított nyugellátások emelésére vonatkozó 62. §, továbbá a 38. § (2) bekezdése kivételével - az 1997. december 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő ellátásokra kell alkalmazni. A 38. § (2) bekezdése e törvény kihirdetése napján lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit az 1995. december 31-e utáni időponttól megállapításra került (kerülő) ellátásokra is alkalmazni kell.
102/A. §
(1) E törvénynek az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXX. törvénnyel megállapított 22/A. § (1) bekezdését a 2010. december 31-ét követően saját jogú nyugdíjasként történt foglalkoztatásra, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként végzett kiegészítő tevékenységre (a továbbiakban együtt: foglalkoztatás) kell alkalmazni.
(2) A 2011. január 1-jét megelőzően szerzett, a 22/A. § - 2011. január 1-jét megelőzően hatályos - rendelkezéseinek hatálya alá tartozó, korábbi nyugdíjnövelésnél figyelembe nem vett kereset, jövedelem után - időbeli korlátozás nélkül előterjeszthető kérelemre - a 2010. december 31-ei állapotnak megfelelően a nyugdíjat meg kell növelni. A növelés naptári éve előtt elért keresetet, jövedelmet a 13. § (3) bekezdése szerint kell a növelést megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítani, egyebekben a növelés összegének kiszámítására a 22/A. § (2) bekezdésének
a) 2009. június 30-án hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a nyugdíjnöveléshez szükséges foglalkoztatást 2007. január 1-je és 2009. június 30-a között kezdték meg,
b) 2010. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a nyugdíjnöveléshez szükséges foglalkoztatást 2009. június 30-át követően kezdték meg.
(2) A 2011. január 1-jét megelőzően szerzett, a 22/A. § - 2011. január 1-jét megelőzően hatályos - rendelkezéseinek hatálya alá tartozó, korábbi nyugdíjnövelésnél figyelembe nem vett kereset, jövedelem után - időbeli korlátozás nélkül előterjeszthető kérelemre - a 2010. december 31-ei állapotnak megfelelően a nyugdíjat meg kell növelni. A növelés naptári éve előtt elért keresetet, jövedelmet a 22. § (9) bekezdése szerint kell a növelést megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítani, egyebekben a növelés összegének kiszámítására a 22/A. § (2) bekezdésének
a) 2009. június 30-án hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a nyugdíjnöveléshez szükséges foglalkoztatást 2007. január 1-je és 2009. június 30-a között kezdték meg,
b) 2010. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a nyugdíjnöveléshez szükséges foglalkoztatást 2009. június 30-át követően kezdték meg.
(3) Ha a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben a figyelembe vehető foglalkoztatás 365 napnál rövidebb, a növelés arányosan csökkentett összegben jár.
102/A. §
(1) Az öregségi nyugdíj 22/A. § szerinti növelése iránti, 2016. december 31-éig jogerősen le nem zárt ügyekben a kérelmeket a 2016. december 31-én hatályos rendelkezések szerint kell elbírálni.
(1) A saját jogú nyugellátás mellett 2020. július 1-jét megelőzően folytatott, nyugdíjjárulék-köteles keresettel, jövedelemmel járó keresőtevékenységre a 2020. június 30-án hatályos
a) 22/A. § (1), (2), (4) és (5) bekezdését, valamint
b) 102/A. § (2)-(5) bekezdését
kell alkalmazni.
(2) A 2019. évi keresőtevékenységgel szerzett nyugdíjnövelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv
a) 2020. szeptember 30-áig hivatalból állapítja meg, ha kizárólag a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogviszonyból származó keresetet, jövedelmet kell figyelembe venni,
b) 2020. október 31-éig hivatalból állapítja meg az a) pontban nem említett esetben,
kivéve, ha a nyugdíjnövelésre jogosult személy a nyugdíjnövelés megállapítása előtt elhunyt.
(3) A 2020. január-június hónapjaiban végzett keresőtevékenységgel szerzett nyugdíjnövelést a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv
a) 2021. szeptember 30-áig hivatalból állapítja meg, ha kizárólag a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti jogviszonyból származó keresetet, jövedelmet kell figyelembe venni,
b) 2021. október 31-éig hivatalból állapítja meg az a) pontban nem említett esetben,
kivéve, ha a nyugdíjnövelésre jogosult személy a nyugdíjnövelés megállapítása előtt elhunyt.
(4) A szüneteltetett öregségi nyugdíj újbóli folyósítása során a jogosultat - a 83/A. § (3) bekezdésében foglaltakon túl, a növelés időpontjának figyelembevételével - a megállapított nyugdíjnövelés is megilleti.
(2) Ha a saját jogú nyugellátásban részesülő személy 2016. december 31-éig nem kérte a 2016. január 1-jét megelőző időszakban szerzett jövedelem alapján járó nyugdíjnövelést, annak összegét a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv 2017. június 30-áig hivatalból állapítja meg. A nyugdíjnövelést
a) a 2007-2010. évben szerzett jövedelem után e § 2016. december 31-én hatályos szövegében foglaltak szerint,
b) a 2011-2015. évben szerzett jövedelem után a 2016. december 31-én hatályos 22/A. §-ban foglaltak szerint kell megállapítani.
(3) A (2) bekezdés szerinti nyugdíjnövelést visszamenőlegesen, attól az időponttól kezdődően kell megállapítani, amelytől kezdődően az a jogosultat a nyugdíjnövelés iránti kérelem legkorábbi benyújtása esetén megillette volna. A nyugdíjnövelést és annak visszamenőlegesen járó összegét a jogosultság megszerzésének időpontját követő időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összegben kell folyósítani.
(4) A nyugdíjnövelés összegét a (2) bekezdésben foglaltak szerint akkor is meg kell állapítani, ha az azóta megszűnt saját jogú nyugellátás mellett korábban szerzett nyugdíjnövelés jogosultja nem minősül öregségi nyugdíjasnak. A megállapított nyugdíjnövelést az öregségi nyugdíj folyósításának időpontjától kezdődően kell - a jogosultság megszerzésének időpontját követő időközi nyugdíjemelések mértékével megemelt összegben - folyósítani.
(5) Ha a 2016. január 1-jét megelőző időszakban nyugdíjnövelésre jogosult személy a nyugdíjnövelés megállapítása előtt elhunyt, a nyugdíjnövelést a hozzátartozói nyugellátás megállapítására irányuló eljárásban kérelemre, a (2) bekezdés a) és b) pontjában foglaltak szerint kell megállapítani.
(6) Az 1955-1959. évben született biztosítottak, volt biztosítottak esetén a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló 2016. évi CLXVII. törvénnyel megállapított 96/C. § (2) bekezdése szerinti adategyeztetési eljárást 2018. december 31-ig kell lefolytatni.
(6) Az 1955-1959. évben született biztosítottak, volt biztosítottak esetén a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló 2016. évi CLXVII. törvénnyel megállapított 96/C. § (2) bekezdése szerinti egyeztetési eljárást 2018. december 31-ig kell lefolytatni.
(6) Az 1955. vagy 1956. évben született biztosítottak, volt biztosítottak esetén a 96/C. § (2) bekezdése szerinti egyeztetési eljárást nem kell lefolytatni. Az 1957-1959. évben született biztosítottak, volt biztosítottak esetén a 96/C. § (2) bekezdése szerinti egyeztetési eljárást 2019. december 31-éig kell lefolytatni.
102/B. §   E törvénynek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény és a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi L. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.-Kp. Módtv.) megállapított rendelkezéseit az Ákr.-Kp. Módtv. hatálybalépését követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
102/B. §
(1) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2021. évi LIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 22. § (1) bekezdés e) pontját a 2021. július 1-jén véglegessé vált határozattal le nem zárt ügyekben is alkalmazni kell.
(2) Ha a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv a nyugellátás megállapítása során - a 2021. június 30-án hatályos 22. § (1) bekezdés e) pontjának alkalmazásával - 2020. július 1-je és 2021. június 30-a között szerzett felszolgálási díjat vett figyelembe, a nyugellátás összegét a jogosult 2021. december 31-éig benyújtott kérelmére, a nyugellátás eredeti kezdő időpontjától kezdődően - a Módtv.-vel megállapított 22. § (1) bekezdés e) pontja, egyebekben a nyugellátás eredeti kezdő időpontjában hatályos szabályok alkalmazásával - újra megállapítja.
(3) Ha a 47. § (2) bekezdés c) pontja alapján megállapított özvegyi nyugdíj 2020. január 1-jét megelőzően azért szűnt meg, mert az árva tartós betegsége, fogyatékossága már nem állt fenn, de az árva az árvaellátásra az özvegyi nyugdíj megszűnése óta folyamatosan jogosult, az özvegyi nyugdíj - kérelemre, az igényérvényesítésre vonatkozó rendelkezések alkalmazásával - ismét folyósítható a gyermek árvaellátásra való jogosultságának hátralévő időtartamára.
102/C. §
(1) Ha a nyugdíjkorhatár betöltése miatt,
a) a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény - a 33/2012. (VII. 17.) AB határozattal megsemmisített - 90. § h) pont ha) alpontja, illetve 230. §-a alapján nyugalmazott bíró, vagy
b) a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény - 2013. április 1-jén hatályos - 34. § d) pontja, illetve 160. §-a alapján nyugalmazott ügyész szolgálati viszonya az öregségi nyugdíj megállapítását követően helyreállt, az ezt követő ismételt nyugalmazás esetén jogosult az öregségi nyugdíjának a (2)-(5) bekezdés szerinti átcserélésére.
(2) Az átcserélés iránti igényt az ismételt nyugalmazás időpontját követő 6 hónapon belül, az egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2018. évi CXIX. törvény hatálybalépését megelőző ismételt nyugalmazás esetén 2019. június 30-áig lehet benyújtani.
(3) Az átcserélt öregségi nyugdíjat az ismételt nyugalmazás időpontját követő napra olyan módon kell kiszámítani, mintha az igénylő részére korábban még nem állapítottak volna meg öregségi nyugdíjat.
(4) Ha az átcserélt öregségi nyugdíj összege magasabb a korábban megállapított öregségi nyugdíjnak az időközi nyugdíjemelésekkel megemelt, és a 22/A. § alapján megnövelt összegénél, az átcserélt öregségi nyugdíjat kell - az ismételt nyugalmazás időpontját követő naptól kezdődően - öregségi nyugdíjként folyósítani.
(5) Nem kell az átcserélt öregségi nyugdíjat visszamenőlegesen folyósítani olyan időszakra, amikor az öregségi nyugdíj folyósítása szünetelt. A visszamenőlegesen folyósított átcserélt nyugdíj összegét csökkenteni kell a korábban megállapított, az ismételt nyugalmazás időpontját követő naptól az átcserélésig terjedő időre folyósított öregségi nyugdíj összegével.
102/B. §   E törvénynek az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXX. törvénnyel megállapított 93. § (3) bekezdését a 2011. január 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
102/C. §   Az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szerv a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szervnek 2011. február 28-áig elektronikus úton átadja azoknak az egyéni vállalkozóknak - az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 11. § (1) bekezdése szerinti - adatait, akik az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését, szünetelését, megszűnését, illetve az adatokban bekövetkező egyéb változást 2010. évben jelentették be. Az adatátadás rendjéről az egyéni vállalkozók nyilvántartását vezető szerv és a Nyugdíjbiztosítási Alap kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási szerv megállapodást köt.
102/D. §   A 2012. január 1-jét megelőző időre folyósított rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj visszafizetésére és megtérítésére a 2011. december 31-én hatályos szabályokat 2011. december 31-ét követően is alkalmazni kell.
102/D. §
(1) A 2012. január 1-jét megelőző időre folyósított rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj visszafizetésére és megtérítésére a 2011. december 31-én hatályos szabályokat 2011. december 31-ét követően is alkalmazni kell.
(2) Azt a rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjat, amelyet a 2011. december 31-én hatályos 87. vagy 88. § alapján meg kellett téríteni, és 2012. január 1-jétől a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény rendelkezése alapján öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani, továbbra is meg kell téríteni a 2011. december 31-én hatályos rendelkezések alapján azzal, hogy ahol e rendelkezések rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjat említettek, azon öregségi nyugdíjat kell érteni.
102/E. §   Az e törvénynek a Magyarország 2026. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvénnyel módosított 45. § (2) bekezdését, 48. § (1) bekezdését, 49. §-át és 51. § (1) bekezdését abban az esetben kell alkalmazni, ha a jogszerző 2026. június 30-át követően halt meg. Ha a jogszerző 2026. július 1-jét megelőzően halt meg, a 2026. június 30-án hatályos 45. § (2) bekezdését, 48. § (1) bekezdését, 49. §-át és 51. § (1) bekezdését 2026. június 30-át követően is alkalmazni kell.
102/E. §   Ha az adatkezelés korlátozására az egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló 2018. évi CXIX. törvénnyel megállapított 96. § (11) bekezdése szerinti határidő 2019. június 30-át megelőző időpontban van, az adatkezelést 2019. június 30-áig kell korlátozni.
102/E. §   Aki 2009. december 31-éig az öregségi teljes, illetve résznyugdíjhoz szükséges életkort betöltötte és az előírt szolgálati időt megszerezte, e jogosultságát a Tbj. 5. § (1) bekezdés a)-b) és e)-g) pontja szerinti biztosítással járó jogviszony, illetve a 18. § (4) bekezdése szerinti jogviszony fennállása esetén is érvényesítheti. Ebben az esetben öregségi nyugdíjkorhatárnak e törvény 2009. december 31-én hatályos rendelkezései szerinti életkort kell tekinteni.
102/E. §   Az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi CXII. törvénnyel megállapított 41. § (1) bekezdés b) pontjának, valamint 44/D. § (2) és (3) bekezdésének rendelkezéseit 2012. január 1-jére visszamenőlegesen alkalmazni kell. A nyugdíj-megállapító szervek a 2012. január 1-je és július 31-e közötti időponttól megállapított hozzátartozói nyugellátások összegét 2012. szeptember 30-áig felülvizsgálják, és ha a 41. § (1) bekezdés b) pontját vagy a 44/D. § (2) bekezdését alkalmazni kell, a hozzátartozói nyugellátást hivatalból, visszamenőlegesen magasabb összegben állapítják meg.
102/F. §   A rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy özvegyi nyugdíját - ha 2011. december 31-én özvegyi nyugdíj mellett átmeneti járadékban vagy rendszeres szociális járadékban részesült, vagy az özvegyi nyugdíj folyósítására tekintettel az átmeneti járadékát, rendszeres szociális járadékát szüneteltették - 2012. szeptember 1-jétől kell harmincszázalékos mértékűre módosítani.
102/F. §   A rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő személy özvegyi nyugdíja - ha 2011. december 31-én özvegyi nyugdíj mellett átmeneti járadékban vagy rendszeres szociális járadékban részesült, vagy az özvegyi nyugdíj folyósítására tekintettel az átmeneti járadékát, rendszeres szociális járadékát szüneteltették - a feléledés kivételével nem módosítható harmincszázalékos mértékűre.
102/G. §
(1) Ha a jogszerző 2011. február 28-át követően hunyt el, az özvegyi nyugdíj megállapítására, feléledésére irányuló, 2012. augusztus 1-jén folyamatban lévő eljárásokban az özvegyi járadékra való jogosultságot hivatalból vizsgálni kell.
(2) Ha a jogszerző 2011. február 28-át követően hunyt el, és az özvegyi nyugdíj iránti kérelmet 2012. július 31-éig már elbírálták, de az özvegy az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi CXII. törvénnyel megállapított 61/A. § (1) bekezdése alapján özvegyi járadékra jogosult, az özvegyi járadékot a nyugdíjmegállapító szerv 2012. szeptember 30-áig, a jogosultsági feltételek teljesülésének időpontjára visszamenőlegesen hivatalból állapítja meg. A jogosultsági feltételek bekövetkezésétől 2012. szeptember 30-áig terjedő időre járó különbözetet egy összegben, az özvegyi járadék első folyósított összegével együtt, késedelmi kamattal növelt összegben kell folyósítani.
102/H. §
(1) A Magyarországon, valamint - Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (a továbbiakban: Egyesült Királyság) európai uniós tagságának megszűnéséig (a továbbiakban: kilépési időpont) - az Egyesült Királyságban az uniós rendeletek hatálya alá tartozott személyekre e törvény rendelkezéseit a (2)-(5) bekezdés figyelembevételével kell alkalmazni.
(2) A kilépési időpontot megelőző kezdő időponttól megállapított nyugellátásokra való jogosultság esetén az uniós rendeletek szabályait a kilépési időpontot követően is alkalmazni kell.
(3) Az Egyesült Királyságban élő személy részére a kilépési időpontot megelőző kezdő időponttól megállapított nyugellátást a jogosult kérelmére az Egyesült Királyságban, pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára is lehet folyósítani.
(4) A kilépési időpontot követő kezdő időponttól megállapított nyugellátásra való jogosultság esetén a kilépési időpontig az Egyesült Királyságban szerzett, és az Egyesült Királyság illetékes szerve által biztosítási időként igazolt, a 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikk t) pontja szerinti biztosítási idő vehető figyelembe.
(5) A (4) bekezdés szerinti esetben a nyugellátást a 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 50-52. cikke és a 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 12. cikke alkalmazásával, e törvény rendelkezései szerint kell megállapítani.
102/H. §   Az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi CXII. törvény 1. mellékletével megállapított 1. melléklet rendelkezéseit 2011. december 1-jére visszamenőlegesen alkalmazni kell. A nyugdíj-megállapító szervek a 2011. december 1-je és 2012. július 31-e közötti időponttól, a 12. § (7) bekezdése alapján megállapított nyugellátások összegét 2012. szeptember 30-áig felülvizsgálják, és a nyugellátást hivatalból, visszamenőlegesen magasabb összegben állapítják meg.
102/I. §
(1) A 2013. január 1-jén a 83/C. § (1) bekezdése szerinti jogviszonyban álló, öregségi nyugdíjban részesülő személy a 83/C. § (1) bekezdése szerinti jogviszony fennállásának tényét 2013. április 30-áig köteles bejelenteni a nyugdíjfolyósító szervnek.
(2) A 2013. január 1-jén a 83/C. § (1) bekezdése szerinti jogviszonyban álló személy öregségi nyugdíját - ha a 83/C. § (1) bekezdése szerinti jogviszonya továbbra is fennáll - 2013. július 1-jétől kell szüneteltetni.
102/J. §   A 18. § (2) bekezdés c) pontja, (2a) bekezdés b) pontja, a 83/C. § és a 102/I. § a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény alapján rendelkezési állományba helyezett bíróra, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló törvény alapján rendelkezési állományba helyezett ügyészre nem alkalmazható az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatálybalépésétől 2022. december 31-ig.
102/K. §   A tizenharmadik havi nyugdíj összege a 6/A. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérően
a) a 2021. évben a 6/A. § (3) bekezdése szerinti összeg 25%-a,
b) a 2022. évben a 6/A. § (3) bekezdése szerinti összeg 50%-a,
c) a 2023. évben a 6/A. § (3) bekezdése szerinti összeg 75%-a.
102/K. §
(1) A fekvőbeteg-szakellátó és egyes fekvőbeteg-szakellátókhoz kapcsolódó egészségügyi háttérszolgáltatást nyújtó, 100%-os állami tulajdonban lévő, valamint azok 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által ellátott feladatok központi költségvetési szervek általi átvételéről, valamint az ezzel kapcsolatos eljárási kérdések rendezéséről szóló 2013. évi XXV. törvény rendelkezései alapján, az átvétellel érintett gazdasági társaságokkal az átvétel időpontjában munkaviszonyban álló személyekkel létesített közalkalmazotti jogviszony keretében továbbfoglalkoztatott, öregségi nyugdíjban részesülő személy a közalkalmazotti jogviszony létesülésének tényét 2013. június 1-jéig köteles bejelenteni a nyugdíjfolyósító szervnek.
(2) Az (1) bekezdés szerinti személy öregségi nyugdíját - ha közalkalmazotti jogviszonya továbbra is fennáll - a 83/C. § szerint 2013. július 1-jétől kell szüneteltetni.
102/L. §
(1) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 38. § (1) bekezdés k) pontját a 2015. január 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
(2) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 55. § (3) bekezdés b) pontjában foglaltakat a 2015. január 1-jét megelőzően elhunyt jogszerző után járó árvaellátások esetén is alkalmazni kell, ha az a jogosultra nézve kedvezőbb. Egyéb esetben a 2015. január 1-jét megelőzően elhunyt jogszerző után járó árvaellátásokra e törvény 2014. december 31-én hatályos 55. § (3) bekezdés b) pontját kell alkalmazni.
(3) A Magyarország 2015. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2014. évi XCIX. törvénnyel megállapított 96/B. § (4) és (6) bekezdését a 2014. december 31-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.
103. §   E törvény a Tanácsnak a férfiakkal és nőkkel való egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló 79/7/EGK irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
103. §   E törvény
a) a Tanácsnak a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19-i 79/7/EGK irányelvével;
b) a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelvével összeegyeztethető szabályozást tartalmaz.
104. §   Ez a törvény a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
104. §   Ez a törvény
a) a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet;
b) az európai statisztikákról és a titoktartási kötelezettség hatálya alá tartozó statisztikai adatoknak az Európai Közösségek Statisztikai Hivatala részére történő továbbításáról szóló 1101/2008/EK, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet, a közösségi statisztikákról szóló 322/97/EK tanácsi rendelet és az Európai Közösségek statisztikai programbizottságának létrehozásáról szóló 89/382/EGK, Euratom tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. március 11-i 223/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet
végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. MELLÉKLET AZ 1997. ÉVI LXXXI. TÖRVÉNYHEZ

A magán-nyugdíjpénztári tagok társadalombiztosítási nyugellátásának kiszámítása során alkalmazásra kerülő szorzószám meghatározása

A 12. § (7) bekezdésében, valamint a 28. § (2) bekezdésében hivatkozott szorzószámot a következők szerint kell kiszámítani:
Sz = h + (1-h) * 0,75,
ahol:


Sz = az alkalmazásra kerülő szorzószám értéke, és
     

h =
a 2010. október 1. és 2011. november 30. között szerzett szolgálati idő
---------------------------------------------------------
a teljes elismert szolgálati idő

.
     
A h értékének kiszámítása során a számlálóban és a nevezőben megjelölt időtartamot is napokban kell meghatározni, és a hányadost két tizedes jegyre kell kerekíteni.

A magánnyugdíj-pénztári tagok társadalombiztosítási nyugellátásának kiszámítása során alkalmazásra kerülő szorzószám meghatározása

1. A magánnyugdíj-pénztári tagok társadalombiztosítási nyugellátásának kiszámítása során alkalmazásra kerülő szorzószámot a következők szerint kell kiszámítani:
Sz = h + (1-h) * 0,75,
ahol:
Sz = az alkalmazásra kerülő szorzószám értéke, és
2. A h értékének kiszámítása során a számlálóban és a nevezőben megjelölt időtartamot is napokban kell meghatározni, és a hányadost két tizedes jegyre kell kerekíteni.
3. Ha az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról szóló törvény szerinti nyugdíjbiztosítási visszautalással érintett, 2010. október 1-jét megelőző időszakban az uniós tisztviselő magánnyugdíjpénztár tagja volt, ezen időszak napjainak számát a h értékének kiszámítása során a számlálóhoz hozzá kell adni. Ha az uniós tisztviselő ebben az időszakban a magyar nyugdíjrendszerben is szerzett szolgálati időt, a számlálót a nyugdíjbiztosítási visszautalás során beszámított jövedelem és az ugyanarra a napra elismert beszámított jövedelem és nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összegének hányadosával kell megnövelni.

2. MELLÉKLET AZ 1997. ÉVI LXXXI. TÖRVÉNYHEZ

Az öregségi nyugdíjak kiszámítása során alkalmazandó szorzószámok

  A B
1. Szolgálati idő
(év)
Az öregségi nyugdíj alapját képező
havi átlagkereset százaléka
2. 15 43,0
3. 16 45,0
4. 17 47,0
5. 18 49,0
6. 19 51,0
7. 20 53,0
8. 21 55,0
9. 22 57,0
10. 23 59,0
11. 24 61,0
12. 25 63,0
13. 26 64,0
14. 27 65,0
15. 28 66,0
16. 29 67,0
17. 30 68,0
18. 31 69,0
19. 32 70,0
20. 33 71,0
21. 34 72,0
22. 35 73,0
23. 36 74,0
24. 37 75,5
25. 38 77,0
26. 39 78,5
27. 40 80,0
28. 41 82,0
29. 42 84,0
30. 43 86,0
31. 44 88,0
32. 45 90,0
33. 46 92,0
34. 47 94,0
35. 48 96,0
36. 49 98,0
37. 50 vagy több 100,0
Ha az öregségi nyugdíj kiszámítása során figyelembe vett szolgálati idő a 39. § szerinti arányos elismerés miatt nem éri el a 15 évet, az öregségi nyugdíj kiszámítása során alkalmazandó szorzószámot úgy kell meghatározni, hogy a 43%-os mértéket annyiszor 2 százalékponttal kell csökkenteni, ahány év a 15 év szolgálati időből hiányzik.

Ha az öregségi nyugdíj kiszámítása során figyelembe vett szolgálati idő a 19. §-ban foglaltak vagy a 39. § szerinti arányos elismerés miatt nem éri el a 15 évet, az öregségi nyugdíj kiszámítása során alkalmazandó szorzószámot úgy kell meghatározni, hogy a 43%-os mértéket annyiszor 2 százalékponttal kell csökkenteni, ahány év a 15 év szolgálati időből hiányzik.

  • A jogszabály 1997. július 25-én jelent meg a Magyar Közlöny 68. számában.
  • hatályba lépett 1998. január 1-jén.
A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2011. december 31-én lett hatályon kívül helyezve. 2011. december 31-én lett hatályon kívül helyezve. 2011. december 31-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 15-én lépett hatályba. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lépett hatályba. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. december 22-én lépett hatályba.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. szeptember 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2021. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2021. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2021. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. április 28-án lett hatályon kívül helyezve. 2004. április 28-án lett hatályon kívül helyezve. 2004. április 28-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. április 28-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. április 28-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. május 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. december 31-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2010. december 31-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. december 22-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. december 22-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. július 26-án lépett hatályba. 2018. július 26-án lépett hatályba. 2018. július 26-án lépett hatályba.A bekezdés 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. július 26-án lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2019. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2019. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2019. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. július 26-án lépett hatályba. 2018. július 26-án lépett hatályba. 2018. július 26-án lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2010. október 3-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2023. július 7-én lépett hatályba. 2023. július 7-én lépett hatályba. 2023. július 7-én lépett hatályba. 2023. július 7-én lépett hatályba.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. október 3-án lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. október 3-án lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2022. szeptember 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2022. szeptember 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. április 7-én lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2022. szeptember 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2023. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2023. január 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lépett hatályba. 2019. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2021. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. március 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. március 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. december 22-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. október 3-án lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. október 3-án lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. október 3-án lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. október 3-án lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. augusztus 1-jén lépett hatályba. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2019. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2019. január 1-jén lépett hatályba. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. január 1-jén lépett hatályba. 2003. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. augusztus 27-én lett hatályon kívül helyezve. 2007. április 7-én lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2012. szeptember 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2021. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. március 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. március 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 15-én lépett hatályba.A bekezdés 2012. június 27-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A szakasz 2016. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2019. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. július 1-jén lépett hatályba. 2018. július 1-jén lépett hatályba. 2018. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. július 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2007. július 1-jén lépett hatályba. 2007. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2004. május 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. május 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1999. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2000. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A szakasz 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2026. július 1-jén lesz hatályon kívül helyezve. 2026. július 1-jén lesz hatályon kívül helyezve. 2026. július 1-jén lesz hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2026. július 1-jén fog hatályba lépni. 2026. július 1-jén fog hatályba lépni. 2026. július 1-jén fog hatályba lépni.A szakasz 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2023. július 7-én lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2005. június 4-én lett hatályon kívül helyezve. 2025. április 25-én lett hatályon kívül helyezve. 2025. április 25-én lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2026. július 1-jén lesz hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2026. július 1-jén fog hatályba lépni.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2026. július 1-jén lesz hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2026. július 1-jén fog hatályba lépni.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2026. július 1-jén lesz hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2026. július 1-jén fog hatályba lépni.A bekezdés 1999. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. december 19-én lett hatályon kívül helyezve. 1998. december 19-én lett hatályon kívül helyezve. 1998. december 19-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. december 19-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. december 19-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 1998. december 19-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. december 19-én lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2026. július 1-jén lesz hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2026. július 1-jén fog hatályba lépni.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lépett hatályba. 1999. január 1-jén lépett hatályba. 1999. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. szeptember 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2019. szeptember 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. december 19-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1998. december 19-én lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2010. december 22-én lépett hatályba.A szakasz 2010. december 22-én lépett hatályba.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba. 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba. 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. december 22-én lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. december 13-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. június 26-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1998. június 26-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2002. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2005. november 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2002. június 29-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2003. február 15-én lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. június 4-én lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2021. július 1-jén lépett hatályba. 2021. július 1-jén lépett hatályba. 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2024. szeptember 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2025. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. szeptember 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2016. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba. 2024. január 1-jén lépett hatályba. 2024. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2015. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2023. július 7-én lépett hatályba.A szakasz 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2015. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2015. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2019. december 18-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2019. december 18-án lépett hatályba.A szakasz 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. március 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2019. december 18-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2025. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2022. szeptember 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2007. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. április 2-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. április 2-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. április 2-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2019. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2019. március 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. december 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2023. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. március 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. március 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. június 27-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba. 2024. január 1-jén lépett hatályba. 2024. január 1-jén lépett hatályba. 2024. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2001. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2001. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2014. március 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2000. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2014. március 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2008. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve. 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve. 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve. 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. március 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. január 7-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2021. január 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2021. január 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2023. július 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2021. január 7-én lépett hatályba.A bekezdés 2021. július 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. november 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. november 11-én lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. november 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lépett hatályba. 2005. november 1-jén lépett hatályba. 2005. november 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2009. október 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2019. december 18-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2019. december 18-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. szeptember 28-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2019. december 18-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2004. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2004. január 1-jén lépett hatályba. 2004. január 1-jén lépett hatályba. 2004. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. december 21-én lépett hatályba. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lépett hatályba. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lépett hatályba. 2011. március 12-én lett hatályon kívül helyezve. 2011. március 12-én lépett hatályba. 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve. 2013. április 29-én lépett hatályba. 2013. április 29-én lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2019. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. június 10-én lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. szeptember 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. március 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lépett hatályba. 2025. március 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. március 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. június 2-án lépett hatályba.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. június 2-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba.A szövegrész 2011. március 12-én lépett hatályba.A szakasz 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve. 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve. 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve. 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve. 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. április 29-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2024. július 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2021. július 1-jén lépett hatályba. 2021. július 1-jén lépett hatályba. 2021. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2021. július 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve. 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba. 2020. január 1-jén lépett hatályba. 2020. január 1-jén lépett hatályba. 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2013. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 2-án lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. november 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. február 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2021. február 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. április 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2016. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2024. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A szakasz 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2007. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2011. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lépett hatályba. 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. október 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve. 2023. július 7-én lépett hatályba. 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve. 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2023. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2023. augusztus 1-jén lépett hatályba. 1999. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 1999. január 1-jén lépett hatályba. 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2001. január 1-jén lépett hatályba. 2021. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2009. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2006. január 1-jén lépett hatályba. 2015. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2019. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2019. január 1-jén lépett hatályba. 2010. december 22-én lépett hatályba. 2016. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2011. március 12-én lett hatályon kívül helyezve. 2011. március 12-én lépett hatályba. 2024. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2024. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2000. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2003. február 15-én lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2005. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2007. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2001. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2012. január 1-jén lépett hatályba. 2025. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2025. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba. 2010. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2012. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2010. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2008. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lépett hatályba. 2017. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2013. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lépett hatályba. 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2018. december 23-án lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2020. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2021. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2021. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2021. július 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2021. július 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba. 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A bekezdés 2018. december 23-án lépett hatályba.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2026. július 1-jén fog hatályba lépni.A szakasz 2021. július 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. július 26-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. október 12-én lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2012. október 12-én lépett hatályba.A szakasz 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba.A szakasz Hat. r 0-án fog hatályba lépni.A bekezdés Hat. r 0-án fog hatályba lépni.A bekezdés Hat. r 0-án fog hatályba lépni.A bekezdés Hat. r 0-án fog hatályba lépni.A bekezdés Hat. r 0-án fog hatályba lépni.A bekezdés Hat. r 0-án fog hatályba lépni.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2013. április 2-án lépett hatályba.A szakasz 2021. január 1-jén lépett hatályba. 2021. január 1-jén lépett hatályba. 2022. június 1-jén lett hatályon kívül helyezve. 2022. június 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A bekezdés 2017. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A bekezdés 2015. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2018. január 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba. 2018. január 1-jén lépett hatályba.A szakasz 2017. június 2-án lett hatályon kívül helyezve.A szakasz 2017. június 2-án lépett hatályba. 2017. június 2-án lépett hatályba. 2017. június 2-án lépett hatályba.A szövegrész 2010. december 22-én lépett hatályba.A szövegrész 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. augusztus 1-jén lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba. 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba. 2012. augusztus 1-jén lépett hatályba. 2012. szeptember 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2013. január 1-jén lépett hatályba.A szövegrész 2023. július 7-én lett hatályon kívül helyezve.A szövegrész 2023. július 7-én lépett hatályba.
Melléklet